Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-17 / 11. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ 3 élünk. Hazánk felett sötét felhők tornyosulnak. A nemzet, ahelyett, hogy a hazaszeretet jegyében egyesülve, közös elv mellett csendes és czéltudatos munkálkodással, fokozatos fejlesztéssel igyekeznék erőit konszolidálni, nagy része a rohamos és átmenet nélküli fejlődés jelszavai után halad. A nemzet teste széttagozódik. A talpkövét képező nép lába alatt inog a föld. Nem érzi magát jól ezredéves hazájában s valami ismeretlen erő által hajtva egy más világrészben keresi boldogulását. S hogy mit talál ott, arra igen szomorú példákat lehetne felhozni. A nemzetiségek egy része — eddigi nemzeti kulturális fejlesztésén tulmenve — oly eszméket vetett fel, melyek alkalmasak az egységes állameszme megdöntésére. Magyarországnak közjogilag elválaszthatatlan alkotórésze ki- kerekités és szuverenitásról ábrándozik. A felekezetek közé, melyek pedig évtizedek óta kölcsönös megbecsülés és egyetértésben éltek, olyan jelszavak dobattak,' melyek a féltékenység és meghasonlás csiráját hordják magukban. Az ipari, gyári és földmunkások külön- külön szövetkezve szervezeteket alkotnak s együttesen a szocziális izgatók befolyása alá kerülve rémkép gyanánt állanak, mert nem tudni, hogy egy adott jelre melyik perczben dermesztik meg a társadalmi élet ereiben lüktető vért. R°gy gyenge erőm s tehetségem mellett e nehéz időben ezen gondterhes és nehéz állást elfogadtam, erre bátorságot és erőt adott azon meggyőződés, hogy épen nehéz időkben kötelessége mindenkinek lelkiismerete és meggyőződése alapján ott és olyan szolgálatot teljesíteni, ahova és amilyen szolgálatra rendelik. Lehet, hogy a reám háramló teher alatt vállaim leroskadnak, de addig mig bírom s e hazának, e vármegyének szolgálatot tehetek s a kormány bizalmát bírom, helyemen megállók. Egyet kijelentek — se kijelentésemre múltam nyújthat legnagyobb biztosítékot, — hogy soha semmi körülmények között alkotmány s törvényellenes dolgot el nem követek. De hisz ilyet tőlem nem is követel senki, mert ha a kormánynak ilyen szándékai lennének, bizonyára engem e czélra nem tartott volna alkalmasnak. Én nem szándékozom nagyobb szabású működési programmot adni s kérem is engemet ez alól felmenteni. Annyit azonban kijelentek, hogy a mindennapi élet követelményei, a vármegyei és városi élet kulturális fejlesztése állandó gondoskodásom tárgyait fogja képezni. Egyes, a társadalmi élet fontosabb kérdéseire nézve azonban álláspontomat, ha röviden is, feltétlenül szükségesnek tartom körvona- lozni. Felekezeti kérdésben a felekezetek teljes és tökéletes békéjének fentartását tűzöm ki czélul. Minden oly kérdés felvetése ellen, mely ezen béke megzavarására alkalmas, úgy a társadalom terén, mint hivatali állásomban teljes erőm és lelkemből küzdeni fogok. Hiszen akármelyik felekezetet gyöngítjük, a nemzeti erőt sorvasztjuk vele. Hiszen e haza boldogulásáért akármelyik templomból száll is az ima a magasba, egy legfőbb Lény fogadja azt. Nemzetiségi kérdésben bátor vagyok azon nézetemnek adni kifejezést, hogy nagy részben* a magyar társadalom is oka annak, hogy az antagonizmus oly nagy mérveket öltött köztünk ésa nemzetiségek között. Nézzünk magunkba, vájjon tettünk-e mi magyarság — társadalmilag — valaha valamit arra, hogy az egyes nemzetiségek intelligens elemeit társadalmi életünkbe vonva az együtt érintkezéssel és működéssel bizalmukat, szere- tetüket felébresszük. Vájjon nem-e sokszor a legnagyobb bizalmatlansággal néztük működésűket ott is, hol tisztán nemzeti kultúrájuk fejlesztése érdekében szervezkedtek? Tek. törv. hat. bizottság! Én nekem egyik legnagyobb czélom ezen kölcsönös bizalmatlanság megszüntetése, társadalmi téren a leg- bensőségteljesebb érintkezés létesítése, mert csak együttesen, kölcsönös egymás melletti munkálkodás és egyes faji jellegének tisztelete mellett tehetjük egységessé és erőssé e hazát. Már ez alkalommal kijelentem, hogy a közöttünk élő intelligens és képzett román ifjaknak készséggel nyitok tért a vármegyei pályán való érvényesülésre s az alkalmasaknak bizonyult egyéneket a megérdemelt támogatásban részesitendem. Szocziális kérdésben a legnagyobb nehézségnek tartom álláspontom körvonalozását, hisz ezen nagyfontosságu kérdés a vármegyei keretekben úgy sem lesz megoldható s az egész társadalom egységes törekvése lehet csak az, ami e téren lényeges eredményeket mutathat fel. Véleményem szerint — bár én az általános és titkos választói jogosultságnak elvi okokból hive nem vagyok — kénytelen vagyok beismerni azt, hogy ezen két kérdés egymással szervi összefüggésben van. Mert ha meg lesz adva a mód arra, hogy a szoczialisták képviselőiket egy bizonyos számban a parlamentbe küldhetik, a feltárt bajok és követelmények minden esetre inkább orvosolhatók és teljesíthetők lesznek, de minden esetre elérhető az, hogy a szocziális kérdés egészségesebb mederbe terelődvén, a munkás osztály' 100 meg 100 ezre lesz kiragadva a csak saját önös érdekeiket néző agitátorok karmai közül. Még egy igen üdvös hatást is remélek ettől, t. i. azt, hogy a szocziális képviselők hivatva lévén a társadalmi munkálkodás és megélhetés módozataira terelni a közfigyelmet, a folytonos és meddő közjogi viták teréről át kell hogy térjenek a gazdasági és megélhetési tényezők fejlesztésére és ez a nemzeti erők konszolidálásra nagy mérvben fog közreműködni. Addig is kijelentem, hogy a kisiparosok s munkások bajait és sérelmeit mindenkor készség-1 gél meghallgatom. Ajtóm előttük tárva áll s igazaikhoz képest oltalmamba veszem őket. A vármegyei adminisztrácziót illetőleg feleslegesnek tartom az általánosan szokásos kijelentéseket. Hogy a tisztviselői kar a mai modern követelményeknek mindenben megfelel, erre nézve biztosítékot, nyújt nekem a nagy tudásu s minden tekintetben kiváló képességű alispán ur személye, de maga a tisztviselői kar is, mely úgy van összeállítva, hogy tisztesség, képzettség és munkásság tekintetében semmi kívánni valót nem hagy fenn. Végül engedje meg a tek. törv. hat. bizottság, hogy saját igénytelen személyemre is te- j gyek egy pár kijelentést. Azt hiszem, ezen teremben alig van egyén, aki ne ismerne. Soha egyéni érvényesülési vágy nem vezetett. Isten látja lelkem, ezen állást sem kerestem. Soha párt szenvedély meggondolatlan tettre nem ragadt, hivatalos működésemben egyéni rokon vagy ellenszenv nem irányított. A bosszú érzése előttem ismeretlen. Soha senkitől a magam érdekében nem kértem. Most ez alkalommal kérek először a tek. j törv. hat. bizottságtól. Kérem azt, hogy ha utaink politikai téren szétválnak is, az ott támadt elvi ellentéteket társadalmi térre ne vigyék át. Kérem azt, hogy ott, hol vármegyénk érdeke s a közérdek kívánja s törvényes téren állok,' támogatásukban részesítsenek. Bizalmat előre nem kérek, azt ki akarom érdemelni. Egyet tartok még szükségesnek kijelenteni, t. i. azt, hogy a vármegyei és társadalmi fontosabb kérdések felvetéseben a vármegye hivatott férfiaival; tekintet nélkül politikai álláspontjukra, az állandó érintkezést fenn akarom tartani s a közügyek előkészítésében saját önálló nézeteim mellett részükre a legnagyobb befolyást akarom biztosítani. Ezek után magamat a tek. törv. hat. bizottság jóindulatába ajánlva s a vármegye közönségére Isten áldását kívánva a főispáni széket elfoglalom s a folytatólagos gyűlést megnyitom. A következő szónok Szuhányi Ferencz volt, aki az alábbiakat mondotta: Hagyományos szokás és őseinktől örökölt- traditió, hogy a vármegye közönsége főispánját beiktatása alkalmával üdvözli. Minket azonban nem csak a múltak iránti hagyomány és a törvény intézkedései iránti tisztelet vezet, — hanem párt különbség nélkül kell most üdvözölnünk az uj főispánt, midőn a vármegye közönségének rég időktől táplált óhaja nyer megvalósulást, midőn a főispáni székben a vármegye szülöttét üdvözölhetjük. Méltóságodnak vármegyénk közszolgálatában kifejtett ténykedése, közkedvelt társadalmi egyénisége az, ami mindnyájunk szeretetét elnyerte és ami mindnyájunkban azt a reményt ébreszti fel, hogy működése uj állásában is áldásthozó lesz e vármegyére. Egyet ajánlok figyelmébe Méltóságodnak, hogy a főispáni szék díszét, fényét, hatalmát Méltóságod személye emelje az a mellé elnyerendő tisztelettel, szeretettel és ragaszkodással és reméljük, hogy Méltóságodnak ez sikerülni is fog, mert ismerjük Méltóságodat, hiszen közöttünk nőtt fel, ismerjük gyermek kora óta és ezt a szeretetet már eddig is kinyerte és viszi magával főispáni székébe. Ezek után azt hiszem, mindnyájunk nevében szólok, midőn azt kívánom, hogy az Isten áldása kisérje főispáni működését. Jékey Zsigmond vármegyei bizottsági tagot a programmbeszédben elhangzott szavak indították arra, hogy a függetlenségi és 48-as párt nevében reflektáljon az elhangzott beszédekre. Többek között igy nyilatkozott: Nem a főispán személyét akarom én felszólalásommal kisebbíteni mi ellenzékiek, mert szerinte mindenkor joggal viseltethetünk elismeréssel, mint a vármegye régi, kipróbált embere iránt. Konstatálja egyébiránt, hogy, mivel a vármegye legutóbbi kimondotta azt, hogy a Khuen-kormány iránt bizalommal nem viseltetik; Csaba Adorján sem veheti rossz néven, ha szóló bizonyos fentar- tásokkal üdvözli csak az uj főispánt. Meg van róla egyébiránt győződve, hogy törvénytelen útra a főispán nem fog térni és igy együttműködésük elé akadályok merülni nem fognak. Azután a következő kéréseket intézte szóló a főispánhoz: Tartsa be az uj főispán az alkotmányosság szemmel tartása mellett a hazai törvényeket és az igazságszolgáltatásnál az erélyességet és tapintatosságot gyakorolja, mert csakis igy érhet el üdvös eredményeket. Zugó tapsvihar követte Jékey Zsigmond szavait, amelyek után Lukács Konstantin gkath. lelkész szólalt fel és beszédét azzal kezdte, hogy ő „a román nemzeti-párt“ kiküldöttjeként beszél. A „román nemzeti-párt“ szóknak kiejtését azonnal a tiltakozás élénk megnyilvánulásai követték, — amire szónok is kiszólásának helytelenségét, más mederbe — és pedig kivételesen magyar mederbe — terelte beszéde fonalát. Azután sok mindenfélét adott elő. Többek között azt is kijelentette, hogy: „A román nép sohasem vétett a magyar nemzet ellen“. (Közbekiáltások : 48!) E szavak után elementáris erővel tört ki a tiltakozás és a különben jó szólásu plébános kénytelen volt belátni, hogy Szatmár vármegye székházában nemzetiségi akkordokat megpendíteni nem szabad. A közgyűlésen több törvényhatósági tag nem élt a szólás jogával, miért is főispán a jegyzőkönyv hitelesítésére felkérte Debreczeni István és Kacsó Károly bizottsági tagokat. B. Kovács Jenő indítványára ekkor határozatba ment, hogy az összes elhangzott beszédeket jegyzőkönyvileg örökítik meg. Csaba Adorján főispán pedig megköszönve az iránta megnyilvánult érdeklődést, a gyűlést berekesztette. A küldöttségek. Huszonhárom különféle testület jelent meg a főispán előtt a fogadási kis teremben. Nem tartjuk szükségesnek, hogy az üdvözlő szavakat reprodukáljuk, mert azok abban a már ismert sablonban folytak le, amelyeket az előbbi instal- lácziók alkalmából már eléggé ismerünk. Egyszerűen regisztráljuk, hogy az alább következő testületek kiküldöttei vettek részt a beiktatási aktuson — megjegyezve előre is, miszerint (és ez jellemző a mai politikai hangulatra), Nagykároly város részéről 7, (mondd HÉT!) képviselőtestületi tag jelent meg csupán, a főispán üdvözlésére. A helybeli róm. kath. egyház 8 tagú küldöttsége volt az első, amelynek vezetője Récsey Ede rendfönök volt. A deputácziók azután igy következtek: Ref. egyházmegye, Berey József esperes vezetésével. Ref. egyházközség Asztalos György lelkészszel az élen.
