Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-10 / 28. szám
XXIX. évfolyam. Nagykároly, 1912. július 10. 28. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre ..................................8‘— kor. Fél évre......................................4‘— „ Ne gyedévre..............................2•— „ Egyes szám............................—-20 „ községi jegyzőknek és tanitóknak egész évre 6 kor. Felelős szerkesztő: Rédei Károly. Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Főmunkatárs: ifj. Somossy Miklós. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora fO üli, Kéziratok nem adatnak vissza. ítél a fórum. (ifj) Országgyűlés és törvényhatósági közgyűlés a népakarat közvetett kifejezésének szervei A közvetlen megnyilatkozás alkalma a népgyülés: a fórum. Az igazi fórum, mely a való demokrácia ősállamaiban nem is jelentett egyebet, mint a város legnagyobb nyilvános terét, nagy piacát. Ezen a nyilvános gyülekezés helyén megjelenni legszentebb polgári joga, de sokhelyütt kötelessége is volt minden teljeskoru szabad polgárnak. A közügyekben résztvenni, véleményét nyilvánítani, szavazatát érvényesíteni el nem mulaszthatta jóravaló, emberséges ember. Furcsa megtévedés volna már most azt hinni, hogy a fórum már ma kevésbbé hivatott a politikai vélemény nyilvánítására, mint a múltban. A képviselőválasztás, a törvényhatósági bizottsági tag választás nem absorbeálhatja teljesen a gondolkodó ember politikai nézetének megnyilvánulását. A sajtó sem áll minden ember külön rendelkezésére, nem is mindenki kezeli mindig kész könnyedséggel a tollat. Kell rá alkalom, hogy mindenki szabadon és nyilvánosan szólhasson hozzá az országos politika kérdéseihez. Ilyen alkalom a népgyülés, az igazi fórum. A szövetkezett ellenzék programmot dolgoz ki, amelynek alapján e nyár folyamán az ország minden részében lesznek népgyülések, melyeken résztvenni majd-majd olyan kötelesség, mint az istentiszteleten. Résztvenni, mondom, résztvenni. Nem elég az, hogy odamenjünk. Nem elég helyesléssel vagy ellentmon- ; dással kisérni annak a néhány megjelent képviselőnek beszédéi. A népgyülés épen ! azért a közvetlen megnyilatkozás helye, hogy ott mindenki hozzájáruljon a tanácskozáshoz, melyből az eredménynek leszűröd nie kell. A parlamenti szünet rövid ideje óta tartott sürü népgyülések mindenütt ilyen komoly, beható dszmScseje alkalmai voltak. Megnyugvással, jóreménységgel vesz- ; szűk tudomásul, ha a hozott határozatok a legkeményebben sujtők. A kormány törvénytelen rendelkezéseire. Amikor a nép javát védő ellenzéki képviselőket fegyveres erővel dobatják ki az ország házból, amikor hónapokra bezárják a tanácskozás helyét, amikor törvénytele- lenül elkobozzák a nyiltszavu lapok terjesztési jogát, amikor a nagy hírlapokat megfizetik, a kicsinyeket megfojtják, — akkor megmozdul a fórum. És a fórum Ítél. Az értelmes, újságot is olvasó, gondolkodni is tudó falvak népe nem mondja már, mint hajdan valamikor, hogy a politika csak az urak huncutsága, Tudja már ma mindenegy lélek, hogy a politika az ő bőrére megy ; hogy annak a, hej be sokszor tisztátalan! főztjét neki kell megenni, meg a fiának, sógorának, komájának, ennek az egész sanyargatott, árva magyar népnek. Nem tűri már, ne is tűrje soha! hogy az ő hozzászólása nélkül vessenek mindig nagyobb terheket már is roskadozó vállaira. Nem tűri, hogy titkos konventikulummá változtassák az országgyűlés tanácskozását, melynek törvény szerint mindig nyilvánosan kell végigfolynia. Ha elzárták a hozzászólást a képviselők elől, kik a nép véleményének közvetett kifejezői, megszólal az a maga eredeti közvetlenségében a nép- gyöléseken. Hiába kísérteti magát a törvényszegő végig az országúton, négy detektív előtte, négy csendőr utánna. A közvetlen meg nem csalható, el nem fojtható ítélet, a közvélemény könyörtelenül megbélyegző hitélete ott süvölt nyomába. Feltartóztathatlanul utoléri, le is sújt rá. Nincs politikának annyi rendőre, nincsen neki annyi csendőre s „nincsen a császárnak annyi katonája“, hogy kidobja vagy becsukja, vagy zárva tartsa azokat a milliókat, akiknek szava népgyülésről népgyülésre végigzug a nyugoti országhatártól a keletig. Nagyon rossz s majd megválik, milyen ostoba gondolat volt belefolytani a szót 40 nap 50 képviselőbe. Helyettük most megszőTÁRCZA. Dicsöség boldogság nélkül. Abban akis városban, a hol Gáthy Ágnes nevelkedett, mind ismerték egymást az emberek. Kevés dolguk volt, még kevesebb szórakozásuk, így hát abban lelték legnagyobb örömüket, hogy egymás dolgai iránt érdeklődtek, pletykáztak, intrikákat szőttek, szerelmeseket összeboronáltak, hitvestársakat szétválasztottak és jobb ügyre méltó buzgósággal munkálkodtak azon, hogy valami valahogy titokba ne maradjon, rendszerint olyasmi, a mihez senkinek sem volt köze, csak éppen annak, akit érdekel. Az öreg Gáthy Sándornak négy leánya volt. Ök nem is laktak tulajdonképen a városban, hanem kinn azon a kis birtokon, ami az ősök nagy birtokából maradt. Az öreg Gáthy megőrizte ezt a darab földet, napestig dolgozott, talán szerzett is volna hozzá, ha nincs olyan nagy családja. De ez nem okozott neki gondot, bálványozta a feleségét nagyon szerette a gyermekeit s neki minden öröme igazán csak abban tellett, hogy ezekhez a körülményekhez képest jólétet és biztos jövőt szerezzen. A biztos jövőt pedig nem abban találta, hogy a leányait minél, előbb férjhez adja. hanem abban, ha ő behunyná a szemét, az özvegye, meg az árvái, ha takarékoskodnak, holtuk napjáig megélhessenek azon a földön. A Gáthy leányok szépek és kedvesek voltak. A városi, meg a megyei fiatalság legyes- kedetl is körülöttük, de hát ezek a fiatal urak, amikor aztán házasságra kellett gondolni, nemcsak az ideáljuk szemébe kacsingattak, hanem sandán belepislantottak a telekkönyvbe is. Mindig négy darabra osztották a Gáthy birtokot ós a számadást úgy végezték: ami egy családnak elég, az négy családnak kevés. Gáthy Ágnes, aki nem volt ugyan a legidősebb leány, jól látta ezt s maga sem tudta miért, nem birt úgy cselekedni, mint a nővérei, akik bizony szívesen láttak minden valamire való udvarlót. Ám azért Ágnesben is megmzodult a szív, de ő úgy hitte, hogy ha már a fiatal urak olyan okosak, hogy számolgatnak, lesz neki is annyi esze. A megyebálon sokat tánczolt Seregi Pistá- tával, az öreg tönkrement Seregi Gáspár jogász fiával. Az öreg Seregi iktató lett a megyénél, mikor egy szép napon, pergő dobszóval kihúzták lába alól az ősi földet. A Pista fia csinos gyermek volt s az öreg csak azért járattn az egyetemre is, hogy majd ha a gyerek végez, ur legyen a vármegyében, úgy mint az apja volt valamikor. Seregi Pista beleszeretett Ágnesbe, 20 esztendős szivének rajongó, ideális érzésével. — Ágnes, akinek tetszett a, fiú, úgy gondolkozott, hogy ebből a gyerekből lesz valami, különösen akkor, ha elvonják a tivornyázó kompániától, ha rászorítják a tanulásra, ha serkentik az ambiczióját és jól bánnak vele, úgy, mint egykor szegény édesanyja. — És azután, ha majd arra való lesz a fiú, hogy házasodjék, akkor nem fogja elhagyni azt a leányt, akinek szerelme, szeretető és ifjúsága legszebb éveit aranyozta be. Seregi Pistának második otthona lett a Gáthy ház s a nagy intelligenciájú Ágnes még a tanulásban is segített neki. Az idők folyamán azután nagyon megszerették egymást. A kis városban pedig az összes asszonyok és leányok megállapodtak abban, hogy hát elvégeztetett, az Ágnesből Seregi Istvánná lesz. Élénken figyelték, hogy a Pista gyerek hogy
