Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-24 / 8. szám
XXVII. évfolyam. Nagykároly, 1910. február 24. 8. szám. — / <“■ NAGYKÁROLY ÉS VIDÉK / 91' 11 25 Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. RF egjelerik minden csüiüriőkön. Előfizetési árak: Egész évre .................................8-— kor. Fél é vre.................................4-— „ Ne gyedévre.........................21— Eg yes szám.........................—-20 „ A politikai rész szerkesztéséért felelős : Br. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó: Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. | a „Nagykárolyi Petöfi-nyom da Részvénytársasg“. Szerkesztőség : Kossuth-uteza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek.. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Dr. Falussy Árpád főispán! működéséről. Dr. Falussy Árpád vármegyéink volt főispánja kedden elbúcsúzott a vármegye közönségétől. Hogy a búcsú milyen volt, arról más i helyen referálunk. Nekünk kötelességünk a bucsuzás pillanatában kritikát mondani Dr. Falussy Árpád működéséről, mert ő volt az első függetlenségi főispán vármegyénkben és lapunk az ő kineveztetése után ép azért alakult át politikai lappá, hogy a függetlenségi főispánt működésében támogassa. Támogattuk is a főispánt a függetlenségi eszmék és elvek keresztül vitele körüli munkájában s ép az a körülmény, hogy mellette foglaltunk állást, mellette kitartottunk s utaink csak nehány hónappal ezelőtt váltak el — azon időben, mikor a függetlenségi és 48-as párt ketté vált — az jogosít fel bennünket arra, hogy a főispánt működést tárgyilagos bírálat tárgyává tegyük, de egyúttal kötelezettnek is érezzük magunkat erre. A itily émelygős az, ha valaki személyi motívumokból kiindulva dicséri azt is, a mi nem dicséretre méltó, úgy igazságtalanság az, ha valakinek érdemei vannak ée azokat szándékosan elhallgatják, elferdítik vagy roszakaratulag félre magyarázzák. Mi sem egyikre, sem másikra kaphatók nem vagyunk s igy kritikánk bizonyára tárgyilagos lesz. Dr. Falussy Árpád , székfoglaló beszédében azt mondotta többek között, hogy építeni jött, de egyszersmind gyomlálni is; elhozta magával politikai elveit is, melyeket a vármegye szolgálatában érvényesíteni szándékozik; hive — úgymond — a vármegye autonómiájának, a közigazgatást megjavítani és abban a jog- egyenlőséget keresztül vinni iparkodik; gondja lesz reá, hogy a magyar állam- eszme mindenütt érvényesüljön; a közlekedés, kereskedelem és forgalom biztosítása czéljából az utak építésére nagy súlyt kíván helyezni; gondja lesz reá, hogy ipari telepek, gyárak létesittessenek stb. Hát mielőtt megállapitanók azt, hogy ezen programúiból mi valósittatott meg, mi nem, mindenekelőtt hangsúlyozzuk, hogy valamint szeretett hazánk azért nem tud boldogulni és haladni, mert az osztrák császár érdeke a magyar király érdekével az osztrák és magyar érdekek ellentétben állása folytán állandó harczban áll, úgy a eoalitiós uralom alatt a függetlenségi elveket valló főispán sem boldogulhatott minden ténykedésével, mert hiszen minden cselekedeténél ott volt a kormány i 67-es politikája, ott volt a függetlenség párti elvet valló főispánnal szemben a 67-es alapon álló miniszterek egész csoportja, az alkotmánypárti és néppárti miniszter, kik a függetlenségi főispán minden előterjesztésénél a függetlenségi elvek hódításától tartottak. A főispán működésének egyik kerékkötője volt tehát a eoalitiós uralom, a másik kerékkötő pedig volt Szatmár városának városunkkal való rivalizálása. Ezekből látható, hogy ha Dr. Falussy Árpád volt főispán a rendelkezésére állott idő alatt megvalósítható programmponto- kat megvalósítani nem tudta, ez nem tisztán neki tudható be hibául. A eoalitiós állapot okozta azt, hogy bizony építeni nem sokat tudott, de a gyomlálást sem végezhette úgy el, a mint azt a nemzeti kormány megalakulásakor fennen hirdették. Politikai elveit ugyan elhozta, de sajnos, hogy ő, a lelkes függetlenségi ember is Kossuth Ferencz opportunitási politikáját fogadta el, amely hirdeti az elveket, de azok ezidöszerinti megvalósításáról lemond, mert Ö felsége a király azok megvalósítását ezidő szerint ellenzi. El kell ismerni azonban azt, hogy a vármegye autonómiáját tiszteletben tartotta, hogy az avasi járás szervezésével, valamint a fegyelmi ügyek szigorú kezeTÁRCZA. Két czikk.* i. Egyik tekintélyes német újság, a „Leipziger N. Nachrichten“ egy e hó elején megjelent számában a magyar helyzetről irt vezérczikket, mely magyar nyelven körülbelöl következőleg hangzik; „Amit Kossuth, úr megtilt a császárnak. A magyarok alkotmányosdit játszanak. A nyilatkozatban, amivel a kormányt fogadták, épen abban a pillanatban, amikor az őket a főváros téli örömeitől pusztájukba kergette vissza, olyan hangon beszélnek, amelyet ők talán ünnepélyesnek gondolnak, amelyet azonban mindenki más kimondhatatlan balgának ítél. Abban az egyben a magyar urak a francziák- hoz hasonlítanak, hogy körül hálózzák magukat a frázisok tömegével s azt hiszik, hogy valami világraszóló dicsőséget arattak, ha ki- állanak a kulisszák elébe. Most végre a császár — akit Magyarországon legmétyebb meg* Közli és kommentárral ellátja: ifj. Somossy Miklós. vetés terhe alatt csak királynak szabad nevezni — az egész Házat a hazai kukoriczához kergette. Sajnos, nem örökre, csak két hónapra. Talán ez is elég, hogy a beteges felhevülés lecsittuljon, vagy — itt az alkalom, — fellázadjon az egész tartomány. Kossuth barátai (die Radikalinskis), a „szabadság“ hírhedt emberei egyszerre felemelkedtek, az alkotmányt megsértettnek, a békét megtöröttnek ordították ki s megtiltották a népnek, hogy adót fizessen és katonát állítson. S betetőzésül a parlament főpapja megátkozta a császár bizalmi emberét, gróf Khuen-Héderváryt. (?) Egyszer már láttunk hasonló komédiát. De épen ez az előbbi epizód, melynek hőse Fejér- váry volt, támasztja a császár vitézségének tudata mellett is az aggályt, hogy most is eredmény nélkül történt és történik minden, mert Fejérváryt és bátor társát Kristóffyt a döntő pillanatban elcsapták, egy semmitmondó haszontalan békét (ein fauler Friede) kötöttek és az öreg rebillis Kossuth fia diadalmaskodott a Habsburg-ház fölött. Az epizód kezdete, a dráma expositiója azonban épugy volt rendezve, mint ma: akkor is arról volt szó, hogy az összmonarchia túl a Lajthán fekvő fele (Aeichs- hälfte) mindig jobban és jobban távolodjék s egy nemzeti bank alapításával és a magyar v. és v. nyelv behozatalával a kettős állam (Doppelreich) szétszakadása előkészíttessék. Végre aztán feltámadt a burgban az ellent- állásra való kedv és egy öreg obsitos, aki kész volt császári uráért életét áldozni meg Fabricius actióba lépett. Meg nem ijedve Kossuth bőszen felfújt arczától és a körülötte álló mellényzseb- beli Robespierre-ektől, seprűhöz kapott s szétverte a képviselőházat. Akkor tomboltak, ordítottak, kürtszóval járták be az országot s zokogtak, hogy az alkotmány meg van sértve. Hirdették, hogy Rákócziuak — annak a bizonyos Rebellisnek — egy utóda se fizessen adót, ne álljon katonának, mert a korona égbekiáltó bűnt követett el, mikor a parlamentet — mely hónapszámra semmit sem tudott csinálni, csak a lengyel törvényhozás példáját követte — bölcsen szétkergette. De — a döntő pillanatban elveszett Récsben a bátorság, mint már olyan sokszor s mialatt mindenki azt remélhette, hogy egy hatalmas ököl a magyar mágnások és ügyvédek gőgjét porba, sárba fogja mártogatni, ismét győzött a vékonyabb dongáju politika és a tett helyébe gyáva „paktum“ lépett, melynek termését, az örökösen megújuló konfliktusokat most aratják. Most azonban Fejérváry helyébe Khuen-Héderváry lépett és Fabriczius seprűje újra megtisztítja a parlament termeit. Ismét igaznak bizonyult, amit Bismarck mondott, hogy „válságos pilla✓
