Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-02 / 40. szám
1 kotmányosság helyreállítását, a munkásság és polgárság egyaránt. És én ezen egyének előtt csak ünnepélyesen kalapot emelhetek, akik a kenyérkereset nehéz harcában is ilyen érzékkel bírnak hazájuk szeretete és alkotmányunk tisztelete iránt. Ezek az egyének még nem sülyedtek le a korrupció fertőjébe, ezeknek fogékonyabb az alkotmányszeretete és ez az ok, amiért az általános választójogot, mint legnagyobb alkotmánybiztositékot követelem, amely az egyetlen ut ebből a válságból, igen, egyetlen ut: demokratikus haladás nemzeti irányban. (Hosszas, lelkes éljenzés és taps.) Az uj korszaknak jellemzője a választójogon kívül kell, hogy legyen visszatérés a régi erkölcsökhöz, mert ez a kiinduló pont, ez az a bázis, amelyen meg nem inog semmi. Ma nem arról van szó, hogy uj jogokat szerezzünk ennek a nemzetnek, hanem, hogy megvédjük a nemzet blrtokállományát, a kevés meglévőt ne hagyjuk széttépni foszlányokra. Erre az alkotmányvédelemre kell tömörülnünk mindannyiunknak. A megsértett jogrendnek helyreállítása első kötelességünk és ha maga a törvény, amely formailag semmis, tényleg meg nem változtatható többé, hát bélyegeztessék meg születésének formája, létrejöttének törvénytelensége, mert ha ez sem történhetik meg, akkor alkotmányosságról nem beszélhetünk. És ennek a megbelyegezésnek az első kelléke, hogy eltávozzanak a hatalmi polcról azok, akik ezeket a sérelméket elkövették. Csak, ha ez megtörténik, akkor lehet szó a választójog reformjáról, de akkor mindannyiunknak a kötelessége egy olyan választójogi törvényt elősegíteni, mely egyrészt jogot adjon a jogtalannak, másrészt biztosítsa a választások tisztaságát, kizárja a vesztegetést, kényszert, presz- sziót, hogy visszatérjen ebben az országban a tisztességnek uralma, amelyet oly sajnosán nélkülözünk, de különösen, hogy az ország szabad akaratának megnyilvánulása érvényesülhessen. Ezen küzdelemben az Önök megtisztelő bizalmából én is igyekeztem kötelességemet teljesíteni. (Hosszas, lelkes éljenzes.) így cselekedett volna e városnak felejthetetlen képviselője, a megboldogult Károlyi István is. Az ő emlékéhez való kegyelet hozta ide Apponyi Albert grófot és ez a szeretet, ragaszkodás és hála az, amely az én szivemben is él. Önökhöz csak egy kérésem van, hogyha az őrjöngő hatalom önkénye engem mandátumomtól megfosztana, ragaszkodjanak azokhoz az elvekhez, amelyek alapján engem megválasztottak s ha fölelevenitettem itt Károlyi István emlékét, szabadjon idevarázsolni az ő szellemét is. Félelmet nem ismert, úgy állott, mint tölgy a viharban, megtörhetett, de meg nem hajlott soha! Ezen nemes példánykép lebeg az én szemem előtt, hogy én is megálljain helye- ‘ met ezen nehéz küzdelemben. (Hosszas, lelkes éljenzés és taps.) Apponyi Albert gróf beszéde. Ezután Apponyi Albert gróf szólott a felette nagyszámú gyülekezethez. Tisztelt polgártársaim! Igaza volt az én kedves rokonomé alj, az önök szeretett képviselőjének, midőn azt mondta, hogy részben felejthetetlen emlékű rokonom és barátom, Károlyi István emléke iránti kegyelet, részben mostani képviselőjük iránti rokoni szeretet hozott engem önök közé, de csak részben, mindenekelőtt idehozott az a kötelességerzet, hogy gyenge erőmet a haza megtámadott alkotmányának megtartására, a néptől rnegtaga- | dott jogoknak kivivására fordítsam. (Lelkes éljenzés.) és hozott az a tudat, hogy mindazon célok elérése Isten segítsége és áldása után csak egy erővel vihető keresztül, egy erővel, de azzal biztosan : a magyar nemzet kitartó, komoly, elszánt akaratának erejével. Azért ma nem érzek más hivatást magamban, mint azon lenni, ma Nagykárolyban, holnap Kolozsváron, azután Cegléden, azután nem tudom hol, hogy ezt az akaratot érleljem, megszilárdítsam, acélozzam. És itt ismét nem az én gyenge szavam fogja ezt eszközölni, hanem egyszerűen a tényeknek ékesszólása. Nem igen mondhatok újat, csak a régit, amit állítólag mindenki tud, de nem árt ismét és ismét elmondani, mert ismét és ismét elferdítik szóban, Írásban, táviratban, telefonon, mindenfele eszközével az eszme-közegeknek. Az emberek könnyen elfelejtik azt, ami valamivel régebben volt, azon Scsüggnek, ami az adott pillanatban történik s igy most a mi ellenfeleink telikürtölik a hazát, telikürtölik a világot, hogy az ellenzék rontja meg a parlament rendes működését, az ellenzék gátolja az országra nézve üdvös törvények meghozatalát. Azok, akik igy beszélnek és-akik ezt elhiszik, azok a legkedvezőbb feltevés mellett is rendWAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 3 kívül feledékenyek és felületesen ítélnek, csak a napi jelenséget látják, nem látják, ami mögötte van. Igenis, az ellenzék el van tökélve arra, hogy mindaddig, mig ereje terjed, rendes tanácskozáshoz nem járul a parlamentbeh, mig a megsértett jogrend helyreállítva nincs, mig tárgyi és személyi biztosítékaik nincsenek, de ez az ellenzék részéről nem támadás, hanem védelem, nem kedvtelés ez, mert én sziv- szorongva állok olyan jelenségek előtt, amelyek engem megfosztanak attól, hogy komoly pillanatokban, mint aminő most a külügyi helyzet is, felemelhessem szavamat, elmondhassam nézeteimet az ország érdekeinek megvédésére nézve; szivszorongva állok olyan jelenetnél, mely magyar emberek közt szinte áthidalhatatlan űrt támaszt. De mi ennek az eredete ? A jogrenden, az alkotmányosságon junius 4 én ejtett azon súlyos csorba, melyet ha ki nem köszörülhetünk, abban az esetben elvérezhet egész szabadságunk. Meg van bomolva a parlament külső rendje. Igen, de miért ? Mert megbomlasztották belső rendjét, az erkölcsös jogrendjét, már pedig ha a belső rend, ha az erkölcsi rend, ha a jogrend meg van bomlasztva és amellett a külső rend feninarad és a dolgok tovább folynak, mintha semmi se volna. Ez, rosszabb, veszedelmesebb bárminél, mert ez a megnyugvást jelenti a rosszban, a jogtalanságban. A láz mindig kellemetlen az emberi testben, de vannak esetek, midőn a láztalanság halált jelent, midőn a szervezetben vannak olyan bajok, amelyek ellen az egészséges szervezet nem tud máskép menekülni, mintha mozgásba hozza összes benső erőit, úgy hogy láz-jelenségek mutatkoznak akkor, ha a láz kimarad, az nem kedvező a beteg állapotára nézve, akkor az orvos azt mondja, most, sajnos, le kell mondanom a betegről. Hát ezek a jelenségek, melyek anyira visszatetszők, elszomorítók, ezek nem okozzák a bajt, ezek egyszerűen az egészséges nemzeti életerőnek küzdelme a baj ellen és jaj, ha ez a küzdelem megszűnnék előbb, mintsem a baj orvosoltatok. (Élénk tetszés.) Az ellenzéknok az a célja, hogy a megsértett jogrendet helyreállítsa és annak fenntartása iránt uj biztosítékokat keressen. Erre a célra különböző taktikai eszközöket használhat, de a cél mindig egy és ugyanaz fog maradni és ha esetleg látnak hullámzást és válPöltenberg tábornok előtt megállt s katonásan tisztelegve, igy szólt: — Kérem kapitány ur! (Mindegyik elitéltet az osztrák hadseregben viselt rangján szólította.) Ezután megszabadította a tábornok kezét a bilincsektől. Midőn a főporkoláb megfogta Pöltenberg kezét, a tábornok egy perc halasztást kért, odalép Damjanichhoz és kezet szorított vele. Damjanich meghatottan megcsókolta a hőst és bánatossan mondá : — Isten veled, barátom / Pöltenberg ezután odament többi tábornoktársaihoz, megcsókolta őket és a lelkészeket, mit ezek könnyezve viszonoztak. Majd visszatért a bakóhoz, aki kézen fogva a bitó elé vezette. Jobbján a lelkész haladt és mindketten hangosan imádkoztak. Ekkor a bakó egyik szolgája fölszólítja, hogy vegye le a nyakkendőjét és gombolja ki mellényének felső gombjait. . . . Pöltenberg nyugodtan leoldozza nyakkendőjét, kigombolja mellényét, föllép a bitófa alatti emelvényre. . . . Fenséges nyugalom ömlik el egész lényén, meghatottan int utolsó búcsút társainak a bitófa alól, két pribék megköti lábait, a hóhér ráteszi nyakára az ujjnyi vastag kötelet . . . balkezével elfödi a hős arcát , . . egy perc . . . s a hősök egyik legnemesebbike kileheli lelkét . . . A hóhér odább lép s látható lesz a vértanú sápadt arca . . . Rettenetes látvány! De a halálra szánt áldozatok egyikének sem rándul egyetlen arcizma sem . . . Hősök ök, kik nem félnek a haláltól! Másodszor Török tábornok előtt áll meg a bakó s katonásan tisztelegve, fölnyitja bilincseit. ... A hős is sorba elbúcsúzik társaitól, aztán oldalán a lelkésszel szilárd léptekkel megy a bitó alá . . . Ugyanazon rettenetes formaságok ... a bakó nyakára illeszti a kötelet . . . s a vértanú megtér az igaz biró elé . . . Lahner tábornok következik ezután. Fönsé- ges nyugalommal megy ő is a bitó alá, ájta- tosan imádkozik. . . s a hóhér rajta is elvégzi a szörnyű ítéletet. Negyedszer Knézich tábornok bilincseit oldja fel a főporkoláb. A tábornok hangosan imádkozva megy a bitófa alá ... A hóhér már nyakára teszi a hurkot. . . ő még mindig imádkozik s imádság közben száll nemes lelke az Ur trónja elé . . . Mikor Nagy-Sándor Józsefet vezeti a porkoláb, a lelkész hangosan felsír, de a hős szelíden mondja: — A könny itt hasztalan, tisztelendő ur, inkább imádkozzunk! A porkoláb hatodszor Leiningen grófnak oldja meg a bilincseit. Nyakára illeszti a kötelet, de Leiningen odakiált még társaihoz: — Isten veletek bajtársak! Nemsokára egy más, igazabb biró előtt fogunk állani, ki igazságosabban fog fölöttünk ítélni! — S kileheli nemes lelkét. Sujánszky kath. lelkész nem tudta visszafojtani felindulását és sírni kezdett. Damjanich szomorúan mondja: — Mit sir tisztelendő barátom, hisz Kik kezében tart — s a feszületre mutatott — az is az igazságért halt meg. A porkoláb hetedik áldozatul Aulich', tábornok bilincseit nyitja föl. A tábornok elbúcsúzva társaitól, Sujánszky kíséretében a hősök nyugalmával megy a bitó alá . . . S a hóhér rajta is elvégzé a szörnyű ítéletet. . . A magyar sereg bálványa, az ellenség réme Damjanich előtt állt meg most a porkoláb! ... A hős odafordult a lelkészekhez s szelíden mondja: —• Azt hittem már, hogy én leszek az utolsó, ki a csatában az első voltam! Ezután a könnyező lelkészek leemelték a hőst a ronda parasztszekérről, aki valameny- nyit megcsókolta és mankója segélyével néhány lépést tett előre s aztán megállt. A halhatatlan hős szenvedő kinézésű alakja e percben redkivüli hatást tett még az ott fölállított osztrák katonaságra is. Több tiszt és közlegény szemében könny csillogott, a vezénylő őrnagy lovával hátrafordult, hogy megindulását el ne árulja. Domjanich lassan a bitó alá megy. Megcsókolja az őt kisérő Sujánszky lelkész homlokát, majd a bitó alatti zsámolyra lép, oda- nyujtja nyakát a bakónak. A bakó nyakára ereszti a kötelet. . . „Szegény feleségem“! sóhajtja a hős majd hangosan fölkiállt: — „Éljen a haza“ ! — s a szabadságharc legnemesebb alakja kileheli lelkét. Gróf Vécsey Károly maradt utolsónak. A zokogó lelkészektől meghatottan vesz búcsút a hős, szilárd léptekkel halad a bitó télé. Mielőtt azonban a zsámolyra lép, az előbbi kiszenvedett Damjanich tábornok bitója elé TTÍodern tartós 7 ■ ■ 71 1 j -k ir-n D7\|: Legszebb ruhatisztitás : plisérozás és guovlérozás M J I A J L í\ iAL Vegyileg száraz utoní Hagykároly, Széchenyi-U. 43. SZ. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)
