Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-28 / 13. szám
Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre.................................................8.— korona. Fél évre .....................................................4.— „ Ne gyedévre.................................................2.— „ Egyes szám.................................................—.20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Húsvétkor. Ismét elérkezett a feltámadás nagy napjának évfordulója, szent ünnepe: a húsvét, mely a halandó emberben rejlő hitet sziklaszilárddá erősiti, a kétkedőt magábaszállásra készti. De nemcsak a vallás szempontjából fontos a feltámadásból erőt meríteni a hit megerősítéséhez s a kétkedő niagába- szállásához, fontos az politikai szempontból különösen nekünk magyaroknak, akiknek politikai önállósága, függetlensége régi idő óta játékszerül volt odadobva Ausztriának, hogy azzal kénye- kedve szerint bánhasson. Sajnos, jó szomszédunk mindenkor élt vélt jogaival s igyekezett azokat a maga javára s a mi hátrányunkra a legteljesebb mértékben kihasználni. El akarta seperi ü a magyar nemzetet a föld sziliéről s ha a nemzet ideig-óráig látszólag szunnyadt, valójában azonban erőt merített az önállóság iránt folytatott további küzdelemhez, — az összbiro- dalmi eszme fanatikusai azt hitték, hogy sikerült a magyar nemzetet eltemetni — örökre. De nem igy történt! A magyarok Istene őrködött felettünk! A nemzet feltámadott! Mindig akadt egy lángszavu Apostol, aki felrázta a népet lethargiájából, a szunnyadó erőket életre keltette. A lelketlen szomszédok ádáz gyűlölete hatását tévesztette. A magyar italba mérget akartak cseppenteni s nectart öntöttek. Él tehát a magyar nemzet! Sőt nemcsak él, de vérmes reményeket táplál függetlenségének teljes kivivására! A remények pedig kecsegtetőbbek, mint valaha. A nemzeti kormány erélyes fellépése ezt az impressiót kelti bennünk. Lesz nemsokára teljesen szabad, önálló, független Magyarország! Feltámadunk! Lesz még egyszer ünnep a világon! —r —ő. Az önálló magyar nemzeti jegybank. (—r.) Lapunk legutóbbi számában beszéltünk az önálló vámterületről. Nem nagyon kellett bizonyítani, hogy önálló vámterület nélkül nem lehetünk gazdaságilag függetlenek, nem lehet virágzó iparunk, virágzó kereskedelmünk, nem szüntethetjük meg a kivándorlást. A gazdasági függetlenségnek azonban elengedhetetlen föltétele az önálló magyar jegybank. Az 1899. évi XXXVII. t.-cz. 1-sö §-a kimondja, hogy az osztrák-magyar monarchia mindkét államát az önálló jegybank felállítása tekintetében a kölcsönösen elismert jog megilleti, de ez a jog 1910. év végéig igénybe nem vétetvén, az osztrák-magyar banknak szabadalma 1910. évi deczember 31-éig terjedő időre ismét megh osszabbittatik. Ugyanezen törvény 8-ik §-a azt mondja, hogy: ..Ha a vám- és kereskedelmi viszonyoknak az 1899. évi XXX. I tikvényczikkben foglalt szabályozása 1907. deczember 31-én hatályát veszti anélkül, hogy a monarchia két államának törvényhozásai a közösséget a vámügyekben e határidőn túl legalább 1910. évi deczember 31-éig terjedő hatálylyal elhatározták volna, az osztrák-magyar banknak a jelen törvény 1-sö §-a szerint 1910. évi deczember 31-éig meghosszabbított szabadalma 1907. évi deczember hó 31-én önmagától megszűnik. Kétségtelen tehát, hogy az önálló magyar jegybankot felállítani már 1911. j január hó 1-én, vagy ha vám- és kereskedelmi szerződés létre nem jön, már 1908. január 1-én felállítani jogunk van. Most már csak az a kérdés, hogy az önálló magyar jegybank felállítása feltétlenül szükséges és hasznos-e, felállit- hatjuk-e azt minden rázkódtatás nélkül és képesek vagyunk-e azt felállítani ? Ami az első kérdést illeti, azt hisz- szük, nem nagyon szorul bizonyításra az, hogy miután az osztrák-magyar bank részvényei legnagyobb részben osztrák kézben vannak és miután ez a bank tulajdonképen az 1810. junius hó 1-én kelt pátenssel alapított osztrák nemzeti banknak az utódja, székhelye Bécs, a vezérférfiak nagy része Bécsben lakik, a bank ügyei intézésében az osztrák érdek játszotta a főszerepet és hazánk pénzügyi érdekei nem részesültek valami kiváló gondozásban; ezt bizonyítja az évek óta tartó osztalékos bankpolitika, mely inkább nézte a bankrészvényesek osztalék érdekeit, mintsem tekintettel lett volna hazánk kereskedelmi és ipari érdekeire. Ennélfogva az önálló magyar jegybank felállítása — a magyar ipari és kereskedelmi érdekekre való tekintettel feltétlenül szükséges. Hogy a bank felállítása haszonnal jár, annak a bizonyítására csak azt hozzuk fel, hogy a bank 1878. évben 7'33 százalék, 1887-ben 6'63 százalék, 1895- ben 7-37 százalék osztalékot fizetett a részvényeseknek s mig 1878. évben bankjegy forgalma 288‘8 millió, ércz- készlete 153-9 millió korona volt, addig 1887-ben bankjegyforgalma 39T1, ércz- készlete 216'1 millió korona, 1895-ben pedig bankjegy forgalma 619‘8, ércz- készlete 377 5 millió korona volt, tehát forgalma óriási mérvben növekedett, osztaléka pedig a részvénytőke százalékaiban kifejezve a 6'5 százalékot még mindig felülmúlta. Ehhez járul még az, hogy mig eredetileg a részvénytőke 110 ^4 millió forint volt s ezen összegről visszafizetések folytán 150,000 drb egyenként 600 frtra szóló részvényben 90 millió forintra, illetve 180 millió koronára leszállittatott, addig az 1899. évi XXXVII. t.-cz. 4-ik és 114-ik czikke értelmében az osztrákmagyar bank részvénytőkéje már 210 millió koronában állapíttatott meg, illetve a részvénytőke felemelése akkép foganatosíttatott, hogy 30 millió korona a tartalékalapból le- és a részvénytőkéhez hozzáiratott, amivel minden részvény T A RCZ A. Az 1848. márczius Idusának nemzettörténeti jelentősége.* A magyar nemzetnek is vannak ünnepnapjai, melyeket egy szivvel-lélekkel ülnek meg Magyarország népei. Szent István napján a Szent Jobb előtt hódol a hálás ivadék, október 6-án az aradi tizenhárom vértanúnak szívfacsaró sorsán ontja a bánat könyeit, a hazafiságnak drága harmatgyöngyeit. De olyan lelkes hangulattal, a hazafias felbuzdulás oly lángoló érzésével, a minővel a francziák ülik a Bastille lerombolásának évforduló napját vagy a poroszok a sedani világfordulat emlékét, olyan feltörő s általános lelkesedéssel csak márczius 15-én ünnepel a magyar nemzet. Ma már mindenki tudja, hogy márczius 15-én nem forradalmi eszmék hevítik a magyar ember szivét, hanem kegyeletes emlékek, melyekkel ezredéves története nagy mozzanatának s a nagy korszak nagy alakjainak adózik meleg lelke egész forró lángolásával. A mai dicső napon az 59. évforduló alkalmával újra megelevenednek a nemzet szeme előtt a múltnak emlékei, látjuk a hősöknek s vértanuknak fönséges alakjait, látjuk lángoló szivüket, melyben a honszerelem tüze ég kiolthatat- lanul. Ha eddig is évente elzarándokoltunk * Elmondta Sróff Gábor k. r. tanár, a nagykárolyi főgimn. márczius 15-iki ünnepélyén. hozzájuk, hogy ihletést, erőt és szent elhatározást mentsünk magasztos példájukból, — zarándokoljunk el most is lélekben a múltnak dicsőséges emlékeihez! * Az 1848. márczius 15-ének mi kölcsönöz mindnyájunk szemében oly halhatatlan fényt s el nem múló varázshatalmat? Az, hogy benne régi történelmünk szelleme ölelkezett egy uj időszak megváltó igazságával. Ami századokon át a nemzeti törekvések mélyén lappangott, ami nemzedékek örökös szomjúsága és sóhaj tozása volt, az nyert általános diadalt és végleges szentesítést az 1848-iki átalakulás demokratikus igéiben. A magyar nemzet teljesen fölfedezte s kinyilvánította maga-magát, kitárta lelkét anélkül, hogy történelmének valamelyik szakát megtagadni kellett volna. Hogy nemzeti független államiság s nemzeti szabad demokraczia a legfőbb igazságok, melyeknek követése nélkül a magyar nemzet számára üdvösség és jövő nem létezhetik, ezt a hitet és hagyományt teremtette meg a magyar nép lelke 1848. márczius 15-én. Mint a hogy a költő szelleméből az igazi mestermü, remek alkotásu költemény csodálatos szépséggel és sugárzással jő napvilágra, miután hosszasan vajúdott a gondolkodó lélek s az érző szív rejtekeiben: úgy született meg a magyar nemzet hivatásának ez a fönséges, uj kijelentése 1848. márczius 15-én. Mert Kossuth Lajos sasszeme egyszerre felismerte az eseményekben: a februári párisi s a írurcziusi btcsi forradalomban az idő.» jeleit, az alkotmány Utasításának, a szabadságnak s a haladásnak szükségességét s elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a miért a nemzet legnemesebb szivü fiai 300 év óta küzdöttek, mindig leveretve s újra fölkelve, mint a regebeli Anteus — azt most mind egyszerre megvalósítsa. Márczius 3:án mondott hatalmas beszédében „fölemeli politikánkat az európai események színvonalára“, márczius 15-ike meg az aratás idejévé lesz. Sok, sok nemzedéknek, sok millió szívnek óhaja, imája válik ekkor valósággá, nehány rövid óra évek, századok titáni munkáját végzi. Petőfi lángszellemének sugallatára e napon születik meg a szabadsajtó, a hetedik — nem — az első nagyhatalom az országban, — akkor a nemzet lelkiismeretének irányitója s vezetője, a mai időben sokszor a pártoskodásnak, széthuzódásnak, visszavonásnak élesztője, táplálója, a nemzeti együttérzés s a nemzeti erőkifejtekezés akadálya. í Ekkor hangzott el Petőfi ajkáról a Nemzeti Muzeum oszlopcsarnoka előtt a „Talpra magyar“ hatalmas lángszózata, melynek visz- hangja ma is a régi erővel zeng a szivekben. Sehol a világon szebben nem bontakozott ki évszados békóiból, sehol szebben nem derült, nem virradt fel a szabadság s a nemzeti függetlenség hajnala, mint nálunk márczius 15-én. Mig máshol trónok inogtak meg s dőltek romba s a nép a szétzúzott bilincseiből fegyvert, kardot kovácsolt, addig nálunk egy örökké gyújtó dal riadó hangú refrainje : Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! igéi mellett örömkönyek közt született meg a nemzeti feltámadás. ♦ Ami ezután történt, az nem forradalom, az védekezés a szentesített törvények értelmében, Kossuth nagy szellemétől ihletett nemzeti szabadságharcz a durva hatalommal szemben, mely akkor tört ellenünk s hazánkat fejlődésében akkor akarta meggátolni, mikof beleegyezésével e mozgalomnak, az ország szellemi s érzelmi ereje kibontakozásának szabad teret nyitott, — mert szentesítette. ... De Kossuth lelkesítő szavára százával, ezrével tolultak a nemzet fiai a háromszinü lobogó alá s újra fölzendült a kuruczkorból visszamaradt dal egy kis szövegmódosítással : Kossuth Lajos azt izente, Elfogyott a regimentje. A szerencse istenasszonya felénk fordult. Honvédőink keresztülesnek a tűz és vér- keresztségen, feltámasztják a régen aluvó magyar harczi dicsőséget, hogy azt még egyszer bámulja az egész világ. Az ágyuk dörgései közt csak Petőfi lantjának szilaj ércz- csengése s tüzelő harsonája hallatszik ki, mint aki nem fél, nem hátrál, nem alkuszik. A tokaji, branyiszkói, szolnoki, hatvani, tá- pió-bicskei, isaszegi, váczi véres csaták, a nagysallói, piskii s komáromi győzelmek s Buda bevétele megmutatták az ellenségnek, hogy a magyar nemzetet nem lehet ugv egyszerűen kitörülni az élők sorából s a hazafiak szivét országszerte örvendezéssel s lelkesedéssel töltötték el,, .
