Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-03-26 / 13. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ Mindennemű ruhanemüek, csipkék' felöltök, függönyök, térítők, szőnyegek legtökéletesebb festése. Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés ! ! Haúffel Sámuel villany- és gőzerőre herendezett ruhafestö és vegyitisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utca I. sz A rém. kath. templom mellett. Műhely: Petőfi-utca 59. Bármely kényes szinü és gazdag díszítésű: ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. Plisé-gouvré. Plüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek 1 gadni. Ha tisztviselők s vétkeznek, nem lehet fegyelmileg megbüntetni. Ha már meg voltak büntetve, a büntetéseiket el kell engedni. Ha kedvük jön panamázni, „kijárni“, mindenütt súlya van a befolyásuknak. így tenyésztik tömegesen a hitványságokat. így romlik, pusztul a nemzetnek vagyona, erkölcse. Napről-napra botrányok támadnak, fekélyek fakadnak fel az ország beteg testén. Meg van mérgezve az egész közélet s minden méregnek egy közös forrása van: a pártkassza. Mikor a pártkasszát felállították, a rothadás kiirthatatlan csiráját oltották vele a nemzet szervezetébe. S nem lesz addig tiszta, egészséges élet, mig meg nem dől a pártkassza uralnia. Nincs ez sehol a világon, csak nálunk. Mert sehol sincs olyan kormány, amely csak az erőszak és pénz fegyvereivel képes magának többséget szerezni. Máshol, ha vannak is visszaélések, ha kifakadnak is néha botrányok, a nemzet egészséges életösztöne feltámad ellenük s megtisztítja, fertőtleníti a közélet levegőjét. Ami országunk arra van kárhoztatva, hogy örökké a legundokabb korrupció dögleletes levegőjében éljen, mert Becsnek tetsző kormányok s többségek csak ilyen levegőben tudnak tenyészni. A rendőrség1 államosítása. A reformok korszakát éljük. A kormány nemcsak a községi és körjegyzőket akarja ál-! lamositani, hanem a vidéki városok rendőrségeit is, hogy miként a fővárosban, úgy a városokban is állami legyen a rendőrség, A jegyzői kar államosításának nem vagyunk a hívei, sőt, amint Andrássy Gyula gróf igen j helyesen jegyezte meg, a nemzeti küzdelem i napjaiban szerzett tapasztalatok bizony a köz- J igazgatás általános államosításától alaposan elvették a kedvünket, de az igazgatás egyes részeinek államosítását ezután is szükségesnek és lehetségesnek tartjuk. Csak a közegészség- ügyi és közoktatási szervezet államosításának problémájára hivatkozunk. Lehetetlen, hogy ezek ellen az államosítási tervek ellen valakinek is nemzeti szempontból aggodalmai lehessenek. Sőt éppen a nemzeti állam megerősödésének föltételeit tartjuk e két államosítás által kielégitetteknek. Az állam központi erelye általuk a legnevezetesebb szociális és kulturális föladatok teljesítésében érvényesülhetne. Már pedig azok a szociális és kulturális föladatok állami föladatok. Ugyanígy vagyunk a rendőrség államosításának kérdésével is. A rendőrség föladatai szintén állami föladatok s teljesítésük a jogrend, a személyi és vagyoni biztonság biztosítását jelenti. A rendőrség államosítását ugyancsak odasorolnók az államosítási problémának ama tészei közé, amelyekkel szemben az államosítástól való félelem nem érvényesülhet. Odasorolnók annak ellenére, hogy a szomorú darabont-kormányzat idejében a hatalom a rendőrséget is fölhasználta a nemzeti ellentállás letörésére ! Különben a darabont-korszak tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy a kormány az autonóm rendőrségekkel is rendelkezhetik, s hogy a rendőrségen kívül a csendörséget, de még a katonaságot is fölhasználhatja ! Az autonóm rendőrségnek tehát rendkívüli időkben, amikor a hatalmi erőszak a törvény fölé kerekedik, úgy sincs alkotmánybiztositó ereje, de rendes időkben, amikor a hatalmi törekvések a;'' állami életet nem zavarják, a fogyatékosán szervezett és az állami rendörző központtal csak közvetetten összefüggő autonóm rendőrségek a vagyon- és személybiztonság örizésére általában tehetetleneknek bizonyultak. Már pedig az állami élet berendezésénél a rendes idők mindennapi követelményeire első sorban kell ügyet vetni! A rendőrségnek tényleges rátermettsége, valóságos ereje van a törvényes rendőri föladatok teljesítésére. Az államosított rendőrségeknek mások az eszközei, mint a helyi rendőrségeké. Az állam a maga szerveit kénytelen a maga méltóságához méltón ellátni. S az állam arra való tekintettel, hogy a rendőrség őt képviseli s az ő jelentkezésének nyilvánítója, fokozottan ügyel rá, hogy a rendőrség ennek a hivatásának mindenképpen megfeleljen. Nálunk az állam kétségkívül modernebb, a jogrend szentségéhez ragaszkodóbb, mint a társadalom, mint a községek, mint a városi és tör- j vényhatósági szervezetek: modernebb volna tehát az a rendőrség is, amely az állam szerve. Már pedig a jogrendben és megvédésében nyil- j vánuló legcsekélyebb modernségi többlet is megér minden nagy áldozatot. A rendőrség államosításánál nem lebeghet előttünk más cél, mint a modern és helyes rendészet megteremtése. Jó rendőrséget akarunk minden vidéki városban, jobbat, képzettebbet, hivatásának megfelelőbbet, mint eddig. Biztosítva kívánjuk látni az utolsó közrendőr megélhetését is, mert megbízható szolgája a J köznek csak az lehet, akinek legalább biztos j betevő falatja van. Egyes vidéki városok e te- | kintetben kívánni valót nem hagynak hátra, s rendőreik képzettek és megbízhatók is, de legtöbb helyütt kétségbeejtő állapotokat találunk. S emellett, akármilyen rossz is egyes városok rendőrsége, mégis rendkívül sokba kerül, a városok egyre jajgatnak a nagy pótadó miatt s rendőrségeikkel együtt epekednek már évek sora óta az államositás után. A kívánatos reformba azonban nem szabad becsempészni a muszka- rendszerü állami omnipotenciát! Ahhoz, hogy az állami rendőrség jó és kitűnő legyen, abszolúte nem szükséges az, hogy a belügyminiszter legyen az ura a rendőr életének és halálának. Nem szükséges tehát olyan centralizáció, amely a rendőrt a központ lelketlen eszközévé aljasitja. A városokat pedig illesse meg az a jog, hogy beleszólásuk legyen, hogy kit nevez ki rendőrkapitánynyá a miniszter. Azután a fegyelmi jogot végső fórumként ne a politikailag ekszponált belügyminiszter gyakorolja, hanem valamely más független ha: tóság. Például a közigazgatási bíróság, vagy annak kebelében szervezendő bíróság. Ezzel megóvnák a rendőr függetlenségét fölfelé s nem lenne rákényszerítve karriérletörés terhe mellett arra, hogy testestől-lelkestől szolgálja a felsőbbségét, hanem csak tisztességgel és a törvény parancsai szerint! Zinner István étterme Nagykároly, Nagypiac. Kitűnő ételek és italok. Jutányos árak. Pontos kiszolgálás. Friss villásreggeli. Abonoma. Nem közönséges ember lehetett ez a parlagi könyvügynök, kit a statáriális bíróság Orosházán kifejtett agitációjáért kötélhalálra ítélt. És ne higyje senki, hogy ez a békésmegyei statáriális bíróság valami bosszuszomjas, kegyetlen, a spanyol inkvizícióra emlékeztető bírói testület volt. Ellenkezőleg. Alig tudok bíróságot képzelni, mely több elnézést, humanitást tanúsított volna a vádlottakkal szemben, mint ez e forradalmi bíróság. Tudni kell, hogy Békésmegye, mely a háború iszonyatosságait nem látta saját területén, olyan veszedelmes parasztlázadásnak volt szintere, hogy maga Kossuth Kajos a kormányzás súlyos gondjai között is szükségesnek látja, mint a Honvédelmi Bizottmány Elnöke, szavát felemelni és egy békéltető felhívást intézni Békésmegye lakosságához. „Megilletődve értesültem — irja Kossuth Lajos — hogy Békésvármegyében a rend bomlásnak indult, a törvénynek tisztelete helyébe féktelenség lépett s gaz izgatok a népnek hiszékenységét arra használták, hogy a személy- és vagyonbiztonságot feldúlják s a népet oly kicsapongásokra bujtogassák fel, melyek ha büntetlenül eltüretnének, az országnak bűnös kezei alatt szét kellene bomlani.“ Vagyis az ország embere a békésmegyei lázadásban országos veszedelmet lát és ehhez képest ad utasításokat a veszedelem leküzdésére. ügy látszik Oláh István nem tudta, hogy mekkora energiával áll szemben a hatóság részéről. Megittasodva azoktól a frázisoktól, amelyeket árult, fanatikus hévvel magyarázta, hogy az urakat mind megvásárolta Metternich s azért hiába győz a magyar, az urak már előre eladták a németnek. És kínálta „Metternich“ cimü füzetét, mely ennek a magyarázatnak a révén nagy kelendőségnek örvendett. \Ugy fogyott, hogy később a statáriális bíróság sem tudott példányt kapni belőle. És Orosházán a szűrös, ködmenes atyafiak, kik nyolc hónappal előbb még jobbágyok voltak, lármázva, harsogva emlegették Metternich nevét. (Épp úgy, mint a francia nagy forradalom első éveiben a Pitt nevét emlegették, mint minden baj, ármány és kudarc okát, kit ennélfogva el is neveztek az emberi nem ellenségének.) Igen, a boldogtalan Oláh István a széles orosházi piacon a kiterített ponyva mellett magyarázta a népnek, hogy az urak a nép szabadságát újra el akarják adni, mert az urak mind a metternichi politikához húznak. Pedig hát — mondotta — most már nincs ur. Ha a nép adót fizet s a gyermekét katonának küldi, akkor a népnek joga van rendelkezni minden irányban, ő az igazi ura minden vagyonnak. És ezeket a lázitó szavakat az erőszak tényei követték. Földretepertók Zugovics szolga- birót, az urasági ültetvényeket kiirtották és elfoglalták a legelőket. Ekkor lepett közbe erélyesen a hatóság. Kiss Péter főszolgabiró elfogatta a históriást (társa ugylátszik megugrott) s néhány nap múlva átadta az akkor megalakult rögtönitélő bíróságnak. A szabadságharc első esztendejének utolsó hónapja volt, de az orosházi lázongó nép nem érdeklődött a csatatér hírei iránt, hanem fenyegető morgással leste a következendőket, vagyis a rögtönitélő bíróság eljárását. Több mint ötszáz ember tett fogadást, hogy Oláh Istvánt, ha a statáriális bíróság elitéli, erőszakkal kiszabadítják. És ezt nagyon könnyen megtehették volna, mert Orosházán alig volt hatvan-hetven megyei pandúr néhány csendbiztos vezetése alatt. Ezzel szemben a lázongóknak ötven kitűnő lőfegyver állott rendelkezésre, melyet egy Ágoston György nevű orosházi ember a nemzetőrség részére hozott a táborból s titokban a lázadóknak juttatta. Oláh István emelt fővel, a gyűlölködő paraszt alkut nem ismerő dacával lépett a bíróság elé. Nem követte a demagógoknak azt a hitvány szokását, hogy szemérmetlenül letagadják, amit nyilvánosan mondottak —• vagy ha ezt nem tehetik, elferdíteni, elmagyarázni igyekeznek. A históriás ismételten nem
