Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-24 / 25. szám
2 szenvet, akkor magának Ausztriának és a dinasztiának érdeke, hogy ez a Programm megvalosittassék. El kell tehát hárítani minden akadályt, ami ezen programra megvalósi- tásának útját állja. A dinasztiának nem kell szóba állani azokkal akik azzal altatják, hogy a függetlenségi pártot le lehet törni, meri hiszen a monarchiának és a dinasztiának az érdeke a függetlenségi Programm végrehajtása. A dinasztiának be kell látni, hogy azok az emberek, kik a maguk előnyeit nézve hazánk ellen ajánlják fel szolgálataikat a monarchia és a dinasztia érdeke ellen cselekszenek. Ezeket félre kell lökni és szóba sem kell állani velük. Azok a becsületes hatvanhetesek pedig, a kiknek az volt a meggyőződésük, hogy a radikális függetlenségi Programm megvalósulása ideje még el nem érkezett s igy lassan a kiegyezési törvény respektálása és fenntartásával gondolják szeretett hazánk ügyét előbbre vinni, lássák be azt, hogy kellemesen tévedtek, mert a viszonyok úgy alakultak, hogy Magyarország gazdasági önállóságának megvalósithatása ideje elérkezett, miért is tegyék félre eddig elfoglalt álláspontjukat és lépjenek be a függetlenségi pártba. Szolgálják a hazát azzal, hogy támogatják a függetlenségi politikát és elősegítik annak megvalósulását, hiszen ez kötelessége minden magyar embernek. Csakis igy lehet a kibontakozást megcsinálni, máskép nem. A függetlenségi párt segítsége nélkül kibontakozás nincs. Lehetséges húzni a válságot hónapokon, sőt éveken át, de egészséges állapotok csakisa függetlenségi párttal karöltve létesíthetők. A függetlenségi párt pedig becstelenség nélkül programmja megvalósításáról le nem mondhat. Kibontakozás tehát a függetlenségi párt programmja megvalósítása nélkül el nem képzelhető. NAGYKÁROLY ES VIDÉKE. Követendő példa.* Nem czélja ezen czikknek sem polemizálni, sem politizálni, csak röviden tájékoztatni a közvéleményt a dolog valódi mibenlétéről, amennyiben a „Nagykároly és Vidéke“ f. é. junius 10-iki és 23. számában „Követendő példa“ czim alatt nem egészen helyes informáczió alapján szerzett értesülése szerint, hangulatot igyekszik csinálni a nagykárolyi gör. kath. román egyház kebelében megindult azon mozgalomnak, mely szigorúan csak az illető egyháznak saját autonom belügye egyrészt a kántortanitó választást illetőleg t. i.; de másrészt olyatén képen való lebonyoiitása, miként azt czikkiró con- templálja, hatáskörét túlhaladja. Éppen azért Drágus István azon indítványa, hogy a nagyváradi gör. kath. püspök a pályázatot a betöltendő nagykárolyi gör. kath. román kántor- tanitói állásra nézve úgy hirdesse ki, miszerint csak azon egyén pályázata legyen figyelembe vehető, ki kötelezni fogja magát arra, hogy csak magyar nyelven fogja az egyházi énekeket énekelni és az egyházi functiókat magyar nyelven fogja végezni, illetékesektől kellő kimagyarázás után, mint a gör. kath. román egyház egyházi törvényeivel és az apostoli sz. szék rendeletéivel teljesen ellenkező, valamint a ( hitközségi tanácsgyülés határozati hatáskörét messze túlhaladó, elfogadható nem volt s e tekintetben az egyház tanácsa concrét határozatot nem is hozott; csakis azdfl föltételt kívánta a pályázatba fölvétetni, hogy azon pályázó fog előnyben részesülni, ki dalárdát szervezni és vezetni képes leend. A nagykárolyi gör. kath. román egyház híveinek hazafiságát eddig soha senki kétségbe nem vonta, daczára annak, hogy egyházának törvényei szerint eddig mindig a hivatalos lyturgi- kus nyelven énekelték egyházi énekei* E kérdésre legközelebb visszatérünk. Szerkesztőség. két. — „Add meg az Istennek ami az Istené és a királynak ami a királyé“ mondja az irás. — Nem inkompatibilis tehát a vallás szabad gyakorlata bármely egyház saját előirt törvényei szerint a hazafiassággal; sőt a valódi, igaz, hamisítatlan, liberális magyar hazafiasság mindig a leglojálisabb volt és lesz is a különféle vallások szabad gyakorlatával szemben. Veszedelmes játékot üz tehát az, ki egyházi és vallási dolgokból erőszakosan nemzetiségi kérdést akar köny- nyelrnü módon előidézni. Nem frázisokban nyilvánul az igaz valódi haza- fiság; „talmi“ hazafi az, ki önző, hiú és személyes érdekeit vallásának, egyházának rovására a hazafiság köpenyével akarja betakarni. A nagykárolyi gör. kath. román egyház hívei, valamint annak hivatott vezetői föl tudják fogni és mindig föl is fogják fogni, mint a magyar haza hü fiai és polgárai magasztos hazafias kötelességüket, anélkül, hogy egyházuk törvényeivel ellentétbe tennék magukat. — Avagy lehet-e az igaz hü fia hazájának, ki vallásának törvényeit s egyházának rendeletéit megveti, lábbal tiporja?! A hazafiasság és vallásosság két elválaszthatatlan fogalom, — ikertestvérek. Nem jó hazafias szolgálatot tesznek, sőt egyenesen a hazafiatlanság megszégyenítő megbélyegzésére érdemesek azok, kik a hazafiasság örve alatt erkölcsi tökét akarnak kovácsolni maguknak azon körülményből, hogy a békés, nyugalmas gör. kath. román vallásu, de hazafias érzelmű és gon- dolkozásu nagykárolyi híveket lyturgi- kus nyelvük eddigi háborítatlan használata ellen felbujtatni s igy egyházuk rendeletéi iránt köteles, tartozó engedelmességük megtagadására föllázitani akarják. A magyarországi gör. kath. román gyulafehérvári és fogarasi érseki tartomány 1900. évben megtartott III. j tartományi zsinatának, — (melynek ban fogja ünnepelni 40 éves tanítói működésének örömünnepét. Nem nagy névnek fénye az, mi bennem a lelkesülés húrjaiba csap. A hála az, mi lángra gyújt e perczben, — a szeretet az, ami lelkesedni késztet! Az én volt kedves tanitóm sem nem tudós, sem nem felfedező, de azért méltán megérdemli azt, hogy neve a dicsőké között említessék, megérdemli mindannyiunk tiszteletét és becsülését, s megérdemli, hogy a legnagyobb hódolattal hajtsuk meg előtte az elismerés zászlóját! . . . De mit is tett tehát ?! 40 éven keresztül munkált Ö legodaadóbb buzgalommal, kitartó türelemmel és tapintatosan oktatott, nevelt ezen idő alatt minden megszakítás nélkül híven és igazán! . . . ♦ * * Bárhova tekintünk e nagy világban, minden lénynek meg van itt a maga munkatere. Minél tágasabb e munka tér, s minél oda- adóbb .lélekkel munkálkodik azon az egyes egyén, annál nagyobb az ő erkölcsi értéke ? A tanító hivatása nem más, mint embert nevelni, beleoltván mintaleikének szikráját. Miként az ihletett szobrász kezével a néma, de őt minden időkön át dicsőítő müvébe, a lélektelen szobrokba mintegy életét látszik önteni, akként ad és önt életet a vallásoserkölcsi s emberbaráti érzelmek, haza, király, egyházi és polgári elöljárók s törvények iránti szeretet, tisztelet és engedelmesség becsepegtetése által egy nemes hivatását jól felfogott, lelkes tanító a fogékony, gyermeki szívbe. — De a tanító több mint művész. Az ő kezébe nem követ, márványt, vagy érczet tesznek le, hanem élőlényt, embert kiről felelni tartozik! A tanító, ki nemes hivatásában fáradozik, az emberiség kertjébe veti azt a magot melyből idővel a társadalomnak nemes gyümölcsöt termő élőfái fejlődnek. Kicsiny ugyan s alig látszik a mag, melyet ők elhintenek; de váljon a rengeteg erdők tölgyei s a hegyek égbenyuló fenyvesei nem ily kis magnak köszönik létüket!! ? Az életben jó Tanitómnak is ily szép, de nehéz munkakör jutott . . . Tanítani a gyermek sereget, hogy félje Istent és szeresse hazáját. Oktatni, hogy hálás szívvel adózzon édes szüleinek, s mint polgár önzetlenül feleljen meg annak idején a reárótt kötelességnek: valóban legszebb, legmagasz- tosabb feladat, melyet Ö negyven éven át nemes buzgósággal és becsülettel teljesített!! Beismerem nyíltan, hogy kevés állás biztosit egy hivatalnok részére oly kedvező alkalmat, emlékének mások szivében való megörökítésére, mint épen a tanítói hivatal. Bár sok szenvedés, s küzdelem az élet viharaival, kétségbeesett harcz a megélhetés nehéz gondjaival, nehezedik e pályán működők fejére. S bár sokszor sebzik meg a kötelesség hü teljesítése közepette is szivét állásának tövisei, de azonnal feledteti a méltatlanságot, amint egy feslő virágot szakíthat le pályája tövisei közül. A hivatásszeretet, a kötelességtudás a tanítói állást is tekintélyes hivatallá minősiti, s megtisztítja e pályát töviseitől, beviszi a tanító otthonába a megelégedést, a boldogságot, megszerzi számára a halandó ember két legbecsesebb, legszebb jutalmát a hálát, az elismerést! . . . Hogy mily mélyen, mily magasztosan fogta fel Ö tanítói hivatását, azt az Ö 40 évi működése mutatja meg legjobban, mely hasonló a jó Jrönyvhöz: bárhol nyitod is ki, mindenütt élvezettel olvashatod. De azért ő annyi évi fáradozás és oly sok munka alatt sem tört meg; áll Ö, mint Sión rendületlenül ! Lelkét adta oda, hogy lelket teremtsen! Égő fáklya volt, mely bevilágít a sötét éjbe, hogy eloszlassa a homályt és az éjszakát! Tanítványainak valódi édes atyja volt, ki szeretve tanít és tanítva szeret. Élesen átható szemében együtt lakik a szigorúság a szeretettel. . . . A város társadalmi köreiben is szívesen látott, tisztelt és becsült ember volt mindig; betöltötte azon tért, mely a társadalomban neki jutott! . . . Az a hü ragaszkodás, mellyel tanítói hivatásán csüngött, az a lelkes buzgóság és lelkiismeretesség a kötelesség teljesítésében, az a szép példa, erényes életmód, mely sajátja vala, az a tiszta jellem, mely fényt de-
