Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-16 / 42. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 3 kemény, fárasztó munkában töltötte. A munka — mondta a püspök — minden ember legértékesebb nemesi oklevele. Szolomájer István Horváth Jenő kegyesrendi tanárnak, ki több évig városunkban is volt, alkami ódáját szavalta el. Majd Csanálossy József háznagy az egyesület 25 éves történetét olvasta fel, általános érdeklődés mellett. A gondosan összeállított telolvasásnak — a püspök ur indítványára — a közgyűlés jegyzőkönyvbe való foglalását rendelte el. A Dalegyesület éneke után dr. Szentgyörgyi Jordán Károly apát emelkedett szólásra. A programmon nem volt jelezve az a meglepetés, amelyre az apát beszédénél rákerült a sor. Kiindult abból a viszonyból, amely a pásztor és a nyáj, a püspök és a hívek között van. Szeretettel ölelnénk mindig körül a püspök alakját, ha állandóan körünkben lehetne. A püspök bokros gondjai, a nagy kiterjedésű egyházmegye ezt meg nem engedik. De a szeretet találékony; módját ejtette, hogy emléke mindig, éjjel-nappal velünk maradjon s megfestette ezen örömihvnep alkalmából a megyés főpásztoiv képét. Viharos taps és éljenzés között hullott le a lepel a jól sikerült képről. A nagy éljenzés közepette a Dalegyesület rázendítette az „Ecce sacerdos magnus“-t. Nem tudok más kifejezéssel élni, mert bájosan kedves volt az őszbevegyült, jóságos arcú öreg püspöknek zavara, meglepetése, mikor szólásra emelkedett. „Az én életem — mondotta a püspök — egyszerű körülmények és egyszerű emberek között folyt le. Ezek az egyszerű emberek tudtak engemet szeretni, működésemet megbecsülni. Az Isteni gondviselésnek úgy tetszett, hogy öreg napjaimban olyan emberek közé kerültem, akik szeretetük, becsülésük mellett ünnepelni is tudnak. Jól tudom, hogy ez az ünneplés rekem nem mint embernek, hanem a püspöknek szól. Mint püspök elfogadom ezt az ünneplést azért, hogy hódolatképen azonnal letegyem Annak lábai előtt, akitől küldetésemet nyertem, az Ur Jézus elé“. Rajongó szeretettel ünnepelte a százakra menő publikum agg főpásztorát. Itt jegyezzük meg, hogy az igazán kitünően sikerült képet Jenser Mihály főgimnáziumi tanár festette. Drágus István felolvasta a jegyzőkönyvbe foglalandó, a Katholikus Legényegyesület érdekében fáradozók nevét s köszönetét mondott mindenkinek, ki csak egy fillérrel is hozzájárult a székház felépítéséhez. A Dalegyesület „Áldások Istene“ cimü énekkel zárta be a gyűlést. Impozáns és szép volt ezen egyesület ünnepe s méltó ünneplése 25 éves fennállásának és működésének. Déli 2 órakor körülbelül 200 terítékes társasebéd volt, melyen több köszöntő hangzott el. Este az egyesületösszes helyiségeiben táncmulatság volt, mely természetesen fényesen sikerült. A közigazgatási bizottság ülése. A vármegye közigazgatási bizottsága' folyó hó 11-én délelőtt tartotta rendes havi ülését Csaba Adorján főispán elnöklet« alatt. Az elmaradottak igazolása után napirend előtt Tóth Mór szólalt fel, rámutatott a kivándorlási törvény kijátszására, melylyel a kivándorlók újabban nem Amerikába, hanem Németországba váltanak útlevelet s kér intézkedést ennek megakadályozására, majd a pénzügy- J igazgatóhoz szól, kéri a folytonos esőzés folytán nagyon károsult lakosok ellen az adóbehajtás kíméletesebb eszközlését. Mindkét felszólalásra úgy az alispán, mint a pénzügyigazgató megnyugtatólag válaszolt. Az alispán Péchy István főjegyző előadásában jelentést tesz a vármegye múlt havi állapotáról. Az alispáni jelentés szerint a személy- és vagyonbiztonságot oly rendkívüli események, melyek kivételes rendszabályok alkalmazását szükségessé tették volna, meg nem zavarták. Árvízkárosultak javára összesen 8802 K 41 f. gyűlt be. Útlevélért 516 egyén folyamodott, ebből 303 nyert útlevelet, visszavándorolt 14 állampolgár. Bodnár György királyi tanfelügyelő bejelenti, hogy a beiratkozatlan tankötelesek összeírása és kényszeriskoláztatása érdekében megtétettek a törvényben előirt intézkedések. Előkészítette a jövő évben szervezendő állami iskolák ügyét. A jövő évre Kővárgarán 2, Szakállasfalván 2, Iloba és Ilobabányán 1—1, Nagykárolyban 11, Komorzánban 1, Kányaházán 2 tanerős állami iskola felépittetni és megnyittatni, ezenkívül építkezés engedélyeztetett a régebbi állami iskoláknál Gyöngyön 1 tantermes és tanitólakásos, Nagymadarászon 3 tantermes és tanitólakásos, Batiz és Batizvas- váriban 4 tantermes és tanitólakásos és Sza- moskóródon 2 tantermes tanitólakásos állami elemi iskola. Az árlejtés már kihirdettetett az érendrédi, tyukodi, kányaházai és komorzáni 5 iskolára. A nagybányai és nagykárolyi gazdasági szaktanítói iskolához 1 szaktanitónö és szaktanítói állás szerveztetett. A most épült állami iskolák befejezése a tűrhetetlen időjárás miatt kissé megkésett, de november 1-én úgy a szinérváraljai, misztótfalusi, szaniszlói és szamosborhidi iskolák átadhatók lesznek. A most nevezett tyukodi, kismajtényi, részteleki, szaniszlói, szamosborhidi és jederi állami iskolák ideiglenes helyiségekben megnyittattak. Az uj állami iskolák bútorzatára a miniszter 9100 korona államsegélyt engedélyezett. A tanítók és tanítónők részére a családi pótlék folyósittatott, még pedig a kiknek 1000 koronát meg nem haladó fizetésük van 150, akiknek 1100 koronát meg nem haladó fizetésük van 100 koronát kaptak. Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigazgató jelentése szerint egyenes adóban befolyt 251371 korona 10 fillér, hadmentessógi díjban 10430 korona 97 fillér, bélyeg és jogilletékben 97837 korona 44 fillér, fogyasztási és italadóban 16135 korona 45 fillér folyt be. Kacsó Károly műszaki tanácsos jelentése szerint a törvényhatóság területén átvonuló állami közutak, valamint a törvényhatósági közutak a folytonos esőzés folytán nagy rongálást szenvedtek. Útadóban befolyt 53392 korona 13 fillér, hátralék 220980 korona 89 fillér. Dr. Schönpflug Béla főorvos jelenti, hogy a vármegye egészségügye a lefolyt hónapban kedvező volt. Ezután Fabó Zoltán királyi ügyész, Uosvay Ferencz árvaszéki elnök ésCzilli György főállalorvos adták elő jelentéseiket. A balkán háború és monarchiánk. A legfényesebb úri szalontól a legutolsó- kunyhóig minden társaság témája a háború, a küszöbön álló esetleges mozgósítás, a népfölkelés behívása, szóval a háborús idő. Nem éppen érdéktelen tehát egy kis rövid összehasonlítást tenni azon államok és hatalmak között, amelyek egyrészt már összecsapták kardjukat, másrészt még csak farkasszemet néznek egymással s minden előnyével egymásra rontani. Az a kis hadgyakorlat, amelynek előjátéka már vígan folyik s melynek Montenegró feltétlen megadja az árát, sokkal nagyobb fontossággal bir, semhogy mosolyogva fölötte napirendre térhetnénk. Az a kis hadgyakorlat európai háborúvá nőheti ki magát. Olyan játék ez, — ha szabad kis hasonlattal élni — mint midőn az amúgy is egymással hadilábon élő két szomszéd kakasa összeverekszik és a végén a két szomszéd teljes családja és rokonsága vasvillákkal, kaszákkal egymást jól ellátja. Hírek keringenek, hogy Oroszország már is mozgósít, hogy a delegáción kért horribilis pénzek nekünk is mozgósításra kellenek, hogy az Oroszország és monarchiánk közötti megállapodás, mely szerint csak közös elhatározással fiatal hadnagy ennek a tudományának köszönhette, hogy hadifogoly társai nevében Uimnál ő beszélhetett Napóleonnal — Ah! mintha most is hallanám a császárt! — Három év múlva elvettem az altábor- nagyomnak, Webernek a leányát. Milyen asszony a feleségem! Sajnálom, hogy nem mutathatom be a grófnénak, de Teréz sehogy- sem akar kimozdulni Grácból. A leányom azonban rövidesen meglátogat. Meg fogják látni, micsoda édes egy gyermek, — s az ősz katona szava ellágyult megint. Haynau Natalie csakugyan meg is érkezett s el kellett ismerni, hogy az atyai büszkeség nem volt ok nélkül való. Bájas, törékeny leányka volt, amilyeneket a sors mindig a a bánatra szokott kiválasztani. Szőke haja, mint ar anyós korona övezte homlokát, de az a korona a mártíroké volt. Gyöngéd, szelíd volt a lelke, amely mindig rettegett a szörnyű háborúk alatt. Anyai nagyatyja Aspernél esett el, atyját pedig olyan ritkán csókolhatta meg az örökös harci zaj miatt. S aztán bármennyire nem akarta is, hallott Bresciáról, hallott Magyarországról, hallott Aradról. Úgy érezte, mintha véres halottak árnyai tolakodnának közéjök, mikor atyja mellére borult. Szava halk volt, mosolya szomorú. Nem is sok szórakozásban volt része, idegen volt nagyon a Haynau leánya Magyarországon. Egyedül Pécelre járt ki atyjával s a két fiatal leány igazi benső barátságot kötött. Vagy talán nem is a Heinrette gondtalan vigámsága vonzotta oda, hanem . < . Az öreg Haynau boldogan mosolygott, mikor leányát végigsétálni látta a fiatal Károly gróf oldalán a parkban. Egy rózsatőnél megállották s úgy suttogtak valamit. A kígyózó szivarfüst mellett elábrándozott az öreg katona, hátha majd egyszer, mikor csendes nyugalomba lesz már, boldog családi életet élhet unokái között. Akik majd magyar szóval fogják köszönteni őt reggelenkint. Mert hisz ő fogja tudni majd szeretni a magyart, ha nem lesz katona. A magyar vitéz, nagymultu, bátor, csak ne vitték volna bele a forradalomba. Milyen jó barátságban volt ő mindenkivel, mikor 4 év előtt Temesváron volt divizionárius. Szerette a magyarokat, pedig mennyi pénzét elnyerték kártyán. Nem is kívánkozott volna el onnét, csak az az átkozott malária ne vett volna erőt rajta. És milyen furcsa is volna az, ha az ő unokái az Árpádok unokái is volnának egyszersmind. Miért furcsa ? ö szereti a magyarokat, ő csak a lázadókat büntette, ő boldoggá, gazdaggá teszi az országot, csak beletanuljon egyszer a kormányzásba. Tervezgetéseit elég érthető módon elárulta Henrik gróf előtt is, aki hallgatással tért ki a feleletadás alól. Utoljára is, hiába szeretik egymást a fiatalok, még sem lehetnek egymáséi soha. De azért nem volt bátorsága egyszerűen nemet mondani Haynaunak. Tudta jól, hogy ellenvetést sohasem tűrt az, legke- vésbbé akkor, ha a leánya boldogságáról volt szó. Mert a Natália boldogsága csakugyan szerelméhez fűződött rövidesen, ö nem is sejtette, hogy atyja miért hí ^ Magyarországba, a szerelme öntudatlanul ébredt föl lassanként a deli főhadnagy iránt. Károly gróf viszont merő udvariasságból foglalkozott eleinte vele s maga is megdöbbent, mikor annak a tudatára jutott, hogy beleszeretett a gyűlölt Haynau leányába. És bánkódva vádolta önmagát, hogy játékot űzött ennek az ártatlan bájos leánynak a szivével, amikor üres bókokat mondott neki, amikor szerelemről beszélt előtte. Mindent csak azért, hogy lekötelezze vele a generálist. Ezért a csúnya játékért lám, oly hamar elérte a bünhődés! Rabságba esett miatta, édes rabságba, melyből, hogy ki tud-e szabadulni vajon ? Az alkalom megjött nemsokára a veszély nélkül való visszalépésre. Mert az öreg Croy csak erre az alkalomra várt. Viszont Károly gróf meg épen ettől a perctől rettegett. És hamarább jött el, mint bárki is gondolta volna. Mag^ Haynau várta legkevésbbé hatalma megtörését. Kedves embere, Zakó Elek tudta meg először, hogy Haynaut Wienben elejtették s ö adta tudtára, hogy készen találja a csapás. De amint elmondotta a hirt Zákó, már rohant is ki az ajtón, nyomában kivont karddal Haynau, aki pár lépés után a felindulástól ájultan esett össze. Aztán rövidesen belenyugodott a kormányzó, hogy a gyűlölt Bach győzedelmeskedett rajta. Most legalább szeretheti már a magyart. Szabadon is bocsájtotta minden foglyát egy tollvonásával. Most már megvalósulhat álma a leánya házasságát illetőleg. A császártól jutalmul kapott 400,000 forintból megvette a Majláth Antal kis-géci birtokát Szatmárban, fölcsapott földesurnak. Bajuszát fölfelé pödörte s pörge kalapot tett kopaszodó fejére. A 6000 hold édeskeveset jövedelmezett, mert ő nem értett a gazdálkodáshoz, a direktora meg még
