Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-29 / 22. szám
XXIX. évfolyam. Nagykároly, 1912. május 29. 22. szám. GYKÄR0LY ÉS VIDÉKE Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye, » ' V V ^ íf Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlöny e...> Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak : Főszerkesztő : Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Ecré«z évre 8*— kor jG>r. Adler Adolf Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Fél évre .................................41____ Felelős szerkesztő: Fömunkatárs: Bérinentetien leveleket előttünk ismeretlentől Ne gyedévre 2-— ” Rédei Károly. ifj. Somossy Miklós. uem fogadunk el. Egyes szám ! ’. ! ! . ! ! — 20 I I Laptulajdonos és kiad*: j Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Községi jegyzőknek és tanítóknak egész évre 6 kor. jj ??N!citjykárolyi Pötőfi-nyorndsl RészvénytársssáQu. Nyilttér sora 40 till. Kéziratok nőni adatnak vissza. Népünk tudásvágyának örvendetes bizonysága. Az életben csak az tud boldogulni minden téren, akinek az esze jól kicsiszolód ott. A nagy Széchenyi azt mondja: „minden kifejlődés, előmenetel, erő, ér- íték és szerencse legmélyebb sarkalatja a kiművelt emberfő“. A modern haladás biztos lépcsői a betűk. Aki az első lépcsőre fel tud jutni, s írni, olvasni megtanul, annak jóformán már csak a kitartásán múlik, hogy milyen magasra kapaszkodjék fel. A fődo- lag az, bogy a betűkből okos és életrevaló dolgokat formáljunk. A második lépcső tehát .az olvasnivalók okos megválasztása. A vikfg legnagyobb szellemei egyetértenek abban, hogy abszolút rossz ■olvasmány alig van. A sajtószabadságnak is ez .az igazság az alapja. Hatalmasan megnövekedik azonban a betű ereje s migyobb lesz a hatása, ha alkalmazkodik az olvasóközönség szükségeihez és viszonyaihoz. A jó eredmény, a haszon és fejlődés ekkor múlhatatlanul bekövetkezik. Ezek a gondolatok vetődnek a felszínre, amikor olvassuk a földmivelés- tigyi miniszter hivatalos kimutatását a kiosztott könyvekről. A múlt években évenként majdnem háromszázezer darab könyv és füzet került ilymódon az olvasók kezébe. Ki hitte volpa, hogy a szakszerű olvasmányoknak ennyi olvasója akadjon nálunk? Falusi népünkről azt állították mindig, hogy szinte ellensége a betűnek. Úgyis volt ez addig, mig kiváló szépiróink le nem rombolták ezt a valóságos kínai falat. Valamikor azt gondolták az intéző körök, hogy elég lesz a könyveket kinyomatni és szétküldeni a falvakba. Az eredmény az lett, hogy a könyvek egész Csimborassói gyűltek össze a jegyzői irodákban. Ma már másképp fogják fel ezt a dolgot. Elsősorban a könyvek különös aktualitását keresik. Ha pl. valamelyik vidéken valami ártalmas bogár vagy féreg kezd pusztítani, vagy ha valahol különös érdeklődés mutatkozik egyikmásik termelési ág iránt, rögtön megjelenik az erre vonatkozó könyv vagy füzet. Eleinte megapasztotta a szétküldött könyvek számát az az intézkedés, hogy csak az kapott könyvet, aki kért. Az egészséges fejlődés alapjait mégis ez az eljárás vetette meg. Eleinte csak néhány ezeren kértek könyvet. Három évvel ezelőtt már közel százezren. A múlt években pedig már évenként háromszázezer könyvet osztottak ki az úgynevezett ingyenes kiadványokból. Az egyetemesebb értékű kiadványokból átlag ötvenezer példány fogyott el. Ezeknél már a papiros árát megfizették az olvasók. A könyvkereskedőkhöz hétezer darab kiadványt küldtek. Érdekes megfigyelni ezeknek a könyveknek az útját. A könyvet kérő levelezőlapok legnagyobb része természetesen a magyar falvakból jött, de sok ilyen levelet küldtek idegenajku honfitársaink is. Egy egv jókora csomó könyv Horvátország, Románia, Bukovina felé vette útját. Sokat küldtek azonban az Egyesült- Államokba, sőt Argentínába is. A távol idegenben ugyanis jobban megérzi a föld népe, hogy tanulnia kell. Ott igazán csak annyit ér a magyar ember, amennyit a tudásából értékesíteni tud. Hogy mit jelent a magyar kultúra szempontjából a falvakba küldött közel háromszázezer könyv, arról igen sokat lehetne Írni. De most csak azt említjük meg, hogy e nagy tömeg ember között bizonyosan sokan lesznek, akik érzik azt a szomjúságot, amit a tudás fajának gyümölcsébe való első harapás okoz. Ezeknek a nagyobb része kétségtelenül nem elégszik meg az ingyen kapott könyvekkel. Ezek már szívesen meg is fizetik az újságot, a könyvet, hogy szomjúságukat enyhítsék. Ezek között már igen sok lesz az olyan ember, akinek nem hiába küldi a kereskedő a könyv- és árjegyzéket, az áruismertetést; akiknek tehát már nem kell a drága összeköttetés után járniok. Falusi életünk többé nem a kezdetleges élet, ahol az emberek a megszokott szűk nyomokon járnak. A falvak ma már TÁRCZA.-eáS-*Egy kék szemű leányhoz... Itt járok újra a ligetbe’ Ahol tavaly jártam, Veled. Úgy nyitnak most is a virágok, Ep oly zöldek a levelek. Régi helyén a piczi lócza, Bele vésve neved s nevem S amint merengve, hosszan nézem: Könyhe lábbad a két szemem ! Hol, merre a kékszemü lányka ! ? Mondd meg nekem dalos madár! Vagy repülj, repülj ablakába S mondd a párja rég várja már. Vegye fel kék batiszt ruháját, A piros szalmakalapot S úgy mint tavaly, vígan, kaczagva Keresse fel a kis padot ! Hol, merre a kékszemü lányka ? Siró szellő felelj nekem S lágyan lengve, messzire szállva Vidd el hozzá üzenetem. Súgd meg neki, hogy a virágok Hervatagok, búsak nagyon Amióta szép testvérkéjük Idegenbe’ messze vagyon !... Testvérkéid a kis virágok Simák érted, simák nagyon. Szemük szögletén könyük árja Ott csillog minden hajnalon! Hű lovaguk: a sugárzó nap Alig kél fel, rajok mosolyg S fölszántja könyeik árját E kacsintás, e lm mosoly!! De hol van, ki résztvevő szóval Gyógyítja vérezö sebem ? Hol van, ki jóságos kezével Letörölje könyes szemem ? Hol, merre a kékszemü lányka ? Félve nézek körös-körül . . . S látva árvaságom, szemembe A hulló gyöngy esője gyűl . . . Leülök a korhadó padra S amikor kisírtam magam: A szivem bár vérzik, de érzi, Hogy nem vagyok boldogtalan! Mert kinek emlék van szivében S kincs gyanánt őriz egy nevet: Ragyoghat bár köny a szemébe’ De boldogtalan nem lehet!!! Kürthy Károly. TT7itszól hozzá? (ifj.) Boldog izgalommal üdvözli a Vili. fizetési osztályba tartozó állami tisztviselő a családi pótlékról szóló törvényjavaslatot. A papa bort hozat, hogy felköszöntse a kegyelmes ur Ö Exeleneiáját, aki nem hiába von Pick auf kezdte a pályáját, de lám tudja is, mi kell a szegény állami tisztviselőnek. Á házibarát — agglegény — koccint vele s némi irigységgel jegyzi meg: — Szerencsés ember vagy barátom! Ez a> 400 korona, mintha csak a fellegekből hullna a markodba. Nem is számítottál reá. Akár egyenesen a bankba viheted betétnek. Papa (jókedvűen). Azt már nem. Meg van annak már a helye; ebből fogom lassankint letörlesztgetni . . . Pubi (21 éves, jogász). . . . remélem, hogy az én adósságaimat; ne felejstd papa, hogy a családi pótlék a gyermek illetéke ; bejelentem a jog igényemet a 400 koronára. Médy (20 éves, zsurhölgy). Ohó ! Legfölebb a fele illet téged; ámbár, ha udvarias bátyám akarnál lenni . . . , hanem persze te csak idegen és bizonytalan minőségű hölgyek iránt szoktál udvarias lenni. De ezúttal éu se hagyom magamat; egy divatkék toilettet akarok; min-
