Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-25 / 34. szám

2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE Post festam. Ötvenmillió alattvaló hajtotta meg a fejét e hó 18-án a 80 éves magyar ki­rály előtt. Ebben az ünnepben minden olyan harmónikus volt, minden annyira át volt hatva a szív és lélek meghatott­ságától, hogy valóban nehéz volt gondolni a politikára, régi magyar keserűségekre, nagy nemzeti szomorúságokra. Valami olyasmit éreztünk, mintha szemünk lát­tára történelmi távolságba vágtatna fehér lovon a fehér aggastyán, fején a királyi hivatás és emberi szenvedés kettős koro­nájával. Szinte gondviselésszerü Ferencz József élete. Úgy is mint királyé. Úgy is mint emberé. Midőn a 18 esztendős szőke ifjú ama végzetes olmützi napon az is­kola életéből az élet iskolájába került, tragikus hivatás várt reá: az ő lelkületé- ben vivta meg harczát a kor. Meg kellett válnia mindentől, amit szentnek tanított apái példája és a történelmi kényszerűség hitvallóvá tette az uj tanok mellett. így lett autokratából alkotmányos király a magyarok kiirtását ígérő olmützi iíju, kinek tragikumából providencziálisan ra­gyog elő Magyarország örök igazsága. Emberi vonatkozásaiban pedig any- nyira gondviselésszerünek hat, mintha csak vigasztaló életmintául állították volna oda az emberiség leghavasabb csúcsára. Vagy félszáz millió ember fölött uralko­dik, de nincs alattvalója, aki többet szen­vedett volna, mint ő. Százezer és száze­zer szurony védi a királyt, de nem aka­dályozhatta meg, hogy erőszakosan ve­szítse el minden szeredét. Valóban úgy hat életének tanulsága, mintha csak a gondviselés szólalna meg benne ekként: „Mit akartok ti, törpék, ha olyan a sorsa a legmagasabbnak ?! “ És ő maga is, úgy fogadta a szenvedést, mint valami kül­detést. Küldetést, amelynek megfelelni még csendes időkben, jelentéktelen ko­rokban is nehéz, nem pedig olyan vész­teljes, izgalmas évtizedekben, mint ame­lyek osztályrészül jutottak Ferencz József­nek. A 18-iki ünnep a kiengesztelés nagy erejével hatott De akik rendezték, mégis rosszul rendezték. Valami uj örömforrást kellett volna megnyitni ezen a napon a magyar nemzet számára. Mert már bo­csánatot kérünk, de az mégse lehet nem­zeti öröm, hogy a katonatiszteknek nem lesznek többé régi adósságai. Derék egy dolog, mákucscse! — mondaná valaki a Hamletben, ha ezt meghallaná. Magyaror­szág népei nem tudják, hová legyenek a terhektől, amelyek rájuk nehezednek. A drágaság egyre nagyobb. A megélhetési viszonyok egyre nehezebbek. Lakásra, ru­házatra, élelemre, oktatásra alig telik, de — a katonatiszteknek nem lesznek régi adósságaik. A király 80-ik születése napjára tűn­tek el egyszerre a régi adósságok. Van mód újakat csinálni. Mert a katonatiszti életmód, a drága egyenruha, igen sokba kerül s nem is képzelhető, hogy a had­sereg az adósságokból ilyen módon vég­leg megszabadulhasson. A régi adósságo­kat majd törleszteni fogják 6 százalékra, mert azt hivatalból vonják majd le a tiszti fizetésekből. De miből törlesztik majd az újakat, amelyek elmaradhatatlanok ? Azonban az egész akczióból csak az tűnik ki, hogy milyen közel áll a király szivéhez a hadsereg tisztikara. Ám legyen! De talán mégis nagyobb öröme telnék Magyarország népeinek abban, ha a király az ő óriási hatalmával, melyet a hadse­reg fölött gyakorol, megszüntetné az atroczitásokat a hadseregben. Ha anyák- apák, kiknek fiai a hadseregben szolgál­nak, azt a megnyugvást szerezhetnék, hogy fiaikkal többé nem bánnak rosszul és tisztelnék bennök az emberi méltósá­got. Mindegy: már itt volt az ideje annak, hogy valami öröm érje ennek az ország­nak népeit. Hát ez az öröm érte. Mond­ják, hogy a szegényeknek a szerencséje is szegény. Elégedjünk meg ezzel. —i—r Károly bácsi jubilál. Károly bácsi, ezen a néven ismeri az egész környék és messze vidék Nagy Károly ér- dengelegi református lelkészt, kit rendes lel- készi működésének 50 éves évfordulója alkal­mából szokatlan nagy számban kerestek fel. A szeretetre méltó agg lelkipásztor atyai szeretettel fogadta a helybelieket, valamint a szomszédos községekből személyesen megjelent üdvözlőket. Tizenegy órakor az egybesereglett ünnep­lők az ünnepelt vezetésével az Isten házába vonultak, hol a XG. Zsoltár eléneklése után a jubiláns maga rebegett hálaadó imát az egek Urának, hogy őt oly hosszú időn keresztül méllatta arra, hogy az Ur igéit hirdesse alkal­mas és alkalmatlan időben egyaránt. Végül Isten áldását kérte egyházközsége minden tag­jára, a felsőbb hatóságokra, azok működésére és imádott hazájára. A templomi közönség könyek közt hallgatta végig a megható és szép imádságot. Isteni tisztelet után a nagykárolyi egyház­megye érdemes esperese: Berey József üdvö­zölte az ünnepeltet az egyházmegye nevében, elhozván az öregnek, egykori öregebb princi­pálisa, Asztalos György nagykárolyi lelkész üdvözletét is. Kijelenti egyben, hogy az egyházmegye papsága az egyházmegyei gyűlés alkalmával fogja jubilálni az ünnepeltet. Csutoros Albert ref. lelkész, mint az érend- rédi ref. egyház kiküldöttje üdvözölte fél­százados s nem minden vihar nélkül ment hivatali működése alkalmából az agg kollegáját, kit nemcsak nestoraként, de igaz barátja és jó atyjaként van szerencséjé tisztelhetni, kiről tudja, hogy nem azért jubilál, hogy vissza­vonulva, a kényelem vánkosain, avagy babórain pihenjen, hanem, hogy az édes emlékezés, őszinte tisztelet és szeretet forrásából uj erőt merítsen. Majd Becsky Géza helybeli jegyző vezetésével Érdengeleg községének református, r..kath. g. kath. küldöttsége jelent meg, hogy az igaz szeretetnek emez élő apostolát üdvö­zölve, szívből jövő jókivánataikat átadhassák. Ezek után Major Ágoston áll. el. isk. igaz­gató vezetésével az érdengelegi tanítótestület jelent meg, s miután szónok kiemeli az ő vallástanitói áldásos működését, kéri a minden­hatót, hogy továbbra is világitó lámpa legyen az ő mindenfelé szeretetet sugárzó egyénisége. A mi jó öreg Károly bátyánk meghatott­sággal hallgatta az üdvözleteket s lelke igazi boldogsággal telt el, a midőn a tőle kisugárzó szeretet kedves személyére visszavettetett. Elérzékenyülve köszönte meg a szónokok üdvözletét, megpecsételvén azt a szeretet csók­jával. A távol maradiaknak pedig üdvözletét küldte, reájuk Isten áldását kérte. Eme, lelket örömmel eltöltő feledhetetlen jelenetek után az egybegyült női és férfi közön­ség, mint a jubiláns vendégei két tágas szo­bában elrendezett asztalok mellé letelepedett. Igaz rokonszenv és a meghitt társalgás szelleme lengte körül a szép társaságot, a melyben oly ritkán lehetünk szerencsések részt vehetni. Ezen nem is lehet csudálkozni, mert a kik ott voltunk, a mi kedves Károly bátyánk­nak voltunk szeretett vendégei, mint az ő gyermekei. — Ebéd alatt egymást érték a pohárköszöntők, Berey József esperes ur, Takács Ferencz és Csutoros Albert lelkész urak, Becsky Géza és Becsky György jegyző urak kifogyhatatlanok voltak a szellemes tósz- tokban, ezáltal emelkedetté téve a hangulatot. Hogy azonban a fiatalság öröme is teljes legyen megérkezett a környék jó zenésze: Miska egész bandájával. A fiatalság nem is késlekedett, hanem mindjárt az első frissre tánczra perdült, és járta fáradhatatlanul. Ezek után kellemes meglepetésül szolgált a helybeli intelligentiának azon kedves ötlete, hogy az ünnepelt tiszteletére a vendégek szórakoz­tatásául a betanított müdarabot előadja. A kezdeményező tantestületnek fáradságáért e helyen is köszönetét mondunk. Az állami is­kola tantermében szép sikerrel előadott szín­mű eljátszása után, az örömtől ragyogó arczu társaság visszavonulva ismét a gazdagon terí­tett asztal mellé ülhetett. És vacsora után a mi 78 éves Károly bátyánk, méltó helyére, a fiatalság mellé ült, mert mint mondá: „ fiatalok közt az ö helye." ! És szavait tettel is bebizo­nyította, mert még mindig csengő prim hangján oly fiatalos tűzzel dalolta a jó régi nótákat, hogy bármennyire ismeretes is élénk kedélye, önkéntelenül is az ő érzéstől telt dalában és fáradhatatlan kedélyében gyönyörködtünk. így jubilált Károly bácsi. És állíthatom, hogy mindnyájunk között ő, a 78 éves öreg, az ő 50 éves papi működésére visszatekintő lelkész voll a társaság legélénkebb tagja. Vig kedéllyel, igaz magyaros házigazdái szívességgel fordult az őt szeretettel körül- vevők mindegyikéhez. A kik jelen voltunk azon benyomással távoztunk el, hogy boldog ember az, akit a mindenség hatalmas ura ily hosszú élettel áldott meg, társul adván ahoz a kifogyhatatlan vig kedélyt és testi épséget. »Hálát adok neked Atyám, hogy 50 éves pásztorkodásom alatt a reám bízott nyájból nem veszett el csak egy is az én gondat­lanságom miatt, rebegé hálaadó imájában az agg pásztor. Adjon Isten a mi ref. egyházunk­nak sok ilyen hü pásztort, kiknek példány- képül állhat Nagy Károly dengelegi lelkész, kit a mi szerető Atyánk még sokáig éltessen családjának, híveinek, szeretteinek és barátainak igaz őrömére. HÍREK. Személyi hírek. Dr. Gróf Károlyi József, választókerületünk országgyűlési képviselője a múlt napokban, mint Gróf Károlyi Gyula ven­dége városunkban tartózkodott. Képviselőnk f. hó 19-én Marienbadba utazott, ahonnan Brüsszelbe megy és csak a jövő hó 15 én érkezik haza. — Debreczeni István, városunk polgármestere e ho 16-án Fenyöházáról haza­érkezett és már másnap megkezdte hivatalos működését. Kitüntetett ozatmármegyei úrasszo­nyok. A király 80-ik születésnapja alkalmával a trón fényes magasságából letekintett alattva­lóira és érdemeiket megjutalmazta. A hivatalos lap f. hó 19-iki száma kétszáz különböző kitün­tetést közöl. A kitüntetettek között van két vármegyeszerte ismert és nagyrabecsült szat- márvármegyei urinő is, akiket elismerésben ré­szesített az uralkodó kegye. Az egyik kitünte­tett övz. dr. Serly Gusztávné nagykárolyi-, a másik Németh Jenőné ököritói lakos. Ozv. dr. Serly Gusztávné szül. téesői Móricz Ilona úr­asszony főleg mint a nagykárolyi nőegvlet és vörös kereszt-egylet első alelnöknője szolgált rá a királyi elismerésre, a koronás arany ér­demkeresztre, aki azonkívül megteremtője volt a helybeü apácza-zárdának s a szegény gyerme­kek téli ruhával való ellátása körül szerzett elévülhetlen érdemeket. Ugyancsak a koronás érdemkereszttel tüntettetett ki Németh Jenőné szül. Ferenczy Irén úrasszony ököritói lakos, aki a tavasszal történt rémséges tüzkatasztrófa alkalmából fejtett ki szinte emberfölötti mun­kát a megégettek ápolása körül. A királyi kegy sugara tehát vármegyénk két legérdemesebb jótékony hölgyét érte, amely kitüntetés bizo­nyára osztatlan örömmel találkozik a társada­lom széles rétegében.

Next

/
Thumbnails
Contents