Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-12 / 19. szám

2

NAGYKÁROLY ES VIDÉK h.

A hosszú kocsisort Demidor Ignácz rendőrkapitány kocsija vezette s a második né- gyesfogatu kocsiban foglalt helyet Dr. gróf Károlyi .József, képviselőjelöltünk, kisérve mintegy 250 bandéristával.

A programmbeszéd.

Délután fél ötre járt az idő, midőn az im- jjozáns menet a választóközönség folytonos éljenzése és a zenekarok hangjai mellett a városháza előtti térre érkezett, hol ekkorra már több ezer főnyi tömeg gyűlt össze, hogy a programmbeszédet meghallgassa. A szabad ég alatt, a téren egy asztal körül már ekkor helyet foglaltak a függetlenségi párt vezérlő férfiai: Ott volt Debreczeni István polgár- mesterrel együtt az egész város intelligen- cziája.

Az előre megállapított terv szerint a bandérium tagjai a honvédkaszárnya, a zenekarok pedig a városháza előtt helyezkedtek el.

Gróf Károlyi József folytonos éljenzés és tüntető lelkesedés mellett szállott ki a kocsiból s kíséretével együtt az asztal mellett foglalt helyet gróf Károlyi Gyulával együtt.

Az éljenzés lecsillapultával Debreczeni István polgármester üdvözölte a grófot nehány szives szóval a városba érkezése alkalmából, mire ő röviden válaszolt, megköszönve az üdvözlést. Ezután Reök Gyula, a Központi Takarékpénztár elnöke, intéző-bizottsági elnök, üdvözölte pár meleg szóval a grófot s bemutatva a közönségnek, felkérte őt pro- grammbeszédének megtartására.

A gróf az asztalra állva, messze hallható, csengő szóval mondotta el programmját. Alább adjuk programmbeszédet egész terjedelmében. Akik hallották a meggyőződés igaz hangján, szónoki hévvel előadott beszédet s a függetlenségi elvek legradikálisabb hangoztatását, akik látták, hogy az ifjú gróf tényleg érzi azt, amit mond és hogy ezeknek az elveknek méltóbb letéteményese ő nála nem lehet, azok meggyőződtek arról, hogy a nagykárolyi választókerület mandátumát nyugodtan teheti le az ő kezébe.

A közönség érezte is azt, ami képviselő- jelöltjének lelkét áthatja s beszédét teljes lelkesedéssel, gyakori helyesléssel és éljenzéssel kísérte. Befejeztével pedig szűnni nem akaró éljenzések hangzottak fel.

A programmbeszéd egész terjedelmében igy hangzik :

Mélyen tisztelt választó közönség!

Első szavam a hála kifejezése azon fényes fogadtatásért, melyben részesíteni szívesek voltak. Tanujelét látom ebben azon egyhangú bizalomnak, melylyel engem megtisztelnek.

Mint azt a jelöltséget felajánló küldöttségnek mondottam: Jól tudom, hogy a bizalom nem annyira személyemnek szól, hiszen politikai múltam nincs és nem tekinthetek vissza hasznos közéleti tevékenységre, de szól talán annak a névnek, amelyet viselek és amely név évszázadok óta olyan szoros és benső kapcsolatban van Nagykároly városá- | val és annak polgáraival, de szól főként azoknak a hagyományoknak, melyek engem politikai működésemben mindig irányítani fognak és amely eszméket — tudom — Önök is magukénak vallanak.

Atyáink ezen eszmékért hősi halált tudtak halni, mi reánk pedig azon — talán még nehezebb — feladat hárul, hogy ezen eszmékért éljünk, dolgozzunk, amihez sok kitartás, még több önzetlenség és a győzelembe vetett feltétlen hit kell.

Én nem tartozom a kishitüek és a lemondás hívei közé, mert erős és megingathatatlan a hitem, hogy az önkénynél, az uralkodók absolut hatalmánál, de még a nyers erőnél, a szuronyok erdejénél is sokkal hatalmasabb a nép millióinak lelkében gyökerező akarat, amely szilárd és nem változó, mely ideig-óráig talán elnyomható, de végre is legyőz minden akadályt. És épen ezért, mert ezt hiszem, vagyok én lelkem egész meggyőződésével a függetlenségi eszmék hive. Én hiszek és bízom a nemzet jövőjében és magyar hazánk felvirágozásában!

Széchenyivel mondom még ma is a kishitüek és lemondás híveinek: „Magyarország nem volt, hanem lesz!“

Tisztelt választó Polgárok! Engedjék meg,

hogy rövidesen elmondhassam nézetemet — a jelenlegi helyzetről — és azon irányelveket, melyek engem vezetni fognak.

Az ország újra súlyos válságban van, melyet újra a korona és nemzet akaratának szembehelyezkedése okozott. Még sokkal súlyosabbnak látom jelenleg a helyzetet, mint 1905-ben a Tisza-féle választások előtt. Mert — habár sok az analógia, — akkor a nemzetre való apellálás jóhiszemű lehetett, — holott ma — én nyíltan kimondom — nem az. Mert hiszik-e, igen tisztelt választó polgárok, hogy ha a többséget a Khuen-kormány ellen mi nyerjük el, abból levonják a logikus konsequencziát ?! Én nem hiszem és ez az, ami a válságot súlyosabbá és beláthatatlan időtartamúvá teszi. Hiszen ma a 48-as esz- ! mékről, — melyek pedig ezen ország nagy * többségének traditiókon alapuló meggyőződései, — úgy beszélnek úgy a kormány hívei, mint az osztrák politikusok, hogy ez egy lehetetlen ábránd, hogy törvényeinkben gyökerező jogaink követelése egy kivihetetlen törekvés és kérdem: Bagaszkodik-e ezen ország önállóságának kivívásához, avagy a lemondás politikáját akarja-é? Ezen kérdés jegyében fognak a mostani választások lefolyni. A helyzet a régi. A király — sajnos — mindenre kész híveit küldi az országba, mint kormányt, hogy a nemzetet, melynek kebelében olyan sokan egykedviiek, sokan talán az elmúlt kormány működésétől többet várva, elégedetlenek, hogy ezt a nemzetet minden eszközzel, Ígéret, vesztegetés és a régi szabadelvű kormány minden kortesfogásával a lemondás, a Pécsnek beliódolás politikájának megnyerjék. Tisztelt . választó Polgárok! A kormány nyíltan hirdeti, hogy az uralkodó sohasem fogja acceptálni a nemzet óhajait. Erre vonatkozólag igen találólag mondotta az én tisztelt barátom, gróf Apponyi Albert a minap Jászberényben, hogy . erre volt példa máshol is, épen Angliában, az alkotmányos monarchia eme mintaképében. A 18-ik század végén a Hannoveri-ház uralkodói egy félszázadon át szembehelyezkedtek a parlamenttel és nagytehetségü, vaskezii miniszterekkel, minő pld. Fitt volt, tudtak is igy uralkodni, pedig Angliában az uralkodó mögött nem állott egy más hatalmas ország, mintminálunk Ausztria, mely kárörömmel nézi, ha Magyarország alkotmányán és parlamentje j suverenitásán csorba esik.

Ha Angliában lehetett egy ideig igy uralkodni, hogy ne lehetne ez minálunk ?! Hiszen e nemzet történetében az 1905. óta folyó események csak egy rövidke epizódot képeznek. Miért csüggedjünk az első sikertelenségen?

1906-ban a nemzet többsége nyíltan szint vallott a personalis unió mellett. Az uralkodó, aki előzőleg a nemzetre apellált, a nemzet ítéletét nem sanctionálta. Ez talán ok arra, hogy törekvéseinkről örökre lemondjuk ? Ha szilárdan kitartunk, ne felejtsük el, hogy adó és ujoncz nélkül kormányozni nem lehet.' Fenyegetnek ezután az abszolutizmussal ? Ha , nem is tekinteném az uralkodó esküjét, melyben hinni kötelességem, az abszolutizmus közép Európában, a 20-ik században lehetetlen, már j csak azért is, mert az állam hitelét teljesen megrendíti. És ha körülnézünk, látjuk, hogy még Keleten se lehetett abszolutizmussal boldogulni. Itt van Oroszország, Törökország, az

Perzsia is.

összes Balkán államok, sőt még

Kitartás kell, önzetlenség kell, önbizalom kell, de főként önuralom kell s a győzelem a mienk!

Áttérek az aktuális kérdésekre:

Én a régi függetlenségi követelmények alapján állok. Itt vannak a gazdasági kérdések. Én a gazdasági különválásnak abszolút hive vagyok. Önálló bank és vámterület, ha rövid pénzügyi válságot hoznak is magukkal, mégis létkérdései egy önálló államnak.

Ne felejtsük el, hogy az ország több, mint 750/0-a földműves, tehát mi mezőgazdasági állam vagyunk — par excellence — és épen; ezért nem állhat fenn tovább azon gyarmati viszony, amely Ausztriának kiszolgáltat bennünket. Hosszú volna felsorolni mindazokat a reformokat, melyeket az ország mezőgazdasága és főként a kis emberek érdekében óhajtanak. I)e hogy a legfontosabbak között is említsem, a birtokminimum, a homestead vagy otthonmentesités, egy helyes és igazságos adórendszer, az uzsoratörvény megszigorítása, a kereskedelmi törvény reformja, a tőzsde visszaéléseinek megtorlása, főként az irreális határidő üzlet megszüntetése, a földéhes nép hiénái — a parczellázó bankok — állami felügyelet alá helyezése és a szövetkezeti eszme pártolása és terjesztése; de a mezőgazdaság mellett, ha önálló gazdasági berendezést akarunk, pártolni kell a hazai ipart, a hazai iparos osztályt is.

Hiszen a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem egymásból folynak, egymást egészítik ki és csak a mesterséges rosszakarat állítja azokat egymással szembe. Egy önálló állam gazdaságilag csak úgy virulhat fel, ha mezőgazdasága modern és intenzív, ipara a nagy konkurrencziában megállja a helyét és kereskedelme nagy piaczczal bir.

Az iparos-osztály érdekében, mely a czéh- rendszer megszűnése és a nagy gyárak létesítése által sokat veszített, szintén sok lesz a tennivaló.

Hazai kereskedelmünknek pedig az önálló vámterület fog nagy fellendülést adni.

A közoktatásügy terén, amely egy fejlődésben levő államban, minő mi vagyunk, talán a legfontosabb kérdés, az állami in- Igyenes oktatásnak vagyok hive.

Nem, mintha nem méltányolnám a felekezeti iskolák és tanítók hazafias működését, de ott, ahol sok különböző nemzetiség és vallás van egy helyen, a magyarosításnak egyik legerősebb eszközét látom az állami iskolákban. Egy nemzedéket kulturailag felemelni, gazdaságilag támogatni és ezután politikai jogokkal felruházni, ez a legszebb és legnemesebb czél, mely szemeim előtt lebeg.

De mit ér az, ha iskoláinkban az ifjúságot magyarokká neveljük, ha szeretet, tisztelet és állampolgári hűséget ébresztünk ifjú sziveikben a magyar haza iránt? Kilépnek az ifjak az életbe és hazájukat a katonaságnál akarják szolgálni.* Midőn ifjú lelkűk a legfogékonyabb a nemes ideálokért, ott a katonaságnál azt látják, hogy a magyar nyelv és eszme ott idegen. Egy uj hatalmat ismernek meg, mely nem magyar és látszólag felettünk is uralkodik és ez az összbirodalmi osztrák katonai hatalom, mely intézményeiben, jelvényében és szellemében teljesen ide- ! gén és sárba tiporna mindent, ami magyar. Ez az oka, hogy miért vagyok én az önálló magyar hadsereg hive!

Hazafiság, nemzeti önérzet és katonaság más országokban egy és ugyanazon fogalom, csak mi vagyunk olyan szerencsétlenek, hogy saját fiainkat, ha hazájukat szolgálni akarják, német nyelven és osztrák zászló alatt esetleg saját hazájuk ellen vezénylik.

De az úgynevezett közösügyek másikában : a külképviseletben talán még sérelmesebbek ránk nézve az állapotok.

Sokat fordultam meg a külföldön és mondhatom, úgy nagykövetségeink, mint konzulátusainkban, minden található, csak magyar szellem nem.

Külföldön, ha magyar embernek saját országa követéhez kell fordulni, többnyire meg sem értik magyarul; de bizton sehol magyar czimert, magyar zászlót és ami legfőbb: a magyar érdekek védelmét nem találja.

Ha a gazdasági különválást megcsináljuk, kereskedelmi képviseletünk nem maradhat közös, hiszen többnyire ellentétes érdekek megvédése nem bizható egy és ugyanazon szervre.

A personális unió az uralkodó személyiségének azonosságát involválja, azt tartom tehát, hogy a külügyi képviselet (diplomácia), mely az uralkodó személyének képviselete, ezentúl is közösnek kell lennie, de ott is követelendő közjogi viszonyunk teljes kidom- boritása, de főként az, hogy a külügyminisztérium összes hivatalnokai és a követségek egész személyzete magyarul is tudjon.

Külügyi kormányzatunk állítólagos sikere, a bosnyák annexió is arcziúütése a magyar közjognak. Amint megboldogult gróf Andrássy Gyula akkori külügyminiszter igen helyesen mondotta 1879-ben a delegáczióban, midőn interpelláltatott, hogy miért nem annektáltuk akkor Bosnyák országot: „Bosznia közjogilag magyar terület, tehát csak oda lehetne annek- tálni, azonban nemzetiségi viszonyaink ezt meg nem engedik. Ausztriához nem csatol-