Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-08-27 / 35. szám
<5^ NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ i rtTTíirrn rtTTTimi nTTi7rnJ A B1KÍZ4DI természetes ásványvíz gyógyhatása hurotos bántalmaknál páratlan. — A legutóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. Kapható mindenhol. Árjegyzéket kívánatra küld a bikszádi fürdöigazgatóság. » A világpolitikai helyzet zavartabb, mint valaha volt. Törökország visszafoglalta Drinápolyt és túllépte a Marica- partját, a nagyhatalmak pedig nem bírnak egyességro jutni aziránt, hogy tulajdonképpen mitevők legyenek. Bulgária tehetetlenül áll ez újabb invázióval szemben és annak fogja magát odavetni szö- röstől-bőröstől, ki ez újabb kelepcéből kimenti. A mentő szerepére pedig Oroszország készül erősen, hiszen ez a módja, hogy az összes Balkán hatalmakat ismét egy kalap alá hozza és céljaira alkalmassá tegye. Oroszország szereplése magában véve egy lusztrum óta olyan, már nem is kétszínű, hanem nagyon is egyszínű, velünk szemben oly nyíltan fenyegető és gálád, hogy szinte érthetetlen, hogy mint nagyhatalom ily nyilvánvalóan ellenséges magatartást hogyan tudunk eltűrni. Mindezek után kérdezzük, nem volna-e itt az ideje, hogy külügyi hivatalunk végre előálljon azzal a „Vörös könyvvel?“ Ennek a sok hazavonuló katonának joga van megtudni, meddig tart majd a családi boldogság nyugalma, mert ha szegény emberek is, ők vannak hivatva e hazát testükkel és vérükkel megvédelmezni, ők is polgárai e hazának és végül mi tűrés-tagadás, az államot nem a protzoló pénzeszsákok, hanem a javarészt szerény viszonyok közt élő polgárok ösz- szesége alkotja. Joga van megtudni, de szükséges is megtudnia, hogy hányadán vagyunk, az ipari és kereskedelmi világnak; mert csak akkor fognak kigyógyulni a nehéz sebekből, melyeket rajtuk az utolsó esztendő zavarai ejtettek, ha tisztán a jövőbe tekinthetnek és ehhez képest tudják irányítani, berendezni üzemvezetésüket. Szükséges, hogy a mi szlávjainkkal is véglegesen tisztázzuk a helyzetet. Ami jogos kívánságuk van, rögtön és kalmár- kodás nélkül meg kell nekik adni, ami azon túl megy, a legnagyobb erélylyel egyszer és mindenkorra meg kell tagadni. De a Balkánnal, sőt Oroszországgal is véglegesen tisztába kell jönnünk. Nekünk nagy és élfetbevágó érdekeink vannak a Balkánon. Hazugság a váltig hangoztatott „desinteressement“ jelszava, kereskedelmünk és iparunk a Balkánnal áll és eldől, mert nincsenek gyarmataink ! — —- —-e' A leghatározottabban tisztába kell jönnünk Oroszországgal, ' inért ríincsén semmi értelme az ily lagymatag, marásul uszos békepolitikának, mely örökös fegyverkezésével az anyagi tönk széléhez hoz, a döntő csapástól azonban kedély- vonaglatok mellett visszaretten. Elő azzal a vörös könyvvel, jogunk van végre tisztán látni és szükséges, hogy az egész világ lássa azt a gyilkoló politikát, melyet velünk egy gálád szomszéd üz ! Emberkereskedelmünk Amerikával. A kereskedelmi gondolkozásnak világszerte diadalra jutásával, melyben a tőérdem'Angolországot illeti meg, mindenfelé azon nagy elv érvényesül, hogy mindenki azzal kereskedjék, amije van. Az ébenfakereskeJés, mely fogalom alatt a jámbor és igen istenfélő angolok a fekete rabszolgák adását és vételét értették, éppoly tisztességes foglalkozás volt szemükben, mint a mahagonifával kereskedés, vagy a gyapotbálok eladása és megvétele. Mert szerintük minden áru lévén, minden üzlet tisztes, ami hasznot hoz. Ez elv jutott a müveit világban érvényre ; mi, szegény Magyarország, azzal kereskedünk, amiből feleslegünk van: emberekkel. Dicsőült királyunk, a Jeruzsálemnek is nevezett 11. Endre korában is volt nálunk emberkereskedés ; — a török hódoltság idejében Buda hires emberpiae volt, hová messze' ÁzsiáMindennemü ruhanemüek, csipkék, felöltök, függönyök, teritök, szőnyegek legtökéletesebb festése. Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés ! ! ik Haüffel Sámuel villany- és gőzerőre herendezett ruhafestö és vegyitisztitó Nagykárolyban > Kölcsey-utca I. sz A rom. katli. templom mellett. Műhely: Petöfi-utca 59Bármely kényes színű és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. Plisé-gouvré. Piüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek ÍSSSSEB fl fekete liliom. Irta : M. E. Morris. — Ma Bonnyt lovagolom, — felelt lovásza kérdésére Lord Douglas, azután újra beletemetkezett az újságjába. A levegőben ibolya- illat áradt, a kastély terraszának márványkockáin tavaszi tündértáncát lejtette Napsugár kisasszony, az orgona-bokrok rügyei versenyezve dugták ki éretlen, zöld fejecskéjüket -— és Lorn Douglas mégis ideges volt. Őszinte oka alig volt rá. Nagy vagyon örököse, a lordok házának örökös tagja, a társaság dédelgetett kedvence, ragyogó elegánciáju, szellemes, csinos férfi — a vállán huszonnyolc tavasz virágos terhével . . . Ami kedves, szép illúzió és gyönyörűség van ezen a földön, aranytálcán, egy halomba mosolygón nyújtotta feléje az Élet. És Lord Douglas mégis rosszkedvű volt. — Ma Bonnyt lovagolom! Ezzel a kijelentésével elárulta egész hangulatát. Bonny, a fiatal négyéves, fekete irlandi, a legidegesebb, legszeszélyesebb állatja volt a lord istállójának. Nem respektált senkit, de annál jobban respektálták őt — Lord Douglas kivételével, bárneki is néha csak minden ereje megfeszítésével sikerült megbirkózni vele. Bonnyra tehát csak akkor került a sor, ha Douglas kínlódni, vesződni akart. Amikor ideges, rosszkedvű volt — Bonny volt az áldozat. Bonnyt fölnyergelték, a lovász a terrasz elé vezette. Lord Douglas Arthur ingerülten dobta az asztalra újságját. Felült a lovára és ellovagolt. A fölszolgáló inas kíváncsian vette a kezébe a lecsapott „Times“-et. Vájjon mi lehet ebben a cudar újságban, ami az ő gazdáját annyira felbosszantotta. Végigfutotta a nyitva hagyott oldalt. Néhány jelentéktelen napi hir — semmiség. De az utolsó oszlopban egy hosszú cikk, a cime ez: „Estély Kennsigton hercegeknél.“ Az inas megcsóválta a fejét. — Nem értem, — dünnyögte befelé. Douglas Arthur ezalatt kikanyarodott kastélya kapuján és lassú lépésben megindult a richmondi-park felé vezető lombos gesztenyefasoron. Cigarettára gyújtott és a tovaszálló füstkarikákat merengően követte pillantásával. Mintha Kennsigton Alice hercegnő soha nem látott körvonalait akarta volna elé varázsolni belőlük. Egyre a „Times“ cikkének szavai zsongtak fülébe és a viszhang rájuk megegyezett inasa kritikájával. — Nem értem! . . . Idegességében megrántotta lova kantárszárát. Ez félreértette a jelet és galoppozni kezdett. Arthur nem fogta le, szabadjára engedte és a kétezer méteres fasoron versenyt repültek a tavaszi széllel . . . Amikor a richmondi park borostyánnal borított kapuján áthaladtak — Arthur idegessége Bonnyra szállt. Izgatottan csapkodta fejét jobbra s balra és orrcimpája remegett. A lan- kás völgyben Arthur újra elengedte. Bonny | szeszélyes tempóban iramodott neki a mező- 5 nek, amelyen már enyhe illatú fü sarjadt . . . Arthur kedvére engedte. Bonny a völgy pere- : mén álló erdőnek tartott. Amikor az erdőhöz ' közeledtek, a fák árnyékától Bonny megtorpant. Megállt. Arthur épp fordulni akart vele, amikor az erdő szegélyén egy üres nyergü lovat pillantott meg. A ló nyaka mellett fiatal hölgy bibelődött a kantárszárral. Arthur néhány pillanatig tétován állt, azután odaugratott: — Megengedi, Mylady, hogy segítségére legyek? Látom, egy kis baleset töitént. — Semmiség az egész, — felelte egy halkan muzsikáló női hang — máris rendben van. Köszönöm. A következő percben utólérhetetlen bájjal és könnyedséggel a nyeregben termett. — Kissé ijedős a lova! — szólt újra a muzsikáló hang. —- Különben gyönyörű állat! — És szeszélyes, mint az április, amelybe holnap lépünk — felelte nevetve Arthur. — Örömmel várja a tavaszt? kérdezte a leány. — Ha olyan bűbájos ibolyára akadok az erdő saóléft, mint ma — igen! — felelte Arthur fölcsillamló szemmel. A leány arcán pir futott át és felelet helyett beugratta lovát. Neki vágtatott a mezőnek»
