Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-13 / 46. szám
XXIX. évfolyam. Nagykároly, 1912. november 13. 46. szám. NAGYKÁROLf ÉS VIDÉKE Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre ........ 8-— kor, Fél évre.............................4-— „ Negyedévre .... . . 2v— , Egyes szám ...................—‘20 „ Ta nítóknak egész évre . . 6-— „ i i ' 1 ' ■" —.." ■' Fő szerkesztő: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Fömunkatárs: Rédei Károly. ifj. Somossy Miklós. Laptulajdonos és kiadó: a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. A magyar társadalom és a háború. A magyar Vörös-kereszt egyesület egy osztálya 9 ápolónővel és négy orvos kíséretében elment Szófiába, magukkal vivén 50 ágyra berendezett mozgó kórházat minden szükséges felszereléssel. Hasonló különilményt indított útnak az osztrák Vörös-kereszt egyesület is, amelynek a szerb harctéren is lesz különítménye. Bulgáriában a királyné felkérésére, a hadügyminiszter és a honvédelmi miniszter közvetítésével küldi különítményét a magyar Vörös-kereszt egyesület. A bolgár királyné ugyanis maga vette kezébe a sebesült ápolás intézését, s mert Bulgária szűkölködik kórházi berendezésekben és ápolókban egyaránt, segítségadásra kérette fel a Vörös-kereszt egyesületeket. Az emberies feladat mellett a Vörös- kereszt egyesületnek a harctér közelében más komoly feladata is van; a harctéri ápolásnak ugyanis ez a kiküldetés igazi gyakorló iskolája. Nem hangzik ugyan szépen, hogy ezt a kifejezést kell használnunk, de a szükség ráutal bennünket, hogy amikor ilyen keserves alkalom van, az ápolást hivatásául vállalt személyzet a valóságos helyzetbe tanulja bele magát, mert a békében, rendes időmérték szerint és kellő helyiségben, kellő eszközök segítségével végzett ápolás nem adja meg azt az igazi j jártasságot, amelyre a harctér közelében, a sebesültek tömeges behozatalakor van szükség. Ki vagyunk téve mi is annak a lehe- j tőségnek, — még pedig évről-évre veszedelmesebben — hogy ránk is le fog zúdulni a háborús idő. A modern hadviselésben pedig a győzelem célja egyszersmind az emberi élet lehető kímélésével, tehát a harcképtelenek megmentésével és nem elpusztításával jár együtt. Mentül gyorsabb a segítség, annál több ember élete menthető meg. Szükség van tehát nagy orvosi és ápoló személyzetre, természetesen jól begyakorolt, jártas, önfeláldozó személyzetre. A hadseregek vezetői igyekeznek minden háborúnak taktikai tanulságait hasznukra fordítani, ezért küldenek ki szakavatott attachékat a megfigyelés és jelentéstétel végett. Annál inkább kellene az egészségügyi tanulságokat is gyakorlati példák alapján értékesíteni. A humanizmus mellett tehát ilyen célból is kívánnék, hogy nagyobb számmal mennének le a hadviselő felekhez főképpen az orvosok. Éppen orvosok nagy hiányáról panaszkodnak a hadakozók, tehát bizonyos, hogy az orvosok jelentkezését nagyon szívesen fogadnák. Hadseregünknek pedig előnyére válnék az, ha mentül több orvos szerezhetne a sebesültek kezelésében és ápolása terén nagyobb gyakorlatot, kivált amikor ezzel a cselekvéssel nagy emberies szolgálatot is tehetnek. A genfi konvenció létrejötte óta, természetesen a modern sebkezelés vívmányainak kihasználásával, rendkívül előnyösen változott meg a sebesültek sorsa. így is sokan pusztulnak el, akiket rendes körülmények közt megmenthettek volna s Verescsagin borzalmas festményének ma is megvan a maga igazsága, de általában sokkal kedvezőbb eredményről számolhatnak be ma már a modern hadseregek a megmentett emberélet meny- nyiségéről. Igen súlyos sebekkel tarthatják meg TÁRCZA. Hubay Jenő. (A jubileumi ünnep alkalmából.) Hubay Jenő 1858. szeptember 15-én született Budapesten. Első oktatását a hegedűben apjától nyerte s már gyermekéveiben oly rendkívüli tehetséget mutatott, hogy kilenc éves korában a Viotti A-moll koncertet zene- karkisérettel adta elő Budapesten egy zenedei koncerten, általános feltűnést keltve. Hubay 1871-ben ment Berlinbe, hogy a kir. zeneakadémián Joachim Józseftől magasabb kiképez- tetését nyerje, ahol három és fél évig maradt. Ezalatt annyira megnyerte Joachim nagyrabecsülését, hogy az alig 17 éves ifjút a düsseldorfi hangversenymesteri állásra kívánta megnyerni s egyszersmind Németországhoz kötni. Hubay azonban más, merészebb terveket j tűzvén ki magának, a felajánlott állást nem fogadta el. Visszatért Budapestre s már mint ! kész hegedűművész, Budapesten Beelhoven versenymüvének előadásával feltűnve, hang- J verseny-körutat tett Magyarországon s a kül— j földön, mely őt az első hegedüvirtuózok sorába [ emelte. Budapesten ismerkedett meg Liszt Ferenccel és Vulkmann Róberttel, kik nagy reményeket kötöttek jövőjéhez s mindkettővel baráti összeköttetése e mesterek élete végéig tartott. Budapesten sok alkalommal játszott Hubay, midőn a Budapesten hangversenyező Wieniawski is jelen volt. Liszt bemutatta őket egymásnak s azt tette hozzá : — Vigyázzon, ez a fiatal ember még versenytársa lesz. Nem hiába mondják, hogy minden tréfában van valami igazság, mert oly értelemben, mint Liszt mondta, versenytársak nem lettek ugyan, de Hubay lett Vieuxtemps közvetlen utóda a brüszeli zeneakadémián 1881-ben, akit egyébként bemutatáskor is melegen üdvözölt és elismerésével tüntette ki. 1878-ban ment Hubay Parisba s felkereste Vieuxtemps Henrik, a hires hegedűművészt, akkor még a brüsszeli kir. konzervatórium tanárát, ki már idős, beteges volt s szélütött karjával újabb szerzeményeit nem bírta játszani. Vieuxtemps kezdetben bizalmatlanul fogadta az ifjút, aki a mester egyik müve eljátszásába fogott. Alig kezdette el azonban a darabot, a mester felállt, a zongorához ment, végig kisérte; azután megölelte az ifjú művészt, behívta családját s e szavakkal mutatta be: — Végre megtaláltam utódomat! És ez az érzés nem volt üres frázis; nemcsak Hubaynak ajánlotta utolsó VII. hegedű- hangversenyét, hanem mindent elkövetett, hogy párisi sikereit előmozdítsa. Másik segítője Massenet volt. Hubay ugyanis Munkácsi Mihály kastélyában, Golpack- ban egy suite-et irt a Massenet „Lahore királya“ operának motívumai felett. Párisba visszatérve elment Massenethez s bemutatta neki müvét. Massenet-et teljesen meghódította, azonnal elvitte Hubayt Pasdeoukhoz, aki ekkor 1879-ben a világhírű concerts populaire-eket vezényelte, beajánlotta neki s minthogy már a lapok is előre tele voltak annak hírével,
