Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-17 / 7. szám

2

kotást és méltán, mert egyetlen müvében se fejezte ki ennyi tisztasággal, erővel és öntudatossággal az életről és művészetről való eszméit.

Hattyúdalt akartak elzengeni most a megyegyülésen a szatmárvármegyei letört szabadelvűek is, be akarták mutatni azt az egyáltalán nem ibseni színjátékot, amelynek szintén az a czime, mint a norvég műremeknek: „Mikor mi halottak feltámadunk“. Politikai halottak akarnak bevonulni újra a közéletbe s tért foglalni minden áron és minden eszközzel a hatalomban.

Szervezkednek, halottakat élesztgetnek — önmagukat akarják feltámasztani. Nem elszigetelt jelenség ez a darabont- evoluczió. Az első fecske Szombathelyen jelent meg, az ottani szabadelvű kört már újjászervezték. De elvégre mindenki első nem lehet és a másodiknak lenni se kutya. Sőt harmadiknak és negyediknek sem. Mert bizonyosan nagy moszat- éledések várhatók ebben a bizantinus országban, de mi függetlenségi és 48-asok állunk elibök.

—i —r.

Vármegyei közgyűlés.

Vármegyénk és a Khuen-kormány.

Vármegyénk törvényhatósági bizottsága a f. hó 10-én tartott közgyűlésen egyhangúlag elfogadta az állandó választmánynak azt a javaslatát, hogy a törvényhatóság vegye ugyan tudomásul a Khuen-kormány kinevezését, azonban jelentse ki, hogy „miután a Gróf Khuen Hé- derváry Károly elnöklete alatt megalakult kormány azon ténye által, hogy az 1867. évi X. t.-cz. tiltó rendelkezése daczára az országgyűlést törvényen kívüli állapotban királyi kézirattal elnapolta, alkotmányjogunkkal ellentétbe helyezkedett, — vele szemben bizalommal nem viseltetik, őt a várt támogatásban nem részesíti, miért is a leiratok felett napirendre tér s azokat irattárba tenni rendeli“.

Az állandó választmány, amikor a tudomásul vételről szóló és bizalmatlansági javaslatot megtette, helyesen cselekedett. Elhangzottak erre a közgyűlésen mélységes tartalmú, nagy- j hatású beszédek, amelyek kézzel foghatólag bebizonyították a Khuen-kormány imparlamenNAGYKAROLY ÉS VIDÉKE.

táris, alkotmányellenes voltát és a függetlenségi és 48-as párt álláspontját kifejtették. De hangzott el függetlenségi ember ajkairól olyan — bár nem nyilvános — beszéd is, amely bizonyos magasabb szempontokat, pártgyengeséget, ellentétek fölösleges felidézését, a polgárság harmonikus együttműködését dobta be a törvényhatóság termébe, hogy ezekkel a szépen hangzó frázisokkal indokolja meg a „mérsékelt opportunizmust“.

Hogy egyébként mi történt még a közgyűlésen ? Megtörtént az is, hogy az asztalok mellett elhelyezkedett ó-szabadelvű megyeatyák I viharosan tüntettek Tisza István mellett, akit politikai ideáljukként vakon követnek, akinek feltámadását úgy várják, mint a Messiásét, de akinek képzelt politikai nagyságát, fiktiv autoritását Luby Béla alaposan leszállította a kellő mértékre és beszéde nyomán minden józanul gondolkodó ember előtt úgy állott Tisza alakja, mint a feudális, konzervatív politika megtestesült példánya, akinek működése a demokratikus Magyarország legnagyobb veszedelme. És a magukat liberálisnak nevező megyeatyák mégis ünnepelték bálványukat.

Azon ban a 10-iki közgyűlésen elhangzott ezen és a többi függetlenségi és 48-as párt álláspontját kifejező beszédnek visszhangja lesz Szatmárvármegye polgárságában, amelynek akaratát, meggyőződését, politikai hitvallását nem képviselik a törvényhatóság szabadelvű tagjai. A polgárság tisztában lesz azzal, hogy kiket kövessen, kiket tekintsen vezéreiül.

A közgyűlés lefolyásáról az alábbiakban számolunk be:

A föispáni állásától felmentett Dr. Falussy Árpád helyett Ilosvay Aladár alispán nyitotta meg a gyűlést s a szép számmal egybegyült törvényhatósági bizottsági tagokat üdvözölve indítványozta, hogy mivel a főispán felmentése j a tárgysorozatba felvehető már nem volt, egy I közelebb megtartandó rendkívüli közgyűlésen j adjon a törvényhatóság kifejezést Dr. Falussy- val szemben elismerésének. (Általános helyeslés.) Majd bejelentette az uj kormány kinevezését. Szóló a politikai körülményeket a hazára nézve aggodalmasaknak találja. A nemzet alkotmánya van megtámadva, amely ellen egyöntetűen kell eljárniok. (Éljenzés.) ügy a képviselőház, mint a főrendiház állást foglaltak az uj kormánynyal szemben s reméli, hogy Szatmárvármegye is, régi tradicziójához hűen, szintén megtalálja az utat a bonyolult viszonyok közül való kibontakozáshoz. Bízik a tisztikar erkölcsi erejében s e tudatban nyitja meg a gyűlést.

A tárgysorozat két első pontja gróf Apponyi Albert és Darányi Ignácz miniszterek állásukról történt lemondásának bejelentése volt. Sajnálattal vétettek tudomásul.

A következő pont gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök leirata volt kinevezése és a vezetése alatt álló kormány megalakulása tárgyában. •

Áz uj miniszterelnök nevének említésekor a törvényhatóság túlnyomó többsége heves szavakban adott kifejezést tiltakozásának, úgy, hogy a fentebb ismertetett állandó választmányi határozat bejelentése a keletkezett óriási zajban teljesen hallhatlanná vált.

Papp Béla orsz. képviselő az állandó választmány határozatának stiláris módosítását indítványozta, amely szerint a törvényhatóság nemcsak hogy nem viseltetik az uj kormány iránt bizalommal, hanem fejezze ki iránta egyenesen a bizalmatlanságot.

Dr. N. Szabó Albert a függetlenségi és 48-as pártot bujkálással gyanúsította meg, ami rendkívül élénk visszatetszést szült. Kijelentette egyébiránt, hogy a javaslatot nem tekinti bizalmatlanságnak, hanem abban csakis a Ház elnapolásában foglalt alkotmánysértés megtorlását látja, amitől azonban eltekintve, jövőre nézve fentartja elhatározását a bizalmi kérdés tekintetében. Ily értelemben elfogadja az állandó választmány javaslatát.

Domahidy István előtte szóló indítványát vette pártfogásba, mire Nagy Béla hosszabb beszédben kelt védelmére úgy a Khuen-kor- mánynak, mint főkép Tisza István grófnak. Szerinte (!) a kormány eddig semmi törvény- ellenes dolgot nem cselekedett (Óriási zaj. Közbekiáltások: Mameluk beszéd! Eláll!) Végül kijelenti, hogy nem járul az állandó választmány határozati javaslatához.

B. Kovács Jenő szintén hosszasan beszélt s beszéde végeredményében oda konkludált, hogy a törvényhatóság fejezze ki Tisza István grófnak a főrendiházban elmondott beszédéért elismerését.

Zajos tiltakozás hangzott fel e szavakra, úgy, hogy szónok szavai a nagy zajban kive- hetetlenek voltak.

Rendkívül nagy visszatetszést szült szónok azon kijelentése, hogy Magyarországon ma inár minden neves politikus neve le van járva, Kossuth Ferencz, Lukács, Wekerle neveit említette fel s mikor nagy zajban olyan kiáltások hangzottak közbe, hogy:

— Hallgasson!

— Le a darabontokkal!

Általános derültség kíséretében jegyezte meg:

—- „Most már mi jöttünk a kenyérbe, tehát az urak hallgassanak!“

Végezetül pedig nagy meglepetésre azt jelena takarékos és szorgalmas ember kenyerére vaj is telik, mig a dologtalan és préda ember kenyerén penész van, sőt sokszor az sincs. Nem vörös zászlóval, nem a Marseillase hangjaival sztrájktanyákon véghezvitt tréfákkal kiürített sörös vagy boros üvegekkel lehet munkát szerezni és családot fentartani, hanem hűséges, szorgalmas munkával és takarékossággal. De meg a sztrájkkal a felemelt bér csak kisajtolt alamizsna, csak ebül gyűlt jószág, mely ebül is vesz el. A munkától irtózó henye emberek jelszava az, hogy minél kevesebb legyen a munkaidő, minél nagyobb a munkabér és ezek szerint a hivatalosan megállapított zárórán túl való munkával a munkás valóságos gyilkolást követ el. Hogy a munka gyilkolna, merőben téves állítás, hiszen a közmondás szerint is „a munka nemesit“ ellenben a henyeség valóban a bűn párnája s mint ilyen gyilkoló hatású is. Pedig hát az ilyen tévtanok terjesztői közül egy Lubock János 1886-ban azt javasolta, hogy büntetéssel kell sújtani az iparost vagy kereskedőt, a ki este 9 órán túl üzleti helyiségében marad a helyett, hogy a korcsmába menne, a mely egyedül bir előjoggal később is nyitva maradni“. Megjegyzem, hogy szószerint idéztem. De hát fölösleges volt ezt javasolni Lubbock uramnak, mert ezt minden javaslat nélkül is önként is sokan és sajnos igen sokszor megcselekszik, miáltal valójában gyilkolják önmagukat és családjukat, elprédálva a megélhetéshez szükséges kenyérre valót is. De meg mit szólnának azok, a kik a zárórának lelkes hívei, ha családjuk valamelyik nagybeteg tagjához

éjjel hívnák az orvost és az azt félné, hogy elmúlt az esteli 8 óra, majd reggel, ha a munkaidő kezdetét veszi, elmegy. De hát mondják ezek: ez abszurdum, mert az orvosnak nincs zárórája. Nincs? és nekik miért van, honnan vették a jogot annak megalkotására és másokat is mi jogon kényszerítenek annak megtartására. Ilyen orvosnak, a családi élet testi, sőt lelki fentartójának kell lenni minden kenyérkeresőnek is. S ezzel korántsem mondtam azt, hogy sohase pihenjen, csak azt, hogy családjának fentartása szivén feküdjék. Hát ha eddig arról beszéltünk, hogy mi nem socializ- mus, lássuk hát röviden még azt is, hogy mi az igazi socializmus.

Mint fentebb említettük, különösen a földnélküli munkások és az iparosok és kereskedők között uralkodik elégedetlenség a mostani állapotot illetőleg. Mi ennek az oka, megmondom. Mikor egy gyáros, kereskedő vagy földbirtokos 10, 100 vagy 1000 és 10,000 munkást foglalkoztat, nem lép velők személyes érintkezésbe, úgy tekinti őket, mint akik munkaerejüket eladták egy időre s a munkaadó a legtöbbször valósággal többet akar és csikar is ki abból az erőből, melyet ő megfizetett. Ott vagyunk, ahol a régi pogány világ, melyben Aristoles ekként határozta meg a rabszolga állapotot: „A rabszolga lelkes szerszám“. S valóban a munkások a legtöbbször nem is egyebek, mint lelkes szerszámok, a melyekkel mások dolgoznak. Függetlenek ugyan, de csak addig, mig el nem adják erejűket, mert akkor a legnagyobb mértékben függnek munkaadójuktól,

már akár annak szeszélyétől vagy a munkaadót ért körülmények kényszerítő hatásától, amikor pl. a gyáros kénytelen bezárni gyárát. És ha a gyáros vagy kereskedő az életnek csak egyetlen czélját, a vagyonszerzést ösmeri, vagy ha oktalanul s könnyelműen elpazarolja azt, amit a munkások véres verejtékkel szereznek számára, ha a munkásokkal csak akkor érintkezik, ha azoknak eladott erejükért járó fizetést adja ki, ha a százezrekkel biró csak aziránt érdeklődik, hogy a lóversenyek napja mikorra van kitűzve, vagy idegen országok méregdrága fürdőin dorbézolja a munka fáradságos gyümölcseit, szóval ha önző, de a munkások sorsa iránt a legkisebb érdeklődést sem tanúsít, semmi érdeklődést velők nem tart fenn, mondom, nem csoda, ha ilyen körülmények között szivében lassankint meggyökered- zik az irigység munkaadójuk iránt, nem csoda, ha az ilyen lenézett, kihasznált, megvetett munkás szemei előtt folytonosan az a válaszfal lebeg, mely őt a munkaadótól elválasztja, nem csoda, ha elkeseredésében még az eszközöket sem válogatja, csakhogy sorsán könnyítsen, csakhogy czélját elérhesse. A mai társadalom bűne tehát az önzés s ebből származik a mások gyűlölete, lenézése, a mások iránt viseltetett szeretetlenség.

Pedig amint mondottuk, a szoczializmusnak, mint a társadalom javítására szolgáló minden igyekvésnek alaptörvénye a szeretet, Krisztusnak ezen parancsa: „Szeresd felebarátodat, mint magadat“. Majd ha a munkaadók és munkások közötti viszony megváltozik s az való-