Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-31 / 44. szám
11 XXIV. évfolyam Nagykároly, 1907. október 31. 44-ik szám ÍV NAGYKÁROLY Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIR DETÉ S El N E K KÖZ LŐ N Y E. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre.................................................8-— korona. Fél évre .....................................................4.— „ Ne gyedévre.................................................2.— „ Egyes s zám.................................................—.20 , Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: ■ Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Halottak napján. Sárguló levél hull a fákról. Komor szürke fellegeket kerget az őszi szél. Mindenfelé pusztulás, hervadás, mely a múlandóság komor gondolatát ébreszti fel bennünk. A hervadás hónapja elhozza a halottak napját, az emlékezés és kegyelet ünnepét. A temetőkben kigyulladnak a kegyelet mécsvilágai. A halottak máskor oly csendes birodalmában ezer és ezer lámpafény csillog azokról a szomorú helyekről, a hol egész éven át gyász és sötétség honol. Mindenki siet felkeresni kedves halottjának sirhalmát, virágokkal, koszorúkkal ékesítik a halottak birodalmát. Felgyújtják a sírokon a szeretet lángját, aztán térdre borulva, könnyekkel áztatják a hideg fejfát s a rideg göröngyöket és buzgó imát rebegnek az élet és halál Urához a kedves halottak lelki nyugalmáért. Emlékezzünk! Nem régen még szeretett hazánk is szomorú időket élt. Lelki szemeink előtt elvonul a kép, midőn a féktelen uralomvágy által el- vakitott kormányférfiak nemzetük alkotmányára emelik kezüket. Hallani véljük a nemzet millióinak imáját, amint az Egek Urához fohászkodnak, hogy akadályozza meg a nem- zetrontók terveinek megvalósítását. Látni véljük a nemzet fiainak lelki megkönnyebbülését, midőn tudomásukra jutott a nemzet Ítélete, mely elsöpörte azokat, kik az alkotmány ellen törtek. Elvonulnak képzeletünkben sorban a hazafias áldozatkészség, önzetlenség és jelleinszilárdság kiválóbb személye- sitői, de elkeseredve látjuk azt is, hogy lábaik alatt ott leselkednek az önzés, haszonlesés minden bűnre és aljasságra vállalkozó hitvány alakjai. S midőn ezeket látjuk aggódás és remény tölti el keblünket. Aggódnunk kell azért, hogy ne érje ismét oly szerencsétlenség nemzetünket, hogy az emberi gonoszság és bűn szomorú alakjai kerüljenek felül: aggódnunk kell azért, hogy a haza szent eszméjétől átszellemült honfitársaink tudják mérsékelni az igényeket és számolva a viszonyokkal csakis olyat akarjanak, ami keresztülvihető, nehogy a tulkövetelésekkel megsemmisítsék azt is, ami eddig elérhető volt. S valamint az emberi szív képtelen hinni az örök elmúlásban, nem hisz az örök enyészetben, mert érzi, sejti és reméli, hogy múló csupán az anyag, de a lélek halhatatlan, mert feltámad az ige, az eszme: úgy emlékezzünk nemzetünk dicső múltjára, hagyjuk el a jelent minden sivárságával s legyen reményünk a jövőben, bizzunk nemzetünk igazságában, a magyar nemzet függetlensége feltámadásában! Legyen hazafiságunk mérhetetlen, kitartásunk kimondhatatlan, munkálkodásunk fáradhatatlan! Tegyük félre az önzést, a magyarság átkát — a visszavonást ! Egyesüljön minden jó érzésű magyar ! gyújtsuk fel a hazaszeretet lángját is e napon, hogy feltámadjanak az eszmék, a nemes érzelmek szivünkben, hogy kivívhassuk a legnagyobb kincsünket, állami, nemzeti függetlenségünket !! Vármegyei bizottsági tag választások. Nagykároly, 1007. október hó. Jövő hó elején Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának mandátuma felerészben lejár. Ha az időközi üresedéseket is figyelembe vesszük, legalább 160-ra tehető azon bizottsági helyek száma, amelyeket választás utján be kell majd tölteni. Ha sine ira et odio levonjuk a múlt tanúságait, akkor azonnal nyomára kell jutnunk azoknak a közös nagyérdekü szempontoknak, amelyeket a választások alkalmával érvényre kell emelnünk. A lefolyt nemzeti küzdelem alatt is felmerült az a vád, hogy egyes vármegyék tisztikara nem tudta a maga függetlenségét, hazafias meggyőződését az alkotmányellenes kormányzat támadásaival szemben megóvni és tiszti állásának befolyását és hatalmát a nemzeti küzdelem érdekében kellően érvényesíteni. Tegyük azonban szivünkre a kezünket és valljuk be, hogy a vármegyei ellenállás ereje és intenzitása a törvényhatósági bizottság belső konstruk- cziójával a legszorosabb összefüggésben áll. A vármegyék alkotmányvédő hivatásának súlypontját a törvényhatósági bizottságban kell keresnünk. Ez a szerv az, amelynek függetlenségén, határozott, meg nem ingatható és lelkes magatartásán a vármegyék ellenállásának sorsa eldől. Mit használ a leghazafiasabb tisztikar lelkes kitartása és önfeláldozása, ha a törvényhatósági bizottságban minden perezben képes a hatalom oly többséget teremteni, amely a parancsnak ellenszegülő tisztviselőt nemcsak odadobja a hatalom prédájául, hanem annak törvénytelen erőszakoskodását a maga szavával szankezionálja. Oly törvényhatóságban, melynek közgyűlésén a mindenkori kormányzat a legnagyobb valószínűség szerint számíthat egy esetről-esetre összeverődő többség támogatására, a tisztviselői kar nélkülözi azt a hatalmas erkölcsi támaszt, TARCZ A. Méla vágy. Méla vágy, sóvárgás borong a telkemen S nem tudom, mi után ? Hol virul a mező s a madár dalol még, Oda vágyom talán ? Nem, nem ! kedves nekem ez a hervatag táj S elhaló varázsa . . . Csak azt kérdem: merre s hol van itten egy Elet bizonysága ? [szebb Tudom, hogy feltámad a virág tavaszszal S újra ragyog, örül; De ki látott bár csak egyet is fölkelni A halottak közül? Ne is keljenek itt, e sivár világban, Ahol megcsal minden, Hol az élet álma sohasem valósid . . . Ne keljenek itten! Ahol elkopott már a mi szép, dicső volt S alászállt az élet, Melynek szennyes árján majd mindenki Érdekei végett . . . [küzd csak Jobb idők, szebb elet, magasabb érzések! En ezekre vágyom, ■ Hogy lehessen boldog a sok szegény is már ■ Ezen a világon ! Dénes József. Kön ycseppek. — Édesanyám sirhalmára. — I. Júliusi reggel Hosszú útra kelve, Többet szenvedtem, Mint egész életembe’. Szágiddó vonaton A perez évekké lett . . . Aggódtam, hogy már nem Beszélhetek véled. II. Szikár karoddal átöleltél, Zokogtam én s te biztatói: „Ne sírj, fiam, boldog leszek, ha E fáradt test nyugtot talál. Oh, beh igen szerettelek! Kívánnék élni értetek . . ." — Sóhajtva csuklott itt el a szavad S bágyadt szemedben könyve köny fakadt. 111. Arat az ember. Ért kalász felett Sietteti a bús enyészetet. Nem válogatva: kit, hogyan kaszál ? Leselkedik közöttünk a — halál. IV. A tatai Nagytó mellett — Szomorú fűz árnyékába' — Édesanyám sirdombjára Szakitgattam nefelejcset. V. Nyugalmas a tájék, falevél se rezdiil, Napsugár szőtt sávot az erdőn keresztül; Vértesek völgyében, hol hús forrás fakad, Bitkán ha csörtetnek felszökkenő vadak. Jelei az ősznek, vékony ökörnyálak, Tiszta levegőben szanaszét úszkálnak. Elméláz a lelkem ... Remény s kétség járja: Készüljünk-e örök, nagy feltámadásra ? VI. Ha kedvem elhagy s szótalan leszek, Ne háborgassatok! Szivem sebére írül egyebet Semmit sem adhatok. VII. Napunk igyekszik éji nyugalomra, Búcsúsugá/rait árasztja szét. Homályba vész a Látóhegynek orma, Keletre meg halványlilás az ég. Tavat szegélyező fehér nyírekről Halkan temetkezik sok, sok levél, Amíg méltóságteljesen közelből A zöld fenyő öröklétről regél. VIII. Kicsiny leányom, Gyöngyikénk, Első imát ígyen tanul : A mennyedből őrangyalul A nagymamát küldd el nekem, Jó Istenem! IX. Halóporodban is Százezerszer áldlak, Mert jobb anyja nem volt, nem lesz Senkinek tenálad. X. A hálatelt fiúi kegyelet Hidlatja, ontja e „Könycseppek“-et. Tóth Lajos. (Bid a ii ii GAZDA ÖRÖME _k1 is csfllliag 30 Tóth huniét ÍUH&erkereskedésében.
