Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-03 / 5. szám

2

NAGYKÁROLY ES VIDÉKE.

nyílt törvénysértést kövessen el, hogy az erőszak újára kelljen lépnie.

A függetlenségi párt magatartásának tehát teljesen igaza volt akkor, midőn Kimennek vállalkozását a legteljesebb bizalmatlansággal fogadta, s midőn vele szemben a bizalmatlansági indítványt benyújtotta és azt meg is szavazta. Ezzel a súlyos fegyverrel teljesen jogosan élt, mert a következmények bebizonyították, hogy a kormány a legelső kínálkozó alkalmat felhasználta arra, hogy tultegve magát az alkotmányos színezeten, ami utóbb úgyis csak bekövetkezett volna.

Ezzel a kormánynyal tehát a nemzetnek úgy kell viselkednie, mint a darabont kormánynyal szemben viselkedett; amit egyéb iránt a képviselőház által egyhangúlag elfogadott határozata nyíltan ki is fejez.

Hogy ily körülmények között mit hoz a jövő reánk nézve, hogy mit várhatunk, ezt ki tudná megmondani ?

A nemzet bizonyára nem fogja tétlenül, összetett kezekkel elnézni azt, hogy nem csak törvényes alapon álló kiváságá- nak teljesülését tagadják meg tőle minden jogos alap nélkül, hanem még alkotmányos jogait is megcsorbitsák csak azért, hogy egy már régen letűnt és sirbateme- tett rendszert halottaiból feltámasztani segítsen.

Azt hisszük, hogy a nemzet ezt az újabb kísérletet is sikeresen fogja visszaverni és a reá váró sorsot azzal a méltósággal és türelemmel fogja elviselni, mint amily méltósággal viseli már négyszáz év óta a nemzeti léte ellen irányzott támadásoknak meg-megujuló sorozatát.

Mi várhatunk türelemmel. Nekünk nem kell sem ujoncz, sem adó, minket nem bántanak a nagyhatalmi hóbort terhei. Ráérünk nyugodtan várakozni addig, mig majd odaszólitanak az urnák elé, hogy a választásokon adjunk kifejezést akaratunknak.

Majd akkor odaállunk s megfogjuk mutatni Khuenéknak, hogy mit tudunk és mit akarunk!

Még egyszer az őszinte szövetségesről.

ni.

Azt kérdi Dr. N. Szabó Albert ur, hogy mit bizonyít az, hogy a 67-esek az önálló bank és önálló vámterület mellett 1907-ben állást foglaltak, sőt ő akkor egy népgyülésen fel is szólalt s most felfogása megváltozott?

Szerinte ez azt bizonyítja, hogy nagyon támogatta a 48-as elveket, de nem tételezte fel azt, hogy pártunk garantia nélkül leszereljen, vagy fenn merje tartani a 48-as nevet anélkül, hogy ezen elveknek fokozatos megvalósítását ne biztosította volna, sőt ők meggyőződtek róla, hogy a 48-as elvek, a függetlenség és önállóság csak üres jelszavak.

Hát erre csak azt mondom, hogy „difficile est satiram non scribere“.

A drága szövetségesek megcsinálják a nemzeti ellenállást, részt vesznek népgyüléseken és szónokolnak az önálló bank és önálló vámterület mellett, a kiegyezésnél ráveszik a függetlenségi pártot a quóta megszavazására, sőt felemelésére stb., a királynak pedig bebeszélik, hogy j az önálló bank veszedelmet hozna nemcsak az országra, hanem az egész monarchiára és any- nyira viszik, hogy a király — noha az önálló i bankhoz való jogunk törvénynyel és királyi esküvel biztosítva van — annak felállítását ez- idö szerint ellenzi.

Hát szép egy szövetség volt ez, amikor a szövetséges egyik oldalról biztatja szövetséges társát az elöhaladásra, a másik oldalon meg akadályokat gördít a haladás elé.

Ezért a politikai erkölcstelenségért kellett a koalitiónak oly csúfosan megbuknia.

Dr. N. Szabó Albert ur azt mondja, hogy alig hiszi, hogy egyetlen választót is tudnék mutatni, a ki az 1907. évi augusztus 22-iki képviselőválasztáson ö reá azért szavazott volna, mivel őt az önálló bank és önálló vámterület hívének tartották.

Hát ebben az egyben igaza van. Nem is tudok mutatni egye* sem. Mert azok közül, a kik az önálló bankért és önálló vámterületért lelkesednek, azok nem szavazhattak 67-es elveket valló néppárti jelöltre, azon választók pedig, kik reá szavaztak, egyáltalán nem törődtek egyébbel, mint azzal, hogy a jelölt néppárti.

A mi már most a. nagy károlyi képviselő- választást illeti — amennyiben a választást a függetlenségi párt részéről én vezettem, intéztem és a pénzeket én kezeltem — igenis me-! rem határozottan állítani, hogy a nagykárolyi j 1907-iki képviselőválasztásnál tisztább képviselőválasztás nem volt az országban. Mert a ; választás napján való ellátáson és fuvarokon : kívül senkinek egy fillért nem adtunk, szavazatért tőlünk senki egy fillért vagy egy szivart

| nem látott, a nagykárolyi választók nemcsak ! hogy pénzt nem, de még a választás napján is egy szivart vagy egy pohár bort sem kaptak ; minthogy pedig Dr. N. Szabó Albert jelölt ur a nagykárolyi 1200 választó szavazatából 20 szavazatot kapott, Papp Béla pedig magából Nagykárolyból több szavazatot kapott, mint Dr. N. Szabó Albert ur a 21 községből összevéve, jogosan mondhatom azt, hogy tisztább választás nem volt, mint az 1907-iki nagykárolyi választás.

Mert mi még csak azt sem tettük, amit a tisztelt néppárt, hogy valamelyik bandának, a melyik az ő pártjukhoz beszerződött, mi többet ígértünk volna és rávettük volna, hogy az előleget fizesse vissza és magunkra vállaljuk a per következményeit. Ha tetszik, erre nézve írásbeli bizonyítékkal szolgálhatunk.

Hogy a hivatalos körök jóakarattal voltak jelöltünkkel szemben, azt tudom, de hogy történt-e valami jogtalanság a mi jelöltünk javára, azt én nem tudom és nem hiszem. Hogy a függetlenségi főispánnál beszélgettünk a függetlenségi jelölt dolgairól, az természetes, valamint természetes az is, hogy a függetlenségi képviselők, kik a jelölt támogatására hozzánk lejöttek, a főispánnál tartózkodtak épugy, mint a néppártiak Dr. N. Szabó Albert urnái.

Arról sincsen tudomásom, hogy a csendőrök a néppárti választókat kardlapozták volna, de arról igenis személyes tapasztalatom van, hogy a néppárt részéről provokálták a függetlenségieket és onnan eredt a katonai attak.

A mi az „Alkotmány“-ban meg volt Írva, abban reánk vonatkozólag nem volt olyan, a miért sajtópert kellett volna indítanunk, mert a mi a pártra vonatkozott, azt válaszunkban tisztán leczáfoltuk és bebizonyítottuk, hogy a választás tiszta volt s a függetlenségi pártra vonatkozó vádak nem valók.

Mi nem hallgattunk és most sem hallgatunk; bátran kiállunk és nem félünk az igazgazság kiderítésétől, mert nincs mit titkolnunk. A választásból kifolyólag a főispán elleni vádakat illetőleg mi csak nem indíthattunk sajtópert, s minthogy a vádakban személyes sértések nem voltak, a sajtóper megindítására sem okunk, sem jogunk nem volt.

Azon szemrehányást —- hogy a Majos ügynél féltettük a főispánunkat — szívesen elviseljük, mert beláttuk azt, hogy Wekerle nem tehetett ez ügyben többet, mint a mit tett és Dr. Falussy főispán sem nyújthatott más elégtételt a vármegyének, mint a minőt Wekerlé- től kaptunk. Nem azért volt nekünk kedves a főispánunk, mert a választáson erőszakoskodott — minthogy mi a főispánnak semmiféle erőszakoskodásáról tudomással nem bírunk, hanem már azért is kedves volt, hogy nekünk olyan főispánunk volt, ki nyíltan merte hirdetni, hogy függetlenségi, mikor még azelőtt rövid idővel azt hirdetni egy államszolgálatában levő

gén világnak parti jegét hozván magukkal. Hazai műveltségűnk minden korszaka szoros kapcsolatban van az általános európai művelődési mozgalmakkal; irodalmunk elfogad hatásokat, feldolgozza nemzeti egyénisége szerint és ismét tovább vezeti; erős áramlatok sodra özönlik felénk, de valamint a tenger fenekén édes vizek is fakadnak, úgy bugyognak ez idegen eszme és érzés áramlatok alján hazai talajunk forrásai.

Nemzetünk Európa népei között eredeti faj, melynek a talaj, az éghajlat, a honfoglalás nagy eseményei s ezeréves szakadatlan küzdelmei megadták jellemét. Ez a jellem ráutalja s alkalmassá teszi sajátos szellemének és sajátos szépségének művelésére. Ez a szépség az a nemzeti mező, amely dúsan virágzik, ha a századok folyása meghozza a fejlődésre szükséges meleget. E nemzeti mezőnek kivirágzása hazánkban a tizenkiienczedik században kezdődik s folytatódik egész napjainkig.

*

* *

E mező kivirágzása idejében a nemzeti romantikus és népies költők és irók között találjuk Gaal Józsefet, városunk rég elfeledett halhatatlan szülöttét, ki mondhatni másfélévtizednyi munkássága idején alakilag örök értékű müveket nem teremtett ugyan, de tősgyökeres magyar lelkének verses és prózai alkotásaiban olyan gazdag és kifogyhatatlan forrásokra mu|

tatott rá, amelyekből a jelen nemzeti szellemű szépirodalmi termelésünk ágai fakadnak és szétáradnak, e forrásokra vezethető vissza Mikszáth Kálmán elbeszéléseinek és regényeinek erei is, amelyek hatalmas folyókká dagadva, virágos rétek között haladnak s ezer meg ezer lelket gyönyörködtetnek nemcsak nálunk, de a külföldön is.

*

* *

Gaal József „A drótosok“ ez. novellájában éles megfigyelő erejével a tót nép meghunyászkodó és bosszúálló természetét humorizálja. Három drótostót atyafi egy tiszainenti városba ér, hol egy fiatal menyecske házában munkát kap és utána magyaros vendégszeretetben részesült. Éhségük lecsillapítása után azonban munkájuk árát magasra szabják, mire az asszony a megérdemelt nehány garast eléjük dobva kutyáit rájuk uszítja s ők erős védekezés után kereket oldanak a városból. De bosszút esküsznek s midőn másnap az asszony a varoson kívül ebédet visz a férjének, a három tót felismeri, az ételt elveszi, elfogyasztja, a szegényasszonyt gúzsba köti, kit az átszenvedett zivatar után egy arra menő jóakaratu paraszt szabadit ki az erős dróthálózatból.

Ki ne emlékeznék Mikszáth Kálmán „Tót atyafiak“ ez. elbeszélés sorozatában Lapajnak, a hires dudásnak megható történetére, akinek elzárt néma leikébe egész uj világot lop egy

[kis talált gyermek? Kinek a lelkét ne üdítette I volna fel „Gavallérok“ néven jelzett sárosi svihákok lakodalmi történetének eleven és pezsgő rajza? Kinek a lelkét ne érintette volna „Szervusz Pali bácsi“ ez. novellájának a kivándorlás eszméjével párosult demokratikus felfogással szemben a hazaszeretetnek boldogító érzése ? Szóval Mikszáth Kálmán elbeszélő költészetében a Felvidék érdekes történeti emlékei mozgató gondolataival s a közel mult s a jelen társadalmi élet derűs, humoros és értékes alakjaival elevenedik föl a magyar olvasó közönség előtt, mintegy hangosan hirdetve, hogy a Felvidék is a magyar nemzetnek lényeges része, kedélyes és szövevényes lelkiéletével . . .

*

* *

Gaal József „Legenda a szomjas palóczok- ról“ ez. tréfás elbeszélésében egy népadomát beszél el, melynek tanúsága szerint az alföldi nép épen olyan jóízűen elmulat a mátrai paíó- ezokon, mint túl a dunaiak a rátótiakon. Egyszer hat palócz a Mátra mellől vándorútra indult az Alföldre. Útközben, midőn már a Tiszát elhagyták, nagyon megszomjuztak s hosszas keresés után végre egy gémetlen mély kútra találtak. Hogy tehát szomjúságukat lecsillapítsák, merítő edény hiányában úgy segítettek a bajon, hogy a legerősebb a kút karfájába a többi pedig lánczszemekként egymásba kapaszkodott, mire a végső elérte a viz felszí-