Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-27 / 4. szám
XXVII. évfolyam. Nagykároly, 1910. január 27. 4. szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .............................8-— kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-uteza 37. — Telefon 76. Fél évre................. . . . . 4-— „ szerkesztő. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől Negyedévre . . . . . . . 2-— „ A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. nem fogadunk el. Egyes szám . . . . . . .--20 „ Laptulajdonos és kiadó : Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. a „Nagykárolyi Petőfi-nyomda Részvénytársasg“. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. A bemutatkozás. A YVekerle-kormány hosszas haldoklás után végre folyó hó 17-én megkapta az annyira várt felmentést és kegyelemben elbocsáttatott. A milyen nagy reménynyel és bizalommal kisérte a nemzet utján a Wekerle- kormányt a „nemzeti kormány“, sajnos, épen oly eredménytelenül végezte be pályafutását, mert úgy a közjogi téren, mint a nemzeti aspirációk megvalósítása terén épen oly kevésbé tudóit eredményeket elérni, mint bármely elődje. Habár ugyan elvitázhatatlan érdemei vannak a szorosan vett beligazgatás terén, melyek bizonyára maradandó emléket biztosítanak számukra, mégis szívesen vesszük távozásukat, mert a nemzet élni és fejlődni akar, amely fejlődésnek pedig a koaliczió kormánya nem tudott érvényt szerezni. Utódjául a király Khuen Héderváry Károly grófot nevezte ki, kinek kormánya hétfőn, január hó 24-én mutatkozott be a parlamentban az országnak. Előre látható volt, hogy ez a bemutatkozás nem fog simán lefolyni s a függetlenségi-párt minden önuralma daczára sem fogja szó nélkül eltűrni egy oly kormánynak bemutatkozását, amely kormány nyíltan és egyenesen azzal a czél- zattal jött, hogy a nemzetnek kétségtelen jogait az önálló gazdasági berendezkedéshez letörje, vagy legalább is hosszú időre lehetetlenné tegye. Az alkotmány-párt előkelő hidegsége és közömbössége érthető, mert hiszen az uj kormány ugyanazon politikai elvek szolgálatában áll, ugyanazon eszmékért száll síkra és legfeljebb a katonai követelések terén térnek el nézeteik egymástól. Mig Andrássy többet követel, mint amit a király megadni hajlandó, addig Khuen beéri azzal, amit a méhai szabadelvű párttól örökségképen átvett, az úgynevezett „kilenczes bizot; g“ program injával. Érthető tehát, ha az alkotmány-párt egyelőre nem foglal állást Khuen ellenében, sőt, mint a bemutatkozásnál kitűnt, még jóakaratu támogatásban is részesíti. Hiszen az uj kormány sem akar egyebet, mint a régi hatvanhetes uralom feltámasztását a mindenek felett üdvözítő közös bank és közös vámterület csorbítatlan fentartása mellett. Az uj kormány a negyvennyolczasok letörésének jelszavánál indul rózsásnak épen nem mondható útjára. A függetlenségiek kiszorítása a parlamentből : a jelszó, melynek elérése czél- jából még a rombadölt szabadelvü-párt feltámasztása is helyes eszköznek látszik. A fejedelmi akaratnak szembehelyez- kedése a nemzet akaratával: csoda-e ha a nemzet képviselőit felingerlik akkor, midőn a nemzetnek írott törvényeiben biztosított jogait megvalósítani nem lehet, mert a törvényhozás egyik faktora már előre is az elutasítás álláspontjára helyezkedik. Csoda-e, ha a parlamentben talajjal nem biró kormány bemutatkozása alkalmával az emberi szenvedélyek elemi erővel törnek ki azzal a kormánynyal szemben, amelynek czélja a fejedelmi akaratnak feltétlen érvényt szerezni ? Hogy az uj kormány bemutatkozása nem ment simán és zajos jelenetek fordultak elő, sőt nem egy Ízben a fékevesztett indulat elemi erővel tört ki, bizonyára a parlament méltóságához kevésbé illett, mintha a pártok közös megegyezésével, egyöntetű megállapodással az egész parlament részéről azzal a visszautasítással találkozott volna a Khuen vállalkozása, a milyennel találkozott annak idején Fejérváry darabont kormánya. De az alkotmány-párt magaviseleté TÁRCZA. Esperanto. Igazi, kulturembernek való, szellemi élvezetben volt része annak a válogatott közönségnek, mely eleven érdeklődéssel hallgatta e hó 20-án Marich Ágoston előadását az espe- ranto nyelvről. Rokonszenves megjelenése s rendkívül kellemes előadása már eleve leköti a hallgatóság figyelmét. Beszéde mindig tárgyhoz szóló, tartalmas és alapos, de annyira folyékony és könnyed, szinte csevegő modorban beszél, hogy egészen benső szellemi kontaktusba jut a hallgatóival. Az ember szívesen lesz az ilyen ügyes tanárnak tanítványa. Előadását történelmi visszapillantással kezdi: A gondolatközvetités eszköze — a beszéd — felmondja a szolgálatot, mikor különböző nyelven beszélő emberek kivannak egymással, akár szóban, akár Írásban, érintkezni. Ezért mindig meg is volt a törekvés idegen nyelveket tanulni. Csakhogy arra nem mindenki képes, aminthogy nem minden ember tanul meg rajzolni vagy zongorázni sem. S minden idegen nyelvet ki is birna megtanulni? Statisztikailag bebizonyított tény, - hogy az iskolában 8—10 éven át tanított nyelveket is csak a tanítványok 2°/0-£i tanulja meg tökéletesen. Az Írott szó megszünteti a távolság és idő hatalmát, de csak egy közös, minden nemzet által értett nyelv hárítja el a gondolatközlés minden akadályát. Az emberiség legkiválóbb gondolkodói belátták ezt s óriási szellemi erőfeszítéssel dolgoztak a segédnyelv megalkotásán. A hires Raimundus Lullust e munkáért mint bűbájos varázslót égette meg a babonás középkor 1541-ben. A német tudós világban egész iskolát alkottak a műnyelv megalkotásán fáradozók, akik részint a filozófiai logika, részint a mathemetika alapján akarták a kérdést megoldani. Ez a sok meddő kísérlet azután egészen hitelvesztetté tette a dolgot. Az emberek már eleve kételkedéssel, sőt hihetetlenséggel fogadták minden újabb műnyelvnek a hirét. Pedig skepsissei soha nem lehetett a kultúrát előrevinni. Dr. Zamenhof mondotta ki először, e tárgyról írott röpiratában, hogy az égető kulturális szükséget pótló műnyelvet feltalálni tulajdonképen nem kell, mert az: már megvan. Megvan az irodalom és sajtó közhasználatában, abban a sok általános és immár nemzetközivé vált szóban, amelyek, bár különböző élő és holt nyelvekből erednek, már ma mégis minden kultur-népnél megérti mindenki. Csak ezeket a törzs-, vagy tőszókat kell összegyűjteni s ez nem lesz több, mint 1200 szó. Ezt összeírva, megvan egy szerves és kis gyűjtemény, mely a nyelv szókincsét képezi, mig a grammatikáját a lehető legkevesebb, világos, egyszerű s föltétien logikával megállapított szabály alkotja, akkora szabatossággal, hogy semmiféle kivételt nem ismer, mert arra szüksége nincs. Dr. Zamenhof, Dr. Esperanto álnevet irt könyvének czimlapjára s hívei ezt választották a művelődés ezen uj segédeszközének megnevezésére. Leszögezni való tény, hogy Magyarországon legelsőül a kegyesrendnek kitűnő tagja, Dr. Vörös Cyrill, a mathematika és fizika tanára, ismerte fel és hirdette az esperanto czélszerü- ségét és hasznavehetőségét. Hasznos az, a kereskedőnek, akinek üzleti összeköttetése van idegen országokban, amelyeknek nyelvét nem érti; az utazónak, akár üzletből, akár szórakozás vagy üdülés czéljából megy külföldre. Mindenütt rá fogja fizetni útiköltségére idegen- ségónek agióját, hacsak az esperanto nyelv és az esperantista-világszervezet nem lesz segítségére. E nyelvnek 18 milliónyi s naponta rohamosan szaporodó hívei ugyanis, lapjaik utján, állandó, meleg összeköttetésben állanak. Valósággal egy családot alkotnak, amelynek tagjai tevékeny szeretettel támogatják egymást. Minden \ árosban, ahol e nyelvet művelik, van egy esperantista konzulátus, melyhez minden esperantista bizalommal fordulhat. De a világ- forgalom nagy központjain különben is számtalan szálloda és üzlet hirdeti már, hogy ott esperantóul beszélnek. Párisban például, minden második rendőr viseli a széles — esperanto felirásu — karszalagot s áll a francziául nem beszélő idegen rendelkezésére. Több or-
