Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-20 / 20. szám
2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE. nem lehet ez ellen felhozni, miszerint a parlament nem képviseli a nemzet többségét. Ha ezt a kifogást hozzák fel, ám oszlassák fel a parlamentet, kérdezzék meg a nemzetet, mit akar: önálló bankot-e vagy a közös bank szabadalmának meghosszabbítását, de ha a nemzet az előbbi mellett foglalt állást, a nemzet becsülete megkívánja, hogy akarata érvényesüljön, mert ha meg is van a királynak a vető joga, azt nem gyakorolhatja egy olyan kérdésben, melyre nézve a nemzet feltétlen önrendelkezési jogát többször elismerte. A bankkérdés tehát többé nem pártkérdés, hanem nemzeti ügy, amelynél minden jó hazafinak a parlamenti többség támogatására kell sietnie, mert ha ez a kérdés, mely a kiegyezési törvényen alapszik, a nemzet óhaja és akarata ellenére nyer megoldást, akkor a kiegyezési törvényt visszafejlesztjük, akkor nem haladunk a paritás felé, hanem az összbirodalom eszméje felé s akkor nemcsak a közös ügyekben, hanem egyéb ügyeknél is Ausztria érdeke fog dominálni, amit megakadályozni nemcsak azok vannak hivatva, kik a függetlenségi és 48-as eszmék hívei, hanem azok is, kik azt vitatják, hogy a nemzet jogait és érdekeit az 1867-ik törvények alapján is meglehet védeni. A két államot önálló jegybankok felállítása tekintetében megillető jog kölcsönösen elismerve lett az 1878. évi junius 27-iki osztrák törvényben is; ez nem közjogi, nem politikai, hanem első sorban gazdasági kérdés, a miben intézkedni a nemzetnek feltétlen joga van és ezen jogból nemcsak a függetlenségi párt mint többségi párt nem engedhet, hanem ma már a 67-es alapon álló pártok sem, mert azzal, hogy, Ausztria az önálló nemzeti bank felállítását megakadályozni igyekszik, bel- ügyeinkbe avatkozik s ezzel megdöntötte az 1867. évi XII. t.-cz. alapját és bebizonyította azt, hogy azoknak van igazságuk kik állítják, miszerint az Ausztriához való viszony szabályozása apa, fiú, unoka, esetekben az öregapa is. Az indián nem fogy, sem a letelepült, a kultúra eszközeit használó, sem a szabadon élő. Tehát a számuk növekszik. Azt mondja az indián biztos a jelentésében, hogy most több indián van, mint Amerika felfedezésekor. Texasban és a Mexicoval határos államokban sok indián van. A Sziklahegység vidéke, az Egyesült Államok legnéptelenebb helye. Hátsó ajtót nyitva maguknak, életre- kelve, ide a száraz, vörös ragyás sziklabér- czek közé húzódnak vissza az indiánok, félvad pásztorok, czigányok módjára szeretik a szabadságot, ha sziklatalajon, ha füfátlan- ságon. Az indiánok nagy részben keresztényekké lettek, vannak templomaik és iskoláik, de a harczias és halál megvető, a lovat megülő sioux-indiánok csak nem tudnak belenyugodni a helyzetbe, gazdasági tehetetlenségében szenvednek, inkább szeretik a csavargást, ahol csak tehetik, ártanak a fehéreknek, rettegésben tartják a farmereket, vad kiáltozás közt kikanyaritanak a nyájból s örömüvöltéssel hajtják el. Nem néz törvényre, aki fosztogat. A csikósok most már nem foghatnak nyers bőrből font zsineggel, a hurokkal ki- röpitett lasso-val vad lovat, tehát elhajtják a hasznos házi állatokat, el messzire, Mexicó vad, senkitől sem járt hegyvidékeire. Előbb gazdasági tekintetben az 1867-iki kiegyezés által mégsem bizonyult elég erősnek az összeütközések kikerülésére, mert ahhoz a törvény betűjén felül a két szerződő fél őszinte jóakarata és elhatározása is szükséges. Nem tesz tehát a monarchiának szolgálatot az, aki Ausztria igazságtalan álláspontját védelemben részesíti a mi igazságunkkal szemben. Népgyülés az önálló bank érdekében. * Papp Béla országgyűlési képviselő kezdeményezéséből tegnap délután egy pártszine- zet nélküli értekezlet tartatott a helybeli ipartestület helyiségében, amely elhatározta a választókerületnek vasárnap f. hó 23-án délután 3 órakor a városháza előtti téren tartandó népgyülésre való összehívását, hogy a népgyülés az önálló nemzeti bank mellett foglaljon állást. A kibocsátott meghívó igy szól: Tisztelt Polgártársak! 1867-ben létrejött király és nemzet között a béke. Az erről alkotott 1867. XII. t.-czikkben világosan és félremagyarázhatat- lanul bent foglaltatik, hogy belügyeinkben szabad kezünk van, gazdasági és hitel életünket szabad tetszésünk szerint rendezhetjük be. Most, midőn a gazdasági önállóság első kellékét, az önálló magyar jegybankot akarjuk megvalósítani, azt tapasztaljuk, hogy törvényekben biztosított jogunk gyakorlásában a magyar érdekek ellen mindig szembe helyezkedő Ausztria meggátolni törekszik. Az osztrák ellenállással szemben egyesülni kell pártkülönbség nélkül minden magyarnak. A parlament harczát magáévá kell tenni az országnak, a parlament háta megett kell államia a választó kerületeknek. A nagykárolyi választókerületnek is ki kell venni részét a harczban, meg kell nyilatkoznia s ki kell jelentenie, miszerint törvényben biztosított jogának megvédésére készen áll s a nagy harczban a nemzet vezéreit támogatja. E czélból vasárnap e hó 23-án délután 3 órakor a városháza előtti téren, az önálló magyar jegybank felállítása tárgyában népgyülés tartatik. Felkérjük , a választó polgárokat, miszerint a népgyülésen pártállásra való tekintet nélkül, minél nagyobb számban jelenjenek meg lovakért vettek mennyasszonyt, most lopott jószágért. Szabad élet a fődolog náluk, a készből élni, a gyűléseken szónokolni. Valóban fájó érzések keletkezhetnek az indián iskolás fiukban, szomorú emlékeket hordatnak a keblükben, mikor európai szabású ruhában, a harczias őseiknek történetét tanulják, mikor azoknak a vad természet ölén élt büszke elődöknek az emlékét regéléssel újítják fel a képzeletükben, akik csata- kiáltással, fegyvertüztől bőszülve riadozó lovukat nekieresztve, lovuk szakadtán csak azért keresték a könnyebb hős halált, mert féltek a természetes lassú haláltól, annak a - gyötrelmeitől. Még ma is kívánják az elaggott, vad indiánok, hogy szabadítsák meg őket az élet terhétől. Hittek és hisznek az örökéletben, azért a holtnak fegyvereit, akár égetik, akár temetik, mellé teszik, hogy használhassa a jövendő létben, amikor feltámasztja a holtakat manitu, a nagy szellem. Szellem, — szerintük — mozgó ereje az embereknek, állatoknak, órának, gépnek, lőfegyvernek, azért sok áldozatot hoznak a gépiélek szellemnek. Ez a téves hit, lomtárba illő fogalom, nyitja babonájuknak. Babonás nézetektől, a tanultabbak sem mentek. A felfogás, összezsugorodott agyvelőre vall mindenesetre. A keresztény és pogány indiánoknak, rehogyotta nemzet törvényben biztosított jogának az önálló magyar jegybank létesítésének érdekében egyértelmüleg állást foglaljunk s a magyar nemzetnek e kérdésben való összetartását a magunk részéről is dokumentáljuk. Nagykároly, 1909. május 20. A rendező-bizottság: Dr. Adler Adolf, Dr. Antal István, Csipkés András, Csipkés Károly, Czimmermann Mihály, Csutoros Albert, Dr. Qózner Elek, Dr. Jékel László, Janitzky Albert, Kubinyi Bertalan, Kiszely Oéza, Madarassy Gyula, Nagy Elek, Papp Béla, Péchy László, Reök Gyula, Rooz Samu, Sámi Zsígmond, Sternberg Sándor, Strohmayer Ferencz, Somossy Miklós, Schuszterits Ferencz, Dr. Váradi János, Va- day Károly, Dr. Vetzák Ede. Színészet. Különös, de az igazság kívánja, hogy e rovatban most a közönségről írjunk, két csoportba osztva azt. Az elsőt városunk lakosságának ama része képezi, kikről intel- ligentiájuknál fogva feltételezhető, hogy egy kis műélvezetet keresnek s e czélból elvárható tőlük, hogy a tagadhatatlanul lelki szükségletet képező színházat látogassák. Érthetetlen előttünk az a közöny, melylyel közönségünk e saisonban a színház iránt viseltetik. — Ezelőtt a színigazgatók örömmel jöttek mindig hozzánk színészeikkel egyetemben, mert az előbbiek a fényes anyagi eredményt, utóbbiak fáradságukat honoráló erkölcsi elismerést biztosra vették. Ma az értelmiség nagyrésze tüntetőleg távol tartja magát a színháztól s igy nem csoda, ha igazgató s színészek egyaránt kedvüket vesztik. Pedig most már — daczára a mutatkozó indolentiának — jobb előadásokat produkálnak s ha látnák a pártfogást — meg vagyunk győződve róla — még nagyobb ambitióval munkálkodnának. Elvárjuk a közönségtől, hogy nem fog továbbra is nemtörődömségével tüntetni, hanem hozzá fog járulni ahhoz, hogy városunk szinpártoló jó hírneve fenn- tartassék. Ami közönségünk szinházbajáró másik részét illeti, azokhoz ama kérelemmel fordulunk, hogy az előadás alatti hangos diskurzustól és lármás viselkedéstől tartózkodjanak, mivel az előadás figyelmes szemlélőjére kellemetlenebb, mint az efféle zavarás — nem létezik. Ha megkívánjuk színészeinktől, hogy tudják szerepeiket, játszanak megfelelő komolysággal, állítsanak ki mindent illő precizitással, viszonozzuk legalább figyelemmel működésűket! Az elmúlt hét szinielőadásairól az alábbiakban számolunk be: ményük végleg elapadván, az az egy vigasztalásuk lehet, hogyha az európaiak a fehér ember lábnyoma által el is vesztették Amerikát, az európaiakkal vissza szerzik azt — mint mesztikek, kreol vagy fehér férfiú és indián nő ivadékai. Büszkék lehetnek az őseikre, mert nagy volt az ő bátorságuk, hősiességük, példaadók voltak a hazaszeretetben, tűzhelyük, lakóházuk megvédésében. Csupa erény, mig a fehéreknél kincsvágy, árulás és hazugság. Clio mindent feljegyzett. Bánó Jenő, a mexicói államok magyar- országi főkonzulja tanulmányozván az indiánokat, arra jön, hogy az indiánoknak a magyarokkal rokonvonásaik vannak, mind a két nép ősi szokásaiban vannak hasonlatosságok. Egy indián néptörzs, a Mexicóban élő Tol- tékok, hét vezérük felsőbbségének hódolnak s a vezérek legokosabbját, legvitézebbjét, fejedelemnek választják, akik örökösödés utján bírják a hatalmat. A vezérek karjukból vért eresztenek, melyet megisznak, szövetség, vérszerződés jeléül. Bánó, az indiánok mélabus zenéjében is hasonlatosságot vesz észre, tánczukban hasonlóképp, sőt a paprikás ételek kedvelésében. Véli, hogy az indiánok Ázsiából eredtek és a Behring-szo- roson át vándoroltak Amerikába. (Vége köv.)
