Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-06 / 18. szám
X XXVÍ. évfolyam. Nagykároly, 1909. május 6. í . r «v £ 7 ’f V'" 18. szám.- rÜU!U« ? ' NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Wle^|elesíik mipden csűiSHöfecn. Előfizetési árak: Egész évre ............................. 8‘— kor. Fél évre.................................4-— „ Ne gyedévre.........................21— „ Egyes szám.........................—-20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Simkó Géza főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : Sarkadi N. Zsigmond utóda. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A zárdával szemben) Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. A függetlenségi párt. Az önálló bank kérdése teljesen felkavarta a politikai helyzetet. A kormány lemondott s még eddig sejtelmünk sincs arról, hogy mily utón fog a válságos helyzet kitisztázódni. Egymást érik a különböző kombi- nácziók, amelyek valamennyien abban egyeznek meg, hogy a koaliczió további fennállása mellett a felszínen levő kérdések függőben tartásával a jelenlegi kormány fejezze be a paktumban vállalt kötelezettségének utolsó pontját, vagyis alkossa meg az általános választójogról szóló törvényt s akkor azután az uj törvény alapján összeülő parlament rendezze azokat a függő kérdéseket, amelyek a magyar nemzet jövőjét lesznek hivatva hosszú időre biztosítani. Szomorú dolog, hogy épen egy oly kérdésben tört ki ismét a válság, mely a magyar nemzet törekvéseivel áll kapcsolatban. Hiába biztosítják Írott törvényeink a nemzetnek legalább a gazdasági téren az önálló rendelkezés jogát, idegen érdekek védelméért szemben kell találnunk magunkat azokkal a tényezőkkel, amelyeknek együttérzése, 1 együttműködése lehet csak egyedüli j biztosítéka a nemzet boldogulásának. Az önálló bank kérdését a 67-es alapon állók gazdasági, a függetlenségi párt politikai kérdésnek tekinti. Feltéve, de meg nem engedve, hogy az önálló bank tényleg csak gazdasági kérdés, miért nem helyezkednek a 67-es pártok az önálló bank alapjára akkor, midőn gazdasági téren az önálló rendelkezés jogosultságával bírunk? Miért kell ellentétbe kerülni a két politikai pártnak épen egy ilyen fontos ügyben, gyengítem, sőt talán meghiúsítani a függetlenségi párt kívánságának teljesítését, holott ha a nemzet egységes akarata állana szeriben az osztrák érdekekkel, bizonyára nem sikerülne oly könnyen letörni a nemzet boldogulását és elöhaladását czélzó törekvéseket. A függetlenségi párt, mely a koa- licziós kormányzat ideje alatt a legnagyobb mérsékléssel és áldozatkészséggel nyújtott segédkezet az ország nyugalmának megszerzése és a békés fejlődés biztosítása érdekében engedhet-e ebben a kérdésben, különösen most, mikor az ország egész közvéleménye követeli tőle, hogy programm- jának egyik sarkalatos pontját megvalósítsa? Vájjon lemondhat-e a függetlenségi párt arról, hogy az önálló bankot a legszivósabb kitartással követelje épen most, midőn a bankszabadalom megújításának ideje elérkezett és újabb halasztás esetén újabb tiz évre kellene lemondani az önálló rendelkezés jogáról? Nem, ezt- az áldozatot a függetlenségi párt meg nem hozhatja, s meg nem fogja hozni. Ez egyenlő" volna a párt öngyilkosságával. Sajnos, a körülmények olyanok, hogy az átmeneti kormányás ideje alatt semmiféle oly vívmányt elérni nem sikerült, amelyre a függetlenségi párt joggal hivatkozhatott volna. $apról-nupra van részünk a gúnyolódás és lekicsinylésekben, amelyekkel bennünket ellenségeink elárasztanak s melyek épen abban csúcsosodnak ki, hogy a függetlenségi párt semmit sem tudott megvalósítani s pusztán a hatalom kedvéért lemondott programmjáról. Ezek a gúnyolódások, amelyek pedig csak az elveszített hatalom feletti kesergések eredményei — mégis bántó éllel játszanak közre abban, hogy a függetlenségi pártot a nemzet előtt lejártassák. Soha annyi piszkolódást, annyi gyanúsítást TÁRCZA. Vándor madár . . . Vándor madár elrepül már Délvidékre e tájról. En is mennék, lia el tudnék Szakadni a rózsámtól. Nem válhatok el rózsámtól, Mert oly nagyon szeretem, Ha elmennék más vidékre: Megrepedne a szivem. Pedig e táj oly kietlen S olyan sivár énnekem! Csak szenvedést és bánatot Teremhet itt életem! Hej, de mikor a rózsámat Kebelemre ölelem: Akkor minden szenvedésem, Búbánatom feledem. Hej! ha tudnám, hogy a rózsám Hűtlen lett már s mást szeret: Elmennék, ha a fájdalom Meg is ölne engemet. Elmennék én messze oda, Hol nem szenved már senki. — Hogy ne lássuk egymást soha — Temetőbe pihenni. Nar/y Tamás. A nagyvilág népei között. — A st. louisi világkiállításon. — Irta. Vértesi Károly. Legjobban ismerjük meg a nagyvilág népeit, ha azokat a maguk valóságában látjuk. A st. louisi ethnographiai kiállításon, ebben a tekintetben is az ismeretek kibővítésére jó alkalom volt. Édes örömest jöttem ide, a népek természetrajzi megoszlását egy tekintéssel nézni. A dombon emelt s kongresszusok tartására is berendezett Administration mellett, a Dormitory-t jobbra hagyva, megyek a vörös indiánok közé legelőbb, azután a Philip- pini-szigetek fekete bőrű lakóinak s más, tőlünk távoleső népeknek a meglátogatására, a néprajzi eleven múzeumba, melyben vad idegen népek kiállításul szolgáltak. Nyitott szemmel nézek. Az indiánok kiállításában, fa- és bőrkunyhókban maguk a hamisítatlan indiánok voltak kiállítva. Nem feledkeztek el a nagy részben kiirtott őslakókról. Elhozták a kihaló nép maradványait. Sátorokat ütöttek. Szokásaikban, ruházatukban, házi eszközeikkel tanulmányozhatjuk a telivér indiánokat. Szegény indiánok! Valamikor ezeké a vadászva vándorló rőtbőrü őslakóké volt ez az egész föld, melyet látunk, csaknem az egész iker földrész Amerika az övék volt. Itt is napok kellenek ahhoz, hogy a gyors vaskerók szemünk elé hozza a nagy földterületet, a természet gazdagságával megáldott szabad hazájukat. Jöttek azután a földéhes fehér emberek, kiket a haszon serkentett és mert nem volt átverhetetlen az indián har- czosoknak pajzsa, tüzzel-vassal irtották az amerikai emberfajt, egymásnak életét oltották. A 110 évig tartott háború s véres harczok után elfoglalta földjüket, letelepedett az őslakók-, e föld uraiknak birtokán, gazdagodott, vadászta a prémes és hustadó állatokat, szántott, vetett a szűz talajon. Most pedig, mikor megszedte magát és bőségéből világra szóló kiállítást rendezett, ide rendelte mutatóba száz számra a levert, sötét rézbőrüt, családostól, asszonyostól, gyerekestől, mond-
