Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-12 / 15. szám
XXIII. évfolyam. Nagykároly, 1906. április 12. 15-ik szám. ! ;\ / <>> ' ..'S* #«r Ä V * NAGYKÁROLY Táxea.<fLs.laaa.i, saépixod-alixii ®s ieaáá.exe'ÉterjsszTŐ la.etils,p>. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLŐNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. Negyedévre..................2 kor. Fé l évre.......................4 kor. || Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. Szerkesztőségi irodés kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A Zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Béke. Az egész magyar nemzet öröm- nyilvánulásai között vonult be az uj minisztérium hazánk büszke szép fővárosába a múlt hétfőn. Kibékült a király a nemzettel s újonnan alakult minisztériumának tagjaivá oly férfiakat nevezett ki, kiknek személye nemzeti létünkkel van egybeforrva, kiknek mindegyike garanczia arra nézve, hogy nemzeti életünk, törekvéseink, czéljaink a megvalósulás felé vezető irányba kerültek. Kossuth, Andrássy, Apponyi, oly nevek, hogy ezek hallatára sebesebben dobog minden magyar ember szive s örömtől duzzadó kebellel kiáltja feléjük: Éljenek! A napokkal ezelőtt még harczoló, lángban égő ország immár örvendez s áldja a magyarok Istenét, hogy az utolsó pillanatban sikerült megteremteni azt a békét, melyre ennek a szegény, sokat szenvedett országnak olyan nagy szüksége van. A nemzeti öröm e fénydús napjaiban a magunk részéröl is kifejezést akartunk adni annak a végtelen örömnek, mely a válság e szerencsés megoldása felett eltölti szivünket, s üdvözölni a kormány élén azokat a férfiakat, kiket városunk nem oly régen nagy lelkesedéssel díszpolgáraivá választott ! Engedje az Ég, hogy soha többé vissza ne kerüljenek az elmúlt sötét napok s e haza felett mindenkor derült napfény mosolyogjon! T ARCZ A. Biztatás. Ki maga is küzdött, szenvedett méltatlan, El nem veszi tőlünk azt a reménységet: Mely kétségbeesni szent ügyért nem enged, Sőt mond balsorsban is biztató igéket ; „ Bár szenvedtek mostan s könnyetek kicsordul, De keserüségtek majd örömre fordul.“ Igazságért küzdők! küzdjetek hát bátran, Nem tarthat örökké a gonosz uralma: Az idő kereke vele is lefordul —- Es a honrMn támadt, visszahull a porba.. . „Most ugyan szenvedtek s könnyetek kicsordul, De keserüségtek majd örömre fordul Nem lehet az eszmét eltiporni ottan ■— Hol nem hal ki soha a szabadság vágya . . . Ne engedjétek hát telketek megtörni, Miglen öltöztettek győzelmi ruhába.. . „Mert bár szenvedtek most skönnyetek kicsordul, De keserüségtek majd örömre fordulA És ha eltiporják, akkor is feltámad, Mikép föltámadott a krisztusi eszme ... Melynek diadalmi szép ünnepe van ma —■ S ez vigaszt és reményt önthet kebletekbe: „Hogy keserüségtek majd örömre fordul, Ha szenvedtek. is most s könnyetek kicsordul. “ hivatva, el kell hogy enyésztesse a halálnak látszólagos borzalmasságát. Oh mily szép az örökélet hite még gondolatnak is! Hátha az a hit nemcsak gondolat, nemcsak puszta fogalom, hanem meggyőződés, — akkor igazán magasztos és Isten legszebb ajándékának nevezhető. Mert az az élet küzdelmeiben kitartásra buzdít; a csüggedezöt bátorítja, a gyengét erősíti, a szegényt és nyomorultat ezerszeres kárpótlással kecsegteti, a gazdagot könyörületesség gyakorlására ösztönzi, hogy nélkülöző és szükséget szenvedő embertársán segítsen. A ki az örökélet hitéhez tántorit- hatlanul ragaszkodik s meg van győződve arról, hogy — bárha e földön a születés, társadalmi állás, foglalkozási kör, gazdagság és szegénység bizonyos válaszfalat is állít közénk — túl a síron a jövő életben semmi különbség sem lesz közöttünk, — az nem lehet alacsonyabb sorsban lévő embertársaival szemben gőgös és lenéző, nem tekintheti a társadalmi köröket megszabó válaszfalakat olyanoknak, melyek át- hághatlan korlátokat képeznek, illetve a más körben élő emberekkel való érintkezés és barátság csak tekintélyének rovására történhetik. Az a tudat, hogy Idvezitönk tanítása szerint mi Istennek mindnyájan egyenlő gyermekei vagyunk s egymást testvérekként kell szeretnünk, — mindig szemei előtt lebeg s embertársaival kivétel nélkül emberségesen bánik a szó legnemesebb értelmében. Küzdjetek, küzdjetek, hogy legyen győzelme Szebb jövőt teremtő jognak, igazságnak... S bizony-bizony mondom, nem lesztek feledve Eljövendő napján a jutalmazásnak... »Akkor keservetek szent örömre fordul, Bár szenvedtek mostan s könnyetek kicsordul“. Dénes József. Husvétkor. Irta: Pozsonyi Gábor. A lélek magába száll, leteszi egy perezre az elcsüggedés terhét, a szív elfelejti kesergő bánatát s az ajak nem nyilik jajra, panaszra. A jelen sötét képei, komor alakjai láthatatlanokká lesznek a jövő reményének vakító dicsfényében. A föld porába tiprott kétségbeesés, a gazság sorában fuldokló becsület, a szemétől megfosztott igazság és a ledér feslettség által meghurczolt erkölcs: áhitatteli szent zsolozsmában emelkednek az egek urához ezen a szent napon, amelyen az embertől született Isten fia kilépett a sziklasirból s legyőzte a halált, hogy az üldözött, agyongyötört jó, még a sir éjjelében se veszítse el azt a hitét, hogy: nem győzedelmesked- hetik rajta a rossz. Áhítattal száll föl az ének: „Föltámadott, halleluja!“ Igen, feltámadunk ! Nem üres szó, nem hiú reménység ez, hanem a világ örök törvénye, mely az ember gondterhes küzdelmeinek közepette egy szebb jövőnek szolgál biztos zálogául! Vessünk egy pillantást a természetnek nagy könyvébe és vegyük kezünkbe a nemzetek történelmének tanúságokban gazdag lapjait, mindig és mindenütt a feltámadás | örök igazsága oszlatja el ä tépelődő kétkedés borúját. A nagy mindenség örökkévalóságának, a I szerves világ állandóságának : az újjászületés képezi az alapelvét. Újjászületés nélkül megsemmisülnének az elemek, újjászületés nélkül nem állhatna ellent a rombolás erejének semmi és senki! És ami a természetről s a természet elemeiről áll: áll az a népekről, a nemzetekről, az államról, a családokról s a társadalomról is. Egy és ugyanazon törvény alárendeltje valamennyi! Egy és ugyanazon elv uralkodik fölöttünk, egy a létfeltételünk s ugyanaz a vádbástyánk, mentőhorgonyunk. Ha csak egy pillanatra meginogna s meginoghatnék bennünk az újjászületés, a feltámadás hite, ki kellene szakítani keblünkből a szivet, hogy ne legyen mivel ^érezni; ki kellene venni fejünkből az agyvelőt, hogy ne legyen mivel gondolkozni; mert a feltámadás igazságába vetett hit nélkül, nagyon sokszor, ^z őrület martaféka Menne a nemesen érző szív, a fenten gondolkozó ész. Hasztalan kaczag az önzés, hasztalan dühöng az önkény, hasztalan vigyorog az ! erkölcstelenség, hasztalan tapsol a gazság : | az önzéstelenség, a szabadság, az erény, az igazság megfeszíthető, de meg nem ölhető, újjászületik és feltámad. Hasztalan rakják az emberek az elviselhetetlen terheket egymás vállaira ; hasztalan uszítják a társadalmi osztályokat egymásra ; hasztalan agyarkodik egyik faj a másik ellen ; hasztalan rántja ki* a tudatlanság az ész alul a talajt; hasztalan mossa kezét a butaság pártfogója: a szeretet vallása, az egyenlőség tana, a testvériség elve, az ész s a bölcsesség vértanukká lehetnek, — de újjá születnek, feltámadnak. íme, pillantsunk a Krisztus születése utáni évekbe vissza! Mit látnak lelki szemeink ? Magasra emelt fejjel, kifeszitett mellel, diadalmas arczczl áll Jeruzsálem fényes templomában, a szentek szentje előtt a főpap ; mosolyogva, győzelemittasan kéjeleg Dávid zsolozsmáinak hangjainál a ravasz farizeus; világmegvető gunynyal néz végig a házak tömkelegén palotájának tetejéről, a keleti növények bűvös illatát szíva, Pilátus; buta nyugalom karjai között édeleg a római érdekek taligása: Herodes; s gondtalanul hullámzik ünnepi köntösét mutogatva az utczákon Izráel népe. Nincs aki romba döntse Salamon templomát, nincs aki lerántsa a butilók álarczát, nincs aki jogot követeljen a nép számára, nincs aki kötelmeire figyelmeztesse a fejedelmet, nincs aki szemére Jobbantsa bűneit a társadalomnak, nincs aki a templomból mégegyszer ki merje korbácsolni az üzéreket. Jézus, az istenember, ott feleszik a katonák által őrzött sziklasírban. Lehorgasztott fejjel, könybelábadt szemekkel, fájdalomdulta arczczal, remegő kebellel ülnek a Koponya-hegy aljában egy sötét üregben a keresztre feszített mester Az örökélet hite. Az egész keresztény világ szent lelkesedéssel ünnepli meg a húsvétot, mint Jézus feltámadásának ünnepét. Örömünnep ez, nemcsak azért, mivel Jézus feltámadása által bebizonyította, hogy az emberben lévő isteni rész — a lélek — meg nem semmisülhet, hanem a halál után visszatér Adományozójához; de örömünnep azért is, mivel az évnek legszebb szakára, tavaszra esik. Ha az ember e szép ünnepen a nagy természetben széttekint s látja az egész növényvilágot mintegy sírjából kiemelkedni, látja, hogy a kertek, mezők és rétek zöldülni kezdenek s a zöld fü között itt-ott kora tavaszi virágok is megjelennek; látja, hogy a fákon rügyek és virágok fakadnak, — szivét és lelkét kimondhatlan édes érzelem hatja át s nem jut eszébe a közelmúlt tél sivársága fc kietlensége; munkáját, mindennapi foglalkozását jobb kedvvel, felfrissült erővel és vidám kedélylyel folytatja, mert az a tudat, hogy a természet az újjászületés évszakába lépett, feledteti vele a múlandóságot és azt a megkötöttséget, melyet a tél az ö egyhangúságával benne előidézett. Vallásos szempontból — a keresztényhit alapelveinek szem előtt tartásával — véve tekintetbe a húsvét-ünnepet, a legnagyobb jelentőségűnek mondható. Az a hit, hogy Jézus érettünk, illetve az összes emberiség bűneiért meghalt, de harmadnapra feltámadott, — melynek emlékére ünnepeljük a húsvétot, — oly szent áhítattal és magasztos érzelemmel tölti el minden igaz keresztény keblét, hogy annak hatása alatt — levetkőzve a világi hiúságot és földi gyönyörök ingerét — dicsőíti Istent s hálát rebegnek ajkai azért, hogy el- küldötte az ö szent fiát, hogy a bűnös embert bűneitől megváltsa s meggyőzze arról az igazságról, a mit ö hirdetett, midőn mondá: „Én vagyok a feltámadás és az élet, a ki én- bennem hiszen, ha meghal is — él“. Jézus feltámadásának emlékünnepén, midőn a harangok hivó szózatára az ájtatos közönség a templomokba tódul s az Ur felkent szolgáinak ajkairól hallja hirdetni, hogy Jézus feltámadott és ez által példát mutatott, hogy az ember szintén örökéletre van hivatva, — lehetetlen, hogy a kétkedőt is a lelkesültségnek egy bizonyos neme, egy fölfelé emelő ihlet meg ne szállana, •úely a mindennapi légkörből kiemelve, a halhatatlanság eszméjével ne foglalkoztatná s ne vezetné azon gondolatra, hogy csak az a hit képes benne ama meggyőződést megérlelni, hogy az emberben kell lenni egy szikrának, mely nem semmisülhet meg, hanem vissza kell térni Istenhez, a kitől származott. Ezen isteni adomány — a halhatatlan lélek — különböztet meg minket a többi teremtményektől s tesz azok között elsővé, azoknak koronájává. A bennünk lévő lélek biztosit nekünk örökéletet s tesz erősekké és bátrakká a halál órájában, mert az a hit, hogy lelkűnknél fogva örökéletre vagyunk
