Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-05-30 / 22. szám
XXXIII. évfolyam. Nagykároly. 1917. junius 6. 23. szám. NAGYKA s VIDÉKÉ TÁRSAD AL M I H ETIL A P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre..............................8-— kor Fél évre ..................................4-— , Ne gyedévre..........................2- — , Egyes szám..........................—-20 „ Tanítóknak egész évre . . 6-— „ Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. haptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: ICossuth-uteza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Berraentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. NyUtlér sora 50 all. Kéziratok nem adatnak vissza Csaba Adorján. Március hó 14-én hét éve múlt annak, hogy Csaba Adorján vármegyénk főispáni székét elfoglalta. Ez alkalommal lapunk, mint akkor még politikai lap hangsúlyozta azt, hogy az uj főispán egy oly kormány politikai exponense, mely nem partamentáris és jogosan támadhat fel az aggodalom, az akkori főispánok iránt, akik vakbuzgó és kritikátlan végrehajtó szervei a kormányakaratnak s bizony, ha arra kerül a sor, ha a felsőbb utasilás parancsolja : „belegázolnak ott a törvényhatóságok autonom jogkörébe is.“ Lapunk tovább folytatva az elmélkedést, annak idején azt irta: „Nos, Csaba Adorján ezt nem fogja megtenni ! Sőt ellenkezőleg, őszinte nyílt eljárást fog tanúsítani s ebben számit az összes pártok támogatására. Nagyon helyes, nagyon örvendünk ! Megvagyunk egyébiránt győződve róla, hogy Csaba Adorjánt egyénileg becsületes intenciók vezetik s nem fog olyan eszközökhöz nyúlni, amelyek alkalmasak lennének a közhangulat felhá- boritására. Ha ebben a jóhiszeműségünkben nem fognak megingatni az események, akkor bár erős és megalkuvást nem ismerő, de nem kíméletlen bírálói leszünk az uj főispán ténykedésének.“ Hogy mily helyes volt lapunk e prognosisa, azt igazolják az események, igazolja a íőispán bejelentett távozása alkalmával lezárult hét év eseményeiről szóló folyő-számla eredménye. Ugyanis a kérdés lényege az, hogy mit Ígért Csaba Adorján és mit tartott meg ígéretéből és igazolást nyert-e prognosi- sunk? Hiszen a politikában sokan még hibásnak sem tartják, ha valaki adott Ígéretétől eltér. Csaba Adorján nem az az ember, aki szavát — még politikai ügyekben is — meg ne tartsa. Csaba Adorján székfoglaló beszédében többek között a következőket mondotta : „Soha egyéni érvényesülési vágy nem vezetett. Isten látja lelkem, ezen állást nem kerestem. Soha pártszenvedély meggondolatlan tettre nem ragadt, hivatalos működésemben egyéni rokon vagy ellenszenv nem irányított. A bosszú érzése előttem ismeretlen. Soha senkitől a magam érdekében nem kértem. Most ez alkalommal kérek először a tek. törvényhatósági bizottságtól. Kérem azt, hogy ha utaink politikai téren szétválnak is, az ott támadt elvi ellentéteket társadalmi térre ne vigyék át. Kérem azt, hogy ott, hol vármegyénk érdeke s a közérdek kivánja s törvényes téren állok, támogatásukban részesítsenek. Bizalmat előre nem kérek, azt kiakarom érdemelni. Egyet tartok még szükségesnek kijelenteni, t. i. azt, hogy a vármegyei és társadalmi fontosabb kérdések felvetésében a vármegye hivatott férfiaival, tekintet nélkül politikai álláspontjukra, az állandó érintkezést fenn akarom tartani s a közügyek előkészítésében saját önálló nézeteim mellett részükre a legnagyobb befolyást akarom biztosítani.“ Ha az itt mondottakat mint tartozást, szembe állítjuk a Csaba Adorján TÁRCZA. Búcsú a harangoktól. li la : Ujfalussy Amadil. „Minden áldozat kicsiny ahoz képest, amit a hazának kívánni joga van.“ Kölcsey. A kíméletlen hadisten minden irányban megköveteli a maga áldozatait. Leselkedő szemmel néz körül s ahol valami alkalmast talál, menten feléje nyújtja hatalmas száz karját. Öreg Hadúr, a magyarok külön harcistensége sem lehetett kíméletesebb a többinél, neki is föl kellett szólalnia fegyvereink s a haza érdekében. Öblös szittyahangon, de mégis kérlelem fordult az ö népéhez : hozza meg áldozatait jó szivvel, becsületes jóakarattal, megadással. Meg is tett a magyar minden tőle telhetőt, hogy zokszó ne essék miatta, a népekre szakadt háborús fergetegben. Cserfarengeteget lehetne ültetni abból a dicsőségből, amit vitézeink envérük hullajtásával kivívtak. Se szeri, se száma a Leheleknek, Bulcsoknak, Boton- doknalc, az ősmagyar hősök méltó ivadékainak, nehéz küzdelmekbe ősi büszkeséggel, tároga- tós jókedvvel, bokrétásan indulóknak. Északlól-déiig, kelettöl-nyugatig hangos e világ a magyar virtustól. Ellenségeink is elismerik fiaink harci derékségét, vitéz elszántságát. És nemcsak a hősiességben, hanem minden téren s vonalon eleget tettünk kötelességünknek azzal az áldozatkészséggel, amelyről szinte nevezetes a magyar, mint a leglovagia- sabb nemzetek egyike. A kötelesség, lovagiasság, lelki nemesség most egy olyan áldozatot kivánt tőle is, amely nem a könnyűek közül való — templomaink harangjait! Már a régi időkben is fölhasználták különben a harangokat háborús célokra. Sőt sokáig az volt a szokás, hogy egy ostromlott s megvívott városban azonnal lefoglalta a győző a harangokat. De bizonyos váltságdíj fejében meg is maradhattak. Ma azonban nem pénzre van szükség, hanem temérdek ércre. A technika csudaszörnyetegei, óriáságyui olyan mo- loehok, amelyek anyagot követelnek bővében. Ennyi harang még sose nem indult harcos útra, mint most, pedig messze időkbe nyúlik a harang születése. Már az egyiptomiaknál, görögöknél stb. szerepelt a vallási szertartásokban, de az első tehetősebb, derekabb harang 394 körül készült. Az ősi múlttal dicsekedő harangokra azonban öreg Hadúr is van tekintettel, békén hagyja ezentúl is kongani a további nemzedékek örömére. De a történelmi tradíciókkal kevéssé rendelkezők széltében szállanak le a messze- látó magasból egyik a másik után rendre. Szép május havában, virágnyiladozáskor, fölébredt tavasz idején jött Nagykárolyba a komor parancsolat — a bibliaforditó Károli Gáspár szülővárosába, — hogy a szent ájta- toságra, Isten magasztalására hívogató ércekből ajándékoznunk kell a hazának. 29-én reggel indultak körútra a szerelők, szakértők. Három óra tájban értek a református templom elé. A búcsúztató istentiszteletet ellenben már reggel megtartották tömött rendek s sorok előtt, mint az Urnák 1591-ik és 1605-ik esztendőjében a hires református zsinatokat. A Gergely naptár behozatala ellen tiltakoztak az elsőn, de a tasnádi zsinat három évre rá elfogadta . . . Kürthy Károly ev. ref. lelkész, az arany- szájú s tollú poéta mondta a megható utolsó szavakat s imát, költői átérzéssel a reggeli búcsúztató alkalmából. Délután már nem is volt ünnepes szertartás. Ám a harangok zúgtak déltől fogvást. Húzták áhitatos szorgalommal a buzgólkodók. Végül azonban már csak a két harang szólott, amely utoljára hallatta hangját e város felett s hivei előtt, itt a nagy
