Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-12-10 / 50. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE lehessen zsarnokoskodni a szabadság ellen és meg lehessen támadni bárkit, aki a támadást meg nem érdemli. Mert hiszen, ha egy lelkiismeretlen hirlapiró bárkit is megtámad, azt folytonos gya- lázkodásaival és rágalmaival a kétségbeesésig üldözheti és hiába keresi az illető igazságát az esküdtbiróság előtt, mert e bíróságnál lehet olyan a hangulat, hogy a vádlottat fölmentik és a feljelentő marad a kátyúban, még akkor is, ha ez ártatlan. De még ha el is ítélik a revolvere- zöt, akkor is fog akadni a közönség között olyan ember, aki azt fogja mondani, hogy mégis csak igaza lehetett az elitéltnek, de azt nem tudta bebizonyítani ; mert hiszen ilyen a mai világ, rosszak nagy részben az emberek és jól esik nekik hallani, ha másokról rosszat, bán tót Írnak, jól esik tudni, hogy másvalakinek is baja van. Kiveszőben van az embereknél a nemesebb gondolkodás, a nemesebb érzés, az emberszeretet, hanem uralgó a féktelen önzés, a birvágy, az irigység, ' amely már rokonok között is nagyon gyakran előfordul. Gyanúsításokból, rágalmakból élös- ködnek ma sokan s a közönség, amely szereti a skandalumokat és pikantériákat, a legszívesebben azon hírlapokat olvassa, amelyek ilyenekben bővelkednek. Az, hogy ezáltal sokszor ártatlanok szenvednek, hogy sokszor a családi élet feldulatik, hogy egyesek meghur- czoltatásuk miatt kétségbeesve öngyilkosságot követnek el, az mellékes dolog, a fő az üzlet, hogy a lap mennél ka- pósabb legyen és mennél többet jövedelmezzen. így gondolkoznak sokan a mai hírlapírók közül. S ezt megakadályozni, ezen bajokat orvosolni lesz hivatva az uj sajtótörvény, mert a sajtó nem arra való, hogy azzal az élösdiek revolverezhessenek, hanem arra, hogy a köz érdekét szolgálja és a közélet tisztaságát megvédje. nesen kárára akarja érvényesíteni. A kritika ne vágni, sebezni akarjon, hanem a. tárgy több oldalú megvilágításával javítani próbáljon. A Kölcsey-Egyesüiet a társadalmi erők tömörítésére törekedett a múltban, arra törekszik a jelenben is. Természetesen a tömörülést első sorban városunk javára óhajtja felhasználni. Mert hiszen hol egyesülhetnek könnyebben az emberek vallási, politikai és társadalmi állásukra való tekintet nélkül, mint ott, hol valamely város közművelődési nívójának az emeléséről van szó ? Ott, ahol a város erkölcsi és szellemi erejének a foltozásáról folyhat csak eszmecsere ? Hogy a társadalmi erők összevonása nem egészen sikerült, az nem az egyesület törekvésén múlt. Kénytelen vagyok^ itt társadalmunk hibáira rámutatni, hiszen magunk közt vagyunk, nem kell nagyon röstelked- nünk. Kevés városa van ugyanis Magyarországnak, hol a jóakaratu törekvést oly kevésre becsülnék meg, mint Nagykárolyban. Nálunk a felvetett eszmét, legyen az közművelődési vagy társadalmi, nem ápolni, hanem megfojtani törekesznek. Létező kulturális intézményeink a nemtörődömség, a részvétlenség folytán tengődnek. Az egyént, ki a közjó érdekében tenni akar valamit, nemhogy nem támogatjuk, hanem a támadásokkal annyira megriasztjuk, hogy egyszer és mindenkorra elmegy a kedve hasonló vállalkozástól. A „kedves és szellemes“ kritikák még az erős lelkűt is legalább is óvaKépviselötestületi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete folyó hó 6-án délelőtt a városháza tanácstermében rendes közgyűlést tartott, mely igen gyéren volt látogatva. Debreczeni István polgármester 10 órakor a gyűlést megnyitván, üdvözölte a megjelent képviselőtestületi tagokat és a napirendre áttérve, felolvastatott a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a városunkban felállítandó állami iskola létesítése és városunknak a fenntartási költségekhez való hozzájárulás mérve tárgyában kelt leirata. E szerint a miniszter hajlandó 1909. évi szeptember 1-én az állatni iskolák megnyitását engedélyezni, hajlandó a tanerőket saját tárczája terhére alkalmazni és díjazni, a gyermekeket tandíjmentesen taníttatni az esetre, ha a város az iskolák elhelyezéséről, felépítéséről, berendezéséről, jókarban tartásáról, szünidő alatti takarittatásáról gondoskodik, a tüzkárbiztositási dijakat fizeti, fizeti a tanítóknak a fenntartó által fizetendő nyugdijjárandóságát és átadja az évi egyenes állami adó öt százalékának megfelelő összeget, melyet azonban azon időn át, mig az iskolák létesítése költségére felvett kölcsön törlesztve lesz, a városnak vissza- bocsát. A jogügyi és pénzügyi bizottság — tekintettel arra, hogy a város belterületén levő felekezeti iskolák legnagyobb része annyira tulzsuffolt,. miszerint 273 gyermekkel több tanittatik az iskolákban, mint amennyinek tanítása meg van engedve és 35 gyermek van olyan, kik egyáltalán nincsenek beiratkozva, tehát a belterületen 300 gyermek részére kell iskoláról gondoskodni, azt javasolja, kérje fel a képviselőtestület a minisztert, hogy az állami adó öt százalékának megfelelő összeg átengedésével — egyéb kívánalmak elejtése mellett — a belterületen szükséges iskolát és tekintettel arra, hogy a Klára- majornak már van megfelelő iskolája s remény van arra, hogy a Szentjános- majorban és az uradalom fog megfelelő iskolát felállítani, tehát a külterületen csak a Korparét tanyán kell 35—40 gyermek részére egy iskolát felállítani, ezen iskolát is saját tárczája terhére állítsa fel. Ezzel szemben a tanács azt javasolja, hogy a város építsen a belterületen egy 10 tantermes iskolát és egy igazgatói lakást, a külterületen pedig egy egy tantermes iskolát és egy tanítói lakást, fizesse a tüzkárbiztositási és a tanítói nyugdijjárulékot, ami 140,000 korona kiadást igényelne, mely összeg előteremtése czéljából 50 év alatt törlesztendő 156,000 koronás kölcsön lenne felveendő, melynek évi törleszté- ses összege 9108 koronát tenne ki s kérje meg a minisztert, hogy ezen iskolába a tanerőket tárczája terhére nevezze ki és a dologi kiadásokat is ő fedezze s ha ezután az iskola fejlesztése még szükséges lenne, azt a miniszter az állampénztár terhére fejlessze, mert a város a felekezeteknek iskolai segély czimén évenként 4922 koronát ad, az ismétlő iskola évenként 1760 koronába kerül s igy a város nagyobb terhet nem bir. Somossy Miklós felszólalása után — ki azon kérelem előterjesztését indítványozta, hogy a miniszter államköltségen építse fel az iskolát — a tanács javaslata egyhangúlag elfogadtatott. Ezután tekintettel arra, hogy a jövő évi költségelőirányzat a törvényhatóság által még jóvá nem hagyatott, a jog és pénzügyi bizottság véleményével egye- zőleg a tanács a 130. sz. véghatározathd megállapított és felebbezéssel meg nem támadott jövő évi költségvetés végrehajtására, az ottani bevételek eszközlésére, pótadók szedésére és kiadások utalványozására felhatalmaztatok. A városi villamos mü jövő évi költtossá teszik. Annyi bizonyos, hogy a köz érdekében folytatott munkálkodás nálunk nem elismerést és babért, hanem csak töviseket teremhet. Szükséges volt, hogy társadalmunk hibáira rámutassak, mert e hibáknak épen a jelenben vallja városunk nagy kárát. A székhelykérdés harczai elég alkalmat adtak a szemlélődésre. Az objektiv figyelő bő tapasztalatokat gyűjthetett s megtanulhatta, hogy j mik azok a tulajdonságok, amelyeknek Szat- már város sikereit köszönheti. Szatmár városában nincs még kivihetetlennek látszó eszme és mozgalom sem, amit a legnagyobb energiával fel nem karolnának s nem iparkodnának a megvalósulás állapotába juttatni. Ott a közélet harczosát nem lökik félre, hanem teljes erővel támogatják. Ott a vezető egyénnek nem gyengeségeit kutatják, hanem méltányolják a közjó érdekében kifejtett buzgalmát. Ott nem ellenségeket akarnak szerezni, hanem jó barátokat. Hiába, az ily törekvések, kell, hogy sikerek- , kel járjanak ! Okulásul ez elég s ha czélt akarunk érni, ha városunkat fejleszteni akarjuk, úgy a tanulságokat le kell vonnunk. A bajok orvoslására azt mondom, hogy maga a társadalom lehet önmagának a legjobb orvosa, csak akarni kell. Amidőn a Kölcsey-Egyesüiet ünnepségeinek uj sorozatát megnyitom és az igazán szép számmal megjelent díszes közönséget szivem egész melegével üdvözlöm, teszem azt azon reményben, hogy a jövőben jobban összpontosított erőkkel többet tehetünk majd szeretett városunknak, Nagykárolynak a javára ! Utazás a théma körül. Irta s a „Kölcsey-egyesület“ f. hó 6-iki estélyén felolvasta Dr. Sternberg Endre. Hölgyeim és Uraim! Midőn a „Kölcsey-egyesület“-nek általam igen tisztelt irodalmi szakosztályi elnöke Klacskó István barátom azon kitüntető feladattal tisztelt meg, hogy reám ruházta jelen estély programmjának ezen pontját, ugyanekkor felkért, ha jól emlékszem, a műsor kinyomatása tekintetéből, hogy mielőbb közöljem vele felolvasásom czimét. Sokáig gondolkoztam és habár czimet és ideált hamar talál az ember, mégis alkalmas tárgy nem igen jutott az eszembe és arra kértem meg barátomat, hogy tegye a műsorba egyszerűen azt, hogy „felolvasás“, mert még alkalmas tárgyam nem volt. Tényleg igy is történt a dolog. Mikor azonban közeledni láttam ezt az igazán kedves pillanatot, mikor ily nagy, szép és díszes közönség tisztel meg figyelmével, komolyan gondolkozni kezdtem leendő felolvasásom czimén és tárgyán. Első sorban a napi lapokra gondoltam, hátha a sorok között fogok találni alkalmas
