Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-24 / 52. szám
XXIII. évfolyam. Nagykároly, 1906. deczember 24. 52-ik szám. \ HABYKAROLY VIDÉKE Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HI VATA LO S HI R D ÉTÉ S EI N E K KŐ Z LŐ N Y E. ftíiegjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre......................................................8.—- korona. Fél évre..........................................................4.— „ Negyedévre ................................K . . . 2.— „ Egyes szám . .............................................—.20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő, v- . A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó : Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: il Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk cl. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Karácsony ünnepén. Irta: Pozsonyi Gábor. Szép vagy karácsony ünnepe, gyermekszívek öröme, reménye és nyugodalma a fáradt elméknek. Pihenő helye az élet küzdelmeiben kimerült telkeknek, ahol egy pillanatra ismét felüdülhetünk a gyermekérzések verőfényében. A barátságos kályha pattogó hasábjainál a jászolt imádó gyermekek csoportja. Mellettük a fényében csillogó karácsonyfa, melyet a szeretet találékonysága a legtisztább emberi örömök forrásává tett. Oh ez mind oly vonzó, bájos kép, amely nyugalommal és a boldogság összhangjával töltheti el az emberi sziveket. Hova lennénk, ha a hétköznapi munka sodrában nem volna egy eszményi *nyűgvó pont, ahol felfrissíthetjük fáradt testünket és lelkünket az igaz örömök üdv-illatával ? Ha soha nem nyílnék alkalom, hogy az élet rideg harczaiból kibontakozva belevessük magunkat egy pillanatra a szeretetnek ára- dozásába ? Karácsony! szeretetnek százszor megáldott ünnepe! Te vagy a munka taposó malmában kimerült lelkeknek pihenője. Ma fürdik meg minden lélek a tiszta érzések verőfényében; a gyermek-emlékek aranyos fájának árnyékában. Mintha az egész világ átalakult volna! A gyermekévek emlékezete suhan végig felettünk s megérinti lelkünket szeretettel, mint a repülő fecske szárnyával a tő tükrét. Minden ember siet kibontakozni becsvágyának, hiúságának és érdekeinek kicsinyes tusaiból, hogy együtt örvendezzen az örvendezőkkel és ellágyuljon a karácsonyfa csillogó fényétől. Feltámad lelkűnkben az emlékezet kihunyt világa, mikor az anyacsókok melege és a szülői fészek csendes nyugalma volt egyetlen vágyódásunk. Másfelől feltámad szivünkben a jövő képe, midőn kilobbanunk mi is egymásután, mint a csillogó fenyőágon azok a pislogó kis gyertyaszálak. Istenem! mivé lenne az ember e sötét bizonyossággal szemben hit nélkül ?! Mert csak a hitben van reménység és csodálatos erős lesz az a gyenge j ember az ő hatalmas hitével. Minő hatalmas lehetne ez a század is, ha haladásának benső tartalmába több hitet, több szeretetet önthetne! Csak az hiányzik még nagyságából! Az exakt igazságok terhei alatt roskadozó közszellem szánalmasan vergődik s törött szárnyai nem tudják emelni többé. Hiányzik valamije s ez a hiány azután megmérgez mindent. Az üres szivekben nincs hit. Pedig a szív akkor legterhesebb, mikor üres, mert akkor unalommal és kétségbeeséssel telik meg. Az ember akkor legboldogabb, mikor kedélyének megvan az a tiszta egyensúlya, amelyet számítás sohasem pótolhat s amely egyedül eredményezheti, hogy soha bennünk esztelenné ne váljék a szív és szívtelenné az ész. Sohasem voltam pesszimista. Nem tartoztam tehát azok közé, akik a modern haladás nagy sikereit gondolkodásuk körébe beilleszteni nem akarják. Belátom és méltánylom tehát, minő óriási anyagi és erkölcsi eredményeket tett a modern korszellem az emberiség közkincsére. Haladunk nemcsak a felfedezések és; tudományok terén, hanem a jótékonyságnak és emberszeretetnek is oly tőkéje forog közkézen, amelyből szükség idején minden nyomor meríthet. Még e század humanizmusa is oly széles és termékeny mederben hömpölyög, amelyhez a múlt századok nem is hasonlíthatók. Csak egy hiányzik! A hit melegsége, amely nélkül a társadalmi (det egy hatalmas égboltozat — nap nélkül. Emelkedjünk magasabbra és maga-! sabbra s nem vesszük észre, hogy minden lépésünk nyomán vér fakad a sebzett szivekből. Olyan a mi társadalmunk is, mint az a drágakő, amelynek aj csiszolás formát és alaktisztaságot adóit ugyan, de aztán nem bánta, hogy ezzel fényét megtöri és habozó csillogását is elhomályosítja. Fejlesztettük az igazságokat, de megöltük a szeretetet. Hiszen még a jót is szeretet nélkül gyakoroljuk sokszor. Pedig szeretet nélkül csak úgy nincsen boldogság, mint ahogy hit nélkül nincsen szeretet. Nem evangéliumi szeretetnek, a krisztusi erényeknek társadalma az többé, amely a paulai szent Vinczéket, az emberszeretetnek önzetlen harczosait nevelheti : hanem az anyagi érdekeknek rideg tusája a legázolt áldozatokkal. Oh, bár e szeretetnek ünnepén le- szállna újra a földre az a béké és szeretet, amelyben egykor a menny a földdel egyesült! Mert a tudás rideg formái sohasem kárpótolhatják a szívnek elvesztett nyugalmát: a boldogságot. Már pedig pusztán az emberi haladás szempontjából is nagy kérdés, melyik az ember élethivatásának természetesebi) czélja? Az értelem fensősége-e, vagy a szív boldogsága? A tudás joga-e, vagy a lélek nyugodalma? A nemzetiségekről. Mióta a nemzetiségek kiléptek az általuk a nélkül sem komolyan vett, úgynevezett passzivitásból és a parlamenti küzdőtérre jutottak, a nemzetiségi kérdés azóta ismét és állandóan napirendre került. Valóban bámulatos az a merészség, a melylyel az a pár nemzetiségi képviselő viselkedik az ország színe előtt egy oly parlamentben, melyben rajtuk kívül csak az ország elöhaladásán, a nemzet megerősítésén s az alkotmány megóvásán dolgozó képviselők ülnek. Valóságos dobzódást követnek el a legszentebb jog, a szólásszabadság joT A RCZ A. Bárczay Borbála. Ejfél van ... Néma csend honol a városban. Alig jár egy-egy lény az éji homályban. Bárczay Borbála -— egy gazdag, szép özvegy — Köpenyt vesz, fátyolt tesz s egy zúg utczába Düledezö háznak benéz az ablakán : [megy. „ Vájjon csak egyedül van itthon a leány ?“ Zörgeti, megveri a rozzant ablakot. Kinyílik az ablak. „Ki van ott? Ki van ott?!“ „Én vagyok, én vagyok! Kedves jó leányom ! Egyedül vagy ?“ „Igen. De anyám már várom.“ „Akkor jöjj el hozzám gyorsan egy-két szóra, E fényes aranyat tedd el foglalóra. “ Honn van a szép özvegy. A lány is ott van már, S egykori úrnője parancsaira vár. „ Ülj mellém jó lányom, egész közel hozzám, Oh ég mit cselekszem ?! Oh hogy elkárhozám ! Jó cselédem voltál, mindig szerettelek, Azért bízom benned, azért kerestelek: Nagy az én szivemnek, hej nagy a fájdalma ! Hogyha te akarnád, segíthetnél rajta. Azt a sápadt asszonyt, — tudod te jól, hogy ki, Nagyon szeretném én a föld alá tenni. Nagy lesz az én hálám, ha ezt te megteszed : Adok száz aranyat, — ezeret is neked. Tizet kongott már a nagytorony órája, A sötétség szárnya ráborult a tájra. Vasváry Kázmérnál még lámpafény látszik, Vásvány Kázmérné kisdedével játszik. Az örömnek édes mosolya ül ajkán, i Boldogság sugárzik halavány, szép arczán. ! Kopognak az ajtón. Dúlt arczu lány lép be, I S egy fehér levelet szorongat kezébe’. ,,Levelet hoztam én, Nagyságos Asszonyom !“ ' „Várj csak szép gyermekem, amig átolvasom." Olvas Vasváryné ... A leány fegyvere Durran... s Vasváryné ájultan esik le. í A lányt a csendőrök csakhamar elfogták, \ Estétől reggelig szüntelen vallatták, Alig be nem ismerte, hogy ötét rávette Bárczay Borbála a szörnyű bűntettre. Bárczay Borbála már kora reggelen Elhagyta a várost, — rá gyanú se legyen. Lakásán csendőrök keresik . .. keresik ... Zörgetik az ajtót... Hiába zörgetik. Vendég a szép özvegy ... Most ülnek ebédhez, Reszketve nyúl keze evőeszközéhez. Szerteszét tévelycg félénk tekintete. Most csörög, most zörög a csendőr fegyvere. „Jó napot kívánok, Nagyságos Asszonyom ! A törvény nevében ezennel a foglyom!“ Csodálat, ámulat s ijedtség a házba’. „Elárult, meg leszek büntetve s gyalázva!“ „Induljunk Asszonyom ! így szól a rendelet.“ „Tán csak nem kisérnek, mint gyilkost engemet? Hozd fedett hintámat! Ne lássák arczomat.“ „Itt van már, várja a fényes úri fogat.“ Egészen telve a tárgyalási terem. A bűnös, szép özvegy mély gyászban megjelen. Sötét a ruhája, halavány az arcza, Úgy remeg, úgy reszket! Nagy a keble harcza. Még mindig nagyon szép, oly bűvös a szeme: Esküdtek és bírák félve néznek bele. Az elnök megszólal — szánalom ül hangján — „Kérdezem: feleljen őszintén s igazán, Csatáry Julia azt vallá esküvel, Hogy öt egy éjfélkor maya kereste fel, Hízelgő szavakkal s fényes Ígérettel Arra beszélte rá, arra bérelte fel, Hogy ő Vasvárynét egy este lelöjje. Tehát a nagy bűnnek ön volt a szerzője ?“ „En voltam, megvallom. Tanúm a jó Isten : Nem tudtam, mit teszek s másként nem tehettem. Szerettem s imádtam az asszony szép férjét, Elrablá szivemet s lelkem üdvösségét! Tovább nem akartam csak szerető lenni. Azt hittem: özvegy lesz, majd nőül fog venni S nem fogja a szivét, szerelmét megosztni, Keblére egyedül engem fog szoritni. j Uraim, biráim! Legyetek kegyesek, ! Szánjatok meg engem s el ne Ítéljetek ! Nem tudtam, mit teszek. Szánom, bánom tettem, Isten látja lelkem, másként nem tehettem!“ \ Éjfélig tanácsot tártnak az esküdtek, — Ily szép bűnös felett törvényt még nem ültek, Szánalom s fájdalom ül az arczán mindnek, \ Hajnalban kimondják mégis a vbrdictet. A bírák is nyomban hoznak Ítéletet: „Mária-Nostrában kell ülni tiz évet.“ Bárczay Borbála — a legszebb rabasszony — Sötét börtönében alszik kemény ágyon. Alszik és álmodja: a Vasváry karja | Az ő fehér nyakát öleli, takarja, j Az édés álomból csakhamar felébred, ! Felsóhajt: „Oh mennyit szenvedtem már érted.! A múltam mily sötét! Jövőben rám mi vár ? Oh hogy fáj a szivem, bár megrepedne már!“ Csatáry Julia is ott van elzárva, Ó is ül két évig Mária-Nostrába’. Vasvárynénak már bcgyógyidt a sebe : Megvédte öt a jó Isten védő keze. Nagy Tamás. A FEREHCZ JÓZSEF KESEROVIZ AZ EGYEDÜCHISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.
