Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-01 / 35. szám
2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE Ingyenes népoktatás. A küszöbön lévő tanév meghozta Magyarországnak az ingyenes népoktatást Úgy az állami, mint a községi és a felekezeti iskolákban eltörölték a tandijakat. A tandijmentes és tandíjköteles növendékek kétféle kategóriája megszűnt; a szegénységi bizonyítvány a népiskola kereteiben elvesztette talaját. A gazdag és a szegény szülők vagyoni viszonyai között fennálló külömbség nem érezteti a tankötelessel bántó jelenlétét már a szellemi ébredés hajnalán. Mennyi gon I szakad le a szerény anyagi viszonyokkal küzködö szülők leikéről. A szemérmes szegények és a nem elég szegények kálváriája a családíentartás nehéz küzdelmének egyik lánczszemében jótékony szövetségesre talált az állami gondoskodásban. Az ingyenes népnevelés csodálatosan szép és következményeiben szinte kiszám ithatlan kulturgondolatot valósit meg s ugyanakkor egy súlyos igazságtalanságot szüntet meg. E1 tüntet egy nagy ellentmondást, amelybe az állam önmagát kergette bele, amikor egyrészről kimondotta a kötelező népoktatást, másrészről a kötelezettség teljesítését anyagi féltéi elekhez kötötte. Semennyi pénz nem sok, amit a szülők arra költenek el, hogy gyermekeiket a tudás és világosság fegyverzetével felszereljék Az egyéni érvényesülésnek a tanulás a fő feltétele. De ha a sok pénzből a kevés sincsen meg. ok lehet az, hogy az érvényesülés kul- turösvényei elzárva maradjanak? És vájjon csak az egyén veszit-e azzal, hogy szellemi vért nélkül marad ? A tömegek államot alkotnak és az állam léte, boldogulása a tömegek boldogulásával azonos feltételeken nyugszik. Mennyivel íra- gasabbrendü a társadalmi élet a müveit népeknél s itt műveltség alatt nem egyes kiváló szellemek csodás fellángolását, hanem a tömegek átlagos kulturfogékon y ságát értjük. C-upa közhely! De bár a kultúra is közhelylyé szélesült volna már Magyar- országon. A kezdeményezés kitűnő. Az ingyenes oktatás emelni fogja az iskolába járók számát. Csakhogy ehhez nem elegendő az ingyenes oktatás. Eddig is eljárt az iskolákba annyi tanköteles, amennyi belefért, sőt több is, mint amennyi belefért. Mégis egy jelentékeny százalék kiszorult. Kevés volt az iskola és kevés ma is, sőt pillanatnyilag az arány még romlott is, mert éppen az ingyenes oktatás fokozza az iskolába kivánkozók számát, de nem szaporítja az iskolákat. Amikor Apponyi Albert gróf, a volt kultuszminiszter az ingyenes népiskolai oktatást tervbe vette, az a czél lebegett előtte, hogy ezzel az automiájukhoz csökönyösen ragaszkodó felekezetek kezéből az anyagi szempont révén juttatja az állam kezére a népiskolákat. Igaz, hogy az állam az elveszett tandíjért valamelyes kárpótlást nyújt a felekezeti iskoláknak,1 de ez a kártalanítás nem egyenértékű és a mostani zilált államháztartási viszonyok mellett nem is lehet. Az anyagiakban szegény felekezetek tehát kényszerűségből fogják sürgetni iskoláik államosítását és ha az államosítás gyorsan meg nem történik, be is szüntetik az iskolákat Bizonyos, hogy az ingyenes népoktatás életbeléptetésének első éveiben az iskolák száma inkább csökkenni, mint szaporodni fog, de az iskolák nívója úgy a tanítás, mint a magyarság szempontjából magasabbra szökik. A nyomorgó felekezeti és községi iskolákban, ahol már maga az iskolahelyiség sem felelt meg rendeltetésének és ahol sem a tanerők, sem a tanszerek nem voltak kielégítők, a nagy kulturmunka úgyis csak látszólagos volt. A tengődő iskolák éppen csak azért bírtak sok helyütt létjogosultsággal, mert a valami, ha még oly kevés is, mégis csak jobb, mint a semmi Ám azzal, hogy valami helyett sok helyütt a teljes iskolanélküliség lép, az állam fokozottan fontos felelősséget vállalt magára. Tudatában is van a felelősségnek és a következő két évtizédnek legfontosabb kormányzati és törvényhozási tevékenysége a kultuszminisztérium hatáskörében mozog. Fontosabb ez a kérdés minden közjogi és közgazdasági kérdés nél, mert a magyar állam egysége és szuverénitása csak a magyar néptanítók vá lain épülhet fel. A legutolsó franczia német világháborúban a német Schul- meisterek keze vitte el a német hadoszlopokat Metzhez és Sedánhoz. Magyar- országon a magyar szellem és magyar kultúra magasabbrendüsége tarija fenn a magyar faj hegemóniáját. Ez a kulturális magasabbrendüség ma nagyon is fogyatékos. Főoka éppen a kevés és részben rossz, nem az állameszme egységét szolgáló népiskolákban keresendő. Ott is, ahol az anyagi előfeltételek meg voltak, az igazi kuhures/.méket megölte, vagy a legjobb esetben eltorzította a felekezeti elfogultság. A kultúra nem fuldokolhat a felekezeti vakság emlőjén. Szabad, elfogulatlan szárnyverésre van szüksége, hogy fele- melkedhessék. Az ingyenes népoktatás behozatalának nagy jelentőségét — egyébb kézelfogható előnyei mellett — abban látjuk, hogy morzsoló hatást gyakorol a a felekezeti iskolákra és hatalmas arányokban meggyorsítja a népnevelés államosítását. —i —r. — Az „Északkeleti Újság“ legutóbbi I számában azt mondja, hogy a „Nagykároly és Vidéke“-nek politikai szerkesztője dr. Adler Adolf, szépirodalmi szerkesztője Sirnkó Géza. Tovább nincs és igy nem tudjuk, kit tegyünk felelőssé azért a katholikus egyház elleni támadásért, amely legutóbbi számának hírrovatában megjelent.“ Hát legyen szives az „Északkeleti Újság“ tudomásul venni, hogy a „Nagykároly és Vidéke“ szerkesztőségének tagjai szolidárisán felelősséget vállalnak a lapban megjelent összes közleményekért — a politikaiakat kivéve — melyekért azért is egyedül a szerkesztő felelős, mert a fömunkatárs hivatalnok ember lévén, politikával foglalkoznia nem lehet. Tehát a katholikus vallás elleni állítólagos támadásért, fele- kezetbeli állásra való tekintet nélkül a szerkesztőség bármelyik tagja felelősségre vonható és a felelősséget vállalja is. Azonban elvártuk volna az „Északkeleti Újság“ szerkesztőségétől, hogy amennyiben feltételezzük róla, hogy szavahihetőségünk kétségbevonására eddig okot nem talált, tehát higyje el nekünk, hogy az a hir, mely „beküldetett“ jelzővel lett közzé téve, valóban beküldetett, s minthogy lapunk minden közérdekű közleménynek helyet ad, úgy nem volt okunk ennek a hírnek beküldőjétől, kitől lapunkban már máskor is jelentek meg közérdekű közlemények, a hir közzétételét megtagadni, annál is inkább, mert a hir beküldője görög katholikus vallásu intelligens úri ember s jő hazafi is, aki saját vallása papjának eljárását épugy jogosítva van bírálat tárgyává tenni, mint bárkinek s aki tényeiért a felelősséget el is szokta vállalni. Ha az „Északkeleti Újság“ szerkesztője szavára fogadja, hogy a beküldő nevét diszkréció alatt tartja, akk'»r szerkesztőségünk tagjainak bármelyike hajlandó a hir beküldője nevét közölni. Ami végül azt illeti, hogy a katholikus egyház elleni támadást lát az „Északkeleti Újság“ abban a hírben, hát ezen nem csodálkozunk, mert régen ludjuk azt, hogy tisztelt laptársunk szerkesztője abban a meggyőződésben él, hogy a katholikus vallás üldözve van Magyarországon. De most az egyszer nyitott ajtót döngetett, mert eltekintve attól, hogy a hir egy gör. kath. úri embertől származik, nem szükséges bizonyítanunk azon köztudomású tényt, hogy lapunk minden vallásfelekezetet egyforma elbánásban rés e-it, senkit vallásáért nem támad, a valláserkölcsi nevelésnek barátja, s első megjelenése óta állandóan bírta és bírja munkatársakul a helybeli kegyesrendi társház több jeles tagját és munkatársaink voltak majdnem az összes vallásfelekezeteknek lelkészei. S bizonyára nem dolgoznának katholikus papok díjtalanul és önzetlenül oly lapnak, mely a katholikus egyház ellen támadásokat szokott intézni. A kolera. Magyarországot, mint egy gyűrű, veszi körül a kolera veszedelme. Nem tudhatjuk, vájjon holnap már nem arra ébredünk-e fel, Hogy küszöbünkön kopogtatott a rémes játvány? A mai fejlett közlekedési eszközök, az emberek gyakoribb érintkezése, mind intenzivebbé teszik a veszélyt s éppen ezért nem tanácstalan megfogadni azokat a tanácsokat, melyek koleravész esetén a legszigorúbban be- tartandók. A védekezés áltálános módjairól az alábbiak közlésére kérettünk fel és szívesen adunk teret az üdvös tapasztalatok mind szélesebbkörü propagálásának, megjegyezve, hogy néhány sort még szükségesnek tartunk leadni az ázsi?' kólóra történetéről a következőkben : Amikor dr. Koch Róbert a mesterségesen tenyésztett kolerabaczillusokat megitta és baja nem történt, az emberiség megkönnyebbülten lélegzett fel. Ismét egy szörnyű epidémiát küzdött le a tudomány. Az epidémia tényleg el is vesztette rettentő jellegét, de nem a gyógyszer, hanem a tisztaság, mértékletesség és czél- szerü táplálék az ellenszere. Ahol a köz egészségüg y’i viszonyok kielégítők, olt ez a szörnyű rém nem tud úgy elhata'ma- sodni, mint pl. 1868-ban vagy 1873-ban. 1892-ben már enyhébb mértékben jelentkezett. A tudomány kitapasztalta gyöngéjét. A megligyelések megbízható utrnuta- tatást nyújtottak a védekezésre. A kolera
