Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-18 / 7. szám
veszteségét a helyi sajtó, illetve azon helybeli lapok is, melyeknek munkatársa volt, a melyekben értékes tudományos czikkei megjelentek. Lapunk mindenkor büszke volt reá, hogy tudományos fejtegetéseit közreadhatta. Mi is osztozunk a család gyászában! Az elhunyt életrajzi adatait a következőkben adjuk: „Dr. Lúcz Ignácz 1835. nov. 25-én született Szatmáron, Lúcz János és Mohr Erzsébet szülőktől; tanulmányait Nagykárolyban kezdte, majd Szatmáron a gimnáziumban és a püspöki Lyczeum- ban folytatta s mindenütt első rendű jeles tanuló volt. Már 1855-ben Ungváron a főgimnáziumban mint helyettes tanár működött, a honnan 1858—1859-iki tanévre Szatmárra került a főgimnáziumhoz. 1859-ben a közoktatásügyi miniszter rendelkezése folytán a bécsi egyetemen a mennyiségtani és a természettani előadásokat hallgatta; majd 1861-ben ismét visszatért Szatmárra, ahol mint a mennyiségtan és természettan tanára működött, 1863-ban pedig a gimnáziumi tanárvizsgáló bizottság előtt a tanári vizsgát kitüntetéssel letette és ugyanakkor doktori oklevelet nyert. Itt folytatta működését 1874. évig, azontúl pedig Kassán mint főreáliskolai tanár egészen 1894. évben saját kérelmére történt nyugdíjaztatásáig, amikor is a vallás és közoktatásügyi miniszter 35 évi kiváló működése felett megelégedését nyilvánította. Dr. Lúcz Ignácz számos közintézménynek, tudományos társulatnak és közművelődési egyletnek volt tagja, az ifjúságnak mindig nemes barátja volt, az iskolák, az ág. ev. egyház szellemi és anyagi felvirágoztatásán sokat és nagy sikerrel fáradozott. Ezenfelül igen sokat tevékenykedett irodalmilag, rengeteg sok tudományos irányú értekezést irt melyek egy részét társaskörök estélyein olvasta fel, nagy részét pedig helyi és fővárosi lapokban közölte. • Czikkei és értekezései közül megemlítjük a következőket: A látható világ, A világnyelvről, Küzdelem a sötétséggel, A petroleum, A világítás és a világítási anyagok, Az astrológia, A pénz, Érzéki csalódások, A reformátió emléke, A reáliskolákról, Hol van uj év először? A gondolat mint mozgás, Az uj év kezdete nálunk s a föld más i helyén, Karácsony este falun és pusztán, A táncz fizikája, Az elektromos áramok, A világításról, A mértékek eredete, A reálismus és a reáliskola, A barometer, Források és kutak, Időszámítás, Az anyag. Emlékbeszédet irt és mondott el: Deák Ferencz emlékezete, Erzsébet királyné emlékezete, A mille- ninm és a koronázás emlékezete czim alatt többször. Dr. Lúcz Ignácz igazgatója volt a helybeli kereskedő-tanoncziskolának, tanára az iparos-tanoncziskolának, tagja az iparos tanoncziskolai bizottságnak, gondnoksági tagja a polgári leányiskolának s mindenütt odaadó, példás munkálkodást fejtett ki. A kereskedőtanoncziskola tantestülete Klacskó István helyettes igazgató vezetése mellett f. hó 13-án délelőtt NAGYKÁROLY ES VIDÉK E I testületileg jelent meg a ravatalnál, hogy elhelyezze koszorúját s a család előtt részvétének adjon kifejezést. A család a következő gyászjelentést adta ki: Alólirottak mély fájdalommal tudatják úgy a maguk, mint a rokonság nevében is, a feledhetetlen férj, apa, nagyapa és testvér Dr. Lúcz Ignácz ny. kassai főreáliskolai tanár folyó évi február 12-én, hajnali 3 órakor, 73 éves korában, hosszas szenvedés után történt gyászos elhunytát. A megboldogult drága halottunk földi maradványa folyó hó 14-én délután 3 és fél órakor fog az evang. egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyeztetni. Nagykároly, 1909. február 12-én. Áldott legyen feledhetetlen emléke! Özv. Lúcz Ignáczné Jékely Paula neje. Lúcz Elza férj. Mangu Béláné, Lúcz Berta férj. Bukovszky Péterné gyermekei. Mangu Béla vármegyei I. oszt. aljegyző, Bukovszky Péter m. kir. honv. főhadnagy vejei. Lúcz Mária özv. Molnár Károlyné, Lúcz Berta özv. Wéber Pálné, Lúcz Gizella özv. Glatz Endréné testvérei. Mangu Lili, Mangu Ibolya, Bukovszky Andrea unokái. Az elhunyt temetése vasárnap délután rendkívül nagy részvét mellett ment végbe. A kegyelet a koporsót el- halmozta koszorúkkal, melyek a következő feliratokat viselték : Bánatos szívvel — Paula. Kedves jó apának — Berta és Péter. Isten veled jó apánk — Elza és Béla. A legjobb öregapának — Szerető unokái. Jó testvéremnek — Mari. A kereskedő tanoncziskolai bizottság — Érdemdús igazgatójának. A kereskedő-tanoncziskola ifjúsága — Szeretett igazgatójának. Kedves Náczi bácsinak — Hadnagy Ignácz és családja. A jó barátnak — Dr. Cser- venyák Károly és neje. Szeretett Náczi bácsinak — Tibor és Mariska. Kedves testvéremnek — Berta. Kedves Náczi bácsinak — Dr. Jékel László és családja. Szeretett volt felügyelőjének — Evangélikus egyház. Buzgó elnökének — Az ipar isk. bizottság és tantestület. Kedves igazgatójoknak — Szerető kartársai. (Kereskedö-tanoncziskolai tantestület). A temetési szertartást Boross János helybeli és Duzsik Lajos szatmári evangélikus lelkészek végezték, utóbbi szép beszédben méltatva az elhunyt érdemeit. A temetőben Boross János lelkész szép imát mondott, a kereskedő-tanoncziskola tanári kara nevében Holczinger István elemi iskolai tanító, a tanitvá- ok nevében pedig Blau Sándor a keicoLedő-tanoncziskola tanulója mondottak megható búcsúbeszédet, a dalárda gyászdalokat énekelt s ma már ott nyugszik a hant alatt az a férfiú, aki a tudománynak, a köznek szentelte életét, aki évtizedeken át csak azon volt, hogy száz és száz egyénnek a leikébe átplántálja lelkének egy kis szikráját a tudomány iránti lelkesedést, az emberiség jóvoltának előmozdítására irányuló törekvést. Nyugodjék békében! A kassai állami föreáliskola a következő gyászjelentést adta ki: A kassai állami főreáliskola tanári tanári testületé mélyen megszomorodva tudatja, hogy Dr. Lúcz Ignácz az intézet nyug. tanára folyó évi február hó 12-én életének 73-ik évében Nagykárolyban jobblétre szenderült. A megboldogult intézetünknél teljesített húsz évi (1874—1894) működése alatt iskolánk történetében örökre kitörülhetetlen betűkkel irta be nevét. Nagyszámú tanítványai őszinte tisztelettel övezték öt mindenkor körül s ma is, mint meglett emberek, igaz kegyelettel emlékeznek meg róla, kiben a kiterjedt, széleskürü tudás és kiváló szakképzettség mellett a lelkiismeretes, törhetlen erélyű, buzgó tanárt, az igazságosan szigorú, tiszta és határozott jellemű embert ismerték meg. Szorosabb tanári működési körén kivid tevékeny munkása volt minden szépnek, jónak és nemesnek úgy az intézet falain belül, mint azon kivid a társadalomban.Intézetünknél már 1875- ben megalkotta s tizenhét évig vezette is az ifjúsági segélyző-egyesületet, melyet aztán mint jól megerősödött intézményt bizhatott másra. Nemes emlékét kegyelettel őrzi meg intézetünk ! Kassa, 1909. évi február hó 15-én. A mi igazságunk. — A nagykárolyi székhely pártjának Emlékirata. — (Folytatás.) A vármegye igazán siralmas pénzügyi viszonyainak jellemzésére felemlítjük még, hogy például a tiszti nyugdíj alap helyzete állandóan és annyira aggasztóan labilis, hogy már a legrövidebb idő alatt az a veszedelem fenyeget, hogy a vármegye nem lesz képes nyugdíjazott tisztviselőinek törvényszerű járandóságait fizetni. Azt hisszük, sikerült kimutatnunk, mikép Szatmárvármegye pénzügyi helyzete annyira kedvezőtlen, hogy nemcsak jelenleg, de belátható időn belül sem lesz módjában nem egy milliót, de akár egy fillért is újabb befektetésekre áldozni. És azt hisszük, maguk a szatmári emlékirat megalkotói is riadtan döbbennének vissza, ha mozgalmuk sikerre vezetése esetén az anyagi fedezetről kellene gondoskodniok. Arról, hogy az államkincstár, a mely 5 évvel ezelőtt a főispáni lakás váltsága fejében 100,000 koronával járult a nagykárolyi székház újjáépítési költségeihez, most minden jogos és belátható indok nélkül kárba veszni engedje e beruházását és egy millió koronát ajándékozzon a szatmári székhely pártnak, — erről bizonyára szó sem eshetik. Hátra volna még Szatmárnémeti sz. kir. város, amelynek törvényhatósága, mondják, készségesen hajlandó volna a székház építési költségeket fedezni. Ez kétféle képpen képzelhető el; vagy úgy és ez volna a reális megoldás, hogy a vármegye bért vagy törlesztési részletet fizetne a városnak, a mi azonban éppen úgy lehetetlen, mint a hogy kizárt dolog az is, hogy a vármegye egy millió korona kölcsönt felvegyen. Mert hiszen a körülbelül 50,000 korona évi járandóságot az agyon terhelt vármegye sem igy, sem úgy fedezni nem tudja. A másik és pedig a reálitásnak még látszatát is nélkülöző megoldás pedig az volna, ha Szatmár város minden ellenérték nélkül építene egy székházat és a vármegyei törvényhatóság saját ősi székházából tűrt zsellérnek menne egy reá nézve teljesen idegen, sőt nem egyszer ellentétes érdekű törvényhatóság területére. Ezt a megalázó helyzetet egy tradiczió- ért a méltán büszke ősi vármegye nem vállalhatja, de nem vállalhatná a költségeket Szatmár városa sem amely mintegy 250,000 korona állami adó-alap mellett 66°/0 pót- adóval dolgozik s igy egy 50,000 koronás évi annuitás költségvetését egyszerre 20°,„ pótadóemeléssel terhelné meg, a mihez a
