Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-10 / 10. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ 3 a városnak és ennek a kerületnek is megtettem érdekében mindent, amit tenni módomban állott. Felemeltem mikor arra alkalom volt szavamat a parlamentben és azonkívül is megtettem, amit tehettem. Hogy számbavehető sikereket elérni nem tudtam, ennek oka a zavaros és áldatlan politikai viszonyokban keresendő. Tisztelt polgártársak! Harmadfél évvel ezelőtt az én kezembe adták azt a zászlót, a melyre a magyar nemzet függetlensége van felírva. Nehéz viszonyok közt, szerény tehetséggel, de becsületes elvhűséggel lobogtattam azt. És bátran merek most Önök előtt megjelenni, mert megnyugtat az öntudat, hogy ezt a zászlót tisztán, mocsoktalanul hoztam vissza ; tisztán, szeplötlenül adom át Önöknek. A rendkívül nagy tetszéssel fogadott beszámoló után Justh Gyula a következő beszédet mondotta általános figyelem és érdeklődés mellett: Justh Gyula beszéde. Mélyen meghatva mondok köszönetét Nagykároly város közönségének azért a lelkesedésért, amelyet tapasztalni módomban volt. De ezt a lelkesedést nem a magam javára jegyzem föl, hanem azon eszmék iránt való ro- konszenvnek tudom be, amelyeknek voltam, vagyok és leszek hü és bátor képviselője. Megmaradtam és kitartottam folyton a felvett zászló mellett, sőt midőn alkalmam lett volna arra a piedesztálra emelkedni, amelyet részemre a legfelsőbb hatalom kijelölt: visszautasítottam, mert én nekem nem a hatalmi koncz, hanem hazám érdeke fekszik a szivemen. Ott hagytam a hatalmat és most járom az országot, hogy hirdessem az Igéket. Eddig már 12 vármegyét utaztam be és szívesen konstatálom, hogy mindenütt a legnagyobb lelkesedéssel fogadtak. Nem csekélységemnek tudom ezt be, hanem az igazi függetlenségi eszmék iránt érző polgártársak részéről az általam hirdetett eszmék elismerésének. Majd igy folytatta: Százezrei vannak az országban a nemzeti jogok letörésére mindenkor kapható exiszten- cziáknak. De bármennyire igyekezzenek ök saját érdekükből sikert elérni: az nem fog sikerülni. Ott leszünk mindenkor, mint ellenőrei, a magyarság közboldogulásának. Az ország lakóinak egy része — úgymond — milyen gyorsan tud felejteni! 1904. november 18-ikán Tisza István gróf kezdeményezésére Perczel Dezső volt az, aki hallatlan merényletet követett el a magyar parlament ellen, amelyet a törvény és parlamenti tisztesség megtartása mellett nem lett volna szabad tennie. A válasz erre az volt, hogy kiközösítették őket a törvényhozásból és a méltán megérdemelt semmiségbe merültek. Most azonban mit látunk? Azt, hogy egy nagy tábor csoportosul Tisza gróf, a bukott miniszterelnök körül és még nagyobb baj, hogy ugyanazt a Perczelt tették meg a választások vezéréül, aki az ismeretes kendő-lobogtatással már egy Ízben kiérdemelte Magyarország teljes megutálását. De azt is olvastam egy fővárosi újságban, hogy Perczel lesz a képviselőház elnöke, ha a képviselőházban pártjuk többséget kap. Azonban ezt kizártnak tartom. De rosszul számítanak és be kell hogy lássák a reménykedők, hogy Magyarország képviselöháza nem kapható mindenféle hazaárulási czélok keresztülvitelére. Megjelent Tisza Szegeden is. Ott is kifejtette „elveit“, amelyek azonban viszhangra érdemleges részről nem találtak. Azzal vádolta meg Tisza Szegeden a függetlenségi pártot, hogy most már levetkőzte régi elveit és átved- lett valóságos 67-es párttá. Hivatkozott a bankkérdésben megnyilvánult különvéleményre is és egyenesen aulikussgggal, feudalitással és reakczionáriussággal vádolta meg pártunkat. Hát ez mind nem egyébb valótlanságnál. Mert: Tisza gróf választási álláspontja elsősorban és teljesen reakczionárius. Hány szavazó van — kérdi szóló — jelenleg Magyarországon s mily mértékben szaporodott ezzel szemben ugyanazon idő alatt a müveit külföld választóinak a száma? Felemlíti itt, hogy Tisza veszedelmesnek tartja a hazára nézve a választói jog kiterjesztését, De ha ez igy van : kiváncsi vagyok, hogy fog rólunk a müveit külföld gondolkozni, midőn a magyar faj szupremácziáját kellene vol- takép megvédenünk. Hiszen akkor az következik be, hogy a külföld bizalmatlansága fölébred hatványozott mértékben és elfordul tőlünk. Tisza is elismeri azt, hogy igy csak külellen- ségeink fognak támadni. De ha igy következnék is be ez az állapot, nem volna szabad az ugrai grófnak ezt a nyilatkozatot nyilvánossá tenni. Azt is kijelentette Tisza, hogy ma már a 48-as párt a 67-es alapon áll. Ez csupán merész fantázia szüleménye lehet, mert ilyen dolgot állítani valóságos merénylet a politikai jogok gyakorlásával szemben. „Korlátlan fejedelmi jog nincs“ — mondotta Justh pártelnök. A századnyelv lett volna az a bizonyos fejedelmi engedmény, amelyet legjobb esetben a nemzet a hadsereg részére kivívhatott volna. De azt kérdem én: mivel a katonai legénység egy része magyar, másik része különféle nemzetiségű : hogy lehetne kioktatási nyelvképen ezt joggal megkövetelni ? Minden század legénységét saját anyanyelvén oktatják ki és ha ellen- kezökép történnék, az nem volna előnyös a haza érdekében. Nem azt akartam ezzel egyszersmind mondani, hogy a magyar nyelv jogáról a hadseregben lemondjunk, hanem az adott viszonyokhoz alkalmazkodva álljunk helyt olykép kötelességünknek, hogy nemzetünk jogai — egy jobb jövő elérkezéséig is — megóvhatok legyenek. De Kossuth Ferencz még ezt is megakadályozta. A létszámemelés és kvótatöbblet megszavazása után hajlandó volt a honvédséget is kiszol áltatni. Vájjon jó dolgot tett-e ezzel Kossuth Ferencz az országnak? (Zajos: Abczug Kossuth!) Foglalkozott ezután szóló az u. n. Kossuth- párti kiválás ügyével. Nagy elismeréssel találkozott azon idézése, hogy: „Te hagytál el, nem én téged, Délibáb volt a hűséged“. Igen — úgymond — Kossuth pártjától el kellett válnunk, mert a tapasztalatok ezt megkövetelték. Kossuth lemondott mindenről, ami a 48-as párt programmjának pontjait képezte. Ha ő hű maradt volna atyja hagyományaihoz, akkor nem következhetett volna be a szétválás. Czegléden egyébiránt azt is kijelentette Kossuth Ferencz, hogy a differenczia a függetlenségi pártok között azért nem jöhetett létre, mert Justh Gyula vele a bank-dátum kérdésében megegyezésre jutni nem tudott. Majd igy folytatta: Nagyon rövid Kossuth Ferencz emlékezőtehetsége, mert annak idején más megállapodás létesült a kormány tagjai között, mint amelyet Kossuth most hirdet. Kossuth Ferencz és Apponyi Albert kijelentették volt, hogy az önálló bankot 1914. január 1-re megvalósítják. „Apostoloskodjatok az országban és hirdessétek az Igét“ — mondotta akkor Kossuth. Ezt a függetlenségi párt meg is tette és ráadásul azt a kijelentést is hangoztatta, hogy „a nemzet már megvásárolta bank-jogát a kvóta felemelésével. Kár ilyen dolgokat elfeledni!“ Figyelmeztettem Kossuthot arra is, hogy majd kifogyunk az időből. Erre ő azt válaszolta, hogy „hat hónap alatt megcsináljuk a nemzeti bankot“. Azonban ez nem következett be, mire Justh Gyula emlékezetébe hozva Kossuthnak előbbi kijelentését, megjegyezte: „Most is van még idő, tehát miért nem valósítja meg az ígéretét ? E kérdésre azonban a kérdezett ur adós maradt. Sajnálattal konstatálta ezután a sajtó egy részének magatartását. Működése ellen gonosz intrika működik és ő, aki a hazának legjobb polgárai közé számítja magát, rágalmazásoknak és ócsárlások- nak van kitéve, illik-t őt vádakkal illetni ? Sokan azt hozták fel az újságok körében, hogy szóló nagyobb hatalmi poziczió elnyerése végett inszczenirozta az egész függetlenségi különválást. Hát ez sem egyébb hazugságnál! „Nekem Ő felsége felajánlotta a hatalmat, de azt nem fogadtam el, mert az én működési köröm nem a konczlesésben, hanem hazám érdekében fog megnyilvánulni.“ Beszélt továbbá szónok a personal unióról, majd kijelentette, hogy nem csupán csak a községekkénti szavazati jog kiterjesztésének, hanem egyenesen az általános titkos szavazati jognak a hive. Statisztikailag bizonyította, hogy mig Ausztriából a múlt évben mindössze c. 8000 ember vándorolt ki, addig ugyanezen idő alatt Magyarországból 83,000. „Ezek a kivándorlók nem kéjutazásra mentek“. A vármegyei székhelykérdós. „Olvastam a helyi lapokat, amelyek nekem azt a kijelentést adták számba, hogy én a vármegyei székhelykérdés alkalmából fönn járt szatmári küldöttségnek azt mondottam volna, hogy kihúzom a régi fringát és Szatmár város érdekében fogok közremunkálni.“ Tisztelt polgártársak! Ez a nekem tulajdonított kijelentés ellen ezen alakjában nem felel meg a valóságnak. Mert: igaz ugyan, hogy Szatmár város jogos követelését képezi egy megyei székhely létesítése, azonban — nem Nagykároly rovására. Midőn fenti kijelentésemet tettem, egyszersmind hangoztattam azt is, hogy a megye székhelykérdést csakis a vármegyék kikerekitésével kapcsolatban tartom keresztül vihetőnek. Ha tehát a szatmáriak óhajukat elérhetik e téren, el kell érnie czélját és régi törekvését Nagykároly városánák is, amely épp oly mérvben rászolgált az elismerésre és méltánylásra. Szinte fölösleges mondanunk, hogy az elhangzott beszéd folyama alatt és után a tetszésnyilvánításnak igen nagy jeleivel találkoztunk és hogy Justh Gyulát, a függetlenségi- és 48-as párt kiváló vezérét hatalmas beszéde után a jelenlévők a legmélyebb óvácziókban részesítették. Rendkívül kedves jelenet volt, midőn a beszéd végeztével egy kis fiúcska, Tóth Pistike, gyönyörű élövirág-koszoruval lépett Justh Gyula elé és gyermekies naivsággal felajánlotta a bokrétát pártvezérünknek. Könvekig volt megható e kedves jelen A és Justh Gyula is, a kegyelmes, ur, a képviselöház volt elnöke, megilletődve vevén át a csokrot, a nagy nyilvánosság előtt megcsókolta a kis „Pistit“. Leirhatlan lelkesedés követte a pártvezér kitűnő beszédét, mire Bakongi Samu orsz. képviselő szólalt fel, hosszú és mindvégig nagy figyelemmel hallgatott beszédben emlékezve meg az általános választói jogról, valamint a nemzeti politikáról. ügy, miként a párt illusztris elnöke, Papp Bélát ajánlotta jövő képviselőjelöltül. Dr. Mádi-Kovács János, Justh János és dr. Kun Árpád orsz. képviselők beszéltek még, nagy hatást keltve kiváló szónoklataikkal. Ezután Somossy Miklós indítványára a közgyűlés egyhangúlag bizalmat és elismerést indítványozott Papp Bélának s ezzel elnök megköszönve a megjelentek türelmét, a gyűlést be- rekesztettnek nyilvánította. Gyűlés után bankett következett ugyancsak a Polgári kaszinóban, ahol Kun Árpád képviselő mondott általános elismerés mellett hatalmas beszédet. Minthogy Justh Gyulának és kíséretének a hajnali vonattal Tasnádra kellett ulazniok, ezek a társasvacsoráról korán eltávoztak s Papp Béla házánál eltöltött fél óra után nyugalomra tértek. Justh Gyula Tasnádon. A függetlenségi és 48-as párt kitűnő vezére Justh Gyula, képviselőtársai kíséretében 9-én hajnalban Tasnádra utaztak, ahol szintén nép- gyülés volt. A vasúti állomás tömve volt lelkes polgársággal, amelynek élén dr. Kosa Béla, a függetlenségi párt elnöke fogadta beszéddel az illusztris vendégeket, mire Justh Gyula mondott köszönetét. A népgyűlésen Kun Árpád képviselő bészámolója után ismét hatalmas beszédben vázolta Justh elnök a politikai helyzetet, majd báró Kemény Árpád szólott nagy tetszés kíséretében az ezrekre menő közönség előtt. Sántha Dezső és dr. Kosa Béla beszéltek még általános elismerés kíséretében. A képviselők Tasnádról még az nap délben Nagybányára utaztak. A nagy nap. „Szabadság, egyenlőség, testvériség !“ Drága múltak kedves emléke! Időszaki gyönge visszaemlékezések, hézagos krónikák, foszlott harczi zászlók, múzeumok poros pol-
