Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-31 / 13. szám
4 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE A bíró tűzhalála. A lángok közt lelte halálát a község birája, Potor János, mind a négy gyermeke és anyja, valamint Kalmár István földbirtokos, volt bíró, ki gyermekeiért a tüzbe rohant, azonban ő is odaveszett. Tizennégy néma ház. Eddig tizennégy olyan ház van Ököritóban, amelybe egyetlen ember sem tért még haza a húsvéti bálból. A tizennégy háznak egész népe a lángok martaléka lett. Rettenetes a siralom, amely a tizennégy néma házból tekint a megpróbált lakosságra. Daraboukint összeszedett holttest. A tüzkatasztrófa halottai között egy deb- reczeni katonát is felismertek a hozzátartozói, ügy szedték össze a csákóját, oldalfegyverét, *— azután a testrészeit: a kezeit, lábait, a fejét egy csomóba gyűjtve elszállítottak Debreczenbe. Egy menekült elbeszélése. Balázs Gyula, húsz éves gazda, akit súlyos sebesülésével a szatmári kórházba vittek, így beszéli el a katasztrófa rémes tapasztalásait: — Épen tánczoltam, amikor lángra borult a lampion. Rögtön láttam, hogy lángot kapott a díszítés, igyekeztem hát tánczosnőmmel a kijárat felé. Már akkor nagy embertömeg feküdt a kijárat előtt, az emberek a zsírjukban égtek. Ezen az embertömegen sikerült átmásznom, átsegítettem tánczosnőmet, Nagy Antóniát is. Nagy Antónia, a tánczosnője, egy viruló szépségű 17 éves hajadon is ott fekszik fel- holtan a szatmári kórházban. Négyszáz halott. Eddig négyszáz ember halt meg a tüzkatasztrófa áldozatai közül. Százhatvanöt holttestet a községben közös sírban helyeztek el és f. hó 29-én helyezték örök nyugalomra páratlanul mély részvétkiséret mellett, amelyben még a távoli vidék is képviselve volt. A többi és felismert halottakat házilag hántolták el. A sebesültek nagy része a kínos halállal küzkö- dik s a katasztrófa áldozatainak száma egyre szaporodik. Újabb részletek a katasztrófáról. A csendőrség jelentése és nyomozása szerint a szérű leégését nem bűncselekmény okozta, mert szemtanuk vallomása szerint a huszonöt méter hosszú és tiz méter széles pajta a petróleumlámpa fölrobbanása következtében gyuladt ki. A lámpionok és a tavalyi száraz gaiydiszi- tés egy pillanat alatt lángba borult s nemsokára tüzet fogott a nádfedél is. A zsarátnok és az égő szikra záporként hullott a tán- czolókra. Morvay Károly dr. vizsgálóbiró és Képessy László dr. főszolgabíró, minthogy az agnoszkálást hétfőn estére befejezték, elrendelték, hogy a fölismerhetetlen holttesteket és testrészeket temessék el. Borzalmas látvány volt egy szekér, amely tele volt megszenese- dett holttestekkel, koponyákkal, lábakkal és egyeb testrészekkel, amelyeket egy közös sírba hordtak össze. Az áldozatok összeírása most van folyamatban. Az összeírást a szomszédos falvakban is elrendelték, mert nagyon sokan jöttek idegen falvakból is. A fölismert halottakat kora reggeltől fogva folyton temetik, a harangok állandóan zugnak. A szomszédos városokból és falvakból ezer és ezer ember vándorol Ököritóra. Az egész falu kihalt, sok ház üres. Egy-egy életben maradt öreg ember siratja elpusztult hozzátartozóit. A szerencsétlenség iránt az egész világon nagy érdeklődés nyilvánul s Bécsből, Berlinből, Gráczból, Páris- ból táviratilag kérdezősködtek a katasztrófa részleteiről. Eddig nem sikerült megállapítani, hogy a j rettenetes szerencsétlenségért kit terhel a fe-1 lelősség. A szolgabiró szokás szerint megadta! az engedelmet a táncZmulatság megtartására j de úgy látszik, nem történt intézkedés, hogy a mulatságot ne tartsák bezárt ‘kocsiszínben min- den tüzbiztossági óvintézkedés méllőzésévéL! A katasztrófa helyén ma két .főszolgabíró • járt.' I Péchy László mátészalkai, Képessy László csen- j geri főszolgabíró. Az orvosok közül először Kápol- j nai Kálmán csengeri járásorvós jelent meg. Itos- j vay Aladár vármegyei alispán a belügyminisz- j térnék táviratban tett jelentést a katasztrófáról, i Szemtanuk elbeszélése. Egy fiatal leány, a ki csodálatos módon megmenekült a leégett színből, igy mondotta el menekülés történetét: — Elszántan neki ugrottam az előttem levő embertorlasznak. A mikor már a torlasz tetején voltam, egyszerré éreztem, hogy egy nehéz test rám nehezedik és akadályoz a menekülésben. Egy férfi volt, a ki utánam akart menekülni. Egyszerre éreztem, hogy a nehéz test, a mely egészen elfödött, olvadni kezdett és én éreztem, hogy szabad vagyok. Nem tudom, hogy mi történt, de egyszerre künn voltam. Fiacskó Áron harpiinczöt éves ombodi gazda a következőket mondotta el egy újságírónak: — Mi a mulatságra feleségemmel, sógornőmmel és férjével együtt mentünk át Ombód- ról Ököritóra. A mulatság megkezdése után a tetőzet felől éles világosság ütötte meg szememet. Fölnéztem adgerendákra s láttam, hogy egy lámpion ég, mice elkiáltottam magamat: Ég egy lámpion, üssék le! Majd azután azt kiáltottam, hogy mindenki meneküljön. Egy huszár le akarta csapni a láinpiont, de nem sikerült. A nép utána rohant, én meg neki mentem a kapunak, a mely a csűr nyugati részén volt. A mikor éji az ajtónak neki támaszkodtam, akkor körülbelül 200 ember rohant oda. Nagy erőfeszítésünkre az ajtó nehezen kiszakadt, de a mint kinyílt, levágódtunk arcz- czal a földre. Nagynehezen sikerült kiszabadulnom, mire visszafordultam és az egymásra esett emberek közül'fvagy 15 férfit és leányt kihúztam. Kerestem á feleségemet is, a kinek jajveszékelését halottam a tömeg közül, de őt, a nélkül, hogy megmentésére tehettem volna : valamit, a szemem láttára letiporták. Feleségem, valamint sógornőm a férjével együtt odaveszett. Hiába ordítoztam, hogy engedjék egymást az emberek, azpk teljesen eszüket vesztették. Egy felnőtt leány égő hajjal és ruhával valahogy kiszabadult,!és kétségbeesetten kért, hogy oltsam el testén' a tüzet, de a következő pillanatban már összerogyott és meghalt. Varga György, 21 éves református vallásu, ököritói lakos a következőket mondja el: — Nyolcz órakor mentem el Weisz Ábrahám csürjébe a mulatságra. A belépődíjat, egy koronát, a csűrnek nyugati részén levő pénztárnál, Potor Sámuej. biró kezéhez fizettem, aki átadta nekem a jegyet. Ekkor ujjasomat és kalapomat odaadtam, ismerősömnek, Koncz Já- nosnénak, kinek Piroska nevű 19 éves szép leányával kezdtem tánezolni. A mint tánczoi- tunk, fölnéztem a gerendára és láttam, hogy az egyik hólyag-lámpa, a melyben gyertya volt, lángbaborult. Elkiáltottam magamat, hogy verjék le a lámpát és tapossák széjjel. A nép a tűz láttára jajveszé,kelve rohant az ajtóhoz, melyet nagynehezen [föltéptek ; de ott egymásra estek. Én hátul voltam és a leányt magamhoz ragadtam és kértem, szaladjunk kifelé, mert ideégünk. A leány ijedten kiszakította magát kezemből és elrohant. Azután láttam, hogy letapossák. Ismét feléje igyekeztem, hogy megmentsem, de erre képtelen voltam, mértékkor már engem is nyomtak az emberek és fejemet, valamint kezeimet nagyon sütötte a folyton terjedő tűz és a hátamon perzselődni kezdett már az ujjas. A füsttől már alig láttam és alig bírtam lélegzení. Halálos kétségbeesés fogott el és minden erőmet összeszedve, igyekeztem az embertömeg tetején keresztül kimászni és kiabáltam, hogy ha Istent ismernek, fogják meg a kezemet, mert ideégek. Akkor Ary Károly, helybeli lakos, megragadta a karomat és húzott kifelé az emberek között. így jutottam ki borzasztó küzködés árán. A kezemen és fejemen szenvedtem égett sebeket. Koncz Jánosné valahogy szintén kimenekült. A belügyminiszter intézkedése. Az ököritói tüzkatasztrófa dolgában á belügyminisztériumban a legszélesebb körű akció indult meg, mely úgy a vizsgálatra, hunt a szükségessé válható segítségnyújtásra kiterjed. Jakabffy Imre belügyminisztériumi államtitkár ma kora reggel sürgős jelentést várt, de miután távirati jelentést nem kapott, telefonon fölszólította a megye alispánját és kiméritö jelentést kért. Rohonczy Gedeon, a fővárosi önkéntes mentőegyesület alelnöke ma reggel | fölkereste az államtitkárt és kijelentette, hogy a mennyiben szükségesnek mutatkoznék, a mentőegyesület megfelelő számú orvost, orvosságot, | valamint gőzfőzökészülékét, mely egyszerre több száz embert láthat el élelemmel, azonnal útnak bocsátja a katasztrófa színhelyére. Ez annyival is inkább szükséges, mert a katasztrófa helyén nagyszámú katonaság és csendőrség van jelen és ezeknek élelemmel való ellátása a községekben nagy nehézséggel jár. Az | államtitkár megköszönte a mentőegyesület vál- i lalkozását és a mennyiben az alispán jelentése azt szükségesnek mondja, a mentőorvosok fölszerelésükkel már ma délben el fognak utazni Ököritóra. Az államtitkár intézkedéseket tett arra vonatkozóan is, hogy a szerencsétlenül jártak hozzátartozói érdekében esetleg akció indittassék meg. A tett intézkedésekről kimerítő jelentést tett az államtitkár a ma reggel Gyöm- rőről a fővárosba visszaérkezett miniszterelnöknek. (Ez utóbbi intézkedések nem hajtattak végre, amennyiben a halottak eltemettet- vén, a romok is nagyrészt eltakarittatván, szükségtelen volt a további segélynyújtás.) jovo. Az idei husvét megint a nemzeti szomorúságok nagy ünnepej volt Magyar- ország számára. Az általános levertségre, a szép reménységek után hirtelen beállott csalódásokra van is elég ok. És sajnos, hogy a nagy kiábrándulás és remény- teienseg egyelőre az egyedüli alap a jövendő számára. Hogy azonban milyen lesz ez a jövendő, az teljesen tőlünk, az ország népének magatartásától, a polgárság öntudatra való ébredésétől, vagy további közönyös fásultságától függ. Azért kétszeresen súlyos felelősség háramlik ma az ország népére, mert sorsának intézését most kezébe adta a Ház feloszlatása által beállott helyzet. Nincs parlament, nincs kire. hárítani a felelősséget annak birálgatásánál: jól teljesitet- ték-e kötelességeiket a képviselők, vagy sem. Most a nép, a polgárság kezében van az ország sorsa s azért a jövendőért a nép, a polgárság felelős az utókor előtt. Meg lehet tehát állapítani, hogy történelmi jelentőségű napok előtt állunk, amelyeknek munkája meghozhatja a szó modern értelmében gondolt uj Magyarországot. Tagadhatatlan, hogy az az irány, j amely az 1848-ik szabadságharcz tüzé- • ben kialakult Magyarországot létre hozta, máig sokat veszített jelentőségéből. Az általános emberi jogok, a demokráczia eszméje, mely Martinovicsék kora óta az 1821-iki mozgalmakig parányi szikrából lobogó lánggá fejlődött, 1848-ban már a forradalom tisztitó tüzében hamvasztotta el a nemesi előjog korhadt alkotmányát. A nemességnek tagadhatatlanul nagy érdemei voltak a viszonyok gyors átalakulásában, mert nem vonakodott attól, hogy a polgári elemet s a jobbágyságot, vagyis a népet magával egyenlő rangúvá, egyformán jogot élvezővé, egyforma kötelességet vállalóvá tegye. Ám 1848-ban mégis a polgárság vívta meg elsősorban a szent küzdelmet, amelyet a többi osztályok csak rokonszenvesen támogattak. Idővel azonban a polgárságnak hirtelen kerekedett demokratizmusa elposványosodott, érdeklődése csökkent a saját és az ország sorsának intézése iránt s a régi hagyományokat, a Kossuth Lajos által oly diadalmas erővel hirdetett tanítást, a demokratikus eszmék ápolását egyetlen kis töredék: a függetlenségi párt vette át, féltett, idehaza irigyelt és istenitett, Ausztriában rettegett örök-