Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-10 / 23. szám
XXVI. évfolyam. Nagykároly, 1909. junius 10. 23. szám. HAGYKAROU ÉS VIDÉKÉ Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagy károlyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly váróatalos hirdetéseinek közlönye. Rf eQjeter ik ír rf íMüriökőn. Előfizetési árak: Egész évre ..................... . . 8'— kor. Fél évre......................... • • 4-- , Negyedévre ................. • • 2— , Egyes szám................. • • —‘20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: j Széchenyi-utcza 37. szám. (A zárdával szemben) Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Kilátások. A kormányválságnak mindinkább húzódó megoldása állandóan izgatottságban tartja az ország közönségét, mert a politikai bizonytalanság ma talán még nagyobb, mint volt a kormányválság kezdetén. Egymást érik a királyi kihallgatások, a lemondott kormány tagjainak tanácskozása; napról-napra vesszük a képtelenebbnél-képtelenebb kibontakozási terveket, — anélkül, hogy a kormányválság megoldása egyetlen lépéssel közelebb jutott volna. Beszélnek mindenről, csak arról az egyről nem, hogy a nemzet kívánságát teljesítsék, hogy a függetlenségi párt — mint a parlament többségének — törvényekben szentesitett jogokon alapuló követelésének eleget tegyenek. Pedig beláthatnák az illetékes körök, hogy a függetlenségi párttal ma már az ország egész közönsége azonosítja magát s hova-tovább mind erősebb az az áramlat, mely a függőben levő összes kérdések megoldását kivánja, hogy végre-valahára az ország a nyugodt és békés kormányzás áldásait élvezhesse. Megfoghatatlannak tűnik fel előttünk, hogy mire számítanak azok, kik a függetlenségi pár ellenére s nélküle akarják a mai poldikai helyzetből a kivezető utat megtalálni. Lehetségesnek tartják talán azt, hagy a függetlenségi pártot egyszerűen le lehet törni s a képviselöház feloszlatása s uj választások megejtése után a föld sziliéről elseperni; vagy legalább a 67-es pártoknak többséget szerezni, hogy a bank- közösség jegyében azután a szabadelvű párt szellemében ismét úgynevezett reális politikát csinálhassanak s a nemzet függetlenségi törekvéseit elfojtsák ? Vájjon van-e ma Magyarországon oly férfiú, aki erre . szerepre vállalkoznék és elfogadna oly kormányalakításra való megbízatást, amely az első alkalommal szemben találná magát a parlament és a nemzet többségével? Lehet-e ma az ügyek élére oly politikust állítani, aki azzal a bevallott czéllal állana az ország elé, hogy az önállósági törekvéseknek ellensége? Alig hisszük, hogy akadna ily férfiú s ha mégis igen, úgy csak egy napig se tudna a parlamenttel szemben meg- állani a helyén. Jól tudják ezt mindannyian és en" nek daczára hónapokig engedik a vál Ságot elhúzódni és ezzel megbénitan a parlament munkálkodását, holott számos oly égető kérdés várna megoldásra, amelyek — mint például az általános választójog kérdése is — korszakalkotó fontossággal birnak. Úgy látszik, lassanként meg kell barátkoznunk azzal az eshetőséggel, hogy a nemzetet kényszeriteni fogják a körülmények arra, hogy újabb küzdelmekbe menjen bele. Mert azzal az elutasító magatartással szemben, amely- lyel önállósági törekvéseink minduntalan találkoznak, — azzal a merevséggel, mely a mai gazdasági lekötöttségtől való szabadulásunkat csaknem lehetetlenné teszik, — nincs más eszköz, mint a nemzetnek is sarkára állatii és megmutatni azt, hogy igenis mindenáron keresztül fogja és tudja is vinni akaratát. Lehet, hogy napok kérdése már csak a végleges döntés s nemsokára meg fogjuk tudni, hogy mily kilátásaink lehetnek a jövőre nézve, de egyet biztosan hiszünk és remélünk s ez az: hogy a nemzet nem fog a függetlenTÁRCZ A. Felolvasás. Irta és a Szatmárvármegye általános tanítóegyesület nagykárolyi körének f. hó 7-én tartott ülésén felolvasta Dr. Glatter A. Béla nagyecsedi körorvos. T. Közgyűlés! Önök bizonyára valami serumokkal vagy bacilusokkal telitett fölolvasást várnak tőlem, amelyben csak úgy hemzsegnek az orvosi műszavak, de kellemesen fognak csalódni, mert — tanügyi kérdéssel szándékozom foglalkozni. Valamelyik magyar tanitó mondta ki azt áz igazságon alapuló tételt, hogy az orvosi és tanítói szak az, amelyikhez mindenki ért e világon. Az orvos dolgát minden valamire való „komámasszony“ érti, épugy mint a tanítóét a módos gazduram, aki iskolaszéki tagsága révén bírálója a tanitó munkájának. Ebből merítettem én is azt a bátorságot, hogy bár nem vagyok paedagogus, mégis tanügyi kérdésekkel merek előhozakodni. Nem fogok vadonatúj eszméket fölvetni, mert már abban megelőztek mások, de az egyszer felvetett eszméket terjeszteni, magyarázni kötelességemnek tartom, mert valamely üdvös eszme apostolává szegődni mindig szép és dicső dolog. Az egyik eszme a mit tárgyalni akarok, az iskolák államosításának eszméje, még pedig a föltétien államosításé. Felekezeti iskolának nincs létjogosultsága. Az igazi kultúra és szabad fejlődés föltétele az volna, hogy semmiféle felekezeti iskola ne legyen az egész országban. Az állam kötelessége gondoskodni arról, hogy minden magyar gyermek magyar iskolába járjon, de ne legyen ez a tanitás felekezeti vagyis ne lengjen a tanitás és tudás fölött vallásos szellem, hiszen a tudomány nem lehet felekezeti, még nemzeti sem, mert a tudomány kozmopolita. A vallás tanítását a hitéleti nevelést a családra, azaz a szülőkre kell hagyni. Hogy a hittani nevelésnek egyedül a családban való tanítása nincs hátrányára az illető vallás terjedésének és megtartásának legfényesebb bizonyitéka és példája a zsidók vallása. Széles e világnak egy vallása sem ment annyi üldözésen, mellőzésen és csapásokon keresztül, mint éppen a zsidó vallás és mit látunk ? Azt, hogy annál jobban ragaszkodott vallásához a zsidóság, mennél jobban üldözték. Másik példája Amerika és Anglia. Ott az állami iskolákban nem tanítják a hittant. Azért ki merné mondani, hogy e két állam nem vallásos? És ez helyes is. Mert csak addig tartják az elemi iskolai tanulók egymást egyformáknak, mig a hittant nem tanulják. Utána már ellenségeskedés, gúnyolódás, idegenkedés kap lábra köztük, pedig az iskola czélja nem ez, nem elkülöníteni akar az iskola, hanem egyesíteni az általános tudást terjeszteni felekezetre való tekintet nélkül. Régebben a papok voltak a tudományok letéteményesei, s igy ők nevelték az emberiséget, természetes, hogy vallási felfogásuk szerint különültek el az iskolák is. De ma? „A kultúrának és emberi fejlődésnek ellenőrizője az , állam, az a szigorú és hatalmas gyám, mely minden egyes polgára fölött őrködik, amelynek érdeke, hogy a gyermek a jövendő állam fenntartója és védelmezője, egy egységes állami és emberi érdek szerint nevelődjék és éppen ez az állam nem engedhetné meg, hogy iskolák támadjanak, melyeket más szempontok is vezéreljenek“. De más tekintetben is hátrányos a felekezeti nevelés. A túlzott felekezeti féltékenység az állammal szemben okozza azt, hogy a felekezeti iskolák legnagyobb része túlzsúfolt s mivel az egyházak anyagi ereje nem elegendő kellő iskolai helyiségek felállítására, vagy elegendő tanerő tartására s nem elég az iskolák modern felszerelésére sem, világos, hogy e miatt szenved a tanitás és szenved ezzel a közművelődés, a kultúra is. * * * Egy másik hibája a nevelésnek, a történelemnek mai helytelen tanítási módjában van. Előre kijelentem, hogy nem helyeslem azok-
