Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-28 / 43. szám
3 ér el, amelyet szervezetlen, széthúzó rendszer mellett elérni soha sem lehet. Városunkban is ezideig a tisztviselökar egyáltalán távol tartotta magát a társadalmi mozgalmaktól. Pedig ha valahol, úgy nálunk szükséges volna az egyesülés. Hiszen a mi nyomorúságos társadalmi helyzetünkben egy tisztviselőkor megalakulása oly üdítő befolyást gyakorolna, amilyent talán sehol. Jelenleg nem akarok e felett bővebb taglalásba bocsátkozni, majd legközelebb erről is szólok. De mert a kolozsvári kongresszus határozatai oly nagy és általános felbuzdulást eredményeztek szerte az országban, remélem, hogy ezek alól a nagykárolyi tisztviselők sem fogják magukat kivonni, mert „egy mindnyájunkért és mindnyájan egyért“ elvénél fogva nekünk sem szabad tétlenül maradnunk. Alfa. Ötvenéves jubileum. Az Erdélyi Muzeum-Egyesület őszszel ünnepli alapításának ötvenéves jubileumát, de az Erdélyi Muzeum gondolata félszázaddal előbb foglalkoztatta már Erdély jobbjait. E gondolat kipattanásától a megvalósulásig eltelt félszázad nemcsak azt érezteti, hogy a nemzet jóltévöi mily szívós ragaszkodással csüngtek az Erdélyi Múzeumon, hanem azt is, mily nehéz munkával sikerült a nemzet pallérozódásának tárházát megteremteni. A félszázados kitartás eredménye a ma félszázados Erdélyi Muzeum-Egyesület s ennek küzdelmes munkájából a ma elsőrangú Erdélyi Nemzeti Muzeum. Az Erdélyi Muzeum-Egyesület, mint annak föntartó testületé és társadalmi képviselete, teremtette meg és virágoztatta fel hazánk második múzeumát; tudományos osztályaiban az erdélyi nyelvművelő, majd tudós társaság hagyományait hívta életre és kiadványaiban egész könyvtárral gazdagította a magyar tudományt; a magyar szellem és a nemzeti érzés kristályosodó helyéül Kolozsvárt újra tudományos és közművelődési középponttá emelte. Ez a legrégibb, legerősebb és a legsajátosabb közművelődési egyesület, melynek irányt adó szelleme és folyton hatékony ereje Erdély fejedelmi udvarának nemzeti és művelődési, politikai és tudományos hagyományait őrzi: gyülőhelye az erdélyi magyarság elejének, múzeumot tart fen, közművelődést terjeszt, ízlést nemesit, tudományt mivel, igy a magyarság vára. Apáink önzetlensége tőkét gyűjtött e nagy czélok alapjául, de az Egyesületet az idő és a fejlődés mind nagyobb és fontosabb föladatok elé állították s bár a közoktatás- ügyi kormány 1904. óta segélylyel támogatja, mind jobban kiviláglik, hogy a nemzeti társadalomtól megteremtett és azt önzetlenül szolgáló egyesület ereje mégis csak a nemzeti társadalomból fakad és gyarapodik. A nemzeti erő forrásának e fölismerése s az Egyesületben ható és egyesitő elv megszilárdítására való törekvés szüksége arra az elhatározásra indította az Erdélyi Muzeum- Egyesületet, hogy az Erdélyi Nemzeti Muzeum gondolata születésének százados — és megvalósulásának félszázados fordulóján szeretettel és bizalommal kérje az egész magyar társadalom támogatását: érdeklődő figyelmét, résztvevő gondoskodását, áldozatra is örömmel kész segítségét. Kéri szeretettel, hogy egyesítsen, bizalommal, hogy nemesítsen, miként ötven évvel ezelőtt apáink és nagyapáink s kéri abban a reményben, hogy miként az ő fáradozásukat eredmény kisérte, a mienket is diadal fogja koronázni. Kérünk minden hazafit és honleányt, egyeseket és testületeket, hogy az Erdélyi Muzeum-Egyesület nagy czéljait, annak 50 éves jubileuma alkalmából elősegíteni szívesek legyenek, akár oly módon, hogy tagjai sorába lépnek, akár úgy, hogy jubileumi alapunk megteremtéséhez valamely — tetszés szerint való — összeggel hozzájárulnak. Tőkénk gyarapítására, gyűjteményeink gazdagítására, törekvéseinkben való támogatásra jó akaratot és adományt egyaránt hálásan fogadunk és nyilvánosan is megköszönünk. Az Erdélyi Muzeum-Egyesület pártoló tagjai évenkint négy, rendes tagjai nyolcz, alapitói egyszer s mindenkorra kétszáz és igazgató tagjai ezer koronát fizethetnek, vagy az utóbbiak annyi értékű s a gyűjteményekben elhelyezhető múzeumi tárgyat adhatnak. Tagsági és alapítványi dijakat vagy pénzbeli adományokat az Erdélyi-Bank és Takarék- pénztár részvénytársaság Kolozsvár, múzeumi tárgyakat a gyűjtemények igazgatói fogadnak el, kik minden adományról a választmány utján nyilvánosan elszámolnak. Kolozsvár, 1909. október hó. Gr. Esterházy Kálmán elnök. Az Erdélyi Muzeum-Egyesület élén állanak : Elnök: gr. Esterházy Kálmán. Alelnö- kök: br. Wesselényi Miklós, v. b. t. t. koronaőr. Dr. Lechner Károly, m. kir. udv. tanácsos, egy. ny. r. tanár. Főtitkár: dr. Schilling Lajos egy. ny. r. tanár. Titkár: Kelemen Lajos unit. főgimn. tanár. Pénztárnok : Lendvay Emil kir. tan., vezérigazgató. Ügyész : dr. Menyhárt Gáspár egy. m. tanár. Ellenőr: Kováts Ede. NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ A tárak igazgatói: Dr. Apáthy István (álattár) egyet. ny. r. tanár. Dr. Erdélyi Pál (könyvtár) egyet. m. tanár. Dr. Posta Béla (érem- és régiségtár) egyt. ny. r. tanár. Dr. Richter Aladár (növénytár) egyet. ny. r. tanár. Dr. Szádeczky Gyula (ásványtár) egyet, ny. r. tanár. A szakosztályok elnökei: Dr. Fabinyi Rudolf (term, tud.) m. kir. udv. tanácsos, egyet. ny. r. tanár. Dr. Farkas Lajos (jog- és társadalomtud.) min. tan. egy. ny. r. tanár. Dr. Purjesz Zsigmond (orvos tud.) m. kir. udv. tanácsos, egyet. ny. r. tanár. Dr. Schilling Lajos (bölcs.-, ny.- és tört. tud.) egyet. ny. r. tanár. A szakosztályok titkárai: Seprődi János (bölcs.-, nyelv- és tört. tud.) ref. főgimn. tanár. Dr. Erődi Béla (jogtud.) keresk. akad. tanár. Dr. Jakabházy Zsigmond (orvos tud.) egyet. m. tanár. Szabó Imre (term, tud.) ref. főgimn. tanár. Színészet. (§.) „Változó az idők járása“ — e mondás igazságát tapasztaljuk lépten-nyomon. Műit heti szinireferádánkban a közönség teljes közönyéről panaszkodtunk s féltünk attól, hogy a részvétlenség miatt szégyenletes két | sziniévadunk mellé egy harmadik fog sorakozni mintegy kulturabeli szegénységi bizonyítványunk gyanánt. De ime az utóbbi napok meghozták a várva-várt érdeklődést, a hideg, fagyos közöny megszűnését. Telt páholyok, tömött padsorok, lelkes és hálás közönség | jellemzik az utóbbi előadásokat. A színészek játékát pedig ez előnyös változásnál fogva az őszinte, igaz siker reménye, a meleg- j ség és érzésteliség tette még értékesebbé. És e tényből ismét leszűrhetjük a jelenségekben észlelhető sajátosságokat. Mindig téves nyomokon haladtak azok, akik a közönséget hibáztatták a színház elhanyagolásáért. Mutatják ezt az elmúlt hét eseményei. A mi publikumunk nemhogy érzéketlen az előadóművészet iránt, hanem végtelen sen- j sibilis, nagyon igényes, sőt hajlandók vagyunk elismerni azt is, hogy az inteüigentia számbeli nagyságával arányban nem álló eme tulajdonsága. S ez épen abban nyilatkozott meg, hogy a gyengébb társulatok kevésbbé jó előadásait, a színpadi irodalom és zene selejtes termékeit elfogadni és elszenvedni hajlandó nem volt s most, hogy értékes szinészegyéniségek gondosabb és nívós előadást produkálnak, hogy az igazgatóság színre hozza a régi, kedves melódiáju operetteket, az irodalmi értékű színmüveket, örömmel nyilatkozni, mit jelenleg sietek is cselekedni. Hiába ! ebéd után megokosodik az ember ! II. Az öreg ur jó helyen van, egy esztendeig nem látjuk, menjünk tehát s nézzük meg a feleségét. Ezen idő tájban történt, hogy Bandahá- zynénál Dunaváron a kastélyban nagy revo- luczió ütött ki. Kiütött pedig azon világrenditö s mély fontosságú esemény következtében, hogy János inas megszökött és elvitt magával egy ezüst kanalait. Ilyen esemény elegendő volt, hogy az összes fehércselédek kijöjjenek a rendes kerékvágásból és én kénytelen vagyok sajnálkozásomat kifejezni Bandaházyné őnagysága felett, hogy ma csupa félnyers és kozmás ételeket lesz kénytelen magához venni. Hát még Zsuzska szolgáló!. . . Már két órája, hogy számitgatja az ujján, mit vesztett ezzel a szökéssel János: — Elvitt egy ezüst kanalat, az nyolcz forint. No nyolcz; ez itt öt az egyik kezemen, ez meg kettő ... nem is, egy, kettő ..”. hét... tiz ... nohát tiz. Itthagyta félesztendei fizetését, az ötven forintot. Jesszus! annyi ujj nincs is a kezemen! Majd kiszedte a haját kétségbeesésében, hogy miért nem teremtette őt az isten legalább is ötven ujjal, már most itt van ni, nem folytathatja a számadást! ... A nagyságos asszony most kelt fel. Jól megnézzék őt hölgyeim és uraim. Deli, kerekded testalkatú s büszke magatartásu fiatal nő; szemeiben tűz lobog, picziny szája szilárdságot, egész arczkifejezése sok észt, nagy szenvedélyt mutat. Dús fekete haját szobaleánya most fésüli s nagyokat sóhajt; de azért folytatja müvét vagy tiz perczig, mig végre is Bandaházyné maga törte meg a csendet: — Inast fog kerestetni! Zsuzsi szobaleány kinyitotta a száját, szólani akart valamit, de egy mély sóhaj elnyelte hangját. Ha beláthatnánk keblébe, mennyi érzelemvirág lehullott leveleit, mennyi összetört remény cserepeit találhatnók ott meg! . . . . És mindezt a hűtlen János tette! . . . . Egy pillanatra valami kísértés-formát érzett Zzuzsi a kezében levő fürtöket János helyett jól megránczigálni, hanem eszébe jutott, hogy a hűtlen egy ezüst kanalat is ellopott, — egy ezüst kanalat, amilyen számos van még úrnője birtokában és pedig nagyobbak is és — nem rángatta meg úrnője haját . . . Félóra múlva már jelentette magát az uj inas. Magas, barna, csinos gyerek volt. Bandaházyék sohasem tartottak rut cselédet a háznál, mert az esztétikátlan. Megalkudtak. Még ugyanakkor be is állt szolgálatba az uj ficzkó s fölhúzta livreét. Szörnyű esetlen volt benne és még Bandaházyné is elmosolyodott rajta, mikor először meglátta. Legelső kérdése asszonyához az volt: — Mi lesz a nevem ? Bandaházyné ránézett, hogy mi lelte ezt az embert; azután kérdé: — Hát hogy hívják? — Most utoljára Gyurinak hívtak. — Jól van ; de hát a pap mire keresztelte ? — Georgius. Bandaházyné mégegyszer ránézett s azt gondolta magában: milyen szerencse az, mikor az embernek olyan bölcs inasa van, aki diákul is tud. — Magyarul az annyit tesz, hogy György ? — Szolgálatára nagyságodnak. — Nos, hát hogy hívjam máskép ? — Gondoltam, talán méltóztatni fog Georgesnek vagy Georgnak, vagy . . . — Maradjon csak György. — Amint parancsolni méltóztatik. Nekem annál kedvesebb lesz, mentül többször kegyeskedik nagyságod azt ajkára venni. Bandaházyné elhült ... Ez aztán előkelő — gondolá magában — egész a szemtelenségig. Nem szólt rá most még. ügy tett, mintha nem is hallotta volna. — A reggelimet hozza be! Pár perez alatt a reggeli odabent volt . . . Olyan tanult, ügyes mozdulatokkal tudott felszolgálni, hogy Bandaházyné meg nem állhatta, hogy többször rá ne nézzen.
