Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-18 / 38. szám
3 n ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ Uj cserépgyár! n Van szerencsém a t. építtető és vállalkozóurak tudomására hozni, hogy a Részvénytársaság képviseletét és kizárólagos elárusitását Nagykároly város és vidéke részére átvettem, Készít bordás és sima ► J ◄ fedélcserepet, A mely jobb és olcsóbb mint hármely más gyártmány és ezért mindenki (P saját érdekében tartsa kötelesséA gének, mielőtt szükségleteit fedezi, ezen cserepeket téglagyáramban 9 megtekinteni és ajánlatot kérni. REITER ADOLF téglagyáros, Nagykároly. ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► % őz ellenzék határozata. Az ellenzék intéző-bizottsága f. hó 10-iki ülésében egyértelemmel nagy lelkesedés mellett a következő határozatot hozta: A szövetkezett ellenzék intéző bizottsága egyertelmüen kijelenti, hogy mindaddig, amig a képviselőház június 4-iki ülésén s az azóta lefolyt időszakban a képviselőház elnöke, a kormány és a többség által elkövetett jog- és törvényellenes cselekmények megfelelő formában nem lesznek, a parlamenti rendes munkát lehetetlennek tartja. Kijelenti, hogy a törvénytelenül létrejött házszabály módosítást el nem ismeri és annak magát alá nem veti. Kimondja végül, hogy mig Tisza István és Lukács László — akik ezen tényékért a teljes felelősséget viselni kötelesek, állásukat el nem hagyják, a kibontakozást kizártnak tartja. A választóreform haladéktalan megoldását a béke elengedhetetlen feltételének te- j kinti. Azon megállapodásokhoz, amelyeket az j ellenzéki pártok létesítettek, a leghatározot-1 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE tabban ragaszkodik és ezen keretek meg- szükitéséhez semmi esetre sem járul hozzá. Ugyancsak a béke feltételéül tekinti a sajtó- szabadságon és gyülekezési jogon esett sérelmek orvoslását és ezen szabadságjogok törvényes biztosítását. Az intéző bizottság fölkéri a szövetkezett ellenzéki pártok elnökségeit, hogy a megállapodást a pártok gyűlése elé terjesszék és a hozandó határozatot minden egyes párttagra nézve a párt- hűség oltalma alá helyezni szíveskedjenek. Ezt a határozatot az intéző bizottság valamennyi tagja aláírta. A bizottság ezzel egyelőre befejezte munkáját és legközelebbi ülését a parlament megnyitása előtt, szeptember 16-án délelőtt 10 órakor tartotta. Az ellenzéki pártok ugyanezen a napon délután gyűltek | össze értekezletre. A generális letette kardját! A múlt héten London egy nagy palotájának falára egy táblát függesztettek ki. Hirtelen óriási néptömeg futott össze s megilletödve olvasta ezeket a szavakat: „A gegerális letette kardját. Isten velünk van“ Szájról-szájra szállt a szomorú hir: Booth generális, az üdv hadseregének megalapítója és vezére meghalt! Lassanként kék egyenruhás asszonyok, férfiak jöttek a palotába, ezek állnak őrséget a generális koporsójánál. Booth generális működésében a régi próféták erejét látjuk megújulni. Egy nagy vágyódás töltötte be lelkét: a szegény, nyomorult népet elvezetni a Krisztushoz, elviselhető életet biztosítani neki a földön s megtisztítani lelkét a mennyei élet számára. Ez volt az életcél, melyet maga elé tűzött. Kora ifjúságában papnak készült. A metho- dista felekezethez csatlakozott, mely nagy érzékenységgel meglátta az élet sötét oldalait s mindent elkövetett, hogy az evangéliomnak az eletben való érvényesítésével világosságot, melegséget vigyen az emberek küzdelmébe. Igazi nagy szónok volt, ki nem azért beszélt, inert tudta, hogy szépen beszél, hanem mert érezte, hogy az Isten kötelességévé tette a beszédet. Londonnak, a nagy világvárosnak legsötétebb, iegpiszkosabb munkásnegyedeit kereste fel. Elment a földalatti csapszékek bortól és pálinkától gőzölgő, olajmécs füstjétől kormos helyiségeibe. Felkereste a bűnt, az erkölcsi romlást és nem irtózott azoktól, kik emberi méltóságukból kivetkőzve, a sárban fet- rengtek. Elment közéjök és prédikált nekik. Kinevették, megdobálták. Ö újra kezdte és kitartott. Munkatársaivá tette a szegény, szerencsétlen embereket. Azokat az iszákosokat, go- nosztévöket, kiknek ő mutatta meg az igazi emberi életet, mnnkatársaivá tette. És mikor ezeket s?:étküldte mindenhova, ezeknek meggyőző példája százakkal, ezrekkel hagyatta ott a kinos emberi szenvedélyeket és bűnöket. A Krisztus evangélioma volt az a fegyver, mely- lyel meghódította és összetartotta kővetőit. Híveinek száma folytonosan növekedett. Katonai szervezetet adott egyesületének s a tagok mind kék uniformist öltöttek magukra. Lassanként túlterjeszkedtek Londonpn, Angolországon. Elmentek az Egyesült Államokba, Kanadaba, Austráliába, Svédországba, Norvégiába, Németországba. Booth generális ott járt közöttük; prédikálta az evangéliumot, hirdette a megtérésnek, imádkozásnak, a Krisztusban való életnek szükségességét. De ezzel nem elégedett meg a generális. Ö nemcsak az embereket, hanem a társadalmat is meg akarta tisztítani. Azért olyan szervezetet adott egyesületének, hogy az munkát szerzett tagjainak, menedékhelyet tartott' fenn a szükölködőknek, ingyen ebédeket osztott a szegényeknek. Szóval nemcsak prédikálta, hanem cselekedte is a Krisztus evangóliornát. És mi volt munkájának eredménye? . . . Mi csak a külső eredményt látjuk, s nem mondhatunk Ítéletet a belső eredményről, melynek mérővesszője a léleknek Istenhez való visszatérése. De a külső eredmény hangos szóval hirdeti, hogy Booth generális nem dolgozott hiába. Az üdv hadserege sok országban megerősödött s híveinek száma milliós hadsereget alkot. Mikor elkezdte munkáját, kigunyol- ták, sokszór kidobták a csapszékből, most pedig, midőn meghalt, a hatalmas angol nép uralkodója azt mondta, hogy nemzete nagyszervezőt, a szegény pedig jószivü, őszinte barátját veszítette el benne. A gyászhoz csatlakozott a német császár, a francia köztársaság elnöke, a világi, egyházi hatóságok fejei. Nemcsak az európai országokból, hanem Koreából, Jávából, Ausztráliából, Islandból, Amerikából is százával érkeztek a részvétsürgönyök. így élt és igy halt meg Booth generális, az üdv hadseregének meg alapitója. Hogy mi marad meg alkotásából, azt majd csak a jövő mutatja meg. De két nagy tanulságot már most kiolvashatunk nemes célért folytatott küzdelméből. Az első az, hogy csak a Krisztus evangélioma mozgathatja meg az emberek szivét, csak ez az evangéliom tisztíthatja meg a bűnösöket, csak ez emelheti a szenvedélyek rabjait az igazi emberi élet magaslatára. A xerxesről, hogy a halálraítélteket két fa közé 1 préseltette, kint maradt végtagjaikat pedig mázzal kenette be, amit a rovarok azután lassan felemésztettek. A görögöknél a meglojtás, a lenyakazás, a szikláról való letaszítás, megkö- vezés, keresztrefeszités és vizbefojtás divatoztak. Az athénieknél gyakran volt befalazás is. A rómaiaknál régibb időben az akasztás, a lefejezés, vizbedobás, megégetés, élve eltemetés, szétdarabolás és szikláról letaszítás dívott. A császárság korában ez még rosszabra fordult. Ekkor volt szokásba n a kiéheztetett vadak közé való dobás, nyá fsra húzás, csontösszetörés, | keresztrefeszités. A germánoknál a házasságtörő nőt férje agyonverhette. Az akasztófát! Nagy Károly rendelte el először. A humaniz- j mus első nyomaira V. Károly idejében akadunk, aki a bűnös vezeklésére három napi időt en-' gedett. A kínzások és halálbüntetések külömben , az összes müveit népeknél fentartották magukat egész a XVIII. századig. Ahányszor Nürn- bergben járok, mindig borzadva szemlélem a sötét középkor ezen rettenetes emlékeit, élén a nürnbergi vasszűzzel. A velencei kutbörtönök, a római angyalvár katakombái, a salzburgi vár pincéi stb., stb. mind a régi idők kegyetlenkedéseire emlékeztetnek. Nálunk Magyarországban a pálossal való fejvétel volt a kivégzés módja. Így végezték ki Hunyadi Lászlót, a XVII-ik században pedig Martinovicsot és társait Az akasztás nálunk a XV-ik századtól kezdve fordul elő. Hazánk régi törvényei is hemzsegnek a kegyetlen büntetésektől, habár a kivégzések leggyakrabban még sem lettek kínzással vagy csonkítással egybekötve.* Legkegyetlenebb volt Dózsa György kivégzése, akit tudvalevőleg tüzes vasból állított trónra ültettek, fejére tüzes koronát tettek és a testéből kiszaggatott hus- darabokat bűntársaival etették meg. Volt egy korszak nálunk, amidőn a vezető emberek a halálbüntetés ellen foglaltak állást. A múlt század negyvenes éveinek az elején volt ez, amikor először merült föl a nemzetben a vágy és törekvés, hogy a magyar büntetőjog kodifikáltassék. Ezt is Deák Ferenc kezdemé* Magyarország ebben is megelőzte a többi müveit államokat. Már Kálmán király megkezdé a büntetés eny- hitését. Bodó pedig 1751-iki leírásban már csak fejezés, akasztás, megégetés és kerékbetörésről tesz említést. Az 1756. évi királyi rezolnció a kivégzettek gyermekeit felmentette a becstelenség alul, mely őket ez ideig sújtotta. Az 1792. és 1827. évi magyar büntetőjogi javaslatok pedig már igen szabad szelleműek. 1814. május 15-ről kelt királyi leirat már minden más kivégzési mód súlyosbítása mellőzésével a pallost és az akasztófát rendeli fen- tartandónak. Az e század elején megindult reformeszmék a nagy Széchenyi nevéhez is fűződnek, ki a harmincas években a „Stadium“-ban a hatalmi túlkapások ellenében a büntetőjog kodifikációjának szükségét hangsúlyozta s az általa inditott mozgalom következménye lön, hogy az 1843-iki javaslat világosan kimondja a halálbüntetés, a testi büntetés és a becsületbeli következmények eltörlését. Nálunk az 1868. november 5-ről kelt rögtönitélő bírósági eljárás rendeli el, hogy a kivégzés bekerített helyen történjék, azonban az 1873. március 22-ről kelt miniszteri rendelet általánosságban terjesztette ki a nyilvánosság korlátozását. nyezte és pedig az 1832—36-iki pozsonyi országgyűlésen s az agitáció megindult a büntetőjogi reform dolgában. Az 1843. évi büntető törvénykönyv tervezetét is Deák Ferenc szövegezte, s Pulszky Ferenc azt irta erről a javaslatról, hogy abban minden szó Deáké. Az 1844. évi augusztus 17-iki kerületi ülésen kezdődött a javaslat országgyűlési tárgyalása. Ezen a halálbüntetés eltörlése mellett beszéltek : Klauzál, Beöthy, Bezerédy, Palóczy, Szentkirályi, Szemere, Soms- sich, a halálbüntetés fenntartása mellett Ghyczy, Kruplaniez, Zsedényi s főleg Szemere Bertalan beszéde, amelyben mint említettük, a halálbüntetés eltörlését ajánlja, valóságos remekmű. Mikor a szavazásra került a sor, ami tudvalevőleg akkor még megyék szerint történt, a ha- lálbüntés eltörlése mellett harminc vármegye volt, közte Pozsony vármegye is. Azonban sohasem lett belőle törvény. A halálbüntetés azután is fenn maradt nálunk. Sőt az 1878-iki május hó 27-ikén szentesitett törvény kimondja a halálbüntetést, még pedig a kötél általi kivégzést. Nagyjában ezekben ismertettük volna a halálbüntetés kérdését és történetét. Valószínűleg érdekelni fogja közönségünket. Dr. Vutkovich Ö. modern tartós ■■ mk ■ -p ■ p» » ■ ; Legszebb ruhatisztitás . plisérozás és gouvlérozásí\ Aü I A J L. I\ r A L Vegyileg száraz utón! Tíagykároly, Széchenyi-U. 43. SZ. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)
