Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-26 / 17. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE utóbbi napokban Boroevits Szvetozár tábornok, az ötödik hadsereg parancsnoka mondott, — amiben nincs okunk kételkedni — hogy az a nép, az a hadsereg, amely ilyen férfiakat mondhat magáénak — mint amilyet a tábornok megnevezett — diadalmaskodik a legviharzóbb orkánban és dacol minden ellenséggel, akkor csak a megfelelő anyagi eszközökre van szükség, hogy a győzelem meg legyen, már pedig ezen anyagi eszközök előteremtéséhez az utolsó embernek is hozzá kell jáiulnia. Kimondjuk nyíltan, hogy nein tisztességes állampolgár az, aki — ha csak teheti — a hadi kölcsön jegyzésében részt nem vesz. Az ilyen ember nem érdemli meg, hogy egy szabad, f üggetlen országnak szabad, független polgára legyen, mert az az állampolgár, aki az állam érdekét egy jól jövedelmező kölcsönnel sem segiti elő, nem érdemli meg az állampolgársággal járó jogokat és előnyökét, hanem oda való, ahol a szolgaság uralkodik, ahol az emberrel nem úgy bánnak, mint az Isten képmására teremtett lénnyel, hanem úgy bánnak, mint a barommal. A kormány pedig igenis kisérje és kiséreltesse fegyelemmel a helyi hatóság utján, hogy ki és mennyiben tesz eleget hazafias kötelességének akkor, amikor a nemzet jövőjéről van szó és a hatóságok is oly mérvben támogassák az egyeseket minden téren és az adók kivetésénél is vétessék figyelembe, hogy ki mily mértékben felelt meg a haza támogatása iránti szent kötelességének. Siessünk ennélfogva mindannyian, akik csak tehetjük a hadi kölcsön jegyzésével, mert a példa vonz és mert hisz erre is az áll, amit a latin mond: „Bis dat, qui citó dat.“ Dr. Adler Adolf. A főgimn. és a polgári leányiskola ünnepe. A helybeli hadi árvák javára e két intézet gyönyörű ünnepet tartott husvét első és második napján a színházban. Az ifjak és lányok buzgóságát, szorgalmát, hogy a húsvéti vakációban is szívesen tanultak, gyakoroltak, nem tudjuk eléggé dicsérni. íme ! Ök, akiknek él az apjuk, akiket a háború nem fosztott meg legdrágább kincsüktől, összeálltak, hogy együttes munkával megsegítsék azokat, akiknek reményük sem lehet már arra, hogy ezen két édes szól: édes apám valaha kiejthessék, tizek városunk hadi árvái. Apjuk ott esett el Galicia vérázlatta földjén, vagy a Doberdó sziklái közt, védve a magyar szabadságot és a mi életünket. Bátran adta eletét a haza oltárára, de egy gondolat fájdalmassá tette utolsó perceit: mi lesz gyermekeivel . . . ? Ti hősök, ne aggódjatok árva gyermekeitek sorsáért, könnyű legyen siri pihenésiek, mert vannak és mindig is lesznek szerető, buzgó szivek, akik gondoskodni fognak róluk! A két intézet növendékeinek ünnepe, az egyes számok költői szépsége, a zene harmonikus akkordjai, az operett művészi előadása, még sokáig marad A liga. Nem bízom a ligákban. Abban sem, amelyik hadat izent a női fényűzésnek. Még akkor sem, ha maguk az asszonyok leszik azt. Még úgy sem, hogy az arisztokrata nők maguk kezdték a mozgalmat. Sőt épen azért nem. Az arisztokraták eddig is, a háború előtt j is, a mozgalom, megindítása nélkül is, az egy- ! szerűség megtestesülései voltak öltözködés; dolgában. Náluk igazán nem volt arra szükség, hogy fogadalmat tegyenek, jelvényt tűzzenek ki, ök már egyszerűbben úgy sem öltözhetnek. Az igazi előkelő ember, a társadalom csúcsán élő csak a nagy alkalmakkor disziti fel magát: családi ünnepeken, ha az udvarhoz megy vagy theátre párén. Különben pedig a túlzásig egyszerűek. Egyik ismert arisztokraták között van egy, a legelsők között is elöl van, negyvenszobás kastélyban lakik, de a felesége parasztcsizmát húz a lábára és úgy járkál a faluban. Vagy szintén ugyanazon megyében van egy gróf, annak a fiatal férjhez adó leánya egyszerű kis fehér bluzocská- Kan reggel veszi a nagy szakajtó kosarat, végig megy a falun, ki az erdőbe, virágot szedni. Prbálná ezt más megtenni'. Akármilyen szép, nemes, okos, kívánatos is volna, hogy az ostoba fényűzés tompább, gazdaságosabb legyen, a liga nem fogja ezt: elérni. Majd eléri más. Nem azok, akik tüntet-’ nek ellene, az arisztokraták, az egyszerűek. Ha- [ nem maguk a puccos dámák. Ök maguk fogják önmagukat igen hamar és jó időre lehetetlen- j né tenni. Hiszen csak meg kell nézni, kik azok, akik azt a képtelen pazarló divatot kul- tiválják. A legparvenübbek, a legproccosab- bak, akik mennél inkább bújnak selyembe, bársonyba, annál inkább leri róluk a jött- .mentség. Rövid szoknyát viselnek és térdig érő cipőket ? így látszik ki belőlük a lóláb, igazabban az óláb, ami már maga a rossz i származás bizonyítványa. A rassz-nő lába maga egv költemény. Briliánsokat raknak a kezükre? Kár a figyelmet felhívni a csúnya, ápolatlan vagy csak nem régóta ápolt végtagokra. Selymet, bársonyt pazarolnak a szoknyájukra, de sajátságos a sok leomló szövet, szabó- poéták tervezte ráncok nem adnak könnyedséget nekik: ellenkezőleg guruló hordó kilencven percentje ezeknek a mostani „divathölgyeknek. “A ruha teszi az embert; micsoda hazug igazság volt ezt most látni csak. Ugyan kinek tetszenek, impolnálnak ezek a fenemód kiöltözködött, briliánsokkal megtüzködött dámák? A ruha nem teszi az embert, a ruha nem teszi az előkelőséget. Ahhoz évtizedek, századok kellenek: finoman öltözködni. Egy árnyalat a színben egy centi a nagyságban és vége az eleganciának. A minap egyszer szerencsém volt — ilyen az én szerencsém! — egyhadseregszálli- tóval találkozom aki ezelőtt még foltozott nadrágban járt, ma pedig tele van ékszerrel és az óraláncán akkora Szent György-tallér lóg, mint egy diszkosz Ő azt hiszi ez a szép, pedig ilyet nem hord senki, csak ő és éppen ezért ki-ki a többi közül. Ilyen áruló Szent György-tallér van a kilencvenkilenc percentjén azoknak a nőknek, akik most azt hiszik, hogy divat-hölgyek és akik ellen küzdeni akar a liga. Felesleges, hiszen aki finom, Ízléses, úri nő van — és akikre számit a liga — fogadalom nélkül is úgy fog aztán bemenni szabóhoz, ékszerészhez, kalaposhoz, hogy az istenért, csak olyat ne, úgy na, mint amazok a hölgyek ! Egyet azonban lehetne és kellene is tenni. Ha igazán hazafiatlanság is az a fényűzés és ennek révén kimegy az aranyunk a külföldre, a hadvezetőség pedig megrövidül a nagy aranypocsékolás folytán, tessék egy ilyen divat-dámát, csak egyetlen egyet, két-három hónapra lezárni és ezt az esetet kiplakátirozni, vagy a lapokban közzé tenni. Még egy büntetésre nem lesz szükség. De a liga, az félmunka, frázis, szórakozás, elavult dolog. Aida. kedves emlékünkben. A színházat mind- kétalkalommal zsúfolásig töltötte meg a közönség, beleszámítva a két intézet szereplő növendékeit is, akik beléptidiját nem fizettek. Az ünnep második előadását lélekemelő, megható aktussal fejezték be a tanárjuk iránt hálás növendékek. Gyönyörű babérkoszorút nyújtottak át vezető tanárjuknak, Braneczky József főgimn. tanárnak, akinek ügybuzgalmát, szorgalmát az első napon Vidákovich Dániel igazgató is megköszönte. Jenser Dezső VIII. oszt tan. adta át a hála és tisztelet szavai kifejezése mellett a két intézet nemzeti szalaggal díszített ajándékát. Braneczky József meghatott szavakban mondott köszönetét „kis művészeinek“. Szűnni nem akaró taps és éljenzés tört ki szavai befejeztével. Itt említjük meg, hogy a növendékek karmesteri botot is szántak tanárjuknak, de a megrendelt pálca még nem jött meg. A tiszta bevétel amint halljuk (500 koronán felül lesz Sok kicsi szív fog imádkozni a szorgalmas szereplőkért és kitartó vezető tanárjukért. Az ünnep részletesebb ismertetése a következő: Az első szám a két iskola növendékeinek eneke volt. Bánk bánból énekelték ; zenekiseret mellett a Bordalt és az Imát szép összhangban A szólót Sikolya Ferenc VII. oszt. tan. énekelte kellemes hangon. A második szám Rokk Magduskának el. isk. I. oszt. , tan.-nak kedves szavalata volt. Braneczky Józsefnek alkalmi költeményét szavalta. (Lapunk tárcarovatában hozzuk.) Olyan bátorsággal, i tiszta kiejtéssel és hangsúlyozással adta elő, ! hogy mindenki csodálatát lelkeltette. Hamut* I dik szám a polgári leányiskola karának éneke j volt, amelyet a főgimnáziumi zenekar kisért. A lágy női hangok a szép zenokiseretlel nagyon kellemes hatást tettek. Serbán Irénke, 111. oszt. lan. szavalata volt a következő szám. | Előadását minden részletében kidolgozta és ezért a közönség zugó tapssal honorálta. Következett Heltai Jenő: A gránicon c. színpadi ; dialógjának előadása. A honvéd szerepét Kemény Miklós VII. oszt. tan. szavalta művészi készséggel. Nagyobb szerepe volt e számban Falussy Endre Vili. tanulónak, aki a segesvári sírjából kikelt Petőfit játszotta. Megható maga a költemény is, de Falussy kiváló alakitó tehetségével, mélyen átérzett, dörgő, gyújtó szavalatával könnyeket csalt a közönség szemébe. Következett az ünnep legnehezebb száma: A varázsital c. egyfelvonasos operettnek előadása. A hagulatos nyitány eljátszása után felgördült a kortina s megkezdődött a játék, amelyről a legnagyobb elismeréssel kell szótanunk, mert hiszen egy operettben a szereplőnek nemcsak játékára kell vigyáznia, hanem a karmester pálcájára is. Rokk Ilonka, csengő, kristálytiszta énekével szűnni nem akaró tapsot aratott, úgy hogy énekét meg kellett ismételnie. Méltó partnere volt úgy énekében, mint ügyes játékában Sikolya Forencz aki Péter szerepét adta elő. Kellemes bariton hangja úgy a szólókban, mint a duettekben pompásan érvényesült. A parasztlegény szerepét is kitünően játszotta. Medvey Béla VI. oszt. tan. Karczosit, a borbélyt adta. Énekével de különösen komikusjátékával, állandó derültségben tartotta a publikumot Határozottan nagy tehetsége van az ilyen szerepekhez. Rokk Kati a parasztleány és Luczay Piroska Brigitta foga dósné szerepében kedvesen játszottak és ügyesen mozogtak. Ugyanezt mondhatjuk Czékus Miklós VII. oszt. tanulóról is, aki kisebb szépében is tudott érvényesülni. Dörgö taps jutalmazta a fiatal műkedvelők játékát annyira hogy többször kellett nekik a lámpák előtt megjelenni. A színdarab után első nap Vidákovich Dániel főgimn. igazgató tartalmas beszédben megköszönte a szereplőknek és vezető tanárjuknak eredményes munkáját a közönségnek pedig a szives megjelenést. Másnap a tanulósereg egy szép babérkoszorúval kedveskedett Braneczky Józsefnek azért a fáradságért, amelyet a nemes cél érdekében
