Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-15 / 37. szám
XXVII. évfolyam. Nagykároly, 1910. szeptember 15. 37. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. " Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. He^ieterik irinden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .............................8-— kor. Fél év re ......................................4-— „ Ne gyedévre.........................2 — „ Egyes szám...........................—’20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. | A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 10 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Erzsébet . . . kent királya szembe kerül egymással és | senkisem fog vállalkozni arra, hogy szive Őszi hervadás, lombhullás idején jött szavának súlyát vesse latba és az aranyhidat iparkodó buzgalommal, a nemzetet Tizenkét éve már. És ilyenkor, őszi hervadás, lombhullás idején mindig fölszakad a seb, a nemzet gyászt ölt és megsiratja az elvesztettet. Komoran lengedező fekete zászlók, hivatalos gyászistentiszteletek nem az igazi kifejezői a bánatnak, a veszteségnek, amely a nemzetet érte és amely szivét betölti. A magyar nemzet lelkében gyászolja elhunyt Nagyasszonyát. És fogja gyászolni mindörökké. A glória, amely a nemzet szemében átövezte krzsébet királyné homlokát, mig élt, nem fakul, nem kisubbedik, hanem évröl-évre nő és a mártírhalált halt Nagyasszony emlékét a legendák örökké fen- maradó, szájról-szájra, nemzedékröl-nem- zedélue szál ó ragyogása fogja övezni és az elmúlástól megóvni. Valahányszor a nemzet meghasonlásba kerül majd önmagával és nem lesz, aki szeretetteljes gyöngédséggel simítsa el a harag rt-dőit, kiengesztelve fonja össze barátságosan az ökölbe szorult kezeket, feltör a sóhajtás: Miért nem él Erzsébet királyné? Ha majd a nemzet és koronás fölféltő gonddal építgesse: mindig föléled Erzsébet királyné magasztos alakja. És ha a nemzetnek lesznek kívánságai, vágyai, amelyek a trón magaslatában meghallgatásra nem találnak; ha reményeinek zsenge hajtását ellenséges indulatok fagyasztó szele pusztítja el: a kétségbeesett, elkeseredett magyarság Erzsébet királynéra fog gondolni. Miért nem él ő? Miért nem lehet ő a szószóló, a pártfogó ? Ha a sokat üldözö'i. nemzetnek ismét feltámadnak agyarkodó ellenségei, ha mindenünnen károgó rosszindulat, a vermet, csapdai ásó gyűlölet, a bajainkon hahotázó káröröm tekint felénk és nem lesz, aki a szeretetnek fehér palástjába burkolózva, a magyarok védelmére keljen : a szorongatott nemzet fohásza Erzsébet királynét veszi ajkaira. Mert Erzsébet királyné volt a nemzetnek, mig élt, igazi putrónája, védelmezője. Kezét figyelve, aggódó szeretettel tartotta a nemzet szivén és amit kiolvasott dobogásából, sietett azt teljesiteni. Szeretett minket. Ez a szeretet, ez volt a mi büszkeségünk, reménységünk, erősségünk. Miért szeretett? Ki tudná ezt megmondani ? Talán azért, mert amikor ö boldogsága mézes heteit élte, a nemzet akkor éppen az elnyomatás, az üldözés rettenetes éveit élte. Talán szánalom volt a szeretet bölcsője? Vagy tatán azért szeretett minket, mert látta, hogy mily tisztelettel, mily gyermeki rajongó hittel biztunk az ő vonzalmában ? Talán az anya szive fordult hozzánk, mikor lépten-nyomon tapasztalta, hogy fiát mily benső őszinte ragaszkodással szeretjük és ez is mily örömmel időzik | nálunk. Itt érezte magát odahaza. Nálunk tartózkodott legszívesebben. Igaz barátunk volt és akarta, hogy annak tartsuk. Szeretett minket; hogy miért, az mellékes. Szeretett és éreztük ez érzelem rügyfakasztó melegét. És a nemzet is szivébe foglalta. A közös gyász aztán még erősebbre kovácsolta a királynét és a nemzetet összekötő kapcsokat. Halottjuk volt — együtt siratták. Az anya fiát, a nemzet jövendő királyát, akinek uralkodása elé méltán nézett a legszebb várakozással. A királyné büszkeségét, a magyarság egyik leghatalmasabb barátját vesztette el. A királynét, az anyát nem tudta megvigasztalni semmi. TÁ ROZ A. Könyek. i. A köny, melyet nem ejtesz bus magányba Enyhít, akármi nagy kínok fakasztdk. Mindig talál egy szót, amely vigaszt ád, Talál kezet, amely letörli szánva. Mint harmat, mely üdíti a virágot, Úgy hull a szerelemre s a reményre, Ez illatosztó, drága két növényre, Amely szivednek mélyén kivirágzott. Ez. az a köny, amely segít felejtni, Amely a tépő kint apasztni bírja. Ez az a.Jwny, amely, a sebnek írja,. . Ez az' á köny, amélyet'édes ejtni. SAIL De az a köny, amely magányba támad, Mely kínos éjszakán tolul szemedbe, Mig arcod vánkosid közé temetve, Ott fekszel s nincs más társa, mint a bánat; Tüzes patak, amelynek lassú folyta Elégeti szived minden virágát, El ábrándidnak tündérszép világát -— S te osztod némán, jajszód’ visszafojtva, Némán . . . hogy az, aki miatt ömöl Ne hallja visszhangját se jajjaidnak! Ez az a köny, mely szived mélyéig hat, Ez az a köny, mely perzsel, mely öl! Julia. Egy szerelem története. Irta: Pozsonyi Gábor. (Befejező közlemény.) A fényes lakodalomra nagy előkészületek télettek. Kontár felpántlikázva hívogatta a vendégeket, Pupákot meg ezer apró gond vonta százfelé, melyeket teljesiteni a boldogság nonplus- ultrája volt. De ki látta valaha a végzet könyvét, melybe a jövendő van feljegyezve ? Ki tudja mit hoz a holnapi nap? Nyakas hírét halottá ugyanis Pupák boldogságának s elérkezettnek látta az időt, melyben vetélytársán bosszút álljon. Egyszerre, senkitől észre nem véve bejött a városba s belopózott Pupák lakására, hogy ott rettentőket műveljen. Szemében sötéten ült a bosszúvágy, lábujjhegyen beosont a szobába s ott — nem talált senkit. Szemébe ötlött Eufrozina arczképe, kezét mellén keresztbe fonva megállt előtte s elkezdett morfondírozni. — Hogy micsoda-eszmék villantak meg agyában, azt nem. 'tudja senki, és ez a szerencse,, mert ha-valaki, péK dául, én megtudtam volna. s most . íéi«yim * Önök olvasnák — halálra unnák mágusát;
