Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-17 / 3. szám
XXIV. évfolyam. •/ Nagykároly, 1907. január 17. 3-ik szám. NAGYKÁROLY Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALO S HIR DETÉS EI N E K KÖZ LŐ N Y E. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................................................8.— korona. Fél évre.....................................................4.— Ne gyedévre.................................................2.— Egye s szám.................................................—.20 Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A m. kir. adóhivatali tisztviselők helyzete. Magyarországban — az 1906. évi május havában megjelent adóhivatali tisztviselői rangsorozati névjegyzék szerint 1772 adóhivatali tisztviselő szolgálja a kincstárt és a feleket. Érdemes tehát helyzetökröl megemlékezni. Vitatkozás és eszmecsere által úgy megtisztul a helyzet, mint tűzben az arany. Az 1906. évi aug. 19-én és 20-án Budapesten a m. kir. adóhivatali tisztviselők elöértekezletet és nagy gyűlést tartottak. Heves erővel tört ki az elöértekez- leten a keserűség, fájdalom, jajgatás, kétségbeesés! Mindenkinek volt valami panasza, valami mondanivalója; fülsiketítőén tört ki az érzelmek nyilvánítása, olyan volt a helyzet, mint hóolvadáskor az árvíz kitörése; vissza- tartózhatatlanul törtek elő a jelenvoltak fájdalmas, mély gondolatba ejtő, kétségbeesett keservei és midőn meg- könnyebült ki-ki fájdalmas terhétől, lassan lassan csend lett. Kidomborodtak az adóhivataliak kérelmének főbb pontjai oly szép alakban, hogy a 20-iki nagy gyűlés a testület méltóságához illő komolysággal és kellő tisztelet nyilvánítások között folyt le, meghatva a jelenvoltak mindegyike a hallottak és látottak által. Az adóhivatali tisztviselők kérelme emlékiratba foglalva illetékes helyén van már, reménynyel eltelve, örömtől 1 sugárzó arczczal tekintettek a sivár jelenből a szebb jövő felé, nehezen várva, mint a sötét börtön fenekén sínylődő rab, hogy „mikor üt a meg! váltás órája, mikor üt a boldog óra már?!“ Az adóhivatali tisztek türelme hagyományos türelem, a nemrég múltban 16, 15, 14, 13, 12 évig a XI. fizetési osztályban tiszteskedö elődeiktől tanultak tűrni, szenvedni, várni, kitartóan munkálkodni szeretett jó hazánk és embertársaink boldogulásáért. Türelmük valamikor rózsát fog teremni, de mikor?! Nézzünk dolgaikra figyelemmel, bonczolgassuk a helyzetet és vonjuk le a következtetést arra nézve, hogy jövőjüket illetőleg mi van megírva a sors nagykönyvében számukra! ? Az említett rangsorozati névjegyzék szerint az elsöosztályu tárnokok között a 26-ik 19 évi két havi és 17 napi szolgalat után lett első osztályú tárnokká, az első 23 évi, az 5-ik 26 év és 10 havi, a 10-ik 27 év négy hó és három napi, a 15-ik 27 év 5 hó és 10 napi, a 17-ik 27 év 1 hó 4 napi, a 31-ik 26 év 3 hó 12 napi szolgálat után első osztályú tárnokká lett. A másodosztályú tárnokok és elsöosztályu ellenőrök közt a 2-ik 5 év, 2 hó 5 napi, a 8-ik 12 év 10 hó 1 napi, a 10-ik 12 év 11 hó 1 napi, a 291-ik 17 év 11 hó 25 napi és igy tovább, fokozatosan több évi szolgálat után lett Il-od osztályú tárnokká, illetve első osztályú ellenőrré. TÁRCZ A, Szomorú azonban nagyon a helyzet, ha e rangsor 33-ik lapján az adótiszteket nézzük és ha kiszámítjuk, hogy azok hány évi adótiszti szolgálat után lettek ellenőrökké, illetve segédekké, megdöbbenéssel nézzük, hogy 16, 15, 14, 13, 12 évi szolgálat után érhették ezek el a X-ik fizetési osztályt, mig évekkel ezelőtt ennyi szolgálat után a IX. fizetési osztályba sorozott tárnoki állást is el lehetett érni. Igaz, a horvát adótiszteknél ez nem igy van, mert e rangsor szerint a 223-ik és 271-ik 9 évi és pár havi szolgálat után segéddé lett. Mindez azt eredményezi, hogy a mostani adótisztek, habár 40 évig is fognak szolgálni, a VIII-ik fizetési osztályt nem fogják elérni, mert a lassú előmenetelhez hozzájárul a 4, illetve 5 jévenkénti hosszú időre szabott előléptetés is. Az 1881. évi LX. törvényczikk szerint a tisztviselő fizetésének egyhar- mada lefoglalható, de az adós tisztviselő 1600 koronát egy év alatt mégis kézhez kap s végeredményében, ha ezelőtt huszonöt évvel 1600 korona kellett a tisztviselőnek a megélhetésre, miért nem kapják meg mai nap sem ezen összeget, mint kezdő fizetést, pedig nagyon rájok férne, mert eltekintve a nehéz megélhetési viszonyoktól, a tiszti-biztositék után a berlini banknak sárba dobott kamatokat fizetnek a nagyobbára már családos emberek, holott a kezdő tisztviselőnek a mert az törvényileg el van törölve s a már letett tiszti-biztositék öt év alatt, melynek határideje 1909. év eleje, fizettetik vissza, pedig meg lehetne már kezdeni a visszafizetést és pedig mindenkinek a letett összeg nagyságához arányított bizonyos százalék összeg lenne visszafizetendő, nem kellene különbséget tenni a felelős számadó s nem felelős számadó tisztviselők között. Menjünk tovább!! Nézzük a pályázatokat. Általánosságban mondhatni, hogy egy üres állás 3, 4 hó eltete után lesz betöltve, illetve még a pályázat meg lesz hirdetve s mig a kinevezett egyén uj állását elfoglalja, sokszor öt hónap is elmúlik. De nagyon sok esetben a meghirdetett állás áthelyezés utján lesz betöltve, az áthelyezett egyén helyére azonban egyidejűleg uj pályázat lesz hirdetve. Legczélszerübb lenne a magasabb üres állás betöltésekor a fokozatosan megüresedett alacsonyabb állásokat egyidejűleg betölteni a pályázati hirdetmény ily értelemben való kibocsátása után. Adóhivatalnok éppen e miatt nem mehet kiküldetésbe, vagy ha igen, nem oly mértékben, mint más hivatalbeli szintén érettségi és szakvizsgát tett tiszttársa, pedig egyenlő képzettséggel, egyenlő jövedelemnek kellene járni. Utóbbi időben sok uj adóhivatal lett felállítva, de ha 3 tiszt helyett két segédet és csak egy tisztet kaptak Gyűrűs Mózsi. Gyűrűs Mózsi a faluban ide, oda jön s megy. Gyenge válla a batyuja alatt kétrét görnyed. Előveszi füzfasipját, fújja ... ismét fújja. Nem mozog ma — mint máskor — oly gyorsan rajta ujja. Szomorúan, bánatosan szól a Mózsi sipja, Fájó szivét, vérző szivét majd kettéhasitja. A lányok a sip hangjára sokan odamennek. Gyűrűs Mózsi sajgó szive nagyon örül ennek. Nagy batyuját vállairól leemeli nyögve, Valamennyi portékáját kirakja a földre. Szomorúan, bánatosan szól a kis fasipja, Fájó szivét, vérző szivét majd kettéhasitja. .Van itt galand, gyűszű, hajtü, pirosító, kláris, Van harisnya, kövesgyürü, fülbevaló száz is. Van pántlika, keszkenő és kötő minden színben, Válasszátok 1 Vigyétek el! Nektek adom ingyen.“ Szomorúan, bánatosan szól a Mózsi sipja, Fájó szivét, vérző szivét majd kettéhasitja. „Mit ér nekem ? 1 Nem kell nekem a portéka, pénz se’ Ha már a szép Berger Eszter jegybe mással lépe, Pedig égre s Jehovára esküdözött. .. s hányszor ? ! Nem megy férjhez Klein Kóbihoz, kérje meg bár százszor. “ Szomorúan, bánatosan szól a Mózsi sipja, Fájó szivét, vérző szivét majd kettéhasitja. „Berger Eszter volt énnekem a legdrágább kincsem ! ünélküle már az élet nem ér nekem mitsem ! Ő elhagyott, apám s anyám eltemették régen ! Fájdalomból, árvaságból kijutott a részem !“ Szomorúan, bánatosan szól a Mózsi sipja, Fájó szivét, vérző szivét majd kettéhasitja. „Lányok, lányok én már érzem : nem sokáig élek! . Portékáim szedjétek el! Vigyétek! Vigyétek! A portékám csak úgy adom, azért adom nektek, Ha síromra néha-néha virágokat tesztek.“ Szomorúan, bánatosan szól a Mózsi sipja, Fájó szivét, vérző szivét majd kettéhasitja. A portékát mind felszedik s elviszik a lányok, Szegény Mózsi könnyes szemmel, sírva néz utánok. Nem is marad már egyebe, csak a vászon leple, A melylyel a portékáit hordozhatta, fedte. Szomorúan, bánatosan szól a Mózsi sipja, Fájó szivét, vérző szivét majd kettéhasitja. Gyűrűs Mózsi vállaira felveszi a leplet, Ingadozva elmegyen a Berger háza mellett. Berger Eszter ablakába feltekint még egyszer, Nem várja most — mint ezelőtt — az ablaknál Eszter. Szomorúan, bánatosan szól a Mózsi sipja, Fájó szivét, vérző szivét majd kettéhasitja. * Most esketi a rabbinus Berger Esztert s Kóbit, Most viszik a temetőbe szegény Gyűrűs Mózsit. A lányok a temetőbe kikisérik sírva, Sok virágot, szép virágot tesznek rá a sírra. Elnémult már mindörökre Gyűrűs Mózsi sipja, Odatették a leányok melléje a sírba. Nagy Tamás. Igaz történetek. in. Mari. Menyasszony voltam. A „staffirungom“ az előszobában állott két nagy ládában. Az egyikben a felsőruhák. Milyen gyönyörű volt az akkor divatos, rövid selyembársony prémes bundám! Alig vártam, hogy már viselhessem. Alatta pedig csinosabbnál csinosabb felsőruhák; legalul pedig két gyönyörű kék selyem paplan, —- édes anyáin legnagyobb büszkesége . . . Az uj cseléd is elbámult, mennyi (?) sok szép holmit kapott a kisasszony, de sietve becsuktam a ládát, mert jött a kedves vendég . . . Az uj cselédre terelődött a beszéd. Nagy büszkén meséltem, hogy ez nem olyan „kö- j zönséges“ cseléd, mert ez apácza volt! Mennyi szépet elmondott a klastromi életről, milyen jámborak, milyen hívők és ő még visszatér, j ha öregebb lesz, mert ott akar meghalni is. És a szemeim könybelábadtak a nagy meg- ; hatottságtól és a Józsim össze-visszacsókolt, I amiért az én szivem olyan jó . . . Másnap reggelre csöngetünk, de a leány nem jelentkezik. Várunk, azután keressük, — nincs sehol. Benyitunk az előszobába is, ott sincs a leány. De nini! Nyitva a ládám! És üres ! . . . Jézusom ! Hol a sok drága holmi! ? ... Mari! Mari! Biz az nem jön többé vissza, meg- | szökött! . . . Epilógus. Azt mondja szegény néhai édes apám, no sebaj! itt a könyve, majd megkerestetjük. Fel is jelentette a lányt, utána is ment egy csendbiztos meg két pandúr. (Hej! régen volt már az!) Persze kocsit fogadtak a mi költségünkre, mert arra még tán ma se vezet vasút, Fancsikára és pár nap múlva nagy diadallal hozták a leányt a 3-ik vármegyéből ! Már t. i. azt a leányt, akié volt a könyv. Csakhogy az volt a bökkenő, hogy nem ez a lány lakott ám nálunk! Ennek a könyvét az „apácza“ ellopta, épen úgy, mint az én szép „staffirungomat“ és még visszafele is meg kellett fizetnünk az útiköltségét az elhozatott leánynak. Éveken keresztül, ha valakin bársony bundát, zöld barege ruhát láttam, tágra nyílt szemekkel vizsgáltam: nem az enyémek-e? IV. Zsuzsi. Zsuzsi az én immár honvéd főorvos fiamnak a dajkája volt. Mint afféle falusi asszony, aki sose szolgált, — kevés volt a tudománya; de mivel dada volt, elnéztük neki, hisz oly „hűséges“ volt a gyermekhez . . . A második helyiség tőlünk volt a gyermekszoba. Egyszer a kis baba rettenetesen ordított, el se akart hallgatni. Befutunk hozzá, hát szegényke egyedül van, az ablak nyitva, a dada sehol . . . Azaz dehogy is sehol; a kertajtóban állt egy legénynyel, aki hajnali ! 2 órakor jött „Staats“ vizitre . . . Természetesen, mihelyt lehetett, expediáltuk; de ő is visszavágyott, mi se kaptunk megfelelőt, hát visszavettük. Hét évig lakott nálam s évente egyszer elkergettem; hol, mert — ismét dadának készült, hol mert figyelmeztettek, hogy tepsiszámra süti a kedvesének [ a sok jó süteményt, mert immáron szakács- névá ayangsirozott s a speizkulcs is ő nála volt. így bízhattam meg az én régi hű (.) cselédemben. A legnagyobb hibája azonban az maradt, hogy „ideál“ nélkül nem birt elleni; s amikor aztán egy „parádés“ kocsisba bolondult s folyton aludt volna nappal, — mert azt éjjel nem cselekedte, — végre aztán egyszer- smindenkorra túladtam rajta.
