Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-31 / 13. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ ség gyanánt. A tnagyar polgárság zöme szeretettel kísérte az idők jártával hatul mafisá nőtt pártnak nehéz parlamenti küzdelmeit. Azonban a sikertelenség’kifárasztotta, csüggedtté, lassanként közömbössé, végre szinte hihetetlenné, magabizalmát veszi telté tette azt a polgárságot, amely örök dicsőséget szerzett magának ama történeti nagy időkben, Azonban a magyar polgárság nem feledkezett meg nagyjairól, híven őrzi emlékezetében Kossuth Lajos, Irányi Dániel politikai .örökségét. Épp .azért most, amikor az őrs/,ág sorsának intézése ismét kezébe került, a polgárság tudni fogja kötelességét. Tudni fogja, bogy a márcziusi nagy örökség 'letéteményese a függetlenségi párt, amely hirdette,, vallotta azokat az eszméket, amelyeknek jegyében való munkával lehel ujjúid ikitani az ismét romlásnak indult országút. 'A .magyar polgárság tudni fogja, hogy — amint Kossuth .Lajos szerint az ország boldogulásának alapja az igazi demokratizmus — az ezért való küzdelem vezetését és irányítását nem szabad kezéből kiadnia. Azért a nemsokára kez'ődö választási harciban a magyar polgárság a függetlenségi pártot fogja támogatni, hogy alkalmat adjon ennek a pártnak n demokratikus boldog, szabad és uj Magyarország megalkotására. —j—: r. Válasz a válaszra. A „Szatmármegyci Közlöny“ legutóbbi számában válaszol lapunknak a föispáni instal- láczióhoz fűzött megjegyzéseinkre. A válasz, hangja c!bizakodott, annak látszatát kelti, hogy egy újabb politikai éra bekövetkeztével a már-már elenyészett bátorságát Phoenix-ként feltámadni véli. A hang teljesen Ízléstelen, a hírlapírói udvariasságnak és tárgyilagosságnak még csak a legelemibb részleteit is nélkülözi. Mi nem követjük ezen a téren laptársunkat. Érdemleges válaszban sem részeltetjük, mert a mi újságírói felfogásunk nem egyezik meg .laptársunk modorával. Mindenesetre fen- tartjuk azonban az általunk közlöttek igazságát és önmagunk mentségére, szavaink őszinteségének tudatában nem tartjuk szükségesnek egyetlen kijelentést sem tenni. Közölt czik- künkhen elmondottuk egyébiránt véleményünket, amelyekből elvenni, visszavonni okunk egyetlen kifejezést sincsen és igy a Szatmár- megyei Közlönynyel szemben a polémiát részünkről befejezettnek jelentjük ki. P—i. G r. HÍREK. — Személyi hir. Dehreczeni István, városunk polgármestere, kedd este, — dr. Falussy Árpád volt főispán pedig szerdán reggel a fővárosba utazlak. — Meghívás. 2272—1910. K. sz. Nagykároly r. t. város képviselőtestülete tagjait 1910. évi ápril hó 3-ik napjának délelőtti 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendes közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagykároly, 1910. márczius hó 26-án. Debreceeni István, polgármester. — Tárgysorozat: 1. Polgármester eseményi jelentése az 1909. évről. (1086—1910. k. sz.; kj.) 2. A nyugdijügyi bizottság 1909. évi jelentése. (2248—1910. k. sz.; kj.) 3. Kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur 97,017/IH-—1909. sz. határozata a Nagykároly— peéri vasút létesítési költségeihez • megállapított városi hozzájárulás ügyében. (1558—1910. k. sz.; kj.) 4. A vármegyei törvényhatósági bizottság 27—1910. Bjkv. sz. véghalározala a város 1910. évi nyomtatvány beszerzése ügyében. (1885—1910. k, sz.; kj.) 5. A iKorparéten felállítandó állami elemi iskola elhelyezése czél- jaira telekvétel ügye. (1505—1910. k. sz.; kj.) 6. Nonn Gyula nagykárolyi lakos által .a városi gazdasági ismétlő iskolai telekhez csatolás czél- jaira adományozott 1 Q-öl terület elfogadásáról kiállított szerződés jcwáhagyása. (930—1910. k. sz.; kj.) 7. A nagy károlyi róm. kath. egyház kérelme a Fetser-féle kereszthely tulajdonjogának áteugedése iránt. (929—1910. k. sz.; kj.) 8. A városi rendőri-, tűzoltói szolgaszemélyzet stb. kérelme fizetésjavitás és illetve nyugdíjintézetben leendő biztosításuk iránt. (7783., 9079-1909., 583., 1327., 1548., 1549., 1735— 1910. k. sz.; kj.) 9. A jogügyi és pénzügyi bizottság javaslata a városi takarékpénztár létesítése ügyének napirendről levétele tárgyában. (1028—1910. k. sz.; kj.) 10. Élő terjesztés az 1910. évben vasúton szállított jég kövezetvámjának elengedése, illetve visszatérítése ügyében. 2201—1910. k. sz.; kj.) 11. A Fazekas-utcza délkeleti részén a szabályozási vonal megállapítása. (1298—1910. k. sz.; hj.) 12. Az Árpád- utcza délkeleti részén a szabályozási vonal megállapítása. (1299—1910. k. sz.; hj.) 13. Fekete György kérelme a Széchenyi-utczai 39. sz. telek előtt kenyéráruló-bódé felállításának engedélyezése iránt. (1883—1910. k. $z..r hj.) 14. a) özv. Fábry Lajosné majtényutezai 2. sz., b) Csizma Ferencz temetőutezai 26. sz., c) Vagner János Petöfi-utczai 14. sz. s d) Bán- hegyosi Lajos Arpád-utczaí 76. sz. telkéhez ■ csatolt ulczarészlet s e) Major Józsefné somos- utczai 32. sz. telkéből utczaterülethez csatolt telekrészét kisajátítási kártalanítási árának megállapítása. (1374., 1467., 1074., 1825., 1377 1910. k. sz.; hj.) 15. A párczius havi pénztár- vizsgálati jegyzőkönyv bemutatása. 16. A közgyűlés idejét megelőzőleg legalább 24 órával beadható indítványok tárgyalása. — Főispánunk üdvözlése. Csaba Adorján, vármegyénk főispánja, hivatalának elfoglalását annak idején tudomására hozta Nagybánya cs Felsőbánya városoknak. A két város most meleghangú felterjesztésben üdvözölte a főispánt. — Meghívó. A nagykárolyi Kölcsey-Egye- ,sülét 1910. évi április hó 10-én délelőtt fél 12 ,órakor Nagykárolyban, a vármegyeháza nagytermében közgyűlést tart, melyre az egyesület tagjait tisztelettel van szerencsém meghívni. Dr. Fal ussy Árpád, elnök. A gyűlést megelőzőleg fél fi órakor gyülekezés a vármegye- háza'’ léposöesarnokában s kivonulás a Kölcsey Fercncz szobrához, hol a tanuló ifjúság szónoka a nagy költő szobrát megkoszorúzza. Inuen felvonulás a vármegyeháza dísztermébe a fél .12 órakor kezdődő közgyűlés megtartására, melynek tárgysorozata a következő: 1. „Hymnus“,.énekli a dalárda. 2. Elnöki m gnyitó és a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása. 3. Titkári jelentés. 4. A megvizsgált zárszámadás alapján számadóknak a felmentvény megadása. 5. Az 1910. évi költségvetés megállapítása. 6. A tisztikar és választmány lemondása ; az uj tisztikar és választmány megválasztása. 7. Bejelentett indítványok tárgyalása. 8. ünnepi beszéd, tartja: Dr. Falussy Árpád, elnök. 9. „Szózat“, énekli a dalárda. Vendégeket a közgyűlésen szívesen lát az egyesület. — Képviselőjelölés Karczagon. Dr. Falussy Árpádot, volt főispánunkat a karczagi választókerület képviselőjévé jelölte. Falussy megválasztatása — hir szerint — egész bizonyos. .— Eljegyzés. Bíró Árpád Csíkszeredái kereskedő a napokban jegyezte el városunkban Kovács Klárikát, Kovács György helybeli kereskedő nővérét. — Műkedvelői előadás. A helybeli Protestáns Társaskör javára egy kis műkedvelő társaság husvét másodnapján, hétfőn a városi színházban műkedvelői előadást rendezett, mély alkalommal színre került Schönhan Pál és Ferencz kitűnő víg játéka „A szabinnők. elrablása“. Szép számú, közönség jelent meg az előadáson, mely jól mulatott a kitűnő darab vidám jelenetein. A szereplők is igyekeztek megfelelni feladatuknak és különösen Járai Juliska (Róza szobaleány) és Hehe József (Rettegi Fridolin) tűntek ki jó alakításaikkal. Kosztin Ilonka (Baiganir), Szabó’Gizella (Ételka), Turenecz Mariska (Inna), Kaizler Imre (Endre), Nagy Gusztáv (Dr. Szitvássy), Szálkái Béla (Marosán Bogdán) és Tóth János (Bányai Márton) igyekezték szer^peiket megfelelőén előadni. A rendezőség minden eg.yes hqjgy- szereplőt egy-egy szép virágcsokorral lepett meg, a közönség pedig sok tapsban részesítette a műkedvelőket. Az előadás végeztével a polgári olvasókörben gyűlt össze a közönség vacsorázni, mely után a vidám társasig a hajnali órákig tánczolt. Másnap az előadók megakarták ismételni, — de mert erről alig volt valakinek tudomása, mivel a szinlapokát későn hordták ki, — ,az előadást ,a ikőzönség részvétlensége miatt megtartani nem lehetett. — Kinevezés. Griszháber István kir. állatorvos gyakornokot, városunk fiát, a foldmivelés- ügyi miniszter kir. állatorvossá nevezte ki. — Arczképleleplezóa. Abbéi m alkalomból, hogy Vetzák Ede, a helybeli Takarékpénztár-egyesület vezérigazgatója ebbeli :minő- sé,gében 13 év óta van, előzőleg pedig mint felügyelő bizottsági és igazgatósági tag 12 ,év óta, tehát összesen .25 év óta vesz részt ezen egyesület ügyei intézésében, az igazgatóság lés felügyelő-hizottság Jenser Mihály főgimnáziumi rajztanár által megfestették Vetzák Ede arqz- képét és azt f. hó 17-én leplezték le. Az igazgatóság, felügyelő-bizottság, tisztikar és ezek családtagjai délután 3 órakor az egyesület helyiségében összegyűlvén, a jubilánst — azzal az ürügygyei, hogy hivatalos ügyben reá szükség van, — az intézetbe hívták, ahol ünnepélyesen fogadták, majd Debreczeni István polgármester méltatta Vetzák Ede vezérigazgatónak az egyesület felvirágoztatása körül nevezett érdemeit. Az ünnepelt könnyes szemekkel köszönte meg a nem várt kitüntetést és kijelentette azt, hogy ezután is minden törekvése odairányul, hogy az egyesület érdekeit előbbre vigye s hogy a vele szemben ezúttal megnyilvánult ezeretetre továbbra is méltó legyen. As éljenzéssel fogadott beszéddel az ováczió véget ért. — Eljegyzés. Kemény László m. kir. áll mvasuti raktárnok f. hó 27-én váltott jegyet városunkban özv. Sarkadi N. Zsigmondné nővérével Asztay Irmával. — Utcza meghosszabbítás. A helybeli Attila-utczának a vasút melletti petróleum- raktárakig leendő meghosszabbításának műszaki előmunkálatait Illés József városi mérnök megkezdette. Kívánatos volna, hogy a terv mielőbb megvalósitlassék, hogy a teherpályaudvar czélszerübben legyen megközelíthető. — Tűzoltó-szövetségi gyűlés. A Szat- márvármegyei Tűzoltó-Szövetség legközelebbi közgyűlését julius hónapban, városunkban fogja megtartani. — Nyugalomba vonuló lelkész. Boross János nagykárolyi evangélikus lelkész, miután 46 évig hűségesen munkálkodott egyházában, a megérdemelt nyugalomba vonul. Husvét hétfőjén búcsúzott el híveitől. Beszéde oly megható volt. hogy a hallgatóság között több ízben hangos zokogás volt hallható. Az isteni tisztelet után tartott közgyűlésen a hitközség az egyházban kifejtett buzgó működéséért a lelkésznek köszönetét szavazott és érdemeit jegyzőkönyvbe iktatta. — Gyászeset. Papp Endre a szatmári kir. törvényszék bírája, a büntető tanács -vezetője kedden délben rövid szenvedés után 51 éves korában Szatmáron szivszélhüdés következtében váratlanul elhunyt és ma délután tétetik örök nyugalomra. A szigorú de jószívű büntető biró váratlan elhunyta Szatmáron általános részvétet keltett. Papp Kálmán helybeli pénzügyigazgatósági pénzügyi titkár testvér- bátyját, gyászolja az elhunytban. — Medvey Lajos képkiállitása, mely meglehetős nagy látogatottságnak öryenjd&tt, ünnep másodnapján lett bezárva. Medvey 20-nál több képet adott el és egyes eladott képekre pedig után rendelést-kapott. — Közgyűlés. A helybeli „Kölcsey-nyomda részvénytársaság“ folyó hó!20-án tartotta meg harmadik éyi közgyűlését a helybeli .Takarékpénztár-Egyesület gyűlésiemében. A.tárgyapro- zatban a szokásos tárgyak voltak - felvéve és a közgyűlés elhatározta, hogy az ,1198 K -88 f értékcsökkenés fés kétes követelés leírása után mutatkozó 4556 K 83 f tisztanyereményből a tartalékalap javára 500 :K, 200 drb.részvény osztaléka fejében á 10 K 2000, igazgatóság, fel ügyelő-bizottság és ügyész jutalékára 2070 .904 K 54 f, ügy vezető jutalékára ,10 °/0 452, K 29 f, könyvelőnek fizetésére 300 K, az egy