Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-21 / 29. szám
Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ..................... . . 8-— kor. Fél évre......................... . . 4‘— Negyedévre ................. . . 2-— » Egyes szám................. . . —-20 » Községi jegyzők és tanítóknak egész (vre 6 kcr. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadd : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-uteza 37. — Telefon 76. Bérraentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. A nemzetiségi kérdés. Habár a politikai elvek különbözősége messze elválasztja utam kát a gróf Tisza István politikai Htjától: készségesen elismerjük, hogy a nemzetiségi kérdésről a parlamentben mondott beszéde szép, okos és tartalmas voit. Megszivlelésre méltó. Hogy azonban lesz-e annak közvetlen hatása és milyen, ez a nagy kérdés. Ki ne örvendene annak, ha Magyar- országon helyreállana a magyar nemzet és a nemzetiségek között mesterségesen és tervszerű leg feldúlt egyetértés? Kinek szivét nem hatja át az a nagy eszme, hogy ennek az országnak minden polgára vallás és nemzetiségi különbség nélkül, együttesen, vállvetve igyekezzék a haza javának, boldogulásának előmozdításán ? Hiszen ez az a kérdés, mely égető seb gyanánt mutatkozik a nemzet életfáján, mely egyrészben megbénítja az együttműködésre hivatott erőknek teljes kifejtését. Jól tudjuk ezt különösen mink, akik itt a nemzetiségi határszélen élünk. Akik közvetlen tapasztalatból ismerjük a nemzetiségek leg vehemensebb fajának, a románságnak működését. Akiknek nap-nap mellett látnunk kell, hogy a magyar állam igyekezete — nagy részben — miként szenved hajótörést a románság politikai vezetőinek viselkedése előtt! Mert bizony nagyon csekély az az eredmény, melyet évtizedek kitartó munkája és rengeteg anyagi áldozat daczára elértünk. Ez a kis eredmény is, mely az állami iskolák felállítása óta mutatkozik, bizony csak szappanbuborék, mely addig tart, amig az az iskolás gyermek az iskola padjain ül. De mihelyt azt el- hagyja és politikai vezetők befolyása alá kerül, a magyar állam pénzén kitanitott és kinevelt ifjú, legtöbbször elveszett a magyarság részére. A ferde irányban fejlesztett „nemzetiségi érzés“ bizony csakhamar kitör belőle. A csendes, félreeső oláh falucskák teljesen ki vannak szolgáltatva a nép között élő papoknak, tanítóknak, akik pedig — tisztelet a kivételeknek — legnagyobb részben a „har- czos“ elemet képviselik. Nap-nap után tapasztalnunk kell, hogy a románság vehemensebben és agresszívebben lép fel. Csak a legközelebb lefolyt vátasztások bizonyítják, hogy mily hihetellen izgatást, terrorizmust voltak képesek kifejteni a túlzó irány képviselői. Vármegyénkben is szomorú példákat tudnánk erre nézve felhozni. S ha ezek daczára mégis a románság jelöltjei elbuktak, az csak a magyarság hihetetlen erőfeszítésének és egyetértésének köszönhető. Köszönhető továbbá egy-két hazafias ro- |mán papnak, akik részint nyíltan, részint pedig passzív magatartásukkal munkálkodtak közre a siker érdekében. Csak el kell olvasni a román lapokban egyes lelkészek ellen megjelenő, dühtől tajtékozó czikkeket, hogy az elmondottak igazsága kiderüljön. A lefolyt választásoknak eredménye, a nemzetiségi pártot, illetőleg kétségtelenül előnyös a magyarságra nézve. Ha ennek hatása alatt gróf Tisza István elérkezettnek hiszi az időt arra, hogy a nemzetiségi kérdés megoldását felvesse, azt egy olyan nagyszabású politikai egyéniségnek, mint ő, el kell hinnünk. Beszédében jórészt megvilágította azokat az okokat, amelyek arra bírták, hogy felhívását épen most tegye meg. Csakhogy a nemzetiségi kérdés megoldásának tengeri kígyóját az a probléma képezi, hogy mily módon és mily eszközökkel éressék el az egyetértés? Azt hisszük, hogy meg volna mindkét részen a hajlandóság a megegyezésre csak megjelölje valaki azokat az alapelveket, melyek segítségével a megegyezés létrejöhet. Mert ez a megegyezés sohasem jöhet létre úgy, hogy abból az egységár és oszthatlan magyar állam bármely csekély kis csorbával kerüljön ki. A három millió számot tevő románságnak sem lehet és nincs is joga arra, hogy magának oly jogokat követeljen, melyet más nemzetiségnek meg nem adhatunk. A nemzetiségi kérdés csak együttesen és egyformán oldható meg valamennyi nemzetiségre nézve. Ezt csak radikálisan és véglegesen kell megoldani és pedig úgy, hogy többé ez a kérdés felszínre ne kerüljön. Vagy békés megegyezés utján, vagy hatalmi szóval. De épen az a baj, hogy az egyik fél, a melynek pedig csak kérnie lehetne, mert ő a gyöngébb, erőszakkal és oly terjedelemben kívánja a nemzetiségi jogoknak kiterjesztését, a milyet a hatalma és ereje tudatában élő államfentartó nemzet saját érdekeinek sérelme nélkül meg nem adhat. A románság nem akar belenyugodni abba, hogy ő ebben a hazában szintén politikai testet, szervezetet ne képezhessen, oly czélokkal és törekvésekkel, mely egyenesen maga az állam ellen irányul. Nem az állam megszilárdítására, nem a magyar hegemónia erősbitésére, hanem ellenkezőleg, gyengítésére törekszik, külön nemzetet akar képezni a nemzet testében Még az úgynevezett mérsékelt románság sem akar kevesebbet, mint politikai elismertetését. Hogy ily körülmények között, hogyan és miképen található meg a tárgyalási |kiinduló pont — ez a kérdés veleje? Hogyan lehetséges helyreállítani az érzelmi | közösséget? Meddig menjünk és meddig mehetünk a románsággal szemben ? Ha gróf Tisza István beszédében legalább az alapelveit megjelölte volna azoknak a módozatoknak, amelyekkel eszméjét sikerre kívánja vezetni, ezzel igenigen nagy szolgálatot tett volna az országnak. De úgy, ahogyan elhangzott, — sajnos — csak egy szép, okos, tartalmas beszéd benyomását teszi reánk, amely felett érdemes gondolkozni, s amelynek pillanatnyi hatása is lehet, de hogy eredménynyel is járjon, erre a legcsekélyebb reményünk sincs. Főgimnáziumunk értesítője. A városunkban még mindig fennálló nyom- j dász-sztrájk miatt — iskoláink értesítői elkésve 1 jelentek meg. Ez az oka annak jelenben is, hogy csekélyebb terjedelemben foglalkozhatunk velük, mint más alkalommal szoktunk. A főgim í názium értesítője is csak julius 12-én jelen, meg. Ismertetését a következőkben adjuk : Az értesitő első lapját néhai Hám József volt igazgató sikerült arczképe disziti, ki múlt év julius hó 12-én hunyt el. Emlékének az értesitő igen megható és hozzá méltó sorokat szentel. Majd a múlt évi tanári kar két kiváló és kedves tagja Csintalan Pál és Matirkó Konrád negyven éves tanári jubileumáról emlékezik meg s egyben közli a két kiérdemesült tanárnak igazán élethü arczképeit. Majd a tanári kar névsora s a tanítás anyagának ismertetése következik. A segélyegylet ez évi működéséből kiemeljük, hogy az egylet 63 tanulót segélyezett 574 könyvvel. Volt 104 rendes, 18 pártoló, 2 alapitó és 398 állományozó tagja. Az egylet vagyona kitett: készpénz, illetve betétekben: 14378 K 62 fillért, könyvekben: 562 drb. Az értesitő IV-ik része a „Kölcsey-Önképzőkör“ működéséről számol be, mely mint az előző években, úgy az idén is szépen megfelelt feladatának. Vezető tanára: Sróff Gábor, ifjúsági elnöke: Kacsó Kálmán volt. A szertárak közül
