Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-25 / 34. szám
XXVII. évfoyam. Nagykároly, 1910. augusztus 25. 34. szám. NAGYKÁROLY És VIDÉKE 9íő m 2$ Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. .-■V* Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. a- • V «Rigvy Vx-.iW «'r^lorili tr.» ni<pr cífrti*p*őliiön. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-uteza 37. —- Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési árak: Egész évre ..............................8’— kor. Fél évre...................................4-— „ Negyedévre...........................2*— , Egyes szám..........................—'20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Marostorda. A vármegyei önkormáryzat szervezetét az 1886. évi XXI. t.-cz. határozza meg. Ez a törvény annak idején sem volt jól megcsinálva, mert nem gondoskodott eléggé az államhatalom ellenőrzési jogának kellő meghatározásáról, további az önkormányzat jogkörének összhangba hozataláról az állami kormányzat többi ágaival szemben. A fejlődő élet a törvény megalkotása óta már annyi vitás kérdést dobott a felszinre, hogy az ezen tárgyban hozott miniszteri döntések és közigazgatási bírósági ítéletek egészen kiforgatták a törvényt eredetiségéből, úgy, hogy alig van ma sürgősebb teendő, mint egy, a viszonyoknak teljesen megfelelő s az élet követelményeihez alkalmazkodó újabb törvény megalkotása. A Wekerle-kormány idejében Andrássy belügyminiszter érezte ennek a törvénynek hiányosságait és egy uj precízebb törvény megalkotásának szükségességét s úgy tudjuk, hogy az ö idejében már folytak az előkészületek és tanácsknzások uj törvény megalkotása tárgyában. Andrássy távozása után Héderváry belügyminiszter is felvette programmjába a közigazgatás megreformálását, de a trónbeszédnek ide vonalkozó részéből az tűnik ki, mintha a kormány a közigazgatás államosításának eszméjével foglalkoznék. Régen kísért már ez az eszme s az 1905. évi nemzeti ellenállás ideje előtt az országban igen sokan voltak hivei a közigazgatás államosításának s az akkori ellenzék is meglehetős jóakarattal tűrte volna a vármegyei tisztviselő állásoknak kinevezés utján való betöltése mellett egy oly közigazgatási törvény megalkotását, mely az államhatalomnak nagyobb befolyást biztosított volna az ön- kormányzat ellenőrzése felett. Az 1905. évi nemzeti ellenállásidején történtek azonban arról győzték meg az országot, hogy a vármegyei önkormányzat hatásköre nálunk nemcsak hogy nem szűkítendő, hanem ellenkezőleg kiszélesítendő s ezenkivül még oly biztosítékokkal is megerősítendő, a mely biztosítékok kizárják azt, hogy az államhatalom illetéktelenül avatkozhassék az önkormányzat hatáskörébe. Ennek hatása alatt születtek meg Andrássy garancziális törvényei, melyek egyes esetekben megadják a kormány intézkedései ellen is a panaszjogot a független közigazgatási bírósághoz. A közigazgatás államosítása ma már — úgyszólván — lejár! kérdés, melyet senki sein emleget. A f>iyó országgyűlés ellenzékének felirati ja /aslatában hangsúlyozva van, hogy ennek a kérdésnek felvetése az ellenzék késhegyig menő harczát provokálna, mert hiszen a nemzeti ellenállás bizonyította be, hogy alkotmányunknak egyik legerősebb, sőt meg- vivhatlan várait épen a vármegyék képezik, melyek kebelében a hazafias elemek tömörülése és akaratán e^y nemzetellenes kormány minden kísérlete megtörik. Hiszen épen vármegyénk is egyik legszebb példáját nyújtotta a hazafias viselkedésnek, mely mindenkor aranybetükkél lesz beirva a nemzet történetébe. Az önkormányzatnak az államhatalommal, jobban mondva az önkényes eljárással szemben való küzdelmének egyik eklatáns példája folyik szemünk előtt az ország egyik leghazafiasabb vármegyéjében : Marostordában. Ez a vármegye a nemzeti ellenállás idejében épen oly fényes tanúbizonyságát nyújtotta ősi alkotmányunkhoz való törhetlen ragaszkodásának és hűségének, mint Szatmárvármegye. Épen úgy küldtek királyi biztost a nyakára, mint nekünk. A vármegye hazafias és lelkes tisztikara elhatározta akkor, hogy a kormány törvénytelen rendeletéivel szemben ellenáll és egymással szólidáritást vállal. Ennek a mozgalomnak egyik leglelkesebb hive volt a vármegye akkori főjegyzője: Erösdy Sándor. Alig foglalta el azonban Vozáry királyi biztos a hatalom polczát, Erösdy ur frontot változtatott. Elfogadta a kir. biztos kezéből az alispáni helyettesítést és készséges eszközévé lelt annak a kormánynak, a melyet a nemzet „darabont“ jelzővel bélyegzett meg. Ez az ur a nemzeti kormány idejében teljesen letűnt a szereplés teréről s azt is elfelejtették, hogy él és létezik, mig a mostani kormány ki nem nevezte Marostorda vármegye főispánjává. Az azóta történtek annyira ismeretesek, hogy azokat említenünk is felesleges. A vármegye nem tud belenyugodni abba, hogy a kormány bizalmábót az az ember álion élén, a kinek hazafiatlan viselkedése — annak idején — tekintélyét teljesen lejártatta s a kinek egyéni bosszu- szomja most már kielégítésre találhat. És hogy Erösdy főispán hogy és miként él a reá bízott hatalommal mi sem jellemzi jobban, mint az a csomó fel- függesztott tisztviselő, a kik már eddig is az ö erőszakoskodásának áldozatai. Habár a föispani állás már régen elvesztette egykori fényét és közjogi méltóságát s ma úgyszólván hivatalnoki jelleggel ír, mindamellett a részére biztosított kivételes hatalomnál fogva még mindig bir annyi sulylyal, hogy egy vármegyének nyugalma, békéje és jövöje nagyban veszélyeztetve van, ha ez az állás méltatlan kezekbe kerül. Marostorda vármegye közönségének főispánjával szemben való viselkedése igazólja, hogy a vármegyei önkormányzat abban a szervezetben, amilyenben ma van, nem egyéb, mint egy ílloziorus jog, a melyet csak akkor gyakorolhat a maga teljességében, ha a kormány inten- tiónak megfelel, de mindjárt jogtalanná válik, ha azzal ellenkezik. Marostorda vármegye teljesen bizalmatlan főispánjával szemben. Ennek már nem egyszer kifejezést adott, azt meg is indokolta és pedig oly okokkal, a melyek teljesen a vármegyének adnak igazat. Ennek daczara Erösdy ur még ma is Marostorda vármegye főispánja, sőt a történtekkel szemben a miniszterelnök bizalmával megerősödve tér vissza székhelyére, hogy annak a szerencsétlen vármegyének nyugalmát továbbra is veszélyeztesse. Hogy az Erösdy ügy hullámai meddig érnek el, s ennek az odosus ügynek mi lesz a vége, ma még nem lehet tudni, de a kormány eddigi viselkedéséből — sajnos — azt a tanulságot kell leszűrnünk, hogy a vármegyék önkormányzati joga — adott esetekben — felsőbb helyen nem talál arra a tiszteletre, a mely részére biztosítva van. Aztán pedig ami megtörtént Marostordában ma, az megtörténhetik holnap egy más vármegyében és bizony egy cseppet sem kívánatos, hogy egyes emberekért egy egész vármegyének békéje állandóan kérdéses legyen. Nagyon kívánatos volna, ha a vármegyei önkormányzat jogköre nemcsak rendeletekkel és közig, birősági ítéletekkel, hanem világos és szigorúan preciziro- zott törvénnyel lenne megvédve azzal az államhatalommal szemben, a mely — ugy- látszik — immár nem a békét, hanem a harczot keresi.
