Nagykároly és Vidéke, 1918 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1918-12-25 / 53. szám
2 . NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ virága. Megalázott népek első természetes gondolata a bosszú. De ne fűzzük tovább, legalább a karácsonyunk legyen zavartalan ; higyjük el, hogy ez az ötödik karácsony a régi, az igazi . . . Higyjük el, hogy az a sok agyvelő, mely eddig az emberirtás tökéletesebbé tételén fáradozott, ezután a szeretet munkáiról gondolkozik ; higyjük el, hogy az a sok kéz, mely eddig ártani tanult, ezután csak használni tud. Higyjük el, hogy az örök szeretet megszületése most már tényleges valóság, hogy az Igazság keresztrefeszitése csupán emlékezés. Higyjük el, hogy nincsenek olyan emberek, akik azt hiszik, hogy csak úgy tudnak boldogok lenni, ha más boldogtalan . . . Próbálunk a szemedbe nézni szent karácsony, hiszen ismerünk, te vagy az egész világon elömlő édes melegség, szegénység jó barátja, a durva darócon legszebben csillogó égi derű, te vagy az | Isten mosolya: az örök szeretet. Eljöttél közénk s mi leborulunk előtted. Máris megtanultunk szeretni. Szeretünk téged, ki a szeretet Isfenét hoztad el nekünk, szeretjük a büntető lehovát is, szeretjük az eget, szeretjük a földet, szeretjük a zimankós telet, szeretjük a dermesztő hideget, szeretjük — ellenségeinket is, de engedd, hogy a hazát is szeressük. Akarunk feltétel nélkül szeretni, de gyarló emberek vagyunk, engedj meg szent karácsony, mi azt tudjuk igazán szeretni, aki minket is szeret! Ligeti Imre. Nepgyüles varosunkban A helyi Magyar Nemzeti Tanács és a városi hatóság meghívására városunk népe f. hó 20-án népgyülést tartott a román nemzetiségű magyar álampolgároknak, a gyulafehérvári nép- gyülésen a 26 keleti vármegyének román im- perium alá vonását illetőleg kimondott határozata tárgyában. A városháza előtti téren 11 órakor politikai pártállás nélkül megjelent városunk lakossága, hogy kifejezést adjon vágyának, akaratának A népgyülést Néma Gusztáv h. polgár- mester megnyitotta es közölte, hogy a román nemzetiségű magyar állampolgárok Gyulafeher- j váron népgyülést tartottak, melyen kimondották I 26 keleti vármegyének a magyar államtól való elszakadását. Miután pedig kimondották ezt a határozatot Nagykároly város nevében is, a város népének megkérdezése nélkül, összehívandó volt a népgyülés, hogy e tekintetben, szabályszerű utón, minden arra jogosítottnak részvételével Nagykároly város népének valódi akarata állapíttassák meg. A h. polgármester javaslatára a népgyülés elnökének dr. Adler Adolf megválasztatott. A jegyzőkönyv hitelesítésére bizalmi-férfiakul Tóth Gusztáv, Strohmajer Ferenc és Drágus István, jegyzőknek dr. Somossy Miklós, Tarcsinski Kázmér és Csipkés Károly megválasztattak. Dr. Somossy Miklós hangulatos beszéd j keretében megindokolva a népgyülés célját, felolvassa a Nemzeti Tanács határozati javaslatát. Ezután dr. Adler Adolf felteszi a kérdést., nyilatkozzon a népgyülés arra vonatkozólag, hogy a Nemzeti Tanácsnak határozati javaslatát elíogadja-e. Egyben nyomatékosan felszólítja a jelenlevőket, nyilatkozzék bárki szabadon, aki az előterjesztett határozati javaslattal nem ért egyet és a népszabadság nevében előre is biztosit mindenkit, hogy a véleménye meghallgatásra talál és szavazata jegyzőkönyvbe foglalva lesz. Elnök kérdésére a népgyülés a kővetkező határozatot hozta: A magyar nép törhetetlen kitartás es elszántsággal kívánja, hogy a népek örendel- kezési joga a magyar nepre ép oly mértékben nyerjen alkalmazást, mint minő mértékben minden más népre fog alkalmazást nyerni. Ez alapon 1918. dec. 20-án megtartott nagykárolyi népgyülés tiltakozik azon szándék gyakorlati Keresztül vitele ellen, hogy Magyarország keleti 26 vármegyéje, az olt lakó ne pék befolyás nélküli, önkéntes megnyilatkozása nélkül idegen hatalomnak alá rendeltessék. A népgyülés különösen kiemelkedő jogtalanságot lát abban, hogy idegen hatalom alárendelésének szándéka teljesen egységes magyar nyelvterületekre is irányul. Ilyen egyseges magyar nyelvterületbe esik — többek közt — Nagykároly város és Szat- márvármegyének lényeges része, — A népgyülés 5 kiküldöttet küld a 26 vármegye magyar és székely lakossága és román proletariátusa által december hó 22-én tartandó nagy nepgyülésre, hogy Nagykároly és vidéke lakosságának e határozatban foglalt állásfoglalásáról jelentést és tanúságot tegyen. Ezután elhatározta a népgyülés, hogy a kolozsvári naggyüiósen képviselteti magát és kiküldötteknek Néma Gusztáv h. polgármestert, Tóth Gusztávot, Szócska János gk. lelkészt, Drágus Istvánt, Orosz János és Gönczi Sándor ref. ielkészt megválasztotta. A népgyülés a magyar himnusz eléneklé- sóvel ért véget. AZ ÖTÖDIK KARÁCSONY. Várva-várt vendég, szent karácsony, üdvözlünk téged! Régi ismerős, légy uj barát köztünk! Négyszer vártunk epedve és négyszer csaltál meg legszebb reményeinkben. Mert hogyan nevezzük karácsonynak azt, midőn itthon próbáltuk ugyan egymást a szeretet szavával üdvö- zölgetni, próbáltunk egy minden korlátot ledöntő, egy mindent átölelő, mindenünnen kisugárzó nagy szeretetben hinni, de a gyürődött, véres katonaruhákról, sápadt, szenvedő arcokról a gyűlölet munkájának letagadhatatlan bizonysága meredt szemünkbe. Sötét fedezékek zeg-zugos utcáin négyszer gyuladtak zöld fenyőgalyakon a karácsonyi lángocskák, reszkető pislogással iparkodtak fényt deriteni fásult katona szivekben, próbálták elhitetni, hogy a Világmegváltó, az emberszeretet nagy Istene megszületett, de mindannyiszor vészes suhanással sietett ködjük a gyűlölet prófétája, a sistergő gránát s a kirobbanó pokol vörös fényéből arcukba vigyorgott az örök Tagadás: nem igaz! Ennek a négy esztendőnek nem volt karácsonya, de annál több nagypéntekje, négy esztendőn keresztül-mindennap keresztre feszítették a Krisztust! Négy esz- t«ndőn keresztül bizonyították tüzzel-vas- sal a világ hatalmasai, hogy a legtermészetesebb emberi érzés a gőg, az irigység és a pokoli gyűlölködés. Évtizedeken keresztül állati mohósággal szivta magába az egész világ az emberölés átkos tudományát, négy és fél éven keresztül kereste fanatikus rövidlátással a képzelt eredményt, pedig megkapta az első nap, a minden háború valódi eredményét: a vért és pusztulást. Sir a lelkünk, hogy a világ még most sem akarja felismerni a háború ördögi lényegét, hogy a diadalmenetek, győzelmi mámor, lüktető harci indulók, mind csak rikító díszek fekete koporsón, a valódi dallamát a mankók kopogják: a háború a nemzstek vérbosz- szuja! A bolondok útját futják siketen és vakon, akik azt hiszik, hogy letiport országok romjain boldogan kivirit a béke TARCZR Kohanóci Ozsváth László második házassága. — A „Nagykároly és Vidéke“ eredeti tárcája. — Irta: Vidákovích Dániel. Kohanóci Ozsváth László Adamóc, Biróc és Kohanóc falvak határában fekvő ősi Ozs- váth birtok koronázatlan kiskirálya, afele jelenben élő Csák Máté zsebkiadásban, pulykavörösen ült a lajtorjás tótszekér hátsó tengelye felett függő megkopott diványruganyos disznóbőr ülésen s kampös árvatölgy botjával jóua- nagyokat böködött a két sovány hadi gebéi noszogató kocsis hátúba, ilyesmódoa buzdítván Misót. az energikusabb hajtásra : „Misó az ebanyádat, te szörösfülü majom, csördils mán közibük a paripáknak, iner- majd én csörditek különben a te,nyakad közó. Értsd meg te Isten marhája, sietnünk kell, hogy beérjünk a pán közjegyző úrhoz, mielőtt még a jóságos guta megütne. Érted amit mondok ? Egyenesen a közjegyzőhöz, a pán Hits úrhoz, oda a Marsowszky utcaba, a pan piaristák mögé. Friskó, frisko te, te, már azt sem tudom minek nevezzelek, te drágalatos mákvirág, te, te . . . no édes fiam gyorsabban, mert megüt a guta.‘‘ És hogy nagyobb nyomatékül adjon szarainak, újból, meg újból alapos döfesekkel biztatta Misót a bárgyuképü tót legényt. Mindez, azonban nem hozta ki sodrából Misót, a legnagyobb egykedvűséggel szólt hátra a nemze- tes urnák: Rozumem ! (ertem.) Aztán előszedve ronda kis zapekacskáját (pipáját) rágyújtva oly füst felhőt bocsajtott, mintha a Lonszkiak kalyhagyáranak Jkóménye okadta volna a füstöt. Kohanóci Ozsváth L iszló pedig ezalatt ráért végig gondolni mégegyszer az eseményeket, melyek arra az elharározásra bírlak, hogy újból végrendelkezzek, hogy meg másítsa előbbi akaratát. Nem voltak már messze Trencséntől, ott az isztebníki szőlőhegyek alatt jártak, mikor az öreg úrból ismét kitört az indulatosság. Misó nem hajtott elég gyorsan, igy kénytelenek voltak várakozni a leeresztett sorompónál, rnig orruk előtt el nem száguld a Budapest—Berlini gyors. A várakozás vagy egy negved óráig tarlóit, mert a buzgó bakter eleg jókor eresztette le a srampat. Emiatt azutáu a gyorsvonat utasai meghatotlan szemlélt k, mint vágja képén nálunk egy feudális szittya neynes a kocsisát. Égdöjgést, égzengést villámlás követ. És mivel haragjának ezzel vege volt, szinte kéjjel gondolt arra a pill maira, hogyan fog elképedni majd a végrendelet felbontásakor az ö atyai szivét oly igen megszomoritó drá- galátos Tihamér urfi, mikor megtudja, hogy csak a köteles részhez jut, a többihez nem. Persze mindez azért van, mert Tihamér urfi kijátszotta az apát, megszöktette Becsbe a tep- lici fürdői színtársulat egyik primadonnáját é* ott sikerült hamarosan néhány ezresnek a nyakára lépni. Emiatt azután a kiszemelt menuy- asSzouy atyja vágpodhragyi Kürtösek Máté uram visszaszármaztatta a jeggyürüt Ozsváth urnák azon üzenettel, hogy az ily vőlegény huzza inkább disznófarkára a jeggyürüjet, mert az előzmények után nem tarthat számot az ő aranyos Teruskáj.ira. Hink hide iakrimé, azaz innen a dörgés, azaz Ozsvat ur rettenetes haragja. Ezért a megszegyenitésert egyedül az a pernahajder , felelős, büntetésből csak a kötetes rész legyen öröksége, a többin osztozkodjanak egyenlő részben a beckói és a prusz- kai barátok, imádkozzanak ezek a kohanóci Ozsváthok lelkiüdvösségéórt, hiszen rászorulnak erre ezek az ősök, mi ve hogy a kohanóci Ozsváthok a történelem szerint mindig a legistentelenebb pogány eletet élték, leszakítván minden órának, sőt többel mondok, minden percnek virágját, azonkívül szájukból többször jött ki káromló sző, mint nem. (Folyt., köv.)
