Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-28 / 30. szám
XXVII. évfolyam. Nagykároly, 1910. julius 28. 30. szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. ___________________ Na gykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik miniden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre...........................8-— l<or. Fé l évre...................................4-— „ Ne gyedévre.......................2•— „ Eg yes szám ........................—-20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Ac.olf Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiad S : a „Nagykarolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Ötszázhatvan millió! Az tij országgyűlés immár produkált valami bizonyosat. Olyat, ami nem üres szóbeszéd és himes Ígéret, hanem holt bizonyossággal meg lesz. Megszavaz az uj országgyűlés ötszázhatvan millió korona kölcsönt az ország terhére. Ezzel kezdi a kormány és a többség „áldásos“ működését, Mire kell ez a horribilis pénz, aminek a puszta hallatára is meghorzad az ember háta ebben a kiuzsorázott, szegény országban? Ne áltassuk magunkat hiú reményekkel. Nem jut ebből egy fitving se olyan szocziális népjóléti intézmények támogatására. amely az általános nyomort enyhítené. Kell ez az utolsó rézgarasig osztrák hajókra, annexiós költségekre és a két éves katonai szolgálat keresztülvitelére. Mert ezt a „vívmányt“ is meg kell fizetni milliókkal. Mi nem kapunk semmit ingyen. Mindent, még a „papiros- biztosítékot“ is felhasználta a bécsi politika mindig arra, hogy az ország zsebén egyet csavarhasson. Ötszuzhatvan millió korona! Bizony sok pénz. Ha ezt a kormány kidobná ide a magyar piaczra, milyen egyszerre megfordulna az ország sorsa! Ha szépen felosztaná úgy, hogy egy részéből birto kot venne, íelparczeilázná, elosztaná a földműves nép közt, egy bizonyos részét a kisipar, kereskedelem czéljaira és a milliónyi mnnkásnép megmentésére fordítaná: seregestül jönnének haza véreink Amerikából, egyszerre jólét és bol- gogság honolna a magyar földön. Hisz, ha itt tartunk, hát elmondhatjuk, hogy hatalmasan lendített volna az ország jólétén még annak a több milliónak az ilyen czéira fordítása is, emeiyet az ország pénzéből a választások czéljaira fordítottak, hogy meghamisítsák a nemzet közakaratát és olyan'.engedelmes országgyűlést hozzanak össze, amely a latifundiumos és nagytőkés uraknak való kedvezéssel, a nép rovására hozza ismét a törvényeket és elöljáróban mindjárt a rengeteg adókat. Ám jó, kell hadihajó, katona, szurony, ágyú és hadsereg is. És mondjuk, kell csak úgy, mint ahogy elodázhatatlanul kellenek azok a szocziális és demokratikus reformok, amiket a kormány és a mai többség a kortes-hordókon be is Ígért a magyar népnek. Ámde hol vannak ezek ? Az ötszázhatvan millió állami teherrel már előrukkoltak. De a szocziális reformokról mélyen hallgatnak. Még az általános választójogról sem hallottunk egy konkrét, világos nyilatkozatot, se a trónbeszédben, se a többség feliratában. Sőt ellenkezőleg, úgy tetszik, mintha ezt el akarnák odázni, mintha azért taktikáznának vele, hogy ulóvégre is fucscsba menjen. Most pedig, mikor ezt a sok milliót megszavazzák a nemzet terhére, egyben elő kellett volna legalább is annyival rukkolni, hogy kik fizetik azt a rengeteg pénzt? Várjuk a becsületes, méltányos adóreformot, a közterhek arányos elosztását, a kiváltságos és valóban majdnem adómentes nagytőkének méltányosabb megterhelését. Kötelessége lelt volna a kormánynak ugyanekkor legalább is beígérni, hogy a nép rengeteg terhein könnyíteni készül. Mikor a sok millió adósságot csinálja, czélja egyben azt a szegény kisembert, akinek csak annyi jövedelme van, hogy épp családját tarthatja fönn, az adózásTÁRCZA. Egy szerelem története. Irta: Pozsonyi Gábor. I. A szerető szívnek vágyai vannak, magasztos, eszményi vágyai, melyek teljesüléséért Pupák egy királyságot adott volna. Az éhes gyomornak szintén vannak vágyai, mejyek teljesüléséért szintén adott volna Pupák egy s. é. lorintot, ha t. i. lett volna, de mivel nem volt — evett kontóra. Szerintem mindig nagyobb ur az, aki kontóra eszik, mint aki egyáltalán nem eszik. Ez axióma, amit bizonyít a mindennapi tapasztalat. Pupáknak is volt életfilozófiája, azért hát elment ebédelni kontóra . . . Hárman ültek egy asztalnál: Pupák, Nyakas és Kontár. — Eljösz-e az álarczos bálba, Pupák? — zavarta meg a nagy csendet Kontár. Nem megyek . . . tudod, hogy szivem másfelé vonz. — Óh tudom! Te boldog vagy, Pupák! — Ne mondd . . . ő érzéketlen! — Igaztalan vagy. . . Eufrozina téged szeret. — Mit ?! — kiáltott fel Nyakas, — Eufrozina ! E földre lebbent égi lény, ki az enyém, e helyen emlittetett ?! Ha, ördög és pokol! Eufrozinát én szeretem s ki hozzá közeledik, azt nemkülönben felspékelem, mint szokták megspékelni a nyulat! Szeretném látni ezt a halandót, ki fel meri hozzá emelni szemét, hogy forgatnám meg botom hegyén, mint gyermek egy szál czérnán a cserebogarat! Még egy szót ő róla s a vakmerőnek mindkét füle utána fog sírni ! — dörgött Nyakas szava, mely indulattól reszketve úgy hangzott, mint mikor valaki üres hordóba kiabál. Pupáknak torkán akadt a májasgombócz s miután lenyelte, súgva merte csak a pinczér- nek mondani, hogy babfőzeléket hozzon. Kontárban pedig fészkelődött a bátorság, de csak olyanformán, mint a nyulban szokott, ha kopót sejt. Szerencsére azonban Nyakas nem tett mást, mint rettentő haragjában akkorát szusz- szantott, hogy megrezzent bele a bajusszá, mégegyszer megismételte a palacsintát s egy mindent szétmorzsoló pillantás után elhagyta az asztalt. — Miért nem voltam én most, Pupák, a te helyzetedben, hogy ezt a szemtelent ketté hasítsam! — mondá páthoszszal Kontár s öklével nagyot csapott az asztalra, hogy csak úgy csörömpöltek belé a poharak. — Csak torkomon ne akadt volna a gom- bócz, feleltem volna én neki! — szólt hősi pirral arczán Pupák s ette pusztító kegyetlenséggel a babfőzeléket. — Hah! — agyarkodott Kontár. — Jönne csak vissza! — henczegett Pupák. — Nem mer a gyáva! E pillanatban az ablak alatt visszafelé jött Nyakas, kisérve Eufrozinát. Pupák és Kontár i tüstént észrevették s gyorsan enni kezdtek, nehogy ha be találna kukkantani, meglássa handabandáikat. — Láttad? — kérdé súgva Kontár. — óh Eufrozina, Eufrozina! — Jöjj, menjünk utánok és . . . — Nem, ne tegyük . . . Talán csak nem fogjuk magunkat kompromittáltatni általa ? — Igazad van ... De hát hogy álljunk boszut, rettenetes boszut ? — Hogyan? — kérdé orrát mutatóujjával felnyomva Kontár. — Megvan ! Pupák örvendj! Irtózatos boszut állunk! — Mi lesz az ? — Rávesszük a korcsmárost, hogy ne hitelezzen többet Nyakasnak. — Igen, rávesszük! — szólt ördögi arcz- czal Pupák. — Hé, korcsmáros ! — Tán fizetni tetszik? — csodálkozott ez. — Üljön ide közénk és figyeljen. — Csupa fül vagyok. — Egy szivességre kérjük önt. — Csak tessék, tessék kérem. — Azt kívánjuk, hogy többet ne hitelezzen Nyakasnak. — Hm, ez nagy baj, mert már sokat evett puffra. — Mi azt kifizetjük, csak többet ne adjon neki. — Itt a kezem!
