Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-17 / 7. szám
Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ..................... Fél évre ......................... • • 4-— „ Negyedévre ................. • • 2-- , Egyes szám................. • . —20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-ntcza 37. — Telefon 76. szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó: a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársasg“. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. A moszat. Mi a moszat? Az élet legalsó foka. A természet akkor alkotta, mikor még nagyon tanulatlan volt a teremtés művészetében. Köznyelven békanyálnak hiv- ják. Uton-utfélen, tócsák tetején, ökörnyomban, büzhödö vizekben egy pár porszemhez tapadva tengeti nyomorult életét, melyet éltet a nedvesség, de elszánt a világos, tiszta, szép nap. Mit csinál ilyenkor a moszat? Tán elvesz, mint más egyébb Isten-teremtése ? Visszatér talán a semmibe, amihez úgy is olyan nagyon közel van? Ó nem! a moszatocska sohse pusztul el. Ha veszedelem éri, parányi tokocskát nevel magának, mint gubót a selyembogár. Megdermed és rábizza magát a szélre. A szél aztán viszi, hurczolja, sodorja s elszórja, lecsapja szerte-széjjel. A háztetőn, a fák repedéseiben, az udvar földjén, mindenütt, ahol a szélnek útja van. Mit csinál most már a moszat, mikor a szél szétszórja? Kuksol a helyén és várakozik a jobb időre, mikor ö megint érvényesülhetne. Ö, aki legkisebb és legkurtább minden teremtések között. És a legszivósabb és a legfalánkabb, ha eljön az ideje. Csak fertő kell neki és esős idő: azonnal nyújtogatja vékony szálait, növekszik szemmel láthatólag és maszkos iszapjával bevon minden élőt és ur lesz mindenek felett. Hát ez a moszat természetrajza és az applikáczió most már magától kínálkozik. Hol voltak az úgynevezett szabadelvű párti körök addig, ameddig a nap sütött? Szétzüllöttek a Tisza bukásával és ebből nyilvánvaló lett, hogy addig se a közös szabadelvüség, hanem csak a hatalom birása tartotta őket össze. Ha csakugyan a szabadelvüség tartotta volna bennük a lelket: nem kellett volna szét- hullaniok, hiszen ez nem volt személyhez kötve. Ha elveikért harczoltak, har- czolhattak volna tovább is, vagy legalább ápolgathatták volna a pártköri tűzhelyeken a szent eszméket. Előttük volt a függetlenségi párt példája, amely évtizedeken keresztül harczolt igazán a függetlenségi eszméért, igazán az elvekért, a hatalom minden reménye nélkül, sokáig törpe minoritásnak csúfolva. Mért nem kellett a nagy katasztrófa után a szabad- | elvitelinek a törpe minoritás szerepe, nem bent a parlamentben, hanem kint az országban ? No, az is igaz, hogy a katasztrófa nem tört bennük éppen csontot. Tisztel-i jük közülök azokat, akik begubództak és rezignáltál! félrehuzódtak. Akik érezték a nemzeti Ítélet igazságosságát, vagy legalább elismerték annak jogosságát és elveikbe takaródzva félreállottak. Eljárásuk nem volt éppen férfias és dicsőséges, inkább szánalmas és komikus, mint minden meglapulás, — de mindenesetre korrekt volt. S ha akármikor előhozakodnak a molyette, de leporolgatott és kimosogatott elveikkel: nekik van hozzá joguk. Hanem ezek az igazi, mondjuk elvhü hatvanhetesek nem igen mozgolódnak. A feltápászkodási kísérletek, a kormányüdvözlések, a nagy bizalom — és hála- nyilvánitások rendesen tarkahitü polgártársainktól származnak, akik csak az elvtelenségben elvhüek. Akik kikeczme- regi e a szabadelvüpárt falomladékai alól, beálltak negyvennyolczasoknak s akiket arról lehetett megismerni a koalicziós világban, hogy pártvacsorákon ók mondták a legvéresebb 48-as tósztokat. Ök azok, akik most nagy hüinmögések és komor fejcsóválások után nekiderült arczczal mégis csak legjobbnak látnák talpra állítani a régi szabadelvű tábort és élükön Khuennel, a népjogokat hozó Messiással megtisztítani az országot a negyvennyol- czas maszlagtól. Hát ezek a szélkakas természetű polgártársaink azok (s a jövő napok megmutatják, mily megdöbbentően sokan vannak ök ebben az országban), akikre gondoltunk, a moszatokról Írván. Ámbár a manó tudja, a moszatok, a várakozva kuksoiók vállalnák-e őket atyafiakul? Ibsennek van egy hatalmas megrázó erejű drámája, ez a czime: „Mikor mi halottak feltámadunk“. Sokan a nagy költő hattyúdalának tekintik ezt az alT Á R C Z A. Krisztus és a socialismus. Irta és az érendrédi „Vallásegyenlőségi Szövetség“ VII. estélyén felolvasta: Gy. Kovács József nagykárolyi ref. vallástanár. II. Szóval a földnek békés felosztásából alig lenne valami s igy az erőszakos módhoz kellene folyamodni. Ennek a műveletnek pedig iszonyatos vérontás, kegyetlenség volna a következménye. És azok, akik azt gondolják, hogy ennek árán nyugodt, biztos gondnélküli megélhetési forráshoz jutnának, keservesen tapasztalnák, hogy szörnyen csalódtak, mert hogy csuk hazánkban maradjunk, az itt levő összes földterületet felosztva az összes lakosság között Qgyenlően, egy-egy embernek csak 18 és 1/2 \ négyzetméternyi terület jutna, ez pedig ugyebár rendkívül kicsi, sőt teljesen elégtelen arra, hogy abból valaki megéljen, viszont arra, hogy az ember egy sirt ásson magának belőle, kissé sok, mert arra elég 2 négyzet méter is. A földfelosztás iine igy mond csődöt, épen azért mások más megoldást keresnek. Azt mondják ugyanis, hogy mindenkinek csak annyi vagyonhoz van jussa, a mennyi életfentartásához múlhatatlanul szükséges és ha ezenfelül többel rendelkezik, az már nem jogos tulajdona, sőt azt lopta, vagy finomabban kifejezve csellel, álnoksággal szerezte. S mivel a vagyonnak ilyen aránytalan megoszlását tapasztalják a munkások munkaadójukkal szemben, ezért a legkülönfélébb eszközökkel akarják ezt a közöttük fennálló ellentétet kiegyenlíteni. S ezzel eljutottunk a munkások bérharczához. Nagyon tévednek és a socialismus lényegét egyáltalán félreértik azok, a kik a legtöbbször béremelés, munkaidő leszállítás és az általános munka helyébe a napszám munka behozatala végett rendezett utczai tüntetéseket és sztrájkokat bárminemű összeköttetésbe hozzák a socializmussal. Ez nagyon messze áll a socialismustól, már csak azért is, mert a sztrájkok titkos rugója úgy mondhatnám a csöndes erőszak, melyek mindig ugyanazon hatást az erőszakot szülik s igy a socializmus lényegét nem alkothatják, mert az erőszak a társadalmon még sohasem javított, ellenkezőleg romboló hatása nagyon sokszor érezhető, tapasztalható volt. A mi a sztráj- j kot illeti végeredményében mindig káros a sztrájkolókra még akkor is, ha általa látszólagos eredményeket is értek el. Óriási kár a munkátlanul eltöltött idő, a sztrájkkal rendesen együttjáró mulatozásra elfecsérelt pénz, a munkaidő leszállításánál is kárt vall a munkás, kevesebb ideig dolgozva végeredményében a bére is kevesebb lesz, sőt az általános munka helyett a napszámban való munkánál talán a legérzékenyebben károsodik a munkás, mert elveszíti önállóságát, férfiúi önérzetét, mert kiteszi magát annak, hogy a munkaadó mint a szolgát folyton figyelemmel tartsa s ellenőrizze. De nem az igazi socializmusnak a szülötte a szakegyesület sem és ennek azon buzgalma, hogy csak szakegyesületi munkás alkalmaztassák. A tehetség és munka-képesség nincs a munkakönyvhöz kötve és nagyfokú kenyéririgység és önzés kell ahhoz, ha egy embert és ennek családját éheztetnek, munkához nem juttatják csak azért, mert nincsen munkakönyvé. Hogy egyebet ne említsek Marconinak a nagvfontosságú drótnélküli táviró feltalálójának sincs oklevele s csak a legközelebbi időben adott neki egyik egyetem tiszteletből doktori czimet. Az ilyenszerü tüntetések alapja rendszerint az irigység, annak az irigylése, hogy
