Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-02 / 5. szám
XXXII. evtolyam. Nagykarc y. 1916. február 2. / 5. szám. — NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ T Á R S A I) A 1. M l_ II E TILA P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik m-nden szerdán. Előfizetési árak : Egész évre............................8kor. Fél évre ................................4-— Ne gyedévre........................— Eg yes szám . .................- *20 TanítéLn ak egész évre . . 6-— Főszerkesztő : Felelős szerkesztő : Dr. Adler Adolf Rédei Károly. l.ií|itulajai»in)s és kiadó: a „Nagykarolyi Petöfi-nyomda Részvenytarsasag“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bénm'iitetlen leveleket előttünk ismeretlentől nein fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyiliicr sora 5,1 fill. Kéziratok nein adatuak vissza J A nők mozgósítása. Már helek óta halljuk hangoztatni, hogy a nőket hadi munkára fogják sorozni s bár még nem ragasztották ki a jól ismert behivási falragaszokat a nőkre vonatkozóan, de a részletes mozgósítás már folyik. Hiszen amennyire igaz, hogy a homlokvonalon az alkalmasak védik a hazát, annyira igaz az is, hogy a front mögött az alkalmatlanok teljesítik a hadi szolgálatot és pedig az utóbbit férfiak és nők egyaránt. De valósággal a hadvezetőség részéről történik a női munkaerő felhasználásának hangoztatása. A közös hadügyminiszter például a múlt év decemberében köriratot intézett az ipari vállalatokhoz, mely igy hangzik: „A nők alkalmazása a gyakorlati életben ennek a háborúnakj egyik hatalmas tanúsága. Bárhova állítják is a nőt, mindenütt megfelel. Hogy a férfiakat mögöttes országrészekben sok foglalkozási ágban helyettesíteni tudják e nehéz időkben, ezt már naponkint bizonyítják az alkalmazott nők ezrei és a jövőben még fokozottabb mértékben fogják ezt bizonyítani. S a férfl munkatársak tisztelettel szemlélik a rátermett női kartársakat, sőt sok esetben örvendetes verseny fejlődik ki a női és férfi muukaerő között.“ A köriratot néhány nap múlva már rendelet követi, minden gyári üzemhez intézve, amelyben katonai szolgálat alól felmentett egyénekről van szó. E rendeletben a hadügyminisztérium arra szólítja fel az üzemek vezetőit, hogy lehetően törekedjenek az ipari iiiemekben eddig felmentett munkaerőket minél gyorsabban bevonultatni és helyükbe részben alkalmatlan férfi, részben női eiőkct beállítani. A női munká- j sok beállítását — mondja a rendelet — I nemcsak a napszámos munkák teljesítésére, hanem számos olyan munkára is kelt alkalmazni, melyet eddig szakképzett íférfimunkások végeztek. A gyárüzemek ! vezetői eddig is nagyon kedvező véle- | ményeket adtak le a nők munkájáról. De érdekes a rendelet további része! is, mely azt mutatja, hogy a hadügyminisztérium mily körültekintéssel és minő szociális érzcíttv«..* ajánlja az ügyet 1 megoldásra. A gyárvezetőkhöz intézett rendeletét igy folytatja: „Gyermekkertek volnának feálli-1 tandók, hogy ezáltal olyan munkás- nők is megszerezhetők lennének aj munkának, akik ebben eddig a családjuk gondozása által hátráltatva voltak. Ez esetben a vállalkozóknak kellene megfelelő áldozatokat hozniok (helyiség, egy-két felügyelő), de legalább befolyásukat érvényesíteni a helyi hatóságokra, iskolákra, egyesületekre, ilyen gyermekkertek létesítésének támogatására. Sok esetben | a nők félnapi munkája is célra vezető volna olyan asszonyoknál, akik délelőtt a családjukat gondozzák, délután azonban dolgozhatnak.“ A gondolatot nagyon egészségesnek tartjuk mindaddig, mig a háború be nem fejeződik. A rendelet azonban határozottan olyan színezetű, hogy annak hatása a háború után is mutatkozni fog. De még ez sem lenne baj, mert hiszen a háború után is sokáig szükség lesz a női munkaerőre, csak az a lényeges, nehogy ez mint olcsó munkaerő szorítsa ki majd a férfi munkásságot, mert ez nagy visszahatást szülne. A munkásság is csak addig fogja a rendeletben felhozott tiszteletet tanúsítani szaktársnöivel szemben, mig ezt a szándékot nem fogja látni a női erők alkalmazásában. Ilyen eljárást harcban álló derék munkásaink nem érdemelnének tőlünk. Mivel örökítsük meg azok emlékét, kik a harctéren, hazánkért való nehéz küzdelemben, hősi halált haltak? Valahol láttam egy emlékképet. Magános. fa áll a messze pusztán, ágai fáradtan hajolnak alá s szelíden ráborulnak egy elhagyott, fakeresztes sirhalomra. A fakereszten huszárcsákó, a sirhalmon kettétört huszárkard. A karton lap felső részén bab.érkoszorus hely van készitve az elesett hős arcképe számára. Ez a család emléke. Ilyen vagy olyan alakban elkészítteti minden család, íelfüggeszti a falra, ' hogy szem előtt legyen, hogy mindenki láthassa azt a kedvest, kit már ezután úgy is csak képen láthatnak. Az is bizonyos, hogy az egyes gyülekezetek és községek egyébként is gondoskodni fognak hőseink emlékének megerökitésőröl. Talán nem is lesz község, vagy gyülekezet széles Magyarországon mely ne állítana emlékkövet, ne vesetne márvány emléktáblát hős fiainak emlékére. Biztosan rákerül erre az emlékre azok neve, kiket a hazaszeretet elvitt a lövészárok mélyére, az öldöklő csatatüzbe, tenger szenvedésbe, talán sebesülésbe, talán halálba. Es ez nagyon helyesen lesz igy! Méltó dolog, hogy hőseink emléke megörökittessék s örök időkre hirdesse az utánunk következő nemzedéknek a hazaszeretet dicső példáit! Dacára annak, hogy mindezt szépnek, jónak tartom, mégis nemcsak külön- külön, hanem együttesen is elégtelennek vélem az ilyen emlék megörökítést, ügy érzem, hogy az a szegény asszony találja meg az igazi emléket, ki össze- kuporgatott fillérjeit elviszi gyülekezetének szeretet-oltárára s kegyes, jótékony alapítvánnyal örökíti meg elhalt hősének nevét. Ez az igazi emlék. Nem hideg, nem múló, nem holt, hanem meleg, örökkévaló, élő és éltető. A szeret könyvébe jegyzi annak emlékét, akit szeretett. És az a néhány száz korona, amit a nemes célra felajánl, minden esztendőben dolgozik a szeretet szolgálatában Kamataival könnyeket törölhetünk, sóhajtást némithatunk. Esztendőről-esztendőre segíthetjük a háború rokkantjait, özvegyeit,
