Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-10 / 23. szám
2 / ségi párt küzdelmével szembe kerülni, hanem a maga hatalmas szavával diadalra segíti azt az önálló bankot, amely a gazdasági függetlenség egyik legelső lépcsője, amelynek folytatását fogják képezni a további követelések mindaddig, mig gazdasági életünket a közösség járma alul teljesen föl nem szabadítjuk. Követendő példa. Midőn pár évvel ezelőtt a nagykárolyi gör. kath. magyar egyház megindította mozgalmát azon czélból, hogy a nagyváradi gör. kath. román egyházmegye fenhatósága alól kiszabaduljon, mert féltette magyarságát a román egyházmegyék közismert oláhositó törekvéseitől s nemcsak Nagykároly város és a vármegye egész társadalma kisérte ro- konszenvvel küzdelmüket és állott hátuk mögé, hanem ügyük nemzeti kérdéssé nőtte ki magát. A nagykárolyi gör. kath. magyar egyház ügye foglalkoztatta a képviselőházat és különösen a kormányt, amely a legnagyobb készséggel sietett a nagykárolyi magyarság védelmére és tekintélyének egész súlyát latba vetette, hogy a törekvés sikerüljön. És ma már a nagykárolyi gör. kath. magyar egyház több évig tartó küzdelem után ugyan, de elérte óhaját, mert a munkácsi egyházmegyéhez lett átcsatolva és derék, hazafias, saját szertartásu papjának vezetése alatt magyar nyelven imádhatja Istenét. Alig csillapodtak le ennek a nemzeti küzdelemnek utóhangjai, máris egy újabb követésre méltó szép példával ismertetjük meg közönségünket. A helybeli gör. kath. román egyház tanácsa múlt vasárnap ülést tartott. Ebben az ülésben elhatározták, hogy a régi kiérdemesült kántortanitót: Kiss Dömét előrehaladott kora miatt nyugdíjazni fogják. Ugyanakkor szóba került a kántortanitói állás betöltésének kérdése is. A tárgyalás során városunk egyik derék polgára ki erős magyar érzéséről ismeretes és kinek nevét mindenki tisztelettel említi: Drágus István bádogos mester azt az indítványt tette, hogy az egyháztanács jövőre csak olyan kántortanitót válasszon meg, aki kötelezi magát arra, hogy magyar nyelven fogja az egyházi énekeket énekelni és az egyházi funktiókat magyar nyelven fogja végezni. Az indítvány az egyháztanács körében a legnagyobb rokonszenvvel és tetszéssel tanak a túlzóknak felfogását, akik a történelem hőseit „kulturbestiák“-nak nevezik. Nem, ez őrült túlzás, mert hazafiasság nélkül nincs állami lét, nincs meg az összetartozás érzete s ebből kifolyólag nincs meg veszedelem esetén az egymás érdekeinek kölcsönös megvédésére való törekvés sem. Ez tehát absurd dolog. De viszont, éppen úgy kifogásolni való a másik túlzás is, t. i. amely az állam fennmaradását tisztán csak a történelmi hősök vitézi tetteinek tulajdonítja. Tisztelem történelmünk régi hőseinek emlékét ; csakhogy nagyságukat én más mértékkel mérem. Azok a hősök, nemcsak hősök voltak, hanem okosan és mélyen gondolkodó államférfiak is. Árpádnak, Szt. Istvánnak, a Béláknak, Hunyadiaknak, stb. megvolt a helyes, az államfenntartását czélzó gondolkodásuk s csak ha terveiket már másként nem tudták megvalósitani, nyúltak fegyverhez. A hőstetteknek, háborúsdinak akkoriban meg volt az ideje, mig az állami élet nem consolidálódott, de most, mikor az állam léte szinte biztosítva van, szintén túlzás a hősöknek és hadi tetteknek módfölötti dicsőítése. Általában a milatarismusért való túlzott lelkesedésünk akkora, hogy legnagyobb tekintélye van a katonai uniformisnak úgy a férfiak, mint a nők körében, sőt még a gyermek is játékszerül először fakardot és puskát kap s igen kevés az a gyermek, amelynek először Richter-féle épitőszekrényt adnak. S igy vagyunk az iskolában is, haNAGYKÁROLY ES VIDÉKE. lálkozott és hiába igyekezett azt Marchis Romulus főesperes és Cupcea Péter segédlelkész ellensúlyozni, törekvéseik hatástalanok maradtak és az egész egyháztanács az indítványt egyhangúlag magáévá tette és elhatározta, hogy a nagyváradi püspökhöz ily irányban szerkesztett jegyzőkönyvi kérelmet terjeszt fel és követelni fogja annak teljesítését is. Nemcsak a legnagyobb örömmel és megelégedéssel hozzuk nyilvánosságra ezt az ügyet, hanem ígérjük, hogy törekvéseikben minden tőlünk telhető eszközzel azon leszünk, hogy czéljukat elérjék. Mert ezt az ügyet támogatnunk kell épen úgy, mint támogattuk a másik egyház ügyét. A nagykárolyi gör. kath. román egyház tagjai ezen határozatukkal azt kívánják dokumentálni, hogy ök bár vallásukra nézve a román egyházhoz tartoznak, de szívvel, lélekkel magyarok, akiknek más a vallási és más a nemzeti hozzátartozandóság kérdése. Nem okvetlen következés, hogy a kinek vallása gör. kath. román, annak feltétlenül ro- j máo nemzetiségűnek is kell lennie és annak csakis oláh nyelven szabad dicsérnie Iste- ' nét! Meghallja azt a jó Isten magyarul is, talán ennek a hazának fiai ajkairól hamarább és szívesebben, mint egy reájuk nézve idegen nyelven, amely lehet ugyan dogmatikus nyelv, de nem anyanyelvűk. Ha már nincs módunkban legalább egyelőre változtatni azon, hogy a lythurgia nyelve is a magyar legyen, legalább segítsük bevinni nemzeti nyelvünket oda, a hová az egyházi szabályok is megengedik. Nem hagyjuk ezt az ügyet elaludni; figyelemmel fogjuk kisérni és felemeljük szavunkat ott, ahol arra szükség lesz, ha látjuk, hogy polgártársaink igazságos törekvése elé gátat emelni akarnak annál inkább, mert szándékukat törvényes utón megakadályozni nem lehet. Marchis Romulus főesperes úrtól pedig elvárjuk, hogy beiktatása alkalmával hangoztatott hazafias kijelentéseihez híven nemcsak hogy akadályokat'nem fog gördíteni az egyházközség kívánságának teljesülése elé, hanem azt tőle telhetőlég elő is fogja mozdítani, mert ez neki is, mint ennek a haza polgárának is kötelessége.-óAz országos nagygyűlés. Az önálló nemzeti bank mellett vasárnap Budapesten a központi városháza nagy, zárt, belső terén tartott országos függetlenségi nagygyűlés impozáns módon folyt le. A vidékről felsereglett küldöttségeket a vasútnál várták, úgy a keleti, mint a nyugoti pályaudvaron megérkezettek az Oktogon-tér felé vonultak s onnan zászlók alatt mentek a gyűlés színhelyére. A menet gyönyörű volt, az idő a jótékony eső után rendkívül kedvező. A menetben résztvett körülbelül tízezer ember. Az utczákon hemzsegett és él- jenzett a nép, együtt énekelve a Szózatot, a Hymnust és nehány más hazafias dalt. Választókerületünkből Dr. Falussy Árpád főispán, Papp Béla országgyűlési képviselő, Dr. Adler Adolf pártelnök, Sternberg Sándor alelnök, Nagy Elek jegyző, továbbá Kinczler Frigyes, Rácz János és Záretzky Géza helybeli lakosok, valamint Bodoky Gyula börvelyi körjegyző jelentek meg a nagygyűlésen. Dr. Platthy György elnöki megnyitója után Sajó János lakatosmester, a X-ik kerületi függetlenségi párt alelnöke terjesztette be a határozati javaslatot. — Utána az egyetemi ifjúság nevében Petliő István, ezután gróf Batthyány Tivadar, majd Holló Lajos, gróf Teleki Arvéd, Dr. Nagy Dezső és Hock János országgyűlési képviselők tartottak gyönyörű, éljenzésekkel többször félbeszakított beszédet, melyeket — lapunk szűk terére való tekintettel — sajnálatunkra nein közölhetünk. Ezután a remekebbnél remekebb beszédek után a vidékiek nyilatkozatára került sor, amikor az országos függetlenségi párt felhívására lapunk szerkesztője mint pártelnök a következő kis rövid beszéddel fogadta el a beterjesztett határozati javaslatot: Tisztelt Országos Nagygyűlés! Szatmár vármegyéből, a nagykárolyi választókerületből jöttünk ide, hogy mint függetlenségi és 48-as érzelmű polgárok a legnagyobb lelkesedéssel csatlakozzunk a fővárosi függetlenségi és 48-as pártoknak azon kivámarább kell a diáknak Achilles és Agamemnon fantasticus hőstetteit megtanulni, mint Aristoteles vagy Sokrates bölcsészetét. A diák teli tüdővel fújja, hogy Bolond vitéz hogy törte be a bizánczi vaskaput, de Körösi Csorna Sándor szenvedéseiről s a köz- müvelődéséri való önfeláldozásról halvány fogalma sincs. Azt is tudja minden diák, hogy Kinizsi hogy fogott föl három törököt szájába, két kezébe egyet-egyet s úgy tán- czolt diadalmi mámorában a kenyérmezei csata után, de azt már nem minden diák tudja, hogy ki volt Bolyai Farhas, a zseniális és világhírű matematikus, vagy hogy a gyufát, vagy varrógépet ki találta föl, vagy ki állította föl az első könyvnyomdát Magyar- országon. Mindenki tudja, hogy ki volt Dobó István s hogy védelmezték paprikával, szurokkal az egri várat, de szegény Pietro Pa- leocapának tán hírét se hallotta senki, pedig ő volt az, aki a Tiszát hajózhatóvá tette. Számos példát tudnék fölhozni, amiből még jobban kiviláglanék, hogy mig a történelmet a mai rendszerben tanítják, addig a milita- rismusért való sokszor hóbortos lángolásunk, lelkesedésünk sem fog alább hagyni. Szerény kívánságom csak az volna, hogy tanítsák a kultúra, a felvilágosodás, a tudományok har- czosainak és vértanúinak életét és müveit is legalább oly részletességgel, mint a háborúk hőseinek tetteit, mert sokszor a tudományok hőseinek, a nagy gondolkodóknak müvei vannak olyan fontossággal és befolyással egy állam fennmaradására, mint az Ocskayak, Bezerédyek hadi teltei. Történelmi hagyományok imádatán nőttünk föl, csak az a baj, hogy a mai hazafiak tisztán a hazafias szólamok öblös hangoztatásában találják meg hazafias kötelességük teljesítését. Igen szép és dicső szólam az: hogy Éljen a haza! de sokkal hazafiasabb ember az, aki meg is jelöli az utat, hogy miből éljen a haza. * * * A harmadik dolog, amely szintén megkapta figyelmemet, a tanítóság túlterhelése. Mindennap halljuk szóbeszédben és olvassuk a napi és szaklapokban, hogy mennyiféle szempontból tárgyalják és panaszolják a tanulók túlterhelését s a fölött is bővebb vita indult meg, hogy télen a tanulók 8 óra helyett kilencz órakor menjenek-e az iskolába Szóval ezekről a kérdésekről terjedelmesen tárgyalnak, de a szegény tanító túlterhelésével nem gondolnak, az ő megerőltetésével nem törődnek. Pedig nem kis dolog ám egy falusi tanító elfoglaltsága. Hiszen a falusi iskolák leggyakrabban osztatlanok s ez magában véve elég munkát és elfoglaltságot ád. Azonkívül a tanítót bízzák meg rendesen a fogyasztási szövetkezeti ügyek vezetésével, a hitelszövetkezetek Írásbeli teendők terhe is az ő vállára nehezedik. A népkönyvtárak kezelése az ő gondja, azonkívül gazdasági iskolát vezet, a tanoncziskolában való
