Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-21 / 42. szám
XXVI. évfolyam. Nagykároly, 1909. október 21. 42. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .........................................8'— kor. Fé l évre...............................................4*— „ Negyedévre...................................2‘— „ Eg yes szám...................................—'20 „ Kö zségi jegyzők és tankoknak egész évre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Sirnkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A zárdával szemben) Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Közöny. A helybeli függetlenségi- és 48-as párt elnöke mostanában kétszer hívta gyűlésre a párt százas végrehajtó-bizottságát. Egy ízben a szinérváraljai Kossuth- szoborról volt szó s akkor egyedül a pártnak egyik alelnöke jelent meg a gyűlésen. Vasárnap a debreczeni nagygyűlésről lett volna szó, de az elnökön kívül csak hárman jelentek meg. Ez az állapot jellemzi a mostani politikai helyzetet. A függetlenségi eszmékért rajongó egyének egyáltalán nincsenek megelégedve a mostani állapotokkal. De nem is lehetnek. Mert ha addig, mig a párt coalitiő- ban volt az alkotmánypárttal és a néppárttal — bárha ez maga egy politikai erkölcstelenség volt — még csak elnyelték a függetlenségiek azt, hogy a kormányzás továbbra is 67-es alapon, reactiósan és az osztályuralom kidom- boritásával ment, remélték azonban, hogy az csak rövid ideig tart s az az áldozat, amit a párt meghoz, a rendezett állapotok létesítése által bőven megtenni a maga gyümölcsét. De mikor azt látjuk, hogy a coali- tió szétbomlása után is — mikor a függetlenségi párt előzőleg a rósz kiegyezés beczikkelyezésével, a quóta megszavazásával és pláne emelésével nagy áldozatokat hozott — még a köz- gazdasági önállóság kérdésében is oly borzasztó ellentáltásra találnak a függetlenségi eszmék, mikor azt látjuk, hogy a coaleált pártok, amelyek a többségben levő függetlenségi párt támogatásával és ereje felhasználásával erősödtek meg, élethalál harczot vivnak a nemzet gazdasági önállósága ellen, midőn tehát ellenünk van az udvar, ellenünk van Ausztria, sőt még a 67-es alapon álló magyarok is a nemzet érdeke ellen küzdenek, csakhogy hatalmon maradhassanak, a függetlenségi és 48-as párt vezérei pedig tulengedékeny és nem eléggé határozott politikát folytatnak, minek következtében még őket is le akarják szereltetni s csak az úgynevezett bankcsoport erélyes magatartásának köszönhető, hogy az elvek fenntartása és gyakorlati politika üzése czimén a teljes leszerelés eddig még be nem következett — nem csoda, hogy az igaz függetlenségi és 48-as érzelmeket tápláló politikusok megundorodnak a politikától és távol tartják attól magukat mindaddig, mig a viszonyok valameny- nyire tisztulnak. Valóban pártunk elnöke már azzal az eszmével foglalkozik, hogy lemond elnöki állásáról. Hátha az uj szervezés, egy uj alakulás, ha uj egyének állanak az ügyek élére, talán jobban, fe1 n. tudják tartani az érdeklődést a párt ügyei iránt, mint a minő az most. Azonban másrészről attól is tart, hogy a most uralkodó közöny mellett még nem is igen akad arra vállalkozó ember, hogy dolgozzék, munkálkodjék és költekezzék, hogy a pártot a teljes széthullástól visszatartsa. Neki pedig szent meggyőződése az, hogy soha meg nem szűnő lelkesedéssel kell törekednünk a nemzeti gazdasági önállóság kivivására, mert a 20.000,000 magyar csakúgy állhat meg a világ 400 millió embere közepette és csak úgy tarthatja fenn önálló nemzetiségét, ha gazdasági államból iparállammá alakul át, ha megteremti a hazai ipart, ami azonban csak önálló bankkal és önálló vámterülettel teremthető meg. . Az őrszemeknek tehát nem szabad a válságos időszakban a nekik kimutatott őrhelyet elhagyni, kötelezettségüket híven teljesíteniük kell akkor is, ha egyedül maradnak, mert különben azzal vádolhadnák meg őket, hogy az ügyek mostani alakulásában részük van, ezért távoznak akkor, mikor a helyzet kezd kellemetlen lenni. De a közkatonáknak is megvan a maguk kötelessége. Aki egyszer a zászlóra felesküdött, annak nem szabad azt cserben hagynia! Aki megfogadta, hogy küzdeni fog hazája gazdasági függetlenségéért és önállóságáért, annak helyt kell állani akkor is, ha a vezérek ingadoznak, mert a közkatonák erélyes fellépése bátorságot ad a vezéreknek is és egy erélyes közvélemény súlya alatt a vezérek is kénytelenek cselekedni és hivatásukat betölteni. Az 1908-ik évben az osztrák behozatal 62 és fél millióval — 1169 millió koronára — emelkedett. Vagyonilag kiszipolyoz bennünket a jó szövetséges szomszéd, amellett oly lealázólag bánnak velünk, mint egy rósz gyarmattal! Szabad-e ezt eltűrni? Nem kell-e minden magyar embernek tehetsége egész erejével közremunkálkodni abban, hogy ez a lealázó, szégyenletes állapot megszüntettessék ? Szűnjék meg tehát a közöny a függetlenségi embereknél! Ne tekintsék a vezérek ingadozását, hanem fogjanak össze erős szívvel, erős lélekkel, kényszerítsék a vezéreket oly állásfoglalásra, mely a nemzet gazdasági függetlenségének és a nemzet politikai reputátiójának megfelel! A kolozsvári kongresszus. (folytatás.) Az állami alkalmazottak jogos törekvései között különösen a nyugdíj kérdésének méltányos rendezése képezi a legsürgősebben megvalósítandó feladatok egyikét. A nyugellátásról intézkedő 1885. évi XI. t.-cz. bizony meglehetős mostohán bánik el nyugdíjra szorulókkal szemben. Már magában az a körülmény, hogy a teljes nyugdíj élvezetét a betöltött 40 évi szolgálati időhöz köti, csaknem kizárja azt, hogy a tisztviselők 900/<ra elérje ezt. Hiszen egyszerű számítással kiszámíthatjuk, hogy ha egy magasabb elméleti képzettséggel biró tisztviselő — mondjuk a legjobb esetben — már 24—25 éves korában állami szolgálatba lép, 64—65 éves korában juthat abba a helyzetbe, hogy teljes fizetéssel léphet nyugdíjba. De vájjon hány tisztviselő éri el ezt a korhatárt ? A statisztika azt bizonyítja, hogy az ország egész tisztikarának alig 5°/0-a érte el a teljes szolgálati időt, mig a legnagyobb rész 60°/n huszonöt évi szolgálati idő előtt fejezte be pályáját, mert a tisztviselőknek halálozási aránya ' a 45—55 évek között a legnagyobb. Kalapujdonságok Gúznernel, Nagykároly, Deák-tér 12. szám. Egy tanuló fizetéssel fevétetik.
