Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-06 / 1. szám
•2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE. Mig Lukács László itthon nagy hangon adta a nemzeti álláspont védelmezőjét; — mig mindenre hajlandó volt, csakhogy a függetlenségi pártot leszerelésre birhassa és a kormányzás viteléhez szükséges eszközöket megszerezve, majd annak idején egyet nevessen a sikerült becsapás fölött, — addig kitűnt odafönt, hogy a nemzetiszinü szirén tulajdonképen sárga-fekete, a kinek esze ágában sincsen a magyar nemzeti önálló bank felállítása, de ha lehetne, a közösséget akár Ítéletnapig is fenntartaná. A függetlenségi párt azonban nem esett bele a csapdába. Sok száz év keserű tapasztalata megtanította arra, hogy már csak annak higyjen, amit mégis foghat. És ime: az eredmény igazolta a kételkedést. A függetlenségi párt pedig tisztán és érintetlenül került ki ebből a kísértésből is és a nemzet most már láthatja, hogy nincs más czélja, mint a mit maga elé tűzött, a miért a legerősebb harczot is megfogja vívni: a nemzet boldogitásá- nak czélja. A czél felé.* A nemzetek Apostola mondta: „A hit cselekedetek nélkül hclt.“ Ebből az következik, hogy cselekedned kell emberfia ! És te cselekszel. Jól; roszul. Holott csak jól kellene cselekedned, mert a nemzetek Apostola csak a jóra tanított. Azt hirdette, azt tanította, hogy „nyújts segítséget az előretörekvőnek“. Mikor legjobban sanyargatták, azt hirdette „szeresd felebarátodat, mert egyek vagytok hitben“. Parancsolta, hogy meg is fogadd. Hirdette, hogy te is hirdesd ... Te megfogadod? Meg. Holnapra és a holnapután következő második napra. No és holnapután? . . . Holnapután hirdeted, mert a nemzetek Apostola azért hirdette, hogy te is hirdesd . . . másnak, hogy a czél felé közeledjék. De talán neked is a czél felé kell közeledned ? A nemzetek Apostolától hirdetett hit szerint igen. De a czél neked igen messze van, mert az Apostol tanításait nem úgy fogadod meg, ahogy ö mondta, ahogy ő hirdette, ahogy ő parancsolta. Fogadd csak el úgy; meglásd igen közel fekszik az a czél! Csak * Reflexió az »Északkeleti Újság“ karácsonyi számában ugyanezen czim alatt megjelent vezérczikkre. egy lépés. Egy lépés, mihelyt felhasználod a nemzetek Apostola hitét. Használd fel ember, mert fel kell használnod; hisz’ a nemzetek Apostola hitét vallód. De meg könnyű felhasználni. Hisz’ ismered az Apostol tanításait. Csak engedelmeskedned kell azoknak. Ez is könnyű, mert te is hirdeted. És a magad számára is hirdesd! Ez esetben csakugyan egy lépés a czél. De csak ezen egy esetben! Ha azonban úgy akarsz a czél felé közeledni, hogy felebarátaid elméjét elhomályosultnak tartod; ha azt hiszed, hogy az Igazság zászlóját azon az utón kell a czél felé vinni, amelyen te javaslód „A czél felé“ való tanításodban, akkor „ez a szellem, ez a gondolkozás és a szerint való cselekvés tönkreteszik nemcsak a szellemi, lelki embert, hanem a fizikait is“. Ezt te nem akarod. Nem akarhatod. Te szereted felebarátaidat; te szereted embertársaidat, de szereted azt is hinni, hogy azok nem szeretnek téged. Dehogy! Hiszen akkor „ostobaságukban akár az eget is megostromolhatnák“. Nem, ezt nem teszik . . . mert emberek és igy részesei a jótulajdonságoknak is és pedig azon jótulajdonságokuak is, amelyeket a szeretet ünnepén te is, én is oly nagyon szeretünk hirdetni . . . „Szegény, sokat, szenvedett magyar hazánk“ felett is sírsz, keseregsz. Értelek. Értünk mi, a te felebarátaid, Hunnia minden fia . . . Akik egy szívvel dolgozunk „sokat szenvedett“ hazánk felvirágozásán. így azonban hiába dolgozunk, te emberfia! Ha te igy mutatod a czél télé vezető utat és ha ti arra felé mentek, akkor én tévesen állítottam, hogy te szereted felebarátaidat, te nem szereted ezt a „szegény, sokat szenvedett hazát“ és olyat állitsz felebarátaidról, amit magad se hiszesz és egyben megsérted azt a hitet, annak a hitnek egy lényeges pontját, amelyről azt hiszed, hogy vallód. Igazságtalan biró vagy. Pedig biró sem lehetsz magad.“ Ezt is a nemzetek Apostola hirdette . . .! És ha jól emlékszem épen ezután hirdette azt, hogy „egyforma szorgalommal gyomláljuk a gazt; irtsuk a goduózt“. De ott van az is, hogy szeretettel történjék ez is. Csak igy mehetünk — mert nem én szólok hozzád és általad hozzátok, hanem mi — szeretettel, kölcsönös megértéssel a czél felé. Csak igy lészen a földön: „Dicsőség Istennek es békeség az embernek!“ — ha ezután ilyenféle módon mutatod a czél felé vezető utat. B. B. Újévi üdvözletek. Az újév alkalmából szokásos tisztelgések a hivatalos világban a következőleg folytak le: A vármegyeházán a tisztikar Ilosvay Aladár alispán távollétében dr. Péchy István főjegyző vezetésével tisztelgett dr. Falussy Árpád főispánnál, ki a tisztikar nevében kifejezett jókivánatokat hálás szívvel köszönte meg. A kir. pénzügyigazgatóság tisztikara I fi achy Gyula kii1. tanácsos, pénzügyigazgatóval élén tisztelgett a főispánnál, hol a pénzügyigazgató őszinte, keresetlen szavakban fejezte az újév alkalmából a testület jókívánságait. A főispán válaszában igen meleg elismeréssel adózott a kir. pénzügyigazgatóságnak, azért a humánus és méltányos eljárásáért, amely- lyel a kincstár érdekeit az adózó közönség érdekeivel összeegyeztetni tudta és ennek szellemnek a humánus képviselője és megteremtője Plachy kir. tanácsossal szemben különösen kiemeli elismerését és meleg köszönetét. De nemcsak a maga részéről nyilvánítja ki azt, hogy a pénzügyigazgatóság a jelenlegi vezetés alatt az ország első igazgatóságai közé emelkedett, hanem illetékes, felsőbb helyről nyert informácziója szerint is örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy ezt a tisztikar tudomására juttassa. A lelkes éljenzésekkel fogadott válasz után a tisztikart a főispán dús villásreggelivel vendégelte meg. A pénzügyigazgatóság tisztikara szeretett főnöke Plachy Gyula kir. tanácsos előtt is kifejezte azt az igaz, őszinte szívből eredő jókívánságokat, amelyeket csakugyan érez annál a bensőségteljes viszonynál fogva, mely az igazgató és tisztviselőikül' között áll fenn. A városházánál lletey Ábrahám főjegyző betegsége folytán Demidor Ignácz rendőr- kapitány vezetésével jelent meg a tisztviselői- kar Debreczeni István polgármester előtt, hogy üdvözöljék az újév alkalmából. Ezután a városi tisztikar Debreczeni István polgármester vezetésével dr. Falussy Árpád főispánhoz ment, kit üdvözöltek. A Kölcsey Egyesület választmányának küldöttsége Cseh Lajos főgimn. igazgató egyleti alelnök vezetése alatt jelent meg a főispánnál. Ezeken kívül városunk előkelőségei közül többen keresték fel jókivánataik- kal a főispáni párt. Előfizetési felhívás! Mióta a „Nagykároly és Vidéke4- kilépett a közélet terére, hogy szeretett hazánk boldogulása, előhaladása és felvirágoztatásának nagy eszméjéhez, habár csak egy porszemmel is hozzájárulhasson, azóta szüntelenül csak egyetlen elvet szolgált: az országos függetlenségi és 48-as párt elveit, mert egyedül ezen elvek szolgálatában vélte vagy ült egy nagy óczeánjáró gőzös fedélzetén, látogatta nagy világvárosok műkincseit s ebédelt egy nemzetközi tabled’ hote társaságban, — azt már minden nyáron meglepi a világjárás vágya. De hajh! Szárnyaszegett csügge- déssel jut eszébe a nagy akadály. Nem a körülmények, nem is az anyagi eszközök hiánya bénítja meg az utazás kedvtelését, hanem a nyelvismeret hiánya. Saját tapasztalásomból győződtem meg róla, milyen haszon nélkül való dolog a nyelv ismerete nélkül menni idegen országba. Mikor először jártam szép Italiában, egy szót se tudtam olaszul. Gyámoltalan martaléka voltam minden taliánnak. Utóbb, egy télen át, elsajátítva az olasz nyelvet, csak egy második olasz- országi útban láttam be, mennyit vesztettem volt előbbi tudatlanságom miatt. Hja! bizony ha valaki egyszerre csak süketnéma lesz, akkor is látja még az embereket, de nem érti hogy mit beszélnek. S nem mindenkinek van ideje és kedve néhány heti utazásért egy idegen nyelv megtanulására hónapokig tartó fáradságot fordítani. S azután hány nyelvet kellene megtanulnia, hogy mindenütt megértesse magát a gyors közlekedés s kifejlett turisztika mai korában, mikor már Konstantinápoly, Stokholm, Cairó csak olyan látogatott pontok, mint a múltban Róma, Páris, London. Sőt, akinek ideje, pénze és egészsége van hozzá, éppen abban keresi az utazás legfőbb élvezetét, hogy csakugyan „világot lát“ általa. Összehasonlítja a Comót a Balatonnal, a Spreet a Tiszával, a Righit a Tátrával, Budapestet Ná- polylyal, az Orient-Expres vonatot a viczinális- sal, az ecsedi pákászt a nílusi bedninnal s ez sem utolsó! a töltött káposztát a piláffal. Az pedig a tapasztalástól megczáfolt régi babona, mintha volna egy-két világnyelv, amelyet mindenütt beszélnek. Aki kellemetlenséget kíván, az csak induljon el Németországban francziául, Angliában németül beszélni. A fran- cziáról úgyis tudja mindenki, hogy az semmi más nyelven nem beszél. Olyan közeget kell keresni a más-más nyelvű emberek érintkezésének, amely a nemzeti érzékenység féltékeny indulatát ne sértse. Ilyen volna a tudományos világban a polgárjoggal biró latin nyelv. Ámde itt van két nagy bökkenő. Az egyik az, hogy a milyen szép-, erő- és kifejezés teljes a latin, olyan nehéz jól megtanulni s folyékony társalgásra alkalmazni. Gondolatvilágunk annyi tömérdek uj fogalommal tágult a rómaiak kora óta, hogy szlntannyi mondva csinált uj kifejezéssel kell bővítenünk a tőlük öröklött szókincset. Másik, még nagyobb baj, hogy a müveit nyugoti népek évszázadok óta megszokták saját nyelvjárásukhoz idomítva ejteni ki a latin szavakat. Egyedül mi, magyarok, őriztük meg az eredeti kiejtést s csak a mi középiskoláinkban olvassák a klasszikusokat úgy, ahogy a fórumon olvasták. Ez az oka, hogy a tudós világ latinul is csak addig érti meg egymást, amig írásban közlekednek. De egy szót se értenek meg, ha élő szóval akarnak értekezni, holott mindenik latinul beszél, de mindegyik a maga módja szerint. így hát hiába keresték az általános, közös világnyelvet elevenek és holtak között. Nem lehetett ilyet találni. Teremteni kellett. A müveit világ rég belátta a gondolat eszményi szépségét s reális hasznosságát. De hajh! Négyezer esztendő óta érzi már az emberi nem, milyen szép és hasznos állapot volna szárnyra kapni és repülni. S még ma is alig vetekedhetünk nemhogy a szálló madárral, de a csapongó denevérrel is. Szerencsére a Dr. Zarnenhof fáradozása kevésbbé nehéz tételre irányult. A tudós orosz olyan segédnyelvet iparkodott összeállítani, melyet olyan rövid idő alatt s olyan könnyen lehessen megtanulni, hogy minden ország népe megtanulja s igy önmagában hordja annak biztosítékát, hogy csakugyan megtanulja egész Európa s igy az idegenek érintkezésének föltétlenül bizonyos közege lesz. A tudós fáradozásnak sikerét legcsattanóbban bizonyítja az a tény, hogy az esperanto oly rohamos gyorsasággal terjedt el. Már ma egész világhálózatot képez s mindenfelé annyian beszélik, hogy legalább a mi világrészünket kényelmesen be lehet vele utazni. S igen ne-
