Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-01-01 / 1. szám
2 NAGYKAHOLY ES VIDE KE héz időket minden rázkódtatás nélkül élte át, sőt Ausztria is hasonlithatatlanab- bul nyugodtabban bírta a válságot, mig mi csaknem tönkre mentünk. A „Balkán kérdés“, amely félszázad őta feküdte meg az európai állapotokat, remélhetőleg megoldódik és a világ felszabadul az aggodalmak alól. Megint hosszú évtizedekre biztositta- tik a béke és nincs fontosabb kötelessége sem a magyar kormánynak, sem a közönségnek, minthogy gazdasági ellentálló képességünket fejlessze és a közvagyonosságot reálisabb alapon mozdítsa elő. Ennek nélkülözhetetlen feltétele & gazdasági függetlenség. Amig ez be nem következik, addig Magyarország koldus marad, vagy.— ahogy gróf Károlyi Mihály a napokban oly kétségbeejtő őszinteséggel beismerte — Montenegró nívóján fogunk vergődni. Az újévet tehát azzal a szilárd elhatározással kezdjük meg, hogy minden erőnket összefogva küzdjünk hazánk gazdasági önállóságáért. Amire a boldogulásukért küzdő diadalmas balkáni népek képesek voltak, arra képesnek kell lennie az ezeréves magyar nemzetnek is, mert amely nemzet erre nem képes, annak el kell pusztulnia. És végül — ha ellenséges nemzetek csatája nem dúlt is annyi tengervértől áztatott földünkön — folyt a társadalom háborúja önmagával a lefolyt évben is. Ez a háború örökségünk a múltból, mely szintén megköveteli a maga áldozatait éhező, nyomorgó, kenyér után siró em- bertömegek alakjában. Egyfelől áll a tőke a maga óriási hatalmával, másfelől meg a vagyontalan proletárok napről-napra szaporodó tömege. Amott a szívós ragaszkodás a vagyonnyuj tóttá kényelem és hatalomhoz, itt a vágy és sokszor mesterségesen szított fanatizmus a társadalmi egyenlőség és a megélhetésnek mindenkire nézve egyforma feltételei iránt. Kié lesz a győzelem — a jövő fogja megmutatni. Mi azt hisszük, hogy az igazságé! Az igazság pedig rendszerint a középen van s ez a középút nem lehet más, mint az ellentétes érdekek méltányos kiegyenlítése. Nagy Sándor kardjával vágta ketté a gordiusi csomót, hanem azt a kötelet nem is lehetett használni többé semmire sem. így van ez ebben a kérdésben is. Erőszakosság mindig rombolásra vezet s minden rombolásnak az emberiség adja meg az árát, mert a művelődés története hézagot nem tűrvén, addig nincs haladás, mig a hézagot kitöltő intézmények újra ki nem épülnek. A népvándorlás kora megsemmisítette a római civilizációt s az eredmény az lett, hogy az emberiség haladása stagnált mindaddig, mig évszázadok munkája helyre nem pótolta azt, amit egy önfeledt pillanatban romba döntött. A most dúló társadalmi harc is csak úgy vezethet üdvös eredményre, ha a rendelkezésre álló erők a természetes fejlődés szolgálatába állanak. Mert alakuljon a társadalmi rend bárhogyan, ez az átalakulás tartós és üdvös csak úgy lehet, ha azokat a szokásokat és azokat az intézményeket, melyek az újabb fejlődésnek gátjául szolgálnak, lassanként újakkal pótoljuk, a meglevők közül pedig azokat, amelyek használhatók, le nem romboljuk, hanem inkább megerősítjük. Reméljük, hogy a múlt idők e tanítása nem lesz eredménytelen, hanem figyelembe veszik ezt mindazok,' akik aká? hatalmuk, akár tudásuk, akár egyébb körülményeiknél fogva vezető és intéző szerepre vannak hivatva s működésűkkel rajta lesznek, hogy az ujesztendö a békés fejlődés esztendeje legyen. Adja Isten, hogy úgy legyen! Az uj görög kathoiikus püspökség székhelye. Irta: IF^ieiE5 BÉLA. Az uj gör. kath. püspökségnek városunkban leendő elhelyezése tárgyában megindított mozgalom mind nagyobb arányokat ölt. Mióta köztudomásra jutott, hogy a székhelyre Nyíregyháza sem aspirál, mind szélesebb körökben nyilvánul meg az óhaj, hogy ezzel a kérdéssel komolyan foglalkoznunk kell s a közvélemény és közkivánság nyomása alatt legközelebb már a városi képviselőtestület is foglalkozni fcg a kérdéssel. Ezt megelőzőleg azt hiszem, nem lesz felesleges, ha a kezdeményezés és kivitel, az elhelyezés és az ahoz szükséges financiális eszközök mikénti megszerzése tárgyában tovább ! folytatom az eszmecserét. Kétségtelen, hogy a kezdeményezésnek Nagykároly város részéről kell kiindulnia, de feltétlenül szükséges, hogy eme kezdeményezést más tényezők is támogassák. Első sorban a vármegye az,, melynek vezetőit az eszme támogatására fel kell kérni. Mert hiszen a vármegyének közkormányzati szempontból épp oly fontos érdeke a felvetett eszme megvalósítása, mint városunknak városi szempontból. Nem lehet közömbös arra a vármegyére nézve, melynek területén a felállítandó püspökségnek hivei oly nagy számban laknak s melynek területén nem egyszer a nemzetiségi izgatásoknak nyílt jelenségei merültek fel, egy oly püspöki székhely létesigal a jelen pillanat, mely arról tészen tanú-1 Ságot, hogy hetek, hónapok mily sebes szárnyakon repülnek el, mely körülmény önkéntelenül ! is azt a megdöbbentő kérdést teszi fel szivünkben : Vájjon mire egy év ismét elmúlik, össze- gyülhetünk-e megint s életünknek vagy kedveseink életének fáklyáját nem oltja-e ki akkorra a kérlelhetetlen halál hideg keze? Az érző szivet, gondolkodó lelket mindig komolysággal töltik el a nevezetes pillanatok s bizonyára eléggé nevezetes pillanat az a határpont az elmúló és a megújuló év között, mely az élet sebes futását, gyors eltűnését olyan meghatóan hirdeti! ? Mi is, kik a jelen órában Istennek dicsőítésére e helyen egybegyültünk, ne hagyjuk nyomtalanul eltűnni ez ünnepélyes alkalmat, sőt fordítsuk azt arra, hogy az igének örök- igazságu intéseit szent buzgósággal meghallgatva, szálljunk magunkba teljes komolysággal. „Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül.“ Imádkozzunk ! 1. Hálát adván a múltért 2. Könyörögvén a jövendőért. I. „Járuljunk bizalommal a kegyelem királyi székéhez“, járuljunk imádsággal a kegyelem Istenéhez, erre intenek a felolvasott szent igék. Még pedig mindenekelőtt adjunk hálát a múltakért ! Bizonyára nincsen közöttünk senki, akivel e már-már egészen elmúló esztendőben valami nevezetes és lényeges változás ne történt volna. Tekintsetek be csak önnön szivetekbe, gondoljátok csak át az elmúlt esztendőt s azt a vallomást fogjátok tenni önmagatoknak, hogy az elmúlt esztendőben csakugyan történtek veletek és körülöttetek oly nevezetes változások, melyek sziveteket vagy örömmel töltötték el, vagy nehéz bánatot borítottak arra. Meglehet ugyan, hogy az első pillanatban némelyek előtt semmi ilyen nevezetesebb változás nem tűnik föl; meglehet, hogy sokan hamarjában talán úgy felelnének, hogy elmúló év minden nagyobb esemény nélkül sietett el fölöttük. De csakhamar belátják tévedésöket. Föltekintettél-e már, kedves testvérem, az égre alkonyatkor, mikor a nap még alig tűnt el s a csillagok nem gyultak ki teljesen ? Első pillanatra nem látsz talán egyetlen csillagocs- kát sem; de nézz csak tovább, nézz csak erősebben, gondosabban és szemeid egymásután észreveszik a fel-feltünő fénylő pontokat. Éppen igy vagyunk az emlékezéssel is. Első pillanatra talán semmi nevezetes örömet vagy semmi különösebb fájó bánatot nem találunk a múltak lapjain; de nézzük csak tovább, nézzük erősebben, keressük csak gondosabban és tapasztalni fogjuk, hogy valamint mindé1* tavasznak meg van a maga virága s mindéi* ősznek a maga sárguló levele: ép’ úgy meg van a mi életünkben is minden esztendőnek a maga édes öröme s a maga fájó bánata. Óh, juttassa eszedbe ez a mostani óra, hogy mind az örömért, mind a boldogságért, ami ez életben s ez elmúló esztendőben kisért, szent és forró hálával tartozol Istenednek! Akarod-e, hogy e mai este valóban áldott legyen? Akarod-é, hogy e már-már elröppenő évet keresztyénileg fejezzed be ? Akarod-é, hogy az utolsó nap utolsó óráiban igazán szent érzelmek foglalják el szivedet ? Gondold át a jelen pillanatban az ó-esztendő édes boldogságát, kedves örömeit, áldott emlékeit és azután mondjad, de a legszentebb, de a legbuzgóbb hálának hangján: Köszönöm neked, én Atyám, én áldott Istenem! Óh, de a mi szivünkben két édes testvér lakozik, akik igen ritkán válnak el egymástal, annyira, hogy az egyiknek nyomában rendesen nagy hirtelenséggel ott terem a másik is ; ez édes testvérek egyike az öröm, másika a fájdalom. Az ég sem derült mindig, a nappalt is éjszaka váltja fel, maga az élet sem lehet csupa boldogság. Minden esztendőnek van öröme, de van bánata is. \ Volt-ó a búcsúzó esztendőben nehéz bánatod? Él-e sziveden sajgó fájdalom, melyet Borult, esős idő BÉ nem határoz BB Ei ellemes naeleg műterem I Pompás g^errrxelsl^épelr: I HH BH Legszebb Legértékesebb egy jól sikerült fénykép! Ilyen jól sikerült fényké- :: pék készülnek :: Hnsztli? Zoltán közismert műtermében Nagykárolyban, Kos8uth-utca 5. sz. O: ©: CO IM NI __ o O' CT CD' . id ■ ■ ■ ■ G-37"öri37-ör-ü. Hsi-vitelü. fén^feép-na.g'^ItáisolÉ régi Izépels: -u.ta.3a is. ■■ ■■
