Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)

1917-06-13 / 24. szám

XXXHJ. évfolyam. Nagykároly, 1917. junius 20. 2í>, szám. NAGYKÁROLY ÉS T Á R S A D A L M I_H E T I L A P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre ............................81— kor. Fé l évre.......................................— , Ne gyedévre........................2> — , Eg yes szám........................—’20 , Ta nítóknak egész évre . . 61— „ Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Dr. Adler Adolf Ródei Károly. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon T Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 70 Bérraentetlen leveleket előttünk ismeretlentő. nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyllttér sora 30 an. Kéziratok nem adatnak risizt Gondolatok a gyermeknevelés és gyermekvédelem köréből. Isteni mesterünknek, a tanítók példányképónek, a keresz­tény felfogás hirdetőjének, szóval a keresztény világnézet meg­teremtőjének lelki szemei előtt ama magasztosan fenséges cél lebegett, hogy a szeretet lesz ama hatalmas erő, mely a tár­sadalmat, illetve az emberiséget: a Föld összes népeit egyesí­teni fogja. A most visszasóvárgó béke idején azt hittük, hogy az emberszeretet, a humanizmus korszakát éljük. S méltán, mert a szív legékesebb érzése, az emberszeretet megnyilvánu­lása oly sok esetben ragadta magával a lelkeket, hogy lehe­tetlen volt nem éreznünk abban az emberszeretetet élesztő isteni erő hatalmát és melegét, mely az embert embertársához vonzani, a földkerekségén élő népeket szeretőiben egyesíteni van hivatva. A jövő fogja megmutatni, hogy a mostani emberirtó, rémségekkel teljes hosszú háború, — amikor félelmetesen bor­zalmasnak látszik a világ és bizonyos tekintetben szégyen embernek lenni — irtani fogja-e a szivekből az emberszeretet isteni érzetét, avagy megutálva tetteit, a háború tüzében meg­tisztulva, fenköltebb lélekkel, magasztosabb érzéssel fogja hinni és hirdetni, amit minden vallás tanít: hogy egyenlők, testvérek vagyunk, Istennek egyformán kedves és drága teremtései. Nemzetünk lelki életére nem lesz káros erkölcsi kihatás­sal eme reánk erőszakolt véres háború. A magyar nemzeti érzés erkölcsi fényére sohasem borított homályt a gyűlölködés, bosszú- állás sötét árnya, mert amennyire hős tud lenni a háború fergetegében, annyira nemeslelkü a megbocsátás, a feledés tényében, az emberséges érzés megnyilatkozásában. És nem kétlem, hogy ellenségeink érzelmi világa is mélyen érintve a háború iszonyú tanulságai által: tisztultabb felfogásba, ember- szeretőbb érzésbe, testvériesebb belátásba fognak emelkedni a lelkek milliói, a millió lelkek vezetői, kormányzói. Lehetetlen­nek tartom, miszerint a háború, ez a kegyetlen pedadógus, mely iszonyú eszközeivel: ágyutüzzel, puskatussal, szurony­beggyel s ördögi rémségekkel tanítva figyelmeztet a jóra, oktat a megértésre, int az emberszeretetre; irtja a gőgöt, mely az embert az embertől elválasztja; pusztítja az elbizakodottságot, a telbetetlenséget és rosszaságot — meg ne értetné önfeledett ellenségeinkkel, hogy miként a háború rettenetes iskolájában mindenki egyenlő, akként a béke virágos terén is minden embernek egyformán és igazságosan van joga ahhoz, mit a bölcs Gondviselés az emberiség javára teremtett. És ha majd elnémul a háború idegtépő zaja, megjő az epedve várt béke, a remegő bizonytalanság nehéz nyomása alól felszabadulnak a lelkek milliói s enyhülni látszik a gyá­szoló hitvesek, kesergő szülők és testvérek fájdalma: vájjon úgy a hivatottaknak, mint az egyeseknek, a társadalomnak, vagyis a nemzetnek nem-e az lesz egyik legfőbb és állandó törekvése, hogy a háború tüzében megdicsőült munkaerők, harcosok elmúlása, az uj nemzedék navelési ügyének fokozot­tabb felkarolása, a most felnövő nemzedék erősítése folytán, a gyermekvédelem fogalmában, édes hazánk erősségének biztosítása céljából és az egységes nemzeti érzés fejlesztésének szemelőtt tartásával pótoltassék. Bizonyára. Hiszen a gyermekvédelem, a gyermekek gon­dozása, nevelése ma már az államnak elsőrangú gondja. És mert a társadalmat, az államot az emberek összesóge alkotja, ennélfogva önként következik, hogy a gyermekvédelem, a gyermeknevelés nagy munkáját neosak kizárólag a felekezetek és iskolák végezzék, hanem minden jóérzésü embernek speciá­lis kötelessége legyen minden kínálkozó alkalommal — bárhol is — nevelő hatást gyakorolni az ifjú és a zsenge gyermek fogékony lelkületére. Ezért mondta volt miniszterünk a tanítókhoz intézett újévi szózatában bölcs éleslátással s a szeretetnek megértő hangján a következőket: „Nem szabad szemet hunynunk az előtt, hogy az eldurvulás jelenségeit észleljük mindenfelé. Különösen a serdülőknél jelentkezik ez szennyes beszédben, kíméletlen magatartásban, lelketlensógben, sokszor bűnös cselekedetekben. Aggodalommal kell ennek eltöltenie minden jóérzésü és előre­látó embert. Tudom, hogy a tanító nem vethet a bajoknak egymagában gátat, de bizalommal fordulok mindenkihez: kísért­senek meg minden lehetőt, igyekezzenek az ifjúságot maguk köré gyűjteni a szünetekben is, vegyék rá a hatóságokat és a községek értelmesebb polgárai közül másokat is arra, bogy a gyermekekkel ilyen nemesebb nevelői értelemben törődjenek; győzzék meg a felnőtteket arról, hogy a gyermekben a jövőt kell látniokl Különösen fontos azoknak a gondozása, akik a háború alatt serdülnek fel s még nem érezték a rendesebb, nyugodtabb életnek szigorúbban fegyelmező hatását“. Aranyszavak ezek. Érthető, buzdító és figyelmeztető min­denki számára. A nevelés kezdete és mondhatjuk, bogy a legnagyobb ráhatása a családban történik. Sok szülő a felelősség súlyos érzete, de elsősorban a szülői szeretet intését követve tőle tel- hetőleg igyekszik a nevelési célok legszebbike felé. Szerető űuzgalmukban többen hiszik is, hogy kizárólag az ő nevelési módszerük a leghelyesebb^ és leginkább célravezető. Pedig há­nyán és sokszor tévednek." Csakhogy eme tévedéseket a szülői szeretet, a gyermekimádat nem engedi általuk láttatni. A csa­ládi élet nevelésében három okra vezethetjük vissza a szár­mazó hibákat, amely hibák talán csak később mutatkoznak a szülők testi és lelki szemeik előtt is szomorú valóságukban. Egyik ok a szülői fegyelem lazaságában, gyöngeségében, a másik a fegyelem túlságos szigorúságában rejlik, mig a har­madik ok a szülők kényelemszeretetében kereshető, mely meg­nyugvást sugall a szülőnek azon célból, hogy mindent megtett, ha a nevelőktől, bonneoktól vásárolja meg azt, amit a szülő nem tud, vagy nehezére esik megtenni. Hosszadalmas lennék, de meg terem sincs itt arra, hogy a családi nevelés hatalmas terjedelmű kérdésével foglalkozzam. Ezért röviden csak jelezni óhajtom, hogy a gyermek fejlődését a szülői szeretet szemüvegén át figyeljük, de igazságos tapintattal irányítsuk. Ne szeressük magunkat a gyermekben és viszont ne féltsük a gyermek szeretetét sem, de örökös korholói rend­őrei se legyünk a gyermeknek. Törekedjünk arra, hogy a jót önmagáért tegye és szeresse, nem pedig jutalomért. Legyünk rajta, hogy jócselekedetet gyakorolni alkalma legyen, mellyel kapcsolatban az emberszeretet érzetének élesztóse is alkalom­szerű. óvjuk a rossznak látásától, mert igaza van Arany Jánosnak, mikor azt mondja: „A rossznak a nézése is ront“. A gyermek ideálja, eszményképe a szülő. A gyermek lelke a szülő cselekvését, szavait élénk figyelemmel kiséri, azokat — éppen azért, mert szüleitől látja és hallja — helyesnek, jónak Ítéli. Ezért kell elsősorban a szülőnek úgy cselekvésé­ben, mint szavaiban jó példát mutatni. A költők és bölcsészek, továbbá a tudósok és művészek erkölcsi ssempontból különbözőleg vélekednek a gyermekről. A költők és művészek szépnek, bájosnak, ártatlannak, angyal­nak látják, írják és festik a gyermeket, ellenben a tudósok ítéletei eltérőek. Beöthy Zsigmond egyik szép költeményében igy ir a gyermekről: .Midőn még gyermek 8 gondolatja sin«*, Mi benne mégis kedves, drága kincs, Csak egy mosoly, de ez már angyalé, Hozzá hasonló földön óh ! van-é ? Az a galambszem, mely reád dereng És a kacaj, melytől kis melle reng, A gyenge két kar, mely átölel, Mind — mind kedves varázzsal bűvöl el.* Rosseau szerint minden jól jön ki a Teremtő kezei közül és minden elfajul az ember kezei közt. A nevelés adja meg, ami születésünkkor bennünk hiányzik s amire felnőtt korunk­ban szükségünk lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents