Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-29 / 30. szám
3 NAGYKÁROLY ÉS V I D É K E ♦ Ibbbi PAR API XVA fölerakata és egyedárusága a „Szatmári Kereskedelmi Részvénytársaságnál“ Kívánatra szívesen speciális ajánlattal szolgál. a komolyabb tanulással talán csak a III. osztályban barátkozik meg a középiskolai tanuló és a történelem és német tantárgyak csak ezen osztályokban szerepelnek. Megállapíthatjuk tehát a latin nyelvet, mint gimnáziumunk „sóhajok hidjai.“ Itt említjük fel, mert hiszen szorosan a kérdéshez tartozik „a statisztikai adatok“ alapján ,,az osztályvizsgát tett tanulók előmeneteléről szóló kimutatás végső adatait. E kimutatás szerint a 326 nyilvános tanuló közül jeles osztályzatot kapott csak 14, jót csak 62, elégségest 168, összesen 244. Elégtelen osztályzatot kapott egy tantárgyból : 25, kettőből : 23, többiből : 34, tehát összesen : 82. A ,,Tanulmányi állapot“ c. rovat felsorolja (s csakis erről szól a jelzett eim alá foglalt fejezet) azt intézetben szabadon választható rendkívüli tárgyakat (gyorsírás, szabadkézi rajz, műének, hegedüzene) a kötelező rendkívüli tárgyat : az egészségtant (VIT-ik osztályban) a játékdélutánokat és a katonai céllövészetet. A „fegyelmez állapot“ c. 3 soros fejezet szerint „az egész ifjúság magaviseleté általában megfelelő volt, a legtöbb esetben a viseletből kapott intés és rovás mindannyiszor meghozta a javulást s igy igazgatói megrovásban csak néhány tanulót kellett részesíteni.*' Őszintén örvendünk ez igen kedvező nyilatkozatnak. Az említett „javulásnak“ s az „általában megfelelő magaviseletnek“ azonban — különösen egyes osztályokban — a statisztikai kimutatás mintha valamelyes ellenmondást tenne. E szerint ugyanis a 316 tanuló közül magaviseletből jó osztályzatot kapott: 245, szabályszerűt : 70, s kevésbé szabályszerűt: 1. A „szabályszerűt nyert szám (70), hanem is túlsóknak, de bizonyára eléggé soknak mondható. Különösen aránytalanul sok a „szabályszerű“ magaviselet tanulók száma a IV-ik és a Vlll-ik osztályban, amott 53-bó| 19 (tehát egyharmadnál több) emitt pedig 26 ból 13 (tehát tp fele!) Hogy ez osztályokban a tanulók magaviseleté volt-e tényleg nem megfelelő, avagy azon osztályok főnökei tulszigoru mértékkel mértek (noha e téren igazán nem árt a „tulszigoru- säg“ !) — ezt természetesen nem tudjuk. Az ifjúság egészségi állapota, bárjárványos betegség miatt az intézet nem volt bezárva, „nem volt kielégítő.“ „A súlyos betegségi esetek száma elég nagy volt, többen ezért kimaradtak, mások meg magántanulásra tértek. Halálozás nem fordult elő.“ lit említjük meg, hogy az „iskolaorvosi jelentés“ szerint, az „iskola épülete általában megfelel az egészségi követelményeknek.“ (Bizony csak „általában !“) „Általános és minden tanulóra kiterjedő egész ségi vizsgálatot“ az intézet orvosa két Ízben tartott. A Y7!I-ik osztályban az egészségtan tanításával kapcsolatosan „több izbtn tárgyalták az első segélynyújtás és a fontosabb életmentési eljárásokat a növendékek általában nagy érdeklőd- se vei.“ Régi vágya teljesült a gimnáziumnak a régi, szűk udvar 400 Q-öl területtel történt kibővítésével, mely területet a város évi 100 kor. bérért engedett ál. A hatalmas téglakerítést a város készíttette el. A torna alól 12 tanuló, „a rajz technikai része alól“ pedig 1 tanuló lett felmentve. A szombatnak Írás és rajzolás alól csak 6 izraelita tanuló kérte és kapta meg a felmentést. Tandíjmentességet élvezett Nagykároly város tanácsának határozata alapján 40 tanuló. Az elengedett tandíj összege : 1556 korona. A vidékről bejárt vonaton 18, gyalog 1 tanuló. A távolság 4-—48 kilóméter. Bölcsen rámutat az Értesítő a nagy, sokszor káros hátrányra, mellyel ezen állapot jár. „A tanulók közül a legtöbb reggel 6 óra tájban indult el vonattal hazulról s haza délután 4 óra tájban érkezett meg vonattal. Álmosfővel jövet, fáradtan hazatérve, szorgalmi időnek csak ai’g más fel órát számíthattak. A szeretet megadta lehetőségét boldogulásoknak azzal, hogy befogadtuk őket iskolánkba, bár végeredményben az iskolai tanulmányi állapotot gyengítő elemek voltak.“ íme tehát egy nagyon fontos és lényeges oka a tanulók jelen tanévi előmenetelének kedvezőtlen eredményéről. Nagyon helyes, hogy az ;gazgalói jelentés rámutat eme jelenségre, mert igy részben érthető az a „hanyatlás“, miről a fentebb idézett is level szól. A tanulók jótékonyságáról szóló fejezet szerint a több Ízben rendezett gyűjtés részben jótékony, részben hazafias célokra összesen 49 koronát eredményezett. Még a moslani, rendkívül nehéz megélhetési viszonyok közepette is ez összeg igen kicsinek mondható. Ha azonban e rovat megemlékezett volna a nem róm. kath. tanulók között rendezett jótékonycélu gyűjtésről is — azt hisszük — az összeg valamivel tekintélyesebb lenne. Az „alapok és alapítványok“ c. fejezet felsorolja a különféle alapokat a kegyes alapítók nevével s részben az összeggel. Sok alapítványnál azonban az alapítvány összege nincs felemlítve, igy végeredményében nem tudjuk meg az Értesítőből, hogy mily hatalmas összeget tesz az ki. 7 tanuló 2660 korona ösztöndijat élvezett. Pénz, könyv, éremjutalmat sok tanuló kapott, kiknek neveit az Értesítő pontosan felsorolja. Katonai céllövészetben a VII. és VII. oszt. tanulóiból alkotott csoport- hetenként egy délután 2 órában céllövést tanult, „amely oktatatás kiterjedt az elméletre is“. E nagyfontos- ságu oktatást Sarvay János honvédfőhadnagy és Csergő Tamás felügyelő tanár 2 őrmester segítségével végezte. A „Kölcsey- Önképzőkör“ igen élénk és tevékeny munkásságot fejtett ki e tanévben is Sróff Gábor vezetőtanár elnöklete alatt. A 122 tagból álló Kör 18 gyűlést tartott s 5 nyilvános ünnepséget rendezett. A szavallatokon, érkezéseken stb. kivül 9 pályatételt is tűzött ki, melyre 19 dolgozat érkezett be, melyből jutalmat 11 nyert, dicséretet pedig 2. Felsorolja a jelentés azon kegyes adakozók neveit Legszebb ruhatisztitás Vegyileg száraz utón Há fiájer Púi ruhafestő, vegytisztító és gőzmosö-gyárában Felvételi üzlet: N a g y k á r o l y, Széc/iengi-utca 43. szám. — Nem tudtam, ki az a hölgy, el sem képzelhettem, hogy mit akar, de természetes, . hogy kíváncsian siettem le az alsóterembe. Egy nagyon elegáns, még mindig fiatalos szép nő várt. — Nem ismerem? — kérdezte és nevetve nyújtott kezet. — Azonnal megismertem. — Ez volt a Mariska ? — vágott bele a feleségem. — Igen. Ez volt Mariska. Nagyon röviden igy mondhatom, ki volt ez a hölgy. Abban a házban, ahol régebben laktam, egy józsefvárosi bérkaszárnyában lakott ő is. Fiatal asszony volt akkor, nagyon csinos, mosolygó arcú teremtés, egy posta vagy vasúti altisztnek a felesége. Az ura nagyon közönséges ember volt, ivott, az asszony pedig, helyesebben a menyecske másfelé keresett szórakozást és mert helyes nőcske volt, hamar és bőségesen talált is. így ismertem én is, de ez évek előtt történt. Azóta én már legalább a negyedik helyen laktam és Mariskát nem láttam soha és sehol. Emlékszik még rám ? — ismételte Mariska a kérdést. — Hogyne I Kakas Mariska. De őszintén szólva, alig lehet magára ismerni. — Miért? — nevetett. Talán megvénültem ? — No, azt nem. — Talán megcsunyultam ? — Azt sem. — Hát mit ? — Nagyon kifinomodott, ügy néz ki, mint egy grófnő. — Nna! — hunyorított egyet a szemével és rejtélyesen mosolygott. Én nekem hirtelen eszembe jutott az az előkelő társaság, amelyikét odaföut latiam és nagyon gyanús lett előttem az egész. — Mondja, Mariska, kikkel ül maga odafönt? — Csupa ur, — elhiheti. Mágnások. — És hogy jön maga azok közé ? Elvált az urától? — Meghalt a szamár, bár jó tette. — És most ? Talán nem szeretője valamelyik grófnak ? — Csak szeretője ? — Vagy a felesége? — Talán több is! — és megint nevetett. Nem értettem semmit, pedig most már érdekelt. Könyörögtem neki, beszéljen, mondja el mi történt vele, micsoda mostan, de hagyta magát kéretni. — Itt nem lehet, most semmit. Hanem jöjjön el délután a palotámba, ott majd beszélgetünk. Megmondta az utca és házszámot — nagyon előkelő negyedben volt —- és szaladt fel a lépcsőkön. — Pontos legyen — ötkor — szólt még vissza és eltűnt az oszlopok között . . . Ez egyszer igazán pontos voltam. A kíváncsiság valósággal odahajtott a megjelölt helyre és ötkor megnyomtam a nagy tükörablakos kapu mellett a villamoscsengö gombját. Egy lilasapkás, ezüstgombos portás nyitotta ki a kaput, levette a sapkáját, némán meghajolt és megmutatta az utal. Parkettes kapualja, márványlepcsős előcsarnok, a lépcső első fokánál fehér harisnyás és frakkos lakáj vari. Meghajtotta magát és vezetett. Csillárok, kis szobrocskák, Ámoré, Dianáé, itt-ott pálmák, nem sok, roppant diszkrét, Ízléses és a tartózkodó gazdaság kifejező pompájában. Az emeleten már egy szobaleány várt, a szobacicák rendes dresszében és most már ő vezetett tovább. Több előszobán, termen keresztül, mindenütt csend, előkelő hangulat és a tiszta jólét illata, minden terein más stilus- ban, ragyogó aranyozásu rokokó-terem, tömör ébenfa bútorok, három méteres velencei tükrök, gobelin gobelin mellett és festmények, szobrok, vázák, műkincsek, amennyit és amilyeneket csak évszázados családok szentélyeiben lehet látni. Az egyik intim kis szalonban — ahol tobzódott a zöld szin — megálltunk. A szobaleány helyet mutatott és meghajtotta magát. — Úrnőm nemsokára itt lesz — mondotta és ki akart menni, de én, felbátorodva a hangtól és agyongyötrődve a kíváncsiságtól, odaugrottam hozzá, megfogtam a karját és reá- kiáltottam : — Ki hát a te úrnőd ? De a leány udvarias mosolylyal húzódott el tőlem, még egyszer meghajolt és eltűnt. Én pedig leültem és vártam. A szomszéd szobában egy aranycsengésü óra ütött egy negyedet, mire .egy finom spinétszerü muzsika
