Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-14 / 37. szám
Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. — — • —* ■» Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik »Ständen csütörtökön. IX w Előfizetési árak: Egész évre .............................8-—kor. Fél é vre.......................... . 4c— „ Ne gyedévre.........................2-— „ Egyes szám.........................—-20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Felelős szerkesztő: Dr. Adler Adolf Laptulajdonos és kiadó: „Nagykarolyi Petöfi-nyomda Részvenytarsasag Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Rérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentő nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 till. Kéziratok nem adatnak vissza Az „E9EKE“ és az „ASTRA“. Folyó hó 8-án Kolozsvárott fenállásá- nak negyedszázados jubileumát ünnepelte legnagyobb magyar közművelődési egyesületünk az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. A jubileum fényes ünnepély keretében folyt le. Megjelent azon a király képviseletében gróf Zichy Janos vallas és közoktatásügyi minister, képviselve volt azon a kormány, az országgyűlés mindkét háza, több vármegyei és városi törvényhatóság, a magyar közművelődési egyesületek csaknem teljes számmal és igen nagy érdeklődő közönség. Az Elnkének ezen fényes, nagyszabású jubileuma az egységes magyar nemzetnek megnyilatkozása volt azoknak a kulturtörekvéseknek támogatása céljából, a melyek az Emke zászlajára vannak Írva. Jól esett látnunk, hogy ezen az ünnepélyen mindenféle pártkeretek melyek bennünket egymástól oly élesen elválasztanak, ledőltek és a nemzet minden rétege lelkesedéssel, büszkén vett részt azon az ünnepélyen, a mely oly közmű-' velődési egyletnek ünnepe, mely a jövendő magyar nemzet létalapjait van hivatva lerakni. Mert kétségtelen tény, hogy összes közművelődési egyesületeink közül, az Emke az, melyre a legfontosabb hivatás teljesítése vár. Hiszen működési területe az erdélyi részekre esik legnagyobb részben, hol — sajnos — legagilisabb és legveszedelmesebb nemzetiségünk : a románság él nagyobb tömegekben. Szomorú szívvel kellett látnunk, hogy a szabadságharcot követő barom évtizeden keresztül ErdélybéiT mini vészit tért lépésröl-lépésre a magyarság. Egész községeket sőt járásokat hódított el az oláh- ság beolvasztó ereje és agilitása s inig a magyar elem egyre fogyott és szegé-! i nyedett, a románság erőben, számban, vagyonban gyarapodott. E számbeli és vagyoni gyarapodásával párhuzamban lett agilisabbá és türelmetlenebbé a románságnak az. a része' mely a magyar nemzet törekvéseitől teljesen idegen, sőt ellenséges álláspontot fog_ lal el. A lománság nagy arányú terjeszkedése végre is figyelmessé tette a magyar nemzetet is, mely egy pár lelkes magyar ujságiró, s első sorban néhai Bartha Miklós félj aj dúló szavára levetve szokott közönyösségét és nembánomságát az erdélyi viszonyokat élesebb szemekkel kezdte kísérni. Tudatára jött a nemzet annak, hogy azt a tért, a melyet oly könnyen elveszni hagyott, csak nehéz és fáradtságos küzdelemmel tudja, visszahódítani, amelyhez pedig legelőször is pénzre és pedig sok pénzre van szüksége. Évek teltek el az előkészítő munkában, mig végre hivatalosan is megalakulhatott az egyesület. Azóta eltelt egy negyedszázad és az egyesület büszkén tekinthet végig múltján. Akadtak lelkes hazafiak, a kik nagy adományokkal és hagyományokkal oly vagyont bocsátottak a nemzeti kultúra szolgálatába, hogy az egyesület nagyobb mértékben is hozáfoghatott feladatának teljesítéséhez. Nem a reklám nagy dobjával, hanem TÁRCZA. A kis lakatosinas. — Irta Ráhel Lászlóné — Úri szülök gyermeke volt a kis lakatosinas. De hát jobban szeretett furni-faragni, mint a latin igéket conjugálni, vagy a görög classikusokat deklamálni. És mert okos ember voit a kis lakatosinas édesapja, szive szerint mehetett előre az életbe! Ostoba előítéletek nem gátolták, hogy oly- kép boldoguljon, ahogy hajlama kívánta. Sohasem hallotta ijesztgetés gyanánt a ferde életfelfogás jelszavait: ha nem tanulsz inasnak adlak. Családjánál nem volt divat a gyerekekre, ha nem éppen fényes iskolai bizonyítványt vittek haza, mérgesen rákiabálni: takarodj inasnak ! Bárcsak belátnák már a szülők, hogy mily helytelenül cselekszenek, midőn hasonló kifakadásokkal elriasztják gyermekeiket a tisztes iparospályától és a becsületes kézművességet már jóelőre, mint valami megvetett, lealacsonyító foglalkozást állítják gyermekeik elé. Bizony nem volna annyi szerencsétlen proletár a világon, kik mindmegannyi szárnya- szegett, képzelt geniek, bukdácsolnak az életküzdelmek zavaros hullámaiban. A kis lakatosinas büszkén viselte kék munkás-zubbonyát. Ez a kis kék zubbony különös tisztelet tárgya volt a család előtt: mint jelképe a szorgalmas munkának, szent lobogója a tisztes iparnak. Szorgalmasan és örömmel járt a műhelybe, hol nagy kedvvel iurt- faragott. Ügyes volt a kis lakatosinas. De mint kedves, szelid fiúcskát, játszópajtásai szerették s ha szabad idejében a lapdázó fiuk közé vegyült, nagy örömmel fogadták : itt jön a kis lakatosinas. És tisztelettel néztek kék munkás-zubbonyára. Népszerű volt a kis lakatosinas. Mikor a munkából hazament, édesapja szeretettel simogatta meg szurtos arcát s mindig volt egy kedves szava hozzá: jól van fiam, szorgalmas légy, hogy derék ember vál jón belőled. De legjobban édes anyja szerette. Ha kis munkás-zubbonyáról leszakadt a gomb, gondosan fel varrta s oly gyengéden bánt a kis zubbonynyal, mintha valami drága selyemdarab lenne. Úgy kellett mosni, vasalni, mint a patyolatot. Ha fáradt volt a kis lakatosinas, anyja szeretettel ölelte magához s az anyai csók, mely piros arcocskáját érte, édesen biztatta: csak bátorság kis fiam ! Egyszóval boldog volt a kis lakatosinas. És szorgalmasan furt-faragott tovább. Egy Ízben meglepte édes anyját első nagy- stylü müvével. Csinos doboz volt ez, fedelén ragyogó acélból való cirádákkal és remekművű kis lakattal. Mily boldogan faragott, reszelt, kalapált rajta amig elkészült. Százszor is elgondolta, hogy elég méltó lesz-e ez az ajándék az ő drága anyjához. A kalapács koppanő hangjával szerető szive versenyt dobogott s a reszelő egyhangú zaja IFJ.STEIB ANTAL gőzerőre berendezett kelme-, kékfestő : és vegyészeti ruhatisztító intézete : Nagykároly, Kossuth-utca 2. Műhely: Majtény-utca 22.
