Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-20 / 42. szám
Hirtelen halálozás. Feldmann Sándor, a helybeli Weisz Lajos-féle nagykereskedés segédje, hosszú nap előtti estén feleségével a templomba indult. Alig tett pár lépést, hirtelen rosszul lett, összeesett s meghalt. A mindössze 27 éves férfit szi vszélhüdés ölte meg. Pályásat szolgai állásra. A Kath. Legényegyesület szolgai állása megüresedett, a kik azt elfoglalni óhajtják, jelentkezzenek e hó végéig Klaeskó István elnöknél, ahol egyúttal a kellő főlvilágositást is megkapják. Iparosok előnyben részesülnek. Az állást november 1-én kell elfoglalni. Vidéki osendélet. Székely György nagy- majtényi lakos béresgazdát a napokban Szabó Mihály béres orozva úgy fültövön vágta, hogy eszméletlenül rogyott össze. Feljelentetett a kir. járásbíróságnak. Lopás. Érkörtvélyesen Lajos Sándor ottani lakos házának falát minap kihontották s a lyukon át behatolva, a szobából 373 K értékű ékszert elloptak. A nyomozás során megálla- pittatott, hogy a tettesek 4 férfi és 3 nőből álló karaván czigányok lehettek. Az esetet bejelentették a kir. ügyészségnek. Záróra változás. A helybeli fodrásziparosok közös határozattá tették, hogy ezután este fél 8 órakor, április 1-től október 1-ig pedig; este 8 órakor zárják az üzleteket. Husvét, karácsony és pünkösd első napjain teljesen zárva, másodnapján délelőtt 9 ig lesznek nyitva az üzletek. A pirosbetüs ünnepeken pedig csak délután 2 óráig lesznek nyitva, kivéve, ha az ünnep péntek vagy szombatra esik. Anyakönyvvozetói felmentés. Juhász Dezső, a nyirvasvárii anyakönyvi kerületben viselt anyakönyvvezetö-helyettesi állásától felmentetett; Hirdetmény. 7641—1910 k. szám. Érte- sittetnek a kereskedők és iparosok, hogy az iparhatósági megbízottak választásához a kereskedők és iparosok névjegyzéke a városházánál a közigazgatási kiadóhivatalban f. évi október hó 20-tól 28. terjedő 8 napon át közszemlére ki lesz téve s az a hivatalos órák alatt megtekinthető s az ellen netaláni felszólamlás 1910 évi novenber 10-ig a városi tanács mint 1. f. iparhatóságnál tejeszthető elő. Nagykároly, 1910. okt. 9. A városi 1. toku i- parhatóság. Debreczeni István, polgármester. Nem mind arany, ami fénylik. Már az igaz, hála istennek! mondja Ábris bátyánk, íme az Esterházy cognac úgy fénylik, mint az arany, de mégis meg lehet inni, sőt még jó is, kitűnő ; de igya meg valaki az aranyat! No ? Hát nincs igazam ? Olyan egyének, akik sokat ülnek és kevés mozgást végeznek, majdnem mindany- nyian nehéz székelésben szenvednek. Egy fél pohárnyi természetes Ferencz József-keserüvíz reggelenkint éhgyomorra használva, megszün teli a bél renyheségét anélkül, hogy más orvossághoz kellene folyamodni. A „Medical Mirror“ cimü amerikai orvosi szaklap ezért a következőket Írja ; „A természetes Ferencz Jó- zsef-keserüvízre minden székrekedés meggyógyul.“ Leütötte a barátját. Vasárnap egész délután együtt idogáitak a helybeli „Gólya* korcsmában Lengyel Mihály kocsis és kebel- baráljá, Beke Samu napszámos. Estefelé a bor megártott a jóbarátoknak, előbb veszekedni, majd verekedni kezdtek. Beke a harcz hevében le akarta szúrni Lengyelt, aki hirtelen egy nagy f&dorongot kerített s úgy ütötte fejbe társát, hogy az eszméletlenül terült el a földön. A közkórházba szállították, ahol most súlyos betegen fekszik. Adóhivatali szakvizsga. Kereskényi Ferencz szatmári adóhivatali gyakornok a helybeli pénzügyigazgatóságnál Hegedűs Ferencz helyettes pénzügyigazgató p. ü. tanácsos elnöklete alatt működő vizsgáló-bizottság előtt az előirt szakvizsgát letette. Elhalasztott repülőverseny. A Debre czenben f. hó 23-ra tervezett repülőverseny e hó 30-ra halasztatott el. Tóth Dániel gázzal pörkölt kávéja a legjobb, kívánatra a vevő előtt lesz pörkölve. NAGY KÁROLY ÉS VIDÉKE Egyház-iskola. Beigtató-ünnepély. A helybeli evang. egyházközség újonnan megválasztott lelkészének Ródey Károlynak f. hó 23-án d. e. 10 órakor tartja ünnepélyes beiktatását. Délben 12 és fél órakor a Polgári kaszinóban társasebéd lesz. Egy teríték ára 5 K. A jelentkezési iv körözve lesz. A reformáozió emlékünnepe. Háromszáznegyedik évfordulója van az idén, hogy a reformáczió megkezdte hóditó útját Európában. Ezt éz évfordulót a ref. és evang. vallás követői emlékünneppel szokták megülni. Ilyen ünnepet rendez e hó 30-án d. u. 6 órakor a helybeli Protostáns Társaskör saját helyiségeiben, amelynek műsorát itt adjuk: 1. A közönség egyházi éneke. 2. Keszi E. szavalata. 3. Felolvasás, tartja Lukács Mihály igazgató-tanitó. 4. Szavalat, előadja Kürthy Károly ref. s. lelkész. 5, A közönség éneke. Az emlékünnepélyre vendégek is szívesen láttatnak. Szép adomány. A helybeli állami polg. leányiskola tanítótestülete a szatmári „Tanítók háza“ felavatása alkalmából újból 400 koronát küldött az egyesület pénztárába s igy a már adományozott összeget 1000 koronára kiegészítette. Hinevezés. Stampfl Vilma, Stampíl Károly helybeli lakos, nyug. tisztviselő leánya Koháryházára állami óvónővé neveztetett ki. Tanítónő választás. A mezőpetrii rkath. iskolaszék Biró Cecilie oki. tanítónőt az ottani leányiskolához tanítónőül választotta, mit a megyéspüspök megerősített. áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Gergits Kornélia helybeli állami polgári leányiskolái és Berényi Margit nagyszöl- lösi polgári leányiskolái rendes tanítónőket eddigi minőségükben áthelyezte. Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Votisky Géza dr. szatmárvármegyei segédtanfelügyelőt eddigi minőségében a tren- csénvármegyei tanfelügyelőséghez helyezte át. Irodalom-művészet. A Zenemükedvelők Egyesülete köréből. A helybeli Zeneműkedvelők Egyesülete idei első nagyszabású, műkedvelői előadással egybekötött hangversenyét deczember hónapban fogja a városi színházban megtartani. Színre kerül ez alkalommal a Piros bugyelláris ez. népszínmű, melynek énekszámaihoz a zenei kíséretet az egyesület látja el. A szereplők már fel vannak kérve s közelebb hivatnak egybe a végleges megállapodások végett. — Az egyesület kebelében alakulóban levő dal- egyl tbe már annyi tag iratkozott be, hogy a rendszeres próbák megkezdhetők volnának, a- zonban mivel eddig csak egy tenor prím jelentkezett, a végleges megalakulás nem eszközölhető. A matinék az ősz és tél folyamán minden hónap első vasárnapján tartatnak meg. A tisztviselők óhajtása. A helybeli állami, megyei és magánintézeti tisztviselők, továbbá a tanári és tanitói kar tagjai elhatározták, hogy megkérik Heves Béla színigazgatót, miszerint a 20n/0 színházi árkedvezményt nocsak az athletikai klub tagjai élvezhessék, hanem terjesztessék az ki reájok, illetve családtagjaikra is. Ferenczy János uj könyve. Ferenczy János szatmári irótársunk újabb értékes művel lépett a müveit közönség elé. A szatmári békekötéssel kapcsolatban sok érdekes és eddig a nyilvánosság előtt ismeretlen adattal világítja meg az akkori idők nevezetes eseményeit. Ferenczy kollégánk tolla nem szorul dicséretre, amit az olvasóközönség nagy része már előbbi müveiből tud. Aki 2 koronáért megszerzi a tartalomdus könyvet, (megrendelhető a Szatmári Ipari Hitelszövetkezet utján) nem fogja sajnálni pénzét. A könyv többek között a következő fejezeteket tartalmazza: A szatmári békekötés helyének feltalálása. A szatmári békekötés szövege. A szatméri béke a történelem előtt. Rákóczynak vezérlő fejedelemmé választása. II. Rákóczi Ferencz külügyi politikája. Rákóczi helytelen címzése. A batizi nagy kuruc-sirhalom feltalálása. Szatmár sze- nepe az utólsó nemzeti fölkelésben. A horvát kérdés történelmi világításban, stb., stb. 5 Egyetemes pályamutató cim alatt Kovács Gyula nagybányai lakos kiadásában egy 480 oldalas vaskos kötet fog megjelenni, mely a legkisebb részletekig ismerteti az ösz- szes életpályákat, az összes szervező törvényeket és szabályokat, utasításokat, de ismerteti az ország összes iskoláit, intézeteit s minden néven nevezendő tanfolyamait is oly részletességgel, hogy nincs az a pálya és az az intézet, tanfolyam stb., amit az összes hozzátartózandóságokkal részletesen ne ismertetne, úgy, hogy aki pályát óhajt választani, állást elnyerni, vagy állást változtatni, annak nélkülözhetetlen. A könyv ára 5 korona. Ipar, kereskedelem, közgazdaság. Ingatlan vétel. A Tischler Rudolf és neje Borostyán Etel tulajdonát képező Vesse- lényi-utcai házat birói árverésen dr. Vetzák Ede ügyvéd vette meg 16500 korona árban. Utóajánlat e hó 29-éig adható be. Uj telekkönyvi betétek vármegyénkben. Tőkésbánya, Kisbánya és Girótt-tótfalu községek telekkönyvi betétei elkészíttetek és a nyilvánosságnak átadattak. Törlési keresetek, ellentmondások és felszólalások 1911. évi már- czius hó végéig a nagybányai kir. járásbíróság telekkönyvi osztályához adandók be. Érdekes árverés. A néh. Szomoldy Kata ákosi volt lakos indatlanait a napokban árve- relték el rendkívül nagy érdeklődés mellett. A földbirtok árverésén 15 egyén vett részt és az 578 kát. hold ingatlant 372,00 koronáért Pálinkás Endre ákosi birtokos vette meg. Törvénykezés. Befejezett vizsgálat. Dr. Róth Ferencz törvényszékünk elnöke a helybeli járásbíróság megvizsgálását f. hó 16-án befejezte és ez i alkalommal a kir. járásbíróság vezetőjének Csilléry Dávid járásbirónak és a járásbíróság többi tagjainak kifejtett tevékenységükért és odaadó ügybuzgalmukért elismerését nyiivá- 1 nitotta. Kinevezés. A király Abaházy Józsefa a debreczeni itélőtához berendelt járásbirósági jegyzőt a nagybányai és dr. Bacsinszky Ödön I szatmárnémetii törvényszéki jegyzőt a nagy- somkuti járásbírósághoz albirákká nevezte ki. A felelősség kimondása. A múlt hét péntekjén tartott közigazgatási bizottsági ülésen Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigaz- | gató indítványára 69 községre nézve mondatott ki a felelősség a köztartozások késedelmes behajtása miatt. ‘‘ Gondnokság alá helyezés. A szatmári törvényszék Schneider Sándor nyugalmazott; járásbirósági dijnokot elmebetegség miatt gondnokság alá helyezte. Kirendelés. Az igazságügyminiszter Sági Ármin sátoraljujhelyi törvényszéki betétszer- kesztö telekkönyvvezetőt — ki a betétszerkesztésnél városunkban is közreműködött —■ a tiszalöki járásbíróság, mint telekkönyvi hatósághoz hivatalból kirendelte. Nyilt-tér.* 10204/1910. B. Ö Felsége a király nevében! A szatmárnémetii kir. törvényszék mint büntető felebbviteli bíróság dr. Papolczy Gyula kir. táblai biró elnöklete alatt Kölcsey János kir. táblai biró, dr. Visky Sándor kir. törvényszéki biró és dr. Szegedy László kir. törvényszéki jog- gyakornok mint jegyzőkönyvvezető részt- vétele mellett becsületsértéssel vádolt Szólómáyer József ellen folyamatba tett bűnügyben, melyben a nagykárolyi kir. járásbíróság 1910. évi április hó 21-én *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelőséget a Szerkesztőség.