Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1911-02-23 / 8. szám

-)

NAGYKÁROLYÉS VIDÉKE

Midőn alig pár százezer korona szükséglettet, — a melylyel pedig az állami élet egy nagy és tekintélyes szervének jogos igényei nyernének kielégítést — el kell utasítani fedezet hiánya miatt, — addig a delegáció kimerithetlen lovagiassággal dobálja a milliók százait a had- vezetöség tarsolyába, megelégedett mosolyt nyerve jutalmul.

A közegészségügy rendezetlen, a tanárok lázonganak, a tisztviselők sorsukkal elégedetlenek. Az ország minden részéből hangzanak fel jogos panaszok, óhajok, melyek kielégítésre várnának, — de nem lehet, mert nincs reá — fedezet.

Mihelyt azonban a hadügyi követelések fedezéséről kell gondoskodni, azonnal megtalálják a fedezetet. Khuen-Héderváry, a zseniális finánc, rögtön kész a feleletekkel, még csak Lukács furfangját sem kéri kölcsön s megnyugtatja az országot, hogy ne féljünk, nem lesz adóemelés, mert csak arról van szó, hogy bizonyos már meglevő adó nemek fejlesztése áltál fogja azt a rengeteg pénzt kipréselni.

Valóban nemeslelkü kijelentés, melyet reméljük, hogy az ország is méltó örömmel fog fogadni. A kérdés csupán az, hogy melyik hát az az adónem, a melynek fejlesztése által évenként 60—70 millió többletet lehet a hadvezetőségnek szállítani?

Hiszen ha adónemeinken végigtekintünk, alig találunk olyat, a melyet eddig is már a végsőig nem fejlesztettek. Egyenes adóink mindegyike oly teherrel nehezedik az adózó polgárság vadaira, a melyet jobban felsrófolni nem lehet. A kereseti adók mindegyike nemcsak magas | percentjével, de a kivetés időszakos .emelkedő megállapításánál mindig magasabb és magasabb lesz és mindig terhesebbé válik. A földadó, tőkekamat és járadékadó nyilvános számadásra, kölelezett vállalatok adója elbirja-e még a fejlesztést? Határozottan nem.

Hátra volnának tehát a közvetett

í adók. Az élelmi cikkekre reárótt fogyasztási adókat aligha , érthette a miniszter- elnök, mert ha a terve ez volna, úgy nemcsak a legigazságtalanabb dolgot követné el, de határozottan forrongásba hozná az országot. Hiszen az elviselhetetlen drágaságnak épen egyik föokát képezi a fogyasztási' adók magas tételei, a melyek ellen annyi panasz hangzik fel szünet nélkül s a melyek eltörlését az ország közvélemény^ sürgeti. Ezeket fejleszteni nem lehet s igy csakis a szeszadó marad hátra, a melyről a miniszter a Dreagnouthok fetépitését tervezi. Ám emeljék a szeszadót a mily magasra tetszik és ha ebből kííehiek a milliók, ám üsse kő, épüljenek ä fel az uszó csodavárak.

De alig hisszük,: hogy ez legyen a miniszter terve. Mert ahhoz még sokan hozzá fognak szólam s kérdés, hogy elbírja még ez is azt a bizonyos fejlesztést?

Félünk tőle, hogy a miniszter megnyugtató kijelentése, csak olyan biztató féle, mint a hogyan a cigány biztatja a lovát. A vége majd csak az lesz, hogy fizetni kell, akár újabb adónemek behozatala, akár periig a már meglevők nagy mértékű felemelése által, hacsak nem lesz a magyar parlamentben annyi erély, hogy ezt az erkölcstelen játékot megakadályozza, a niely sajnos, a mi bőrünkre megy.

Pedig bizony nagyon csekély kilátás van arra, hogy a magyar parlament sarkára álljon és visszautasítsa a hadügyi követeléseket, — iáért hiszen a többség a munkapárté, — tőlük pedig csak nem lehet várni, hogy megtagadjanak oly dolgokat, amelyekért Bécsben megtalálnak haragudni reájuk.

Farsang végén.

Maholnap vége a farsangnak . . .

Ha meggondolom, hogy valamikor micsoda idószakhatároló, micsoda jelentős napok vol-i

tak ezek! Talán nem oly fontosak, mint a Karácsony vagy a Husvét, de kétségkívül elég nevezetesek ához, hogy az emberek számoljanak vele, hozzáigazítsák a terveiket, — úgy, amint a zsebóránkat igazítjuk a toronyórához.

De mindez csak volt. A mai ember nem sokat törődik a Karnevál-költészettel és senki sem talál már meghatót abban, hogy Karnevál herczeg, farsangi királykodásának utolsó j éjszakáján, éjfélkor, a falhoz vágja az élet, i illetve az Elet pezsgőspoharát és hogy aztán \ hamueső következik . . .

Talán még húsz évvel ezelőtt nálunk az országban alig volt valamire való község, ahol | ne lettek volna az utolsó farsangi napon álar- | czos felvonulások. Húsz év előtt a kereskedők csaknem olyan üzletet csináltak a lárvákkal, mint karácsonykor a karácsonyi czikkekkel : Jézushajjal, aranyfürtte!, ezifraságokkal, vagy legalább is olyant, mint husvétkor szokás a tojásfestékekkel és rózsavízzel, vagy Mikuláskor a Mikulásokkal és krampuszokkal. Kivált a gyerekekkel nem tehetett birni ! Tiz kraj- ! czárt. kellett nekik adni, hogy lárvát vásárolhassanak vagy hogy bajuszt ragaszthassanak. A gyermekek nagy ambiczioval pingállák az egymás arczút feketére vagy rikító tulipirosra. Na, és maga a felvonulás! »Jönnek a maszkák !* hangzott az ujongó kiáltás és mindenki az utczára tódult kaczagni a furcsa karavánon,

; melyet még furcsább zene kisért.

Ma ez már nem látható. Alig hinném, hogy még valahol divatba lenne. Talán csak elvétve. Kiment már a módi*-hói és senkisem reklamálja. A legtöbb helyei. — és ez jellemző — az erkölcs nevében a hatóság tiltotta be a további maskaráskodást, mert bizony Wedekind mester még meg sem álmodta az ö tavaszébresztő jelenteit, amikor már ■ ezeken a felvonulásokon a naiv falusi nép igen szem- lehető módon járult hozzá az ifjúság, felvilágosításához.

Egy naiv kor zárult le, mégis, az utolsó farsangi felvonulással, B ríni drasztikus fintorokat vágtak, bánni obszczen jeleneteket rögtönöztek, nagyon naivak lehettek akkor .az emberek, hiszen álarezra volt -Szükségük * álruhára. Ma? Hát nem csupa álarczosok - és alakoskodók járnak körülöttünk az év minden napján? Eredj ki, felebarátom az utczára, hány embert látsz, aid úgy lépked az aszfalton, mintha legalább is tízezer hold prima szántóföld ura volna, holott ha kissé utána néz.esz, megtudod, hogy tisztességes bár, de igen szer rény javadalmazásu állásban tengődő beam- ter.

alster-rész, páratlan látványosságot nyújtó városháza, elbáni hidjai, Velence Jegelhagyatottabb utcáinál is különlegesebb régi város részei és központi állomás épülete napokig tarta tanulmányt érdemelnek. lm igazságügyi palotája. A Tivoliknak megfelelő Szent Pauló rakodója, minden képzeletet felülmúló kikötője, a petroleum kikötő, az indiai kikötő, melyből im itt egy kép külön a vitorlások-kikötöje és a rakodást megkönnyítő óriási darui, melyek 250,000 kg. ellensúllyal 150,000 kg. súlyt képesek emelni; ilyen villanyerőre hajtott daru 150 van a part mentén és ilyen nagy a gőzösök raja a kikötőben, a Hamburg American Line (egy nagy hajója a Pen- sylvánia gőzös rakodás közben), mely társulat 164 óceánon járó hajó és 223 más hajó felett rendelkezik. Van hajója, mely 4000 utast és 2000 vasúti kocsi árut szállít egyszerre, E társaság legnagyobb luxus hajója a .Deutschland“ é* hogy némi fogalmunk legyen az óriási méretekről, megemlítem, hogy a hajó 208 méter hosszú és 23,000 tonnáju. Eddig elért legnagyobb gyorsasága óránként 23 1la tengeri csomó. Naponta átlag 570 tonna szenet fogyaszt, 1600 utast szálút, 560 alkalmazott van a hajón és élelmiszer gyanánt visz magával 14 ökröt, 10 borjut, 555 juhot, 9 disznót, 6000 font apró marhát, 20,000 tojást, 90 hordó lisztet stb.-t. De ma már nem e hajóé e világ rekord. Nehány hét előtt karácsony ünnepén nyerte el a Mauretania Cunard hajó a világrekordot, a világ a legnagyobb személyszállító hajója 4000 tonnáju, 26 csomó átlagos sebességgel 12 nap alatt ment az egész művelt világ feszült érdeklődése mellett Angliából New-Yorkba s vissza 2 napi new-yorki időzéssel, mely 2 napi időzés alatt 3000 ember

munkálkddott a ki- s berakodásnál.

A versenyzésben azonban nincs megállapo- 1 dás, e tavasszal bocsátja vízre a White Star Liné az Olimpicol Titánicót 60000 tonnával s ezek már nemcsak u&zó városok, de uszó szigetek lehetnek. De induljunk Norvégiába. Itt a Hohenzollern a nemét császár hajója, melyen kedvelt északi útjait végzi s itt a hajó, melyen én mentem: a Véga, melyet Fogarassy mérnök ur ügyessége s szívessége folytán van szerencsém megmutathatni. 0 volt ugyanis szives több úti emlékeimben megőrzött képről diapositivet készíteni. E hajóhoz nem kizárólag kellemes emlékek fűznek. Csakhamar el- haladumk Helgoland mellett. Ez a csodaszép tengeri fürdő, mely 56 méter magasan meredeken emelkedik ki a tengerből piros és fehér homokköveivel, olyan, mintha egy Tiroli Dolomit óriást dobtak volna a tengerbe. E szinve- gyülékre mondta a német költő: »grün ist das ! Land, roth ist die Kant, weiss ist der Sand, das sind die Farben von Helgoland.“ Talán tisztelt hallgatóim közül az idősebbek emlékezni fognak, hogy két évtized előtt milyen szépen irta le e szigetet a „Szatmármegyei Közlönyében Keresztszeghy Etta Qnagysága. Amidőn megpillantottam e szigetet, önkénytelenül is e leírás jutott eszembe. Az úgynevezett Unterlandba vezet a kikötő hídja, érde- | kés a sziget múzeuma és biológiai intézete, a j 130,000 fürdő-vendég élénk fürdői életének szintere a Gurhaus, feljebb van az Oberland, melyen egy gránit obelisk áll annak emlékére, I hogy 1890-ben a sziget, mely addig angol tulajdon volt, barátságos egyezmény alapján Németországnak lett átadva. Itt egy halász a parton, talán nézi a tenger világítást, mely !

I sehol oly szépen nem látható, mint Helgolandi partjain.

Elhagyva Helgolandot a szabad Atlant- Oceánt szeijiik át, ez volt utam legkellemetley nebb része, utitársaiinmal és a legtöbb utassa I együtt kinos 36 órát szenvedtünk, fogadva százszor, hogy soha tengerre nem megyünk. Azt hiszem, hogy nehány hét múlva alkalmam lesz e tekintetben következetlennek lenni. E helyen a tengeri betegség ily hajókon kikerül- j hetetlen, mert a hajók csak 1000—1500 ton- | nájuak és ilyeneknek kell lenniük, mert épen ! keskenységük teszi lehetővé, hogy a fjordok legszebb részleteibe mélyen behatolhassanak és később a partok mellett úgy haladjanak a Norvég partok mentén jellegzetes ilyen sziklás szigetek között, mintha belvízen mennének, mert a nagyobb hajó kénytelen volna a szabad tengerre kievezni. Aki pedig a biztos tengeri betegséget óhajtja kikerülni — ami ajánlatos is — ma Berlinből luxus vonattal mehet a Sasnitz—Trelleborg közötti német-svéd tenger közötti comp segélyével svéd-honon át Krisztiániába, amint azt egy ízben mi is tettük, sőt ma már Krisztiániából vasúton felmehetni Tronthemig, honnan a Nordkap csak két és fél napi hajó ut, vagy pedig mehet az általam is megtett uj hegyi vasúton Bergenig. E vasút szépségére még később rátérek. A Tronthemi vasútvonal egy állomása a híres Roros város. Ez Norvégia legmagasabban fekvő helye, 628 méter magasságban. Aránylag nem nagy magasság ez, hisz Sveicban Zermat 2200 méter magasságban fekszik és mégis itt Ro- rosban alig tart a nyár négy hétig és ez is zord. Télen a higgany megfagy és az átlagos hőfok — 26, ami égető hideg. Ez a föld leg-