Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-29 / 30. szám
I JO XXVI. évfolyam. Nagykároly, 1909. julius 29. & 30. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak: A politikai rész szerkesztéséért felelős: Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Egész évre ..................... Dr. Adler Adolf Széchenyi-utcza 37. szám. (A zárdával szemben) Fél évre ......................... . . 4-— „ szerkesztő. B érmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől Negyedévre ................. . . 2— , A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. nem fogadunk el. Egyes szám................. . .--20 „ Laptulajdonos és kiadó : Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Gróf Károlyi István. E hó 31-én két éve lesz már annak hogy Gróf Károlyi István örök álomra hunyta le szemeit. Két éve már annak, hogy kihűlt porai felett bezárultak a kaplonyi sírbolt ajtai és a két hosszú év után városunk lakossága ma is épen oly kegyelettel, épen oly tisztelettel és szeretettel gondol reá, mint akkor, midőn még közöttünk élt, — midőn még érezhettük az ö szeretetének melegét, gondoskodásának hatását és befolyásának súlyát. Sajnos, hogy a Gondviselésnek épen akkor kellett öt közülünk elszólitania, midőn legtöbb reményünk volt arra nézve, hogy végre annyi évi türelmes várakozás és mellőzés után az ö hathatós pártfogásával hosszú évek mulasztásait fog sikerülni helyrehoznunk, midőn meg volt nyitva az út ahhoz, hogy városunk is hozzájuthasson igazságához és a maga jogaihoz. Mert kétségtelen tény, hogy talán egyetlen város sincsen oly szomorú helyzetben, mint Nagykároly városa. Évtizedek röpültek el fejünk felett anélkül, hogy a kormányoknak figyelme bármily kis mértékben is felénk fordult volna. Évtizedeken keresztül küzködtünk a meglevő intézmények megtartásáért és ádáz harczot kellett vívnunk azért is, hogy a vármegye székhelyét megtarthassuk, amely Gróf Károlyi István nélkül már régen nem lenne a mienk. Saját erőnkből városunkat az alföldi faluk közül kiemeltük s modern várossá tettük. Szegénységünkhöz képest határtalan áldozatkészséggel alkottuk meg a modern haladásnak egyik eszközét a másik után, mindig abban a reményben, hogy végre is el kell következnie annak az időnek, midőn mi is felléphetünk jogos igényeinkkel; midőn mi is sorompóba léphetünk azért, hogy észrevegyenek bennünket, hogy joggal követelhess^? r'aozatkészségünk- nek némi ellenértéket. A politikai viszonyoknak szerencsés alakulása, midőn a nemzeti kormány elfoglalta helyét, amely kormánynak a megboldogult Gróf Károlyi István egyik hatalmas támasza volt, — azt a reményt keltette bennünk, hogy eljött az ideje a mi városunknak is. Eljött az ideje annak, hogy mint vármegyei székhely joggal fogja most már követelni mindazt, ami egy megye- székhelyt megillet, hogy a helytelenül és törvényellenesen más városban létező közintézmények ide tétessenek át, — hogy az annak idején a jog és igazság ellenére feloszlatott nagykárolyi törvényszék újra visszaállittassék. Jól emlékezünk még azokra a szavakra, melyek az illetékes tényezők szájából elhangzottak, de azóta már fordult a világ kereke egyet, — Gróf Károlyi István már régen pihen a kaplonyi sírbolt alatt — s az elhangzott ígéretek csak pusztába kiáltott szavakká lettek. Jól érezzük mi árvaságunkat és magunkra hagyatottságunkat. Érezzük, hogy a fényes Ígéretekkel igen könnyen bánnak azok az urak, akiknek az Ígéret a mesterségük, — de a teljesítés már nem az! A kimondott szó rabja, a becsület kérlelhetetlen lovagja már nincsen, hogy számon kérje az Ígéret teljesítését s nekünk csak a szomorú igazság jut osztályrészül és ez az, hogy küzdjünk I továbbra is, majd talán egyszer, mégis csak czélt érünk. Gróf Károlyi István emlékezete pedig soha nem szűnő szeretettel éljen a város polgárságának lelkében. Mert amit neki köszönhetünk, az nekünk a legbecsesebb, létfentartásunknak alapja. Pár nap múlva egy szerény körben, a Polgári Olvasókörben le fogják leplezni az ö arczképét, amely a polgárok szeretetének jelképe. Menjünk el mindnyájan erre az TÁRCZ A. Gaál József szépirodalmi munkásságának eszmei értékelése.* *) Irta : Sróff Gábor. I. Nehány szó a magyar irodalmi oktatásról. Irodalmunk a magyar nemzeti szellem megnyilatkozása. Ezeréves fejlődési folyamatában mindig kölcsönös vonatkozást és szerves összefüggést mutatott a klasszikus s az európai népek irodalmával. Eleinte a latin s görög nyelv hatása érzik rajtunk, majd meg az európai nemzetek eszmeáramlata uralkodik főképen költészetünkben, de később a magyar teremtő szellem lerázza magáról az idegen népek békóit, nyelvünk fejlődésével nagy Íróink és költőink támadnak, kik a lángész erejével s az érzés mélységével, az alkotó lélek könnyedségével s a képzelet ragyogásával műremekeikben napvilágra hozzák a *) A főgimnázium 1908—1909. évi értesitőjéből. magyar nemzet elméjében és szivében rejlő fönséges gondolatokat és örök értékű érzéseket. E halhatatlan műremekekkel újkori íróink és költőink világirodalmi magaslatra emelkednek s velük együtt a magyar föld s annak népe is rohamos gyorsasággal világ- irodalmi jelentőségre tesz szert. * * * Újabban gyakran hallható a magyar társadalomban az a lesújtó Ítélet, hogy a középiskolai oktatás nem készíti elő a növendékeket az életre. Ebben az általánosan elterjedt véleményben rejlik némi igazság, de a higgadt kritika rostáján vajmi kevés marad meg belőle. A gimnáziumi tanítás és nevelés a feltörekvő koreszmék hatása miatt kétségtelenül némi ingadozást és tapogatódzást mutat, de azért középiskolai oktatásunkban már a részletekben is észrevehető az állandó tengely, a magyar nemzeti eszme. Középiskoláink nevelésének és tanításának gerincze tehát a magyar műveltség kincseinek átszármaztatása s gazdagítása s ez eszközök közrehatásával a tanuló ifjúság értelmének, szivének s egész lelkének olyan teljes kibontása, hogy később mint egyén is boldogulhasson a kenyérkereseti téren s aztán, mint a magyar nemzetnek gondolkodó fejű, altruisztikus érzésű s czéltudatosan cselekvő munkás tagja a maga hivatása körén kivül is tehetségével a hazának anyagi és szellemi fejlődésén s erősödésén munkálkodjék. Szóval a magyar közoktatás czélja müveit, tanult, munkás, rendszeres életű, jellemes, magyar emberek nevelése. Az a kérdés tehát, hogy középiskoláinkban legszövevényesebben s leggazdagabb eszközökkel, legerősebben és legbiztosabban melyik tárgy szolgálja ezt a czélzatot? Kétség nem férhet hozzá, hogy a magyar irodalom, mert ez a gyermeket lépésről-lépésre fölvezeti azokon a fejlődési fokozatokon, melyeken át az emberiség s nemzetünk a műveltség mai magaslatára emelkedett.. . Irodalmunk ugyanis nemcsak népünk ielkü- letének, hanem az európai eszmeáramlatoknak is hü tükre. Ebből a gazdag és mély forrásból ismeri meg a tanuló, hogy az ősmagyar világnézet helyébe lép a kereszténységnek nemzetalakitó s fentartó szelleme, ebből sugárzik ki a lovagvilág érzés- és eszmeköre, majd a hitújítás s nemzeti védekezés küzdelmei tárulnak szeme elé, később meg a harczokban kifáradt nemzet erőgyűjtését szemléli, azután a klasszikus s európai
